Sóhajtva ülök le a váróba, ismét a kórházi falak között. Megműtötték, Jimin combját, mivel olyan artériát és inat ért a kés pengéje, amit össze kellett varrni, helyre kellett hozni. Az orvos semmi jót nem mondott, nem is vártam, hogy ezt tegye. Azt mondta többet talán nem fogja úgy használni, ahogyan régen. Nem fog tudni futni, járni is nehézkesen. 

Bosszantó ez az egész, mivel még olyan fiatal. 

Yoongi nem hajlandó elmozdulni mellőle, még pisilni sem. Ott ül és arra vár, hogy felébredjen az altatásból, de ez még hosszú ideig fog tartani. Erős szert kapott, az mellé pedig fájdalom csillapítókat. Ha minden igaz, még holnap is aludni fog. 

-Minden rendben? - Ül mellém, Hoseok. 

-Nem. - Suttogom fáradtan, meggyötörve, mérhetetlenül szomorúan. Próbálok nem, Taehyungra gondolni, arra hogyan is árult el minket, hogyan nézte végig, ahogyan a szívéhez legközelebbi embert megkínozzák. Mérges vagyok, rettentően mérges, mégis nincs elég lelkierőm ahhoz, hogy kiadjam magamból. Tombolni akarok, mégsem megy. Elfáradtam. 

-Most mit fogsz csinálni? - Néz rám, óvatosan téve fel a kérdést, mégis tapogatózva, azt a választ várva, amit ő akar hallani. 

-Felmondok. 

-Mi?! - Áll fel hirtelen, belemászva a privát-szférámba. Fel van háborodva, nagyon jól tudom, de nem tudok mit tenni ellene. Már elhatároztam. 

-Hazamegyek, meglátogatom a szüleim, utána pedig nem tudom mi lesz. Talán keresek egy másik munkát, egy egyszerűbbet. 

-Ne csináld már! - Csattan fel, mérgesen dobbantva a lábával. - Attól függetlenül, hogy még fiatal vagy, mégis többet elértél mint bárki más! Megtaláltad, Jacksont, elpusztítottad az egyik bázisát, és megmentettél egy csomó gyereket! Nem adhatod fel, majdnem a végénél! 

-Bedőltem egy gyilkosnak, úgy táncoltam, ahogyan ő füttyül és nem vettem észre. Veszélybe sodortam az állásomat, az életemet, miatta. Ezek után, nem maradhatok rendőr. 

-Csak fáradt vagy! - Vágja rá hirtelen, újra leülve mellém, biztatóan nyúlva a kezem után. - Haza kell menned és pihenned kell, utána pedig mikor feltöltöttél, akkor újra neki kell vágnod. Már majdnem megvan, Kook. Nem hagyhassuk kicsusszanni a kezeink közül. 

-Már kicsúszott. - Fáradtan elveszem a kezem az övé közül, hogy felállhassak és leléphessek, de megállít. 

-Ez nem igaz! Jimin és Yoongi tudják hol vannak a rejtekhelyei! - Mutat az előttünk lévő szobára, ahol a két személy tartózkodik. - Sikerülni fog! Elkapjuk és végleg megállítsuk, ahogyan Taehyung-ot is. 

Neve hallatán összeszorul a torkom, míg arcom egy fájdalmas grimaszba fordul. Nem akarom soha többet ezt a nevet hallani, ahogyan őt sem akarom többet látni. Amiket mondott, azok nagyon fájtak, pedig nem volt igazság a szavaiba. Attól, hogy valaki érez, az nem azt jelenti, hogy gyenge, sőt akkor igazán a legerősebb, mivel van kiért küzdenie. Jackson telenyomta minden szarral a fejét! 

-Beszélek, Yoongival, hátha mond valami érdekeset. - Látható módon, Hoseok megörül, de mielőtt újra lenyomná a motivációs szarságát otthagyom. 

Bemegyek a szobába, nem erőltetve meg magam, hogy bekopogjak, hisz minek? Jimin kivan ütve, Yoongi meg úgy ül mint egy darab fa. Úgy figyeli őt, mintha egy biztonsági őr lenne. Kicsit meglep ez a fajta törődés felőle, mivel azt hittem ők utálják egymást. Mégis a fekete megvédte a kisebbet, bevállalta az ütéseket és még a golyót is, pedig biztosan tudta, hogy értelmetlen neki támadni Jacksonnak. 

Bár Tae nem lőtte meg súlyosan, alig egy karcolást ejtet rajta. Nem akarta bántani, de Jacksont is védeni akarta. Tehetetlen volt és félt. 

-Van valami változás? - Kérdezem leülve a mellette lévő üres székre, megnézve a kis szőkét, aki lehunyt pillákkal, halkan szuszog. 

-Nincs. - Olyan monotonon válaszolt, mintha nem is ezen a földön lenne. A tekintete is eléggé...őrült? Na jó, inkább aggódó. Csöndben bólintok és gondolkodom, hogyan is kérdezek rá a kényes dologra, úgy hogy közben nem vagyok tapintatlan. - Tudod, miért utál engem annyira, Jimin? - Teszi fel hirtelen a kérdést, ami meglep, de azért megrázom a fejem. - Azért, mert megcsókoltam. 

-És rossz volt a csók? Túl nyálasra sikeredet? 

-Nem, te idióta. - Forgassa meg a szemeit, tiszta hülyének nézve, pedig ezek nem voltak rossz kérdések. Senki sem szereti, ha csók közben fröcsög a nyál...

-Akkor mi volt a gond? 

-Nem adott rá engedélyt. Azt mondta elvettem tőle azt, ami hozzátartozott, az egyetlen dolgot, ami felől ő dönthetett volna, nem pedig valaki más. Mi azért vagyunk, hogy a parancsokat teljesítsünk. Ha azt mondják, hogy le kell feküdnöd azzal a személlyel, akkor meg kell tenned, ha akarod, ha nem. 

-Úgy ahogyan Taehyung is lefeküdt azokkal az emberekkel, akiket később brutális módon meg is ölt? 

-Pontosan....de a csók más. Nem muszáj megcsókolnod a kijelölt személyt, nem köteleznek erre rá, elég ha csak a testedet adod át neki. 

-Az is elég...

-Hé! - Fordul felém sértetten, enyhén mérgesen. - Én szívemet öntöm ki neked, te pedig itt gúnyolódsz! 

-Nem is, igaz! - Védekezek gyorsan. 

-Kérj bocsánatot! 

-Mi? - Vonom fel az egyik szemöldököm a gyerekes kijelentése után. Esküszöm, mint egy óvodás. -Nem beszélhetnénk, inkább másról? Mondjuk arról, hol van most Jackson? - Kérdezem reménykedve, de ő duzzogva összefonja karjait a mellkasa előtt. 

-Csak azután, hogy bocsánatot kértél! 

-Bocsi...- Motyogom halkan, túlesve a gyerekes játékon. - Szóval? 

-Menjünk távolabb, nem akarom felébreszteni. - Biccent a szőkeség felé, amire furán nézek rá. Hogyan költhetné fel, mikor kivan ütve a sok szartól, amit belenyomtak? 

Nem állok le vele veszekedni, így is fáradt vagyok, csak túl akarok rajta esni. Elhagyjuk a szobát és távolabb megyünk, egészen a büféig, ahol veszünk mindketten egy kávét. Kell az energia. Leülünk egy asztalhoz és előveszek egy papírt, oda írva minden információt, ami csak elhagyja a száját. Elmondja az összes búvóhelyet, drog bizniszeknél a találkozó pontokat és a dílerek nevét. 

Örülök, hogy ennyi mindent mond el, így könnyebben tudunk előrébb haladni a nyomozásban. A kedvem is elég hamar megjön az újabb nyom miatt és izgatottan hallgatom őt, alig bírva ülni a helyemen. Fel forr a vérem, ha arra gondolok, nem sokára megdöglik az az utolsó rohadék, aki miatt a szerelmem most nincs velem. 

Nem szép erre gondolni, hisz rendőr vagyok, de élvezettel fogom kinyírni. Nem fogok azzal szarakodni, hogy bezárassam és megvárjam a bíróság ítéletét. Amekkora hatalma van, biztosan nem töltene sok időt a sitten, ezt pedig nem hagyhatom. Meg kell ölnöm. 

Yoongi visszamegy, Jiminhez, én pedig meg keresem Hoseok-ot, hogy leadjam neki a megtud információkat. Megbeszéljük, hogy minden egyes kijelölt helyre járőr kocsikat küldünk, elsőnek megfigyelni őket, majd mikor nem számítanak rá, akkor rajtuk ütünk. Észre se veszik, de már halottak lesznek... 

-Ha ennek vége lesz, én tényleg felmondok. - Emelem fel a mutatóujjam, szigorúan lengetve meg előtte. 

-Nem hiszem, hogy megfogod tenni. - Vigyorog rám minden tudóan, amire elhúzom a szám szélét. - Erre a munkára születél. Okos vagy és vág az eszed. 

-Mégis átvágott egy huszonkét éves kölök. - Csóválom meg a fejem csalódótan, frusztráltan túrva hajamba. 

-Még csak egy gyerek. - Vállamra teszi a kezét, együtt érzően mosolyogva rám. - Eddig rabságban élt, sosem volt szabad akarata, most pedig mikor döntenie kellett, rosszul tette. De valljuk be...honnan tudná mi a jó döntés és mi a rossz, mikor ezt soha nem tanították neki? 

-Miért mondod ezt? 

-Nem azt akarom, hogy megbocsáss neki, mivel amit tett tényleg szörnyű. De csak egy kicsit, képzeld magad az ő helyébe. 

-Ne erőlködj, nem fogok együtt érzeni vele, se pedig megsajnálni. Ő a nyertes oldalon akart lenni, nem pedig vesztesen. - Nem velem akart lenni, nem a barátaival, ő Jacksont akarta, vele akart lenni, nem velünk. Hoseok hiába próbálja beadni nekem ezt a szar maszlagot, nem fog neki sikerülni. Egyszer basztak át, többször nem fognak. Vége a naiv és hiszékeny Jungkooknak. 

Hoseok nem adva fel dolgot mondaná tovább az igazát, mikor hirtelen Yoongi kezd el futni felénk. Szerintem még soha nem láttam ennyire rémültnek, se pedig ennyire fittnek, mint most jelenleg. 

-Jimin, eltűnt! Csak egy pillanatra hagytam magára és mire visszamentem eltűnt! - Kiabálja teljesen zaklatottan, miközben kapkodja a levegőt a futás és az adrenalin miatt. 

-Hogy tűnhetett el? - Döbben le Hoseok, amit nem csodálok. Egy lónak elég nyugtató volt benne, ő mégis kisétált a frissen műtőt lábával. 

-Ment beváltani az ígéretét. - Két értetlen tekintetre nézek, majd egy kis mosolyt húzok ajkaimra, míg hátamat a falnak döntöm. - Meg mondta nem? Nem hal meg, míg őt meg nem öli....amíg Taehyung meg nem hal.