Jungkook pov.

Kortyolva a kávémból nézek a szőkeségre, aki még mindig alussza hosszú álmait. Úgy érzem, hogy soha nem fog felébredni, persze Yoongi gondoskodik róla, Taehyung is besegít, de nyakunkon a maffia. Fáj ezt mondanom, de Jimin jelenleg egy teher. 

-Valami terv? - Pillantok a mellettem lévő fiúra, aki ráérősen issza a kávéját. 

-Ha lenne, nem itt lennénk. - Dobja oda lazán, rám sem nézve. Halkan morgok egyet, akár egy zsémbes öregember. 

-Nem maradhatunk itt sokáig. 

-Ne mond már, komoly? - Néz rám kidülledt szemekkel, miközben leteszi a kávéját a pultra. - Uram isten, ha te nem lennél, tök hülyén halnánk meg. 

-Fejezd már be! - Szólok rá, már mérgesen, hisz egyáltalán nem veszi komolyan a jelenlegi helyzetet. Hát nem érzékeli a veszélyt? - Mind a ketten tudjuk, hogy ha tovább maradunk itt, egyszer megfognak találni. Persze én sem szeretném bolygatni, Jimint, nem éppen szállító állapotában van, de tennünk kell valamit. 

-Mit? Talán hagyjuk a sorsára?! 

-Nem, én csak azt mondom tervre van szükségünk. Talán felvehetném a kapcsolatot Hoseok-al, hátha ő tud nekünk segíteni. 

-A rendőrség a kezükben van, így veszélyes lenne belevonni azt a zsarut is. 

-Ő nincs benne. 

-Honnan tudod? Egyáltalán hányan tudtak arról, hogy Jimin életben maradt?! Pontosan. SENKI! Azon a pár zsarunk kívül, senki sem tudott róla, a maffia mégis tudta, hogy életben maradt. 

-Jó, van egy tégla, értem én. De! - Emelem fel mutatóujjam. - Hoseok nincs benne és ő tudna nekünk segíteni. 

-Nem is értem mit erőlködök, úgyis azt csinálsz amit akarsz. - Forgassa meg szemeit, majd inkább elkapja rólam a tekintetét. 

Tovább szeretnék vele vitatkozni, hiszen nincsen igaza. Én csak felhoztam egy ötletet, mivel ő nem hozakodik elő semmivel sem. Értem én, hogy Jimin miatt akar itt maradni, megakarja várni míg magához tér, de ez nem fog megtörténni. 

Súlyosak voltak a sérülései. Sok vért veszített, a lövedék pedig súrolta a szívét, így belsővérzései is volt, na meg percenként le is állt. Nem hittem volna, hogy mikor kijön az orvos a műtőből azt fogja mondani, túlélte. Nagyon szívós a törpe, olyan akár a Terminátor, annyi különbséggel, hogy ő nem mondogassa azt folyton: "Még visszatérek. "

Elnyitom a szám, hogy újra neki kezdjek a vitának, de ekkor hatalmas koppanást hallok. Oda is kapom a fejem, látva kedvesemet, ahogyan a földön ülve fejét fogja. Tegnap ott aludtunk el, és miután én eljöttem onnan, ő eldőlt a padlón, de mivel szorosan a sarokban volt, így gondolom, ahogyan lendületesen felült, halántékát neki baszta a falnak. 

-Jól vagy? - Aggódva guggoltam elé, de ő fájdalmas arckifejezéssel elveszi a kezét, a sérült területről és rámutat. 

-Vérzik? - Teszi fel a hatalmas kérdést, gyermekiesen, ami megmosolyogtat. 

-Csak piros lett. - Nyugtatom, kedvesen simogatva neki fájó buksiját.

-Puklis lesz? - Csillognak meg azok a gyönyörű őzike szemei, míg ajkait lebiggyeszti. 

-Puklis lesz. 

-Adsz rá puszit? 

-Mert attól nem dagad meg? - Nézek rá értetlenül, hisz nem nagyon értem a logikáját. 

-Nem tudhassuk, amíg ki nem próbáljuk. -  Mosolyodik el kacéran, miközben közelebb kúszik hozzám és átkarolja nyakamat. Szemeit lehunyja, ajkait csücsöríti, amitől elnevetem magam.

-A szád is fáj? - Teszem fel a kérdést játékosan, amire duzzogva felfújja arcát, szemeit megvillantsa.  

-Nem szeretem, mikor szemtelen vagy, Gukk! Rossz, nagyon rossz. - Rosszallóan ingassa meg fejét, mégsem enged el, tovább ölel karjaival. - Ha most nem csókolsz meg, egész nap nem szólok hozzád! - Fenyegetőzik cukin, így nincs más választásom, nem mintha nem szeretnék egész nap az ajkain csüngeni. 

-Csak azt ne. - Karolom át derekát, magamhoz húzva vékony, mégis formás testét. Nem tétlenkedek tovább, rögtön ajkaira hajolok, lassan kóstolgatva őt, minden percét kiélvezve. 

Olyan sok idő telt el, mióta nem láthattam, nem érinthettem, nem is tudom, hogyan bírtam ki eddig. Hogyan tudtam ilyen sokáig utálni, miközben ennyire odavagyok érte. Mondjuk sok oka volt, mivel nem egy ártatlan báránykáról van szó, aki egész életében nem tett semmit. De még ez sem volt az a hatalmas indok, amiért távol kellett maradnom tőle. Az igazi oka, hogy nem túlságosan kiszámítható. 

Az egyik pillanatban szerelmesen csókol, majd a másikban már a hátadból szedi ki a kését. A te oldaladon áll, pár perc múlva már egy másikon. Azt mondja szeret engem, mégis képes lenne bántani is. Lehetetlenség kiismerni, rájönni mi jár az agyában, mit tervez éppen. Veszélyes...

-Ne előttem dugjatok! Köszi. - Morogja, Okoska, ami miatt elválok Taehyung mézédes ajkaitól. 

-Ha nem akarod végig nézni, akkor addig menj be a fürdőbe. - Szól oda neki párom, majd már tapadna is ajkaimra, de elhajolok. 

-Fáj ezt mondanom, de sajnos erre nincs időnk. - Sóhajtva állok fel mellöle, de ő kezem után kap, még mindig ülve a padlón. 

-Gyors leszek! 

-Ha, Yoongi be is megy a fürdőbe, Jimin még itt marad. - Világítok rá a tényre, de nem nagyon érdekli.

-Nincs magánál, nem fogja észrevenni. - Olyan lazán ejti ki ezeket a szavakat, mintha az időjárásról beszélgetne. Meglep, mert túlságosan is könnyen beszél róla. Nemrég még gyászolta, órákat sírt miatta, most meg mintha nem is érdekelné a tény, miszerint legjobb barátja komában van.

-Miattad nincs magánál! - Háborodik fel a törpe, fel fújva magát, közelebb lépve hozzánk.  

-Nem én mondtam neki, hogy jöjjön vissza és próbáljon meg megölni! - Csattan fel a barnaság is, miközben lábra küzdi magát, de úgy, hogy közben belém csimpaszkodik. 

-De ha nem árultál volna el minket, akkor talán nem ment volna vissza! Majdnem meghalt, mert te inkább Jacksont választottad helyettünk. - Yoongi felemeli a hangját, talán most adva ki magából minden felgyűlt feszültséget. 

-Tenni akartam valamit! Nem akartam ölbe tett kézzel várni, hogy egyszer csak meghalok! - Lép hozzá közelebb, de közéjük állok, nehogy összeverekedjenek. - Elrontottam, de azt hiszem emiatt már megkaptam a büntetésem. A francba is! Megöltem Jacksont! - Üvölti a barnaság, de az utolsó mondatánál elcsuklik a hangja. 

-Ezt nem most kéne megvitatnunk. - Szólok közbe, mielőtt nagyon elfajulna ez az egész. -Ami történt, az megtörtént, már nem tehetünk semmit sem ellene. Ami nem változott az az, hogy hatalmas szarban vagyunk. 

Mindketten elhalkulnak és végre gondolkozni kezdenek. Yoongi leül az ágy szélére, sóhajtva túrva a hajába, míg a barnaság inkább mellettem maradva hozzám bújik. Nem hittem volna, hogy ennyire megrázta, Jackson halála. Most mégis miatta sírdogál. 

-Jó lenne, ha a rendőrök védelembe vennének minket és megvédenének a maffiától. - Nézz ránk Yoongi, fáradtan támaszkodva karjaival térdére. - De mivel a zsaruknál tégla van, na meg Taehyung egy körözött bűnöző, így nem hiszem, hogy sokáig húznánk ott. Ránk találnának, vagy más esetben, Taehyung-ot lecsuknák.

-Mit akarsz ebből kihozni? - Terelem a lényeg felé, de csak egy hatalmas sóhajt kapok. 

-Arra akarok kilyukadni, hogy nekünk annyi. Nincs segítségünk, pénzünk, elég fegyverünk, nem tudunk tenni semmit sem, főleg, hogy Jimin olyan akár egy zsákkrumpli. Vele talán még lenne esélyünk, jó harcos, lövész, de nélküle kevesen vagyunk. - Yoongi mondaná tovább a motiválónak nem mondható szövegét, de félbeszakítom. 

-És neked valami ötlet? - Nézek Taehyungra, aki még mindig ölelget, halkan szipogva. Kérdésemre fejét rázza, majd egyszer csak elenged és hátrébb lépve, letörli könnyeit, míg egy mosolyt mutat. 

-Van egy ötletem! Mi lenne, ha menekülés helyett, inkább megbeszélnénk velük a dolgot? -Államat simogatva bólogatok, majd visszanézek, Yoongira. 

-Inkább folytasd a depressziós monológodat. - Yoongi felháborodva néz rám, Taehyung pedig hisztizve ugrál mellém és rángatja a karom, hogy rá figyeljek. 

-Legalább hallgass végig!! 

-De ez hülyeség! - Csattanok fel, amire elhallgat. - Ugyan úgy járnánk, mint Jacksonnál. Megölne minket, Taehyung. 

-Nem tudhassuk. - Nyafog újfent, karomat rángatva. - Mr. Wang nem olyan mint, Jackson! 

-Miért? Mert ő nem habozik, ha nem simán kinyír? -Tárom szét karjaimat, de ő szemet forgatva előrébb lép.

-Nem. Azért mert benne egy apró kis empátia sincs. Ezt pedig tökéletesen kihasználhassuk. 

-Hogyan? 

-Miért kérdezel ilyen sokat? - Förmed rám, de azért tovább folytassa buta ötletét. - Mr. Wangot nem érdekli fia halála, ha akarna csinálna hat másikat. Őt az zavarja, hogy újra munkába állították, pedig dolgozni nem nagyon szeret. Ha beszélnénk vele, alkut ajánlanánk, akkor talán túlélnénk és nem kéne menekülnünk. 

-Milyen alkut akarsz ajánlani? 

-Magamat. - Mutat magára, amire értetlenül összevonom szemöldökömet. - Egy új vezérre van szükség, én pedig tökéletes vagyok a pozícióra. Tökéletes lövész vagyok, közelharcban és önvédelemben sem vagyok utolsó. Nagyszerűen alkudozok, manipulálok és színészkedek, ezek mellett úgy hazudok mint a vízfolyás. Én vagyok a legjobb jelölt. 

Szerintem mondom se kell, hogy elakad a szavam mondani valója után. Szemeim hatalmasra nőlnek a döbbenet miatt. Perpillanat nem tudom eldönteni, hogy felháborodjak, vagy pofán vágjam. Lehet mindkettőt alkalmazni fogom, mivel amit mond, az felháborító és dühítő.   

Azért harcolok, hogy kirángassam a maffiából, erre ő vissza akar menni. Ez pedig hatalmas pofon a részéről. 

-Most szórakozol velem?! - Emelem fel a hangom, miközben közelebb lépek hozzá, de ő meghátrál. - Mindent amit nagy nehezen elértünk, te most lerombolnád? Rengetegen sérültek meg, haltak meg amiatt, hogy ti megszöktetek a maffiától, most pedig ezt mind leszarva mennél vissza? Új életet kezdhetnél, találkozhatnál a szüleiddel, elvégezhetnéd a sulit, dolgozhatnál, élhetnél velem. Normálisan élhetnél velem együtt. 

-Te is tudod, hogy nekem ez nem menne, Gukk. Túl sok rosszat tettem, ahhoz, hogy ez lehetséges legyen. Bántottam másokat, öltem és egyszer sem éreztem bűntudatot. Ebben nőttem fel, ezt tanították nekem, mást nem ismerek. 

-Ez mind nem számít. - Fejemet rázva fogom meg kezét és húzom magamhoz közelebb, mélyen szemeibe nézve. - Adj neki egy esélyt. Adj nekünk egy esélyt. 

-Szeretnék, de nem megy. - Fejét lehajtsa, így megszakítsa a szemkontaktust. - Nem látok más kiutat. Ha felvesszük velük a harcot, te meghalsz, Yoongi meghal, Jimin meghal, én is meghalok. Ennek pedig mi lényege lenne? Jimin már így is félig halott! Hisz valljuk be, nem fog felébredni, hiába imádkozunk felette, arra kérve Istent, hogy hozza vissza nekünk, nem fogja megtenni. Mert ő nem létezik, hiába akarjuk azt hinni, hogy igen, nem fog változni semmi sem. 

Síri csönd telepszik ránk, egyikünk se tud már mit mondani. Persze nem azért, mert igaza lenne, mivel nincsen. Máshogyan is meglehet oldani, kitalálhatunk valamit, mondjuk egy olyat, amiben mind a négyen boldogan élünk, míg meg nem halunk. Nem lehet szörnyű vége, nem akarok ebben hinni, így ha kitalált személynek is kell imádkoznom, akkor megteszem. 

-Na, basszameg....- Ejti ki száján Yoongi döbbenten, amire oda is fordulok, hiszen nem értem, mi ütött belé hirtelen. 

A látványra szerintem egyikünk se volt felkészülve. Jimin az ágyban ülve minket nézett. Hatalmasakat pislogva, fáradt végtagjával dörzsölve meg pilláit. Mind a hárman döbbenten állunk, egyikünk se mozdul a szőkeség felé, csak csöndben figyeljük őt, mintha szellemet látnánk. Attól félve, ha elindulunk felé, el is illan. 

Az első ember, aki felébred a sokkból, az Yoongi. Lassú léptekkel lép az ágyhoz, majd ül annak szélére, félve érintve meg szőkeség arcát. Mikor érzékeli, hogy ez a valóság, nem pedig az agyunk egyik téveszméje, hatalmas lendülettel öleli magához, apró sérült testet. 

Yoongi, akit talán még mosolyogni se láttam, most sírva szorongassa a kisebbet, miközben vállai rettenetesen rázkódnak. Jimin nem löki el magától esküt ellenségét, nem vág hozzá semmi sértést, csak némán figyeli a feketeséget. Hagyja, hogy az eddig benne lévő feszültség most mind távozón belőle és végre megnyugodhasson zakatoló szíve.  

-Megfogjuk oldani. - Suttogom halkan, szavamat Taehyunghoz intézve, aki remegő ajkakkal, könnyektől csillogó íriszekkel bólogat párat. - Együtt megoldjuk. - Fogom meg kezét, összefonva ujjainkat. 

Még van remény. 

Szerintem még soha nem szenvedtem semmivel sem ennyire, mint most ezzel a résszel. xD 
Nem is lett annyira jó, de remélem azért nagyjából tetszett nektek. :)