Taehyung pov.

Sóhajtva ülök le az ágyra, nézve ki az ablakon, miközben a sikítást hallgatom. Szétmegy tőle a fejem, legszívesebben betapasztanám a füleim, csak ne halljam tovább. Mégsem teszem, csak némán nézek az ablakból a csillagos eget, ami annyira elbűvölő és szép, hogy teljesen megbabonáz. Nem is emlékszem, mikor volt időm erre. Talán a két év emulása óta, most van rá esőnek alkalmam. 

Gondolataim a fekete fürtökkel megáldott fiú körül keringenek, akinek szemei akár a csillagos ég. Ragyogóak, amiben ugyan úgy ellehet veszni. El kell mosolyodnom, hiszen én is mennyiszer tévedtem el benne, mikor íriszeibe bámultam. Már az első találkozásunknál is teljesen megbabonázott, tudtam, már akkor tudtam. Ő is tudta? Nem, ő semmit sem sejtett...és így volt a legjobb. Így kellett volna maradnia, nekem se kellett volna tudnom, mégis tudtam. 

Hiányzik a hangja, még a beszólásai is, vagy mikor leszidott. Úgy bánt velem, mint egy hülye gyerekkel, akinek könnyebb lerajzolni, mint elmondani. De ez is szerettem benne, imádtam a kis hülye gyereke lenni. Kedvencem az volt, mikor mérges volt, olyankor mindig olyan cukin felhúzta az orrát. Mosolya is szép volt, mint a plüss nyuszimnak. Tök ugyan olyan volt, ő is egy pici nyuszi volt, csak őt nem tehettem be a párna alá, mikor félt. Hiányzik...minden nap egyre jobban. 

-Könyörgöm, ne bántson! 

Fáradtan fújom ki a levegőt ajkaimon, miközben eltépem tekintetem az ég felől. Egyik kezemmel halántékomat dörzsölgetem, hiszen a fejfájásom egyre rosszabbodik. Ettől a nőtől szétszakad a fejem. Megakarom ölni, meg kellene ölnöm, talán akkor csöndbe maradna, végre befogná a pofáját. 

Felállok az ágyról, de a nő még hangosabb sikítást produkál, amitől elképzelhetetlenül mérges leszek. Közelebb megyek hozzá, ő megpróbál távolabb kúszni, de esélytelen előlem menekülni. Hatalmasat rugók bele, minden mérgemet ráuszítva, amitől végre elcsöndesedik, de csak annyi időre, míg neki nem kezd nyüszíteni, akár egy cuki kutya.  Mindig is akartam egy kutyát, de Jackson sosem engedte. Azt mondta nem élne túl sokáig mellettem, ami talán igaz is. 

-Utoljára kérdezem, hol a pénz? - Teszem fel huszadjára ugyan azt a kérdést, amit már vagy félórája hajtogatok. 

-Nincs pénzem! - Rémülten tapad neki a falnak, míg térdeit is felhúzza a mellkasához. 

-Kölcsönt kérsz a maffiától, utána pedig nem adod vissza? Nem féled a halált? - Mondom menőn, ahogyan a karib tenger kalózaiban is mondja a polip fejű csávó. Imádom azt a filmet. 

-Könyörgöm, adj két hetet és megadom! 

-Persze, persze. - Forgatom meg szemeim és elkezdem alaposan szétverni a házat, hátha találok pár forintot. Ha üres kézzel megyek vissza, engem megölnek. Szétszedem a szekrényt, de abba csak szakadt, kurvás ruhák vannak, ezért egy ajtóhoz megyek, ahol még nem voltam. Kinyitom, de meglepetésemre itt van egy kölök. 

-NE! Kérlek a fiamat ne! - Elkezd giliszta mozgásba közeledni a csaj, ami valami hihetetlenül vicces, de nevetés helyet inkább kirángatom a kölyköt a szobából, hogy az anyja elé vigyem. 

-Adok egy hetet, hogy megszerezd a pénzt, addigra elkobozom a gyereket. 

-Ne, ne kérlek, ne...- Sírni kezd, ami nem nagyon hat meg, inkább idegesít a bőgesse. - Fiamat ne vedd el! 

-Egy hét, ne felejtsd el. 

A gyerek kezét fogva hagyom el a lepukkant lakást, majd a kint álló autóba belököm hátra a kölyköt, utána én is beülök. Fogalmam sincs mit kezdjek a gyerekkel egy hétig, de majd odaadom apának, hogy tegye a többihez. Remélem nem fogja leszedni a fejem, amiért nem pénz viszek, hanem egy koszos gyereket. 

-Látom jól ment. - Jegyzi meg a sofőröm, egyben dajkám, akinek figyelnie kell rám. Az elmúlt két évben sehova se tehetem a lábamat egyedül, így valakinek mindig el kell kísérnie. Pedig én már nagy fiú vagyok! - Amúgy minek a fiú? - Néz hátra a hátsó ülésre. 

-Váltságdíj. - Motyogom az orrom alatt.

-Nem hittem volna, hogy ennek a prostinak van egy gyereke. - Elindítsa a kocsit és hazafelé vesszük az irányt. 

Az ablaknak döntöm a fejem és csak újra az eget pásztázom. Már nagyon késő van, álmos vagyok és eszméletlenül fáradt. Nem könnyű behajtani a pénzt bárkitől is, hiszen azok nem mindig ilyen könnyű falatok, mint ez a nő. Ebben az évben behajtott játszottam, talán büntetésképpen, mert apa tudja, milyen nehéz is ez a meló, ha valaki egyedül van. Jimin helyére nem kaptam senkit, nincs társam, teljesen magamra vagyok utalva, ez pedig nagyon nehéz. Ő is nagyon hiányzik. 

Lassan megérkezünk és ha a sofőröm nem szólna, majdnem elfelejtem gyereket. Attól függetlenül, hogy elraboltam nagyon csöndben van. Egy szót sem szól, még akkor sem, mikor  a kezénél fogva rángatom végig a folyosón, egészen apám irodájáig, ahol megállok és bekopogok. Engedélyt kapva ki is nyitom, fülem farkam behúzva közelítve meg. 

-Hogy ment? - Méregetni kezdi a kölyköt, de nem említi meg, így gondolom azt szeretné, ha magamtól beszélnék róla. 

-Nem volt nála egy garas sem, így adtam neki egy hetet és elvittem a fiát, hátha összeszedi magát és megkeresi rá a lóvét.  

-Rendben. - Zárja le ennyivel és visszafordul a papírmunkájához, engem teljesen figyelem nélkül hagyva. 

-Apa a gyereket betehetem a többihez? 

-Nem. - Rövid válaszától összeszaladnak a szemöldökeim és értetlenül nézek rá. 

-Miért? 

-Mert a gyerek lehet olyan öt-hat éves, így hülyeség lenne berakni a nagyobbakhoz. Pillanatok alatt szétszednék, neked pedig ha jól értettem élve kéne. 

-Akkor mit kezdjek vele? - Hisztizek be, de leint. 

-Te hoztad ide, te is fogsz vele foglalkozni. Legalább tanulsz belőle, és most menj, zavarsz. 

Morogva elhagyom a szobát és idegesen tovább megyek a szobám felé. Mi a francot csináljak ezzel a piszkos kölökkel? Büdös és tiszta kosz, mintha nem is egy házból hoztam volna el, ha nem a szemetes kukából. 

-Bácsi...- Most először szólal meg, ami meg is lep. Azt hittem nem tud beszélni, de sajnálatomra tévedtem. 

-Mivan? - Nézek le rá bosszúsan, amire összébb húzza magát és félősen felemeli rám mutatóujját. 

-Vér...- Értetlenül nézek oda, ahova mutat meglátva véres pólóm oldalát.

-Az a kurva! - Morgom és elkapva a gyerek kezét megindulok visszafelé, ahol az orvosi van. 

Kopogás nélkül nyítok be, látva, hogy Yoonginak most éppen van egy páciense, aki eléggé ordít. Az asztalon fekszik, miközben Yoongi próbálja kiszedni belőle a golyót. Jöttömre Gi abbahagyja a "műtétet" és rám néz nem túl kedvesen. 

-Menj ki! - Parancsol rám, majd újra neki esik a srácnak, aki újra ordítozni kezd a fájdalomtól. Gi sosem volt híres a gyengédségről. A mellettem lévő kisfiúra nézek, aki ijedten bújik a hátam mögé. Biztosan nem tetszik neki ez a zaj és látvány. 

-Ülj le oda!  - Mutatok a kanapéra, amire rémülten rám néz, erősebben szorítva meg a combom, amit ölel magához. - Nem mondom el még egyszer. - Szűkítem össze szemeim fenyegetően, még mindig a kanapét mutatva. Könnyes szemekkel enged el és teszi amire kértem, próbálva legkisebbre összébb húzni magát. Apró kezét fülére szorítsa, szemeit is inkább lehunyja, míg védekezően magához szorítsa a térdeit. 

-Ha úgyis maradsz, akkor gyere és fogd már le! - Yoongi kérésére megforgatom a szemeim és a véres pólómra mutatok. 

-Megvagyok sérülve. - Mondom olyan hangsúllyal, mintha egy idiótához beszélnék. 

-Gyere ide és fogd le, mert ha én megyek oda azt nem fogod megköszöni! - Fenyegetésére azért odamegyek, mivel Gi nagyon veszélyes, mikor morci. 

Megfogom a vergődőnek a vállait és az asztalhoz szorítom, de annyira hangosan kiabál így közelről, hogy az már tényleg fájdalmas. Visszanézek a kölyökre, de ő már zokogva görnyed a kanapén. Gi nagy nehezen kiszedi a golyót, de ez a seggfej még mindig kiabál.  

-Hallgattasd már el! - Riválok Gire, aki idegesen kapja rám tekintetét. 

-És hogyan, bazdmeg?!

-Honnan tudjam?! Sír a gyerek, baszki! - Kiabálunk egymással, teljesen kiborulva, hiszen engem is idegesít a srác hangoskodása, meg őt is. De az fog a legjobban idegesíteni, hogy egész nap hallgatnom kell a gyerek bőgését! 

Gi mérgesen felhorkant, majd olyan fülest lebasz a csávónak, hogy az el is hallgat, de szerintem még meg is halt. Abban a kis kézben, hogy lehet ekkora erő? Azt a kurva...azért ez menő. Meg sem merek szólalni, csak csöndben figyelem, ahogyan összevarrja, majd letapassza a sebet. Megmossa a kezeit és fáradtan leül a kanapé másik felére, fejét hátradöntve. 

-Maradj már csöndbe! - Kapja fejét a gyerekhez, aki még mindig sírdogál. Apró kezeit szájához teszi, visszafogva hangját, amit nagyon jól tesz, ha nem akar ő is egy bazi nagy fülest. 

-Ne bántsd már. - Motyogom azért nem olyan bátran, de na. Ő ijesztett rá, most tűrje a kölyök bőgését. - Amúgy nem akarom megzavarni a sziesztádat, de vérzem. 

-Mutasd. - Sóhajtva felül, én pedig elé sétálva felhúzom a pólóm. - Nagy vágás, de nem mély, nem kell varrni. Ott találsz fertőtlenítőt meg kötszert. - Mutat az üveges szekrényhez, amikben vannak az ijesztő dolgok. 

-Hol az empátia? - Morgom, miközben azért kiszedem a fontos kellékeket és szépen ellátom saját magam, mivel Dr Morgó, nem teszi meg nekem. 

 -Honnan van a gyerek? 

-Egy prostitól. 

-Felcsináltál egy prostit? Tudtam, hogy el kéne köttetni, nehogy véletlen szaporodj. 

-Nem az enyém, te nagyon hülye! - Vágom oda sértetten. Mindig használok gumit, mivel nem akarok senkitől semmit elkapni. Bár mikor volt az a parancs, hogy feküdjek le pár emberrel majd öljem meg őket, akkor párszor nem használtam, mivel kellett valami minta is. Nagyon fostam, hogy elkapok valamit, de szerencsére megúsztam. 

-Akkor kié?! 

-A prostié, akitől be kell hajtanom a pénzt. Elhoztam, hátha lesz valami motivációja, hogy megadja azt amivel tartozik. 

-Jó szar terv. - Fintorodik el és a gyerekhez hajol. - Nagyon piszkos ez a kölyök, biztosan rossz körülmények között élnek. Ha ki is áll az anyja sarokra, se kell majd senkinek se, hiszen kinek kéne egy kis ebóla? Vagy bolha,  rüh, herpesz...- Sorolná tovább, de megállítom és közbe szólok. 

-Értem, piszkos. 

-Az első dolgod az legyen, hogy a kádban áztatod egy óráig. Utána dobd ki a kádat és égesd fel, utána tedd zsákba a darabokat és azt is égesd el. Ruháival ugyan ezt a műveltetett ajánlóm. 

-Ekkora erővel már a gyereket is felgyújthatnám. - Fáradtan túrok a hajamba, rá nézve a kölyökre, aki még mindig az sír. 

-Mi a neve? 

-Honnan tudjam? 

-Mi a neved, picur? - Mosolyodik el kedvesen és megsimogassa a kisfiú haját. Amaz fel emeli a fejét és Gire pillant, miközben nyeldesi a könnyeit. 

-Jihoo...- Szipogja halkan, alig merve ránézni, inkább az ujjait bámulja. 

-Szép neved van, és hány éves vagy? 

-Hat és fél...

-Akkor már nagy fiú vagy. - Simogassa meg arcát, amire végre abbahagyja a sírást és elmosolyodva bólint egy aprót. 

-Tetszel neki! - Vigyorodok el, miközben  az ajtóhoz hátrálok. - Itt hagyom neked! 

-Azt merd megtenni! Nem látod mennyi dolgom van? Nem érek rá gyereket nevelni neked, Ő a te dolgod, neveld te. - Morcosan ejtem karjaim magam mellé, hisztizve dobbantva a lábammal. Semmi energiám, türelmem gyereket nevelni, sőt rengetek dolgom van...bár.

-Mindig is szerettem volna egy kutyát. - Guggolok le elé és fejére teszem a kezem. - Mostantól a neved....Yeontan! Majd szerzek neked egy nyakörvet! - Izgatottan vigyorgok, már elképzelve, hogy csinálok neki egy kis fekhelyet a sarokba, megveszek vizes tálat, de ekkor hatalmas ütést kapok a fejemre. 

-Ő nem kutya, te isten csapása! - Ordít rám Gi, amire megszeppenek és csöndben simogatom a buksim. - Ő egy gyerek, viselkedj vele úgy is! És most fogd meg, vidd a szobádba, vágd a kádba, utána enged aludni, mert biztosan fáradt. 

-Jó, nem kell kiabálni. - Megfogom a gyerek kezét és magam mellé rántom, majd elindulok az ajtóhoz, de előtte visszaszólok Ginek. - Amúgy se ütögess, mert megmondalak Jiminnek! - Mondom mérgesen, de mikor rájövök mit is mondtam elhallgatok.

Két év alatt egyikünk se beszélt Jiminről, se pedig Jungkookról. Tabu ezek a nevek számunkra, most mégis annyira elengedtem magam, hogy megszegtem a szabályt. Egy kis időre elfelejtkeztem arról, hogy ő már nincs velem. Hiányzik, borzasztóan hiányzik, épp ezért nem beszélek róla. Könnyebb elfelejteni, a szőnyeg alá söpörni, mint az emlékeim között őrizni.

-Jó éjt, Taehuyng. 

-Jó éjt, Gi..

Elhagyom a szobát, lehangoltan lépve be az enyémbe, ahol fel is kapcsolom a villanyt. Magam mögött az ajtót bezárom, megszokás véget és beviszem a gyereket a fürdőbe. Megengedem a vizet, ő pedig ügyesen leveszi magáról a rongyos ruháit. Nagyon álmos vagyok, szeretnék túlesni ezen az egészen, ezért felkapom a kölyköt és beleteszem a kádba. Várok, hogy magától neki kezdjen, de ő habokkal játszik, amit elég hamar megelégelek. 

-Mosakodj! - Parancsolok rá erélyesen, amitől elkezdi magát mosni, de elég hamar abba is hagyja. - De béna vagy te! Anyád nem tanított meg rendesen fürdeni? - Leguggolok a kád mellé és elkezdem egy szivaccsal leszedni róla a sok piszkot. Még a tusfürdőt se sajnálom, jól alaposan megmosom mindenhol.

-Ki az a Jimin? - Kérdezi halkan, kicsit félénken nézve fel rám. 

-Egy mumus, akinek a nevét túl sokszor mondod eljön érted és megesz. - Vészjóslóan villantom meg szemeim, amire ijedten behúzza a nyakát. 

-Akkor azért lett szomorú a bácsi, mikor kimondtad a nevét, mert fél a mumustól? - Lassan bólintok, és leöblítem róla a habot. - Anya azt mondta nem léteznek szörnyek. 

-Anyád egy prosti. - Jelentem ki, de ő értetlenül pillant fel rám. 

-Az mit jelent? 

-Ő is szörny, de ő a férfiakból táplálkozik, vagyis a pénztárcájukból. 

-Anya nem szörny. - Rázza meg a fejét és újra neki kezd játszani a habbal, míg én a haját mosom. - A szörnyek az ágy alatt bujkálnak és akkor jönnek elő, ha lecsuktad a villanyt, ezért hamar a takaró alá kell bújni, úgy nem tud elkapni. 

-Fárasztó vagy. - Lemosom a hajáról is a habot, majd kiszedem a kádból, már tisztán és illatosan. Rátekerek egy törülközőt és kiviszem a fürdőből. - Tessék vedd fel. - Kezébe adom az egyik pólóm, ami jobb mint a semmi. Elveszi a pólót és ledobja magáról a törülközött, pedig még meg sem törülte magát. - Hé! -Lehajolok hozzá és alaposan megtörlöm, utána segítek ráadni a pólót. 

-Alsó? - Néz fel rám, mikor én már felegyenesedve öltözöm át. 

-Az nincs, de elég hosszú a póló, így nem is kell. - Felveszem a pizsimet és már csuknám le a villanyt, hogy végre lefeküdhessek, de a kis vakarcs még mindig egy helyben álldogál. - Mivan? 

-Kell alsó...- Nyögi ki nehezen, szorítva a pólót magán, míg könnyes szemeit rám vezeti. Esküszöm, ha bőgni mer én kidobom az ablakon. 

-De értetlen vagy.- Odalépek a szekrényemhez és adok neki az enyémből, ami minden bizonnyal hatalmas lesz neki, de ha ő ezt szeretné, akkor megkapja. Magára is veszi, de lecsúszik, visszahúzza, lecsúszik, vagy hússzor eljátssza ugyan ezt, míg végül el nem kezd bőgni. 

Hajamat tépve gondolkodok, mi a francot kezdjek vele, míg végül eszembe nem jut valami, de mivel egy hét múlva vissza kéne adnom, ezért elvetem az ötletet. B tervként keresek egy hajgumit, és letérdelve felrántom rajta a bokszert. Össze gyűröm az egyik oldalán, majd összegumizom, alkotva egy csomót. Vissza ráhúzom a pólót és az ágy felé terelgetem, majd gyorsan lekapcsolom a villanyt, mielőtt még kitalálna valamit. Bebújok az ágyba és magamra rántom a takarót, ő pedig mellettem halkan szipog. 

-Aludj. 

-Hiányzik anya...

-Gondolj arra, hogy anya miattad nem alszik jelenleg, mert keresi a pénzt. - Motyogom álmosan és már aludnék is, de halkan sírni kezd. - Aludj már könyörgöm! 

-Anyut akarom! - Sír fel, nekem pedig itt telik be a bizonyos pohár. 

-Anyád nincs itt és nem is lesz, akkor sem ha itt rinyálsz! De ha tovább idegesítesz bekötöm a szádat és bedoblak az ágy alá a szörnyek mellé! 

-Ne...

-Akkor tedd magad takarékra és aludj! - Kiszedem a párnám alól, Nyuszit és fájó szívvel, de kezébe nyomom. - Ő majd vigyázz rád, így te is vigyázz rá, mert ha lesz rajta egy nyálfolt, mérges leszek. 

-Oké. - Elmosolyodva öleli magához öreg plüssömet. 

Vissza fekszem és lehunyom szemeim, már alig várva, hogy édes álom elérjen és valami csodát vetítsen elém. Olyat, amiben benne van Jimin és Jungkook. 

Köszönöm, hogy elolvastad ^^