Jungkook pov.

Minden le lassult körülöttem, nem láttam semmit sem tisztán, a hangok is annyira távolinak tűntek. Érzékeltem, hogy a testem mozog, mégsem éreztem a végtagjaimat. Egyszerűen mindenem zsibbadt, még az agyam is. Ahogyan próbáltam tisztán gondolkodni, már el is vesztem a legelején, ezt pedig folytattam újra és újra, amíg bele nem fáradtam. 

Lövések hangja üti meg a füleim, amik annyira távolinak, mégis rémisztően közelinek érzem. Erős szorítást érzek a csuklómon, majd egy éles fájdalom a hátamban, mintha neki ütköztem volna valaminek, valami keménynek. 

Többször is megpróbálkoztam megdörzsölni a szemeimet, de a végtagjaim, mintha zseléből lettek volna. Nem mozdultak se fel, se le, csak lógtak mellettem, mintha csak egy dísz volnának. Tehetetlen vagyok, mégsem érzek félelmet, aggódalmatt, ezek az ingerek nem jutnak el az agyamig. 

Még egy lövés. 

Valaki beszél, nem is olyan messze tőlem, talán közvetlen mellettem. Szavaiból semmit nem tudok kivenni, nem értem mit akar. Hallom, de mégsem. Lehetetlen megfogalmazni ezt az egészet, jelenleg nem is tudnám. 

Egy kiáltás. 

Talán a hosszú időnek tűnő percekben, most először érzem, hogy a szívem rendellenesen dobban meg, majd hagy ki pár ütemet. Megijedtem, hisz nem tudom kiadott ki, ilyen fájdalmas kiáltást. Rögtön, Taehyung jut eszembe, ettől pedig összeszorul a szívem. 

Lövés sorozat, majd egy újabb kiáltás, majd csend. 

Hatalmasat nyelek, míg vérem olyan gyorsan kezd el áramlani az ereimben, a feltörő adrenalin miatt, hogy érzem elhányom magam. Gyomrom görcsbe áll, rémület megy végig bennem, amitől az eddig is lebénult végtagjaim, lefagynak. 

Majd egyszer, csak egy őrült nevetés szakítsa meg a csendet. 

Szemeim elől eltűnik a köd, ami fátyolként gátolt meg, hogy bármit is láthassak körülem. Kórház fehér falait látom, amiket mégis egy nem odaillő szín színez át. Piros. Minden piros, a falak, a padló, még a ruháim is. Elkap a pánik.

A levegőt mintha elvágták volna tőlem, nem kapok levegőt. Így kapkodva azt, nézek körül, felfedezve a rendőr ruhába bújt, embereket, kik a véresre festet padlón fekszenek. Elszorul a torkom, szemeimet most a könny homályosítsa el. 

Megszorítsa valaki a csuklom, amitől szívem a torkomba ugrik. Taehyung guggol elém, majd lassan felállva, magával együtt húz fel a földről. Lábaim remegnek, muszáj vagyok a falnak támaszkodni, míg a fejem majd szétszakad. 

-Mindjárt kijutunk, Gukk! - Mosolyog rám biztatóan, de egyáltalán nem vigasztalt meg ezzel. Őrült az a mosoly, ami most arcát ékesíti, még betegebbé téve az egész képet. Nem ismerem ezt a fiút....

-Engedj el...- Suttogom halkan, erőtlenül, majdhogynem lassított felvételként. Hiába látok és hallok újra, testem még mindig gyenge és erőtlen. 

-Semmi baj. - Fordul teljesen felém, szabad kezét az arcomra tapasztva, míg egy puszit nyom az homlokomra. - Minden a legnagyobb rendben van. 

Annyira természetesen mondja ki ezeket a szavakat, miközben a meggyilkolt emberek vérében áll, hogy az már rémisztő. Hol az a fiú, akibe beleszerettem? Akiért az állásomat is eldobtam volna, hogy csak megvédhessem? Hol van az én, Taehyungom? Ki ez a szörnyeteg? 

Némán követem őt, hisz nincs választásom. Úgy rángat maga után, akár egy babát. Ellenkezni sincs erőm, sírni annál inkább. Én rontottam volna el? Többet kellett volna vele lennem, félre kellett volna tennem a mérgemet és meglátogatnom őt. Annyira össze volt törve, nagyon sírt, én mégis eltaszítottam magamtól....akkor mikor a legnagyobb segítségre lett volna szüksége. 

Az én hibám lenne? 

Megáll, így én is követem a példáját, fáradtan neki döntve az oldalam a falnak. Kinéz a fal mögül, majd egy kis káromkodás után, vissza is húzódik. Fegyvert a kezei közé veszi és megnézi mennyi tölténye maradt. Grimaszát látva, úgy gondolom, nem túl sok. 

-Basszameg! Miért vannak ezek a nyomorékok, ilyen rohadt sokan?! - Szitkozódik halkan, majd újra kinéz, fegyvert kibiztosítsa. Bepánikolok. 

Minden erőmet összeszedem és elrántom a kezét, nehogy újabb halottat gyártson, de már késő. A fegyver elsül, ő pedig gyorsan visszahúzódik mellém. Szemeivel kapkodva keres valami, majd gyorsan elkapja a karom és beránt egy ajtón, ami talán egy kis raktár lehet, ahol vannak a felmosók és a seprűk. 

Hátamat a falnak löki, kezét az ajkaimra tapasza, fenyegetően nézve a szemeimbe, míg kintről hallom, ahogyan minket keresnek. Hallották a lövést, ami talán nem talált célba, de magunkra vontuk a figyelmüket. 

-Ne próbálkozz semmivel, Gukk. - Halk mégis tökéletesen értem, minden egyes mondatát. Tekintete éget, mondhatni már gyilkos vágy lapul azok között. 

Szemeibe bámulok, amikben próbálom megkeresni azt a fiút, aki rabul ejtette a szívem, de hosszabb szemezés után se találom. Elveszett valahol mélyen, helyére pedig egy szörnyeteget engedett. 

Társaim elhalkulnak, majd csend telepszik mindenhova, ami azt jelenti, nem találtak meg minket. Máshol keresgélnek, miközben mi itt vagyunk. Hogy lehetnek ilyen bénák? Taehyung elenged és lassan meghátrálva neki dönti a hátát az ajtónak, onnan figyelve engem. 

-Várunk egy picit, hogy biztosra menjünk. - Lassan leül és feljebb húzza a lábait. Követve őt, én is leülök a padlóra, tőle jóval távolabb. Kezd tisztulni a fejem, így nagyon remélem, hamar véget ér annak a szer hatása, amit belém fecskendezett. 

-Miért csinálod ezt? 

-Megakarlak menteni. 

-Kitől? 

-Megölted Jackson, ezért Mr. Wang megakar ölni. - Meglepve esik le az állam, míg szemeim hatalmasra nőnek. Mi a fasz? 

-Te ölted meg! 

-Nincs bizonyítékod. - Vonja meg vállait, játékos vigyort véve fel, amitől egy pillanat alatt eltűnik a sötét aurája.

-Rám akarod kenni? - Csattanok fel, teljesen elképedve, amitől halkan felkuncog. 

-Simán. - Fejemet rázva, nézek el róla, míg próbálom értelmezni a hallottakat. Most mi van? 

-Kezdjük az elejénél. - Nézek vissza rá, miközben lassan közelebb kúszok hozzá. - Ki az a, Mr Wang? 

-Jackson apja. Azt hittem ez egyértelmű. Egy hét alatt elbutultál? - Húzza fel egyik szemöldökét, úgy bámulva, mint egy idiótát. 

-Nem halt még meg? 

-Hogy halt volna már meg, mikor itt van köztünk? - Forgassa meg a szemeit, amit inkább nekem kellene, mert úgy érzem, teljesen másról beszélünk, mi ketten. 

-Ha még él a tata, akkor miért adta át a vezetést a fiának? 

-Mert már öreg és piheni akart, miközben prostikkal tölti a maradék idejét. - Teljesen mellé ülök, így már közelebbről is láthatom, hogyan oktat kifelé.

-Úgy csinálod, mintha nekem erről tudnom kellett volna. 

-Évek óta nyomoztok utánunk, mégsem tudtatok meg semmit? Már ne haragudj, de jó bénák vagytok. 

-Te vagy a béna! - Vágom rá gyerekesen, ami után szidom is magam, mivel megint lesüllyedtem az ő szintjére. Kuncogására megforgatom a szemeim és inkább csendben maradok. 

-Mindketten azok vagyunk, épp ezért vagyunk jók együtt. - Mosolyodik el édesen, amitől megdobban a szívem. Mégsem veszett el az a fiú, akit oly annyira szeretek. - Figyelj, én nagyon sajnálom amit tettem, nem kellett volna átvernem titeket, de én csak jót akartam. Jackson azt ígérte, hogy nem fog titeket bántani, de átvert és bántotta, Chim-et....téged pedig megakart ölni. Én nem akartam ezt, de annyira féltem, hogy hülye döntést hoztam. Az én hibám az, hogy Chim komában van, ahogyan az is, hogy minden így alakult közöttünk. Ha gondolkodtam volna, nem így történek a dolgok...elrontottam, ezt pedig hihetetlenül sajnálom. 

-Miért mondod ezt? Nem azt ecsetelted nemrég, hogy az érzelmek rosszak? 

-Azok, mert gyengévé tesznek. - Sóhajt egy nagyot, miközben a kezem után kap, amit szorosan mellkasához szorít. - Gyenge lettem, mert szerelmes lettem egy zsaruba. Nem lett volna szabad, ez rossz, mégis kellemes érzés. Jó érzés szeretni téged, még akkor is, ha emiatt gyenge vagyok. 

Elcsendesedve nézünk egymás szemeibe, akár egy rossz romantikus filmben, mégsem bánom. Elképesztően boldog vagyok, még annak ellenére is, hogy nem kéne annak lennem. Ő egy gyilkos, embereket ölt és öl is...de annyira szeretem. 

Szeretem a gyerekes énjét, a komolyat és még a pszichopata énjét is. Fogalmam sincs, hogyan történhetett ez meg, mikor alakult ki ilyen fajta érzelem köztünk. Annyira utáltam őt, minden áron a sittre akartam küldeni, de egyszer csak ez megváltozott. Talán abba a kis eldugott lyukban kezdődött minden. Borzasztóan idegesített, már az agyamra ment, mégis elcsábított. 

- Az életemet adnám érted, Gukk....ezért kérlek, szeress te is engem. Mutasd meg, milyen érzés is az, mikor fontos lehetek más számára, mikor nemcsak egy bábu vagyok a sakktáblán, hanem egy olyan, akit a világot képezi számodra. Szeress engem, hogy én is szeretni tudjalak téged. 

-Hisz már szeretlek. - Lassan megérintem az arcát, megsimogatva az ottani puha bőrét. 

Szerintem még soha nem láttam őt így nézni, ahogyan most. Iriszei ragyognak, arca piros, mégis elképesztően nagy mosolyt mutat. Még sosem volt, ilyen gyönyörű. Minden apró rezdülése csodálattal önt el, eszméletlen szeretettel, ami megdobogtassa szívemet. 

Összeforrasztom ajkainkat, megpecsételve szerelmünket, kiteljesítve azt, hogy mindkettőnk szíve hatalmas gyorsasággal verdessen börtönébe. Ez a csók más mint a többi, amiket talán a szenvedély miatt tettünk meg, egymás iránti vágyunk miatt. Ez érzelmes, lágy, mégis szenvedélyes és gyönyörű.

Úgy érzem örökre itt akarok maradni. Bezárva vele ebbe a kis raktárba, ahol semmi rossz sincs, csak ő és én. Itt nem árthat nekünk senki sem, védve vagyunk a külvilágtól. Saját kis zugunk, ahova senki sem léphet be, hogy újra fájdalmat okozhasson nekünk, ne talán szétszakíthasson. Ő itt az enyém, én pedig az övé, pont úgy ahogyan megvan írva. 

Sajnos egyszer mindennek véget kell érnie, ahogyan ennek a pillanatnak is. El kell jutnunk egy biztonságosabb helyre, ahol a barátaink is vannak. Így megszakítva a csókunkat, felállunk és kijövünk a kis zugból. 

Taehyung a kérésemet követve, elteszi a fegyvert és nem öldököl hiába valóan, inkább csendben jutnunk ki az épületből. Elkötünk egy autót és elhagyjuk a kórház falait, amiket remélem többet nem kell látnom. Elég volt ennyi tragédiából. 

Egy félóra utazás után, megérkezünk egy apró kis, nagyon elrejtett faházhoz, ahol elméletileg, Yoongi lakik. Kiszállunk a kocsiból és mindketten bemegyünk a házba, ahol Yoongi majdnem arcon csap egy serpenyővel. Ha Taehyung nem ránt hátra, már rég folyna az orrom vérre. 

-Hülye vagy? - Kiabálok rá, kitépve a kezeiből a gyilkos eszközt, amire felhorkant. 

-Kopogni luxus? - Veszi vissza a védelmére szolgáló eszközt, majd eláll az utunkból. - Üdvözöllek a szerény hajlékomban. - Ez a hely, pont úgy néz ki, mint az a kis lyuk, ahol Taehyungal töltöttünk egy hosszas időt. Csak egy nappali van, ahol egy kihúzhatós kanapé van, amin Jimin fekszik jelenleg. Egyben van a konyhával, és ennyi. Más nincs is. Tényleg elég szegényes hajlék. - Mit fintorogsz te idióta? - Förmed rám, meglengetve azt az átkozott serpenyőt. 

-Vedd ki az arcomból azt a szart! - Lököm el a képemből a serpenyőt és beljebb sétálok. - Nagyon szép ez a hely meg minden, de mi a terv? Meddig akarunk itt lenni? Nem túl szerencsés egy helyben maradni, miközben üldözz a maffia öregje. 

-Ne okoskodj, bízd ezt a nagyokra! - Pofám leszakad ettől a kijelentésétől, hisz, hahó! Én idősebb vagyok náluk! - Nem maradunk sokáig, csak míg Jimin magához nem tér. 

-Komában van. - Ráncolom össze szemöldökeim, értetlenül bámulva, miszter okoskára. - Nem fog magához térni napokig, hetekig, hónapokig, talán még évek után sem! - Tárom szét a karjaimat, amire felcsattan és sértetten, Jimin mellé ül az ágyban. 

-Ne hallgass rá, Jimin, hamar felfogsz ébredni. - Nyugtassa a komában lévő fiút, amitől már tényleg leszakad a pofám. Én meg azt hittem, Taehyung a beteg. 

-Szükségünk van egy tervre. - Szólal meg, friss párom, újra komoly külsőt véve fel magára, elhagyva a gyerekeset. Kicsit kiakasztó, hogy ilyen hirtelen vált személyiséget....de mégis ez is tetszik benne. 

-Már mondtam! - Morogja Yoongi, tovább simogatva a komában lévő fiút. Ha Jimin tudná, hogy letapizza, miközben nincs magánnál, biztosan megölné. 

-Gukknak igaza van, nem várhassuk meg, míg Chim magához tér. Mr. Wang megfog minket találni, ha sokáig egy helyben maradunk. 

-Nem tud erről a helyről. 

-Nem tudhatod, hogy miket tud és miket nem. - Besétál a konyha részre, ami talán három lépésre van a kanapéhoz és leül az egyik ottani székre. - Ő sokkal veszélyesebb és tapasztaltabb, mint a fia volt. 

-Honnan tudod te ezt? Egyszer láttuk, mikor elrabolt minket, és ennyi! Utána már, csak a nevelők voltak velünk, ő soha. - Tárja szét a karjait Yoongi. 

-Tudom és kész. - Motyogja elég gyanúsan. Elhallgat valamit, én pedig beledöglenék, ha nem tudnám micsodát. De még várok. 

-Oké, pihenjünk egy kicsit, hosszú volt a mai, én pedig még be vagyok állva, szóval nyughassatok. - Megfogok egy dísz párnát és leteszem a sarokba a földre, majd ráülök. Hátamat a falnak döntöm, szemeimet lehunyom, hogy aludhassak egy kicsit. Elfáradtam. 

Pár perc és már mellém is telepszik, Taehyung, így együtt hunyjuk le szemeinket, hogy aludhassunk egy kicsit. Túlságosan is hosszú volt ez a nap, ezt pedig ki kell pihenni. Holnap majd tiszta fejjel és frissen kitalálunk valamit.