Nehezen nyitom ki a szemeimet, de még így sem látok semmit. Újra rám kötötték a hülye kendőt, testemet pedig a székhez kötötték, mint legutóbb. Az utolsó emlékem az, hogy becibáltak minket egy fekete furgonba, majd egy hatalmas ütés után, minden kiesett. 

Magam mellől mocorgást hallok, sírásra utaló hangokat, mintha Jimint hallanám. Ők is itt vannak? Vagy vannak mások is a szobában rajtunk kívül? Nem tudom meg mondani, még mindig rettentően sípol a fülem, sajog a fejem. 

Nem tudom elhinni, hogy Taehyung elárult minket. Nem láttam rajta semmiféle jelet, hogy erre készülne. Annyira nyugodt volt, nem kérdezősködött sokat Jackson után. Mondjuk nem is kellett, tudta azt, amit tudni akart. Jackson szabad volt, neki pedig ez pont elég információ volt. 

-Jungkook, felébredtél? - Szólal meg Yoongi nagyon közelről, amire felemelem a fejem, de sajnos a kendő miatt, nem látom őt. 

-Hol vagyunk? - Hangom rekedtes, érződik rajta, nem rég ébredtem hosszú álmomból. 

-A szagból ítélve, nem jó helyen. - Értetlenül szagolok bele a levegőbe, megérezve egy igencsak kellemetlen illatot. A rothadáshoz tudnám hasonlítani. - Fejezd már be! - Szól rá a kisebbre, mivel az még mindig sírásra utaló hangokat ad ki magából. 

-TaTa elárult minket és most mind meghalunk! - Kiabálja zokogva a kisebbik. Rémült és csalódott, pont ahogyan én. 

-Nem fogunk meghalni. - Sziszegi a fekete, ebben az időben pedig hallom, ahogyan a székben mocorog. - Kifogunk jutni! Amúgy sem értem, miért lepődtél meg ezen. Taehyung soha nem hagyta volna el magától azt a férget. Oda meg vissza van tőle. Ha nem erősködtél volna, ha előtte megbeszéled vele a tervet, nem pedig vakon neki kezdesz, akkor hidd el, nem tartott volna veled. 

Talán Yoonginak igaza van és Taehyung tényleg nem ment volna Jiminnel. Észrevettem, hogy az első napon haragudott rá, direkt alvást színlelt, csakhogy ne keljen vele beszélnie. Jacksont is féltette, nem akarta, hogy baja essen, és mikor rájött, hogy szabad, ő volt köztünk a legboldogabb. Látom ezeket, mégsem törődtem velük, nem éreztem szükségnek, hisz ő mindig mosolygott. Hatalmas színész....

-Azt mondta egy család vagyunk....- Szipogja Jimin, még mindig védve az árulót. 

-Hazudott. 

-Sosem hazudott még nekem! 

-Honnan tudod? Az is lehet, hogy egész végig kamuzott, csak nem vetted észre. - Yoongi egyre feszültebben beszél, Jiminhez, pedig ez most kicsit sem segít. Tervet kéne kitalálnunk, nem pedig itt veszekednünk. 

-Tök mindegy már, úgyis halottak vagyunk. - Szipog újra, feladva a feketével veszekedést, de a másik nem hagyja magát, olyan könnyen. 

-Nem fogunk meghalni! Addig nem halok meg, míg gerincre nem vágtalak! - Hangos bejelentése után, síri csend alakul ki a szobába, még Jimin is abbahagyja a sírást. 

-Idióta...- Suttogja undorral a hangjában, mégis mintha egy kis jó kedv is adódna hozzá. 

Elmosolyodok a két hülyén, bár a mosolyom gyorsan lehervad, mikor léptek hangja üti meg a füleimet. Minden izmom befeszül, idegesen tapadva az alattam lévő székhez, míg a levegő nehezen jut el tüdőmhöz. 

Érezhető, hogy megváltozik a hangulat, miden fagyossá válik, feszülté. Jimin reszketeg levegő vételeit hallom csak, de abban minden érződik. Retteg az elkövetkező percektől. 

A lépések megszakadnak közvetlen előttünk. Tisztára érzem, ahogyan a tekinteteik égetik a testem minden egyes pontját. Miért nem tesznek semmit? Ajkaimat összeszorítva hajtom le a fejem, próbálva felkészülni az elkövetkező jó pár perces kínzásra. Ha megakarnának ölni minket, már rég megtehették volna...valami másra vágynak. Vért akarnak látni. A mi vérünket. 

Újra meghallom a lépéseket, amik a hátam mögé érnek, majd meg is érzem, ahogyan a kendőt letépik a szemeim ellől. Olyan durván teszik ezt, hogy pár hajszálam is megy a kendővel együtt. Fáj, de nem adok ki semmilyen hangot, fel sem nézek, szemeimet se nyitom ki. Nem akarom látni. 

-Biztos azon gondolkodtok, miért vagytok még életben. - Jackson hangja végett nyelek egy hatalmasat, míg a gyomrom görcsbe rándul. - Nem szeretnék elköszönni két jó emberemtől, akikből még sok hasznot tudok még húzni. Ezért adok nektek egy esélyt. Te pedig végre meghalsz. 

Elcsendesül, gondolom nekem szánja az utolsó szavakat, engem akar megölni. Belőlem nem tudd hasznot húzni, én csak az útjában állok. Egy akadály vagyok, akit el kell távolítani az útból. Nem félek a haláltól, se pedig ettől a mocsoktól! Elvette tőlem a szerelmem, maga mellé állította, most pedig megöl anélkül, hogy lelkiismeret furdalása lenne. 

-Nem megyek vissza. - Magabiztos hanglejtés véget, Jiminre nézek, aki annyira szilárdan tűri, annak a nyomék tekintetét. 

-Gondold át még egyszer, Park. - A hideg is kiráz, ahogyan Jackson beszél. Félve, de ráemelem a tekintetem, de mikor meglátom a mellette álldogálót, fájdalmasan dobban meg a szívem. El sem hiszem, hogy ő is itt van.

Ő is rám néz, de semmilyen érzelmet nem tudok kivenni belőle, annyira élettelenek tűnnek, azok hatalmas szemei. Hát tényleg nem számítottam neki semmit sem? Mikor azt mondta, hogy az enyém lesz, akkor hazudott? Nem akart engem soha sem...

-Dögölj meg. - Sziszegi fogai közül a szőkeség, tele megvetéssel és gyűlölettel a hangjában. Jackson gondolkodva méregeti a fiút, majd lassan elővesz egy kést. Látom Yoongi aggódó pillantásait, gyorsan mozgó kezeit a háta mögött, hogy minél hamarabb megtudjon szabadulni a kötelektől, amik annyira rakoncátlan módon szegezik őt a székhez. 

-Se baj, kapsz még egy esélyt. - Megáll a szőkeség előtt, fagyosan bámulva a szemeibe. 

Az idő mintha megfagyott volna, minden annyira lassan, mégis őrülten gyorsan történik. Egy suhintás, egy ordítás, majd sok vér...rengettek vér, ami körül öleli az üvöltő fiú végtagját. Ez az egész beleolvad Yoongi vad, mégis könyörgő hangjába, eszeveszett mozgásába, ahogyan székből próbál kijutni. 

Teljesen lefagyok. Hatalmas szemekkel nézem végig az egészet, mintha én ott sem lennék, csak messziről látnám, hallanák mindent. Az ordítás alább hagy, mikor a férfi kihúzza a fiú combjából a kését, hatalmas, mély sebet hagyva a kiömlött vérnek, amik mintha versenyeznének egymással, melyikük fog gyorsabban lecsöpögni a székről, egyenesen a földre.  

Akaratlanul is Taehyungra nézek, tőle várva valami segítséget, vagy bármi mást, csak csináljon valamit. Állítsa le ezt a vadállatot! Az arcáról eltűnik a fagyos, érzelem mentes maszkja, amit magára kényszerített, és aggódva figyeli nyüszítő barátját. Egyet előre lép, majd kettőt hátra. Kiül rajta a kétségbeesés, és tehetetlenség. 

-Szóval, megpróbáljuk még egyszer? - Teszi fel a kérdést, Jackson, miközben a véres késére néz. Jimin fájdalmában hátra hajtsa a fejét, szemeit összeszorítva, amikből lassan kiszöknek a sós könnyek. 

-Hagyd őt békén! - Ordítsa a mellette lévő, vad tekintetű fiú, kétségbeesve rángatva a karjait. 

-Válaszolj! - Erélyesen parancsol rá a sérült fiúra, míg a kése hegyét a másik combjához nyomja, fenyegetően pillantva rá. - Vagy még folytatni szeretnéd? 

-Dögölj meg! - Kiabálja újra ránézve, fogait összecsikorgatva a fájdalom miatt. 

-Hát, akkor folytassuk. - Sóhajt fel gondterhelten, mintha annyira fárasztaná ez az egész, pedig mindenki lássa mennyire is élvezi. 

Kezeimet feszegetni kezdem, rémülten figyelve, ahogyan a késhegye lassan eltűnik a húsban. Kapkodom a levegőt, mégis úgy érzem, megfulladok. 

Majd megtörténik a csoda. Yoongi kiszabadul és neki ugrik, Jacksonnak. Mindketten a földre kerülnek, egymás ütve, harcolva a túlélésért. Megállíthatatlanul rángatom a kezeim, de semmi haszna, nem szakadnak el a kötelek. 

Yoongi megszerzi a kést. Gondolkodás nélkül meglendíti, nem törődve hova szúr vele, az már egyáltalán nem számít. Csak sikerüljön megsebezni őt. Jackson küzdene, de mikor fejbe rugóm, rögtön abbahagyja a mocorgást, így Yoongi tiszta találatot kap. Beledöfi a hasába. 

A győzelem a kezünkben, vagyis ezt hittem, de sajnos tévednem kellett. Összerezzenve húzom magam összébb, mikor egy lövést hallok.  Gyorsan Yoongira nézek, de ő a földön fekve a karját szorítsa. Taehyung eltalálta... 

Jackson nehezen lábra küzdi magát, kezét a szúrt seben tartva, ezzel is megállítva a vérzést. Taehyung továbbra is, Yoongira fogja a fegyverét, arra várva mikor támad újra. Minden érzelem, semmivé vált az arcán, mintha soha nem is lett volna ott semmi sem. 

-Te faszfej! - Kiabálja mérgesen a maffia vezér, oldalba rúgva a földön fekvőt. -Hogy merészelted? Én esélyt kínáltam nektek és ti, hogy köszöntétek meg?! Árulással! - Újra és újra telibe találja a fiút cipőjével, de az mégsem add ki semmilyen hangot. Tűr és csak tűr. Mikor vele végez rám néz, majd az öklét az arcomba vágja. - Öld meg őket! Ne hagy túlélőt. 

Fordul a barnasághoz, aki csak egy bólintással jelez, hogy értette. Jackson szitkozódva elhagyja a helyiséget, magunkra hagyva a vérebével.

Jiminre pillantok, aki elég szar formában van. Arca sápadt, ajkai kezdik felvenni a lilás színt, mégis ébren van. Rengetek vért veszít, még sem ájul el. Erős egy kölyök. 

-Jeon. - Yoongi nehézkesen feláll és mögém sétálva elvágja a kezemnél a kötést. 

-Fejezd be! - Szólal meg végre a barnaság is, miközben a fegyverét Yoongira tartva közelit felénk. 

Ahogyan elütnek az akadályok, felállok és kiütöm a barnaság kezéből a fegyvert. Meglepi a hirtelen jött támadás, de ez gyorsan elmúlik és már támad is. Kezét meglendíti felém, hogy megüssön, de elhajolok a támadástól, és helyette én ütöm az öklöm arcába. 

Az ütés ereje miatt elesik, kezét a sértet területhez helyezi, lenyalva az ajkaira került vérét. Újra úgy érzem magam, mikor elsőnek megláttam a cellába. Sajnáltam, mégis úgy gondoltam, hogy ő egy szörnyeteg. Ez azóta változni látszott, vagyis annak a látszatát mutatta. Az igazság pedig, hogy semmit sem változott, még mindig az, aki régen is volt, és az is marad örökre. 

-Mennünk kell. - Yoongi segít, Jiminnek felállni, de a kisebbik lábai összecsuklanak súlya alatt. 

-Azt hiszitek megúsztátok?  - Nevet fel a barnaság. - Lehet, hogy most sikerül kijutnotok, talán pár napra elrejtőznötök, de ez nem jelent semmit sem. Megfognak titeket találni, majd megölnek. Nincs menekvés, nincs kiút. Ha egyszer bekerültél a maffiába, többet nem kerülhetsz ki belőle. 

-Fogd be! - Emeli fel a hangját, Jimin, mérgesen nézve a fölényes szemekbe. - Bíztam benned, hisz basszameg! Egy család vagyunk! 

-Azok voltunk, amíg így nem döntöttél. - Sóhajtva feláll és szomorkásan a kisebbre néz. - Együtt lehetünk volna itt, de te másra vágytál. Egy olyan életre, ami soha nem sikerült volna. 

-Miről beszélsz? 

-Embereket öltünk, Chim...ezek után, hogyan lehetnénk normálisak? Hogyan felejthetnénk el mindent?!  Nem menekülhetünk örökre! Nem is akartam elmenni, ha nem rángatsz magad után, akkor nem is tartottam volna veled. De megbékéltem a helyzettel, de a többivel már nem tudtam. Minden annyira gyorsan történt, esélyem se lett volna lépést tartanom vele. Utána pedig még jött...Gukk is. 

Tekintete egyre fájdalmasabbá változik, halkan vívódva magával. Szeretnék neki segíteni, megakarom vigasztalni, magamhoz ölelni és nyugtató dolgokat suttogni füleibe. Szeretném, de nem tehetem. Taehyung nem akar velünk lenni, nem akar megváltozni, ő itt akar maradni. Nem akar engem. 

-Azt mondtad megtanítod, mi is az a szerelem. -Suttogja halkan, hátrébb lépve kettőt, közelítve az ajtóhoz. - Elsőnek érdekelt a dolog, kíváncsivá tett és tényleg nagyon akartam...de utána már megijedtem. Azt mondtad, én a tiéd vagyok, ez pedig nagyon megijesztett. - Még egy lépés hátra, majd még egy. - Az érzelmek gyengévé tesznek, gyengeség pedig halált jelent. Nem akarok meghalni, egy értelmetlen dolog véget. 

-Szóval értelmetlen vagyok neked? - A szívem összeszorul, fránya könnyek égetik a szemeim. 

Jimin mellettem zokog a dühtől, látom, ahogyan egy kést húz elő, fogalmam sincs honnan, de már a kezében van. Tudom mit akar, utána akarok kapni, megakarom állítani, de már késő. Hihetetlen gyorsasággal tűnik el mellőlünk és terem a barnaság előtt, neki rontva. Taehyung védekezésképpen kezét maga elé emeli, kés pedig átszúródik tenyerén. 

Át sem gondolva, termek Jimin mögött és karolom át derekát, leszedve a fiúról, akinek a vére végig folyik a gyilkos eszközön. Jimin a barnaság helyet ordít fel, minden fájdalmat, csalódottságát ebbe az üvöltésbe sűrítve bele, amitől az én szívem is kétségek között zakatol. 

-Bíztam benned, meghaltam volna érted, bazdmeg! Te pedig jössz itt nekem a szarságaiddal! - ordítsa bele az arcába, miközben a karjaimból próbálja kiküzdeni magát, hogy újra neki rontson. - Elárultál engem, ezt pedig nem fogom elfelejteni. Megfoglak ölni, érted? Elvettél tőlem mindent, elvetted az esélyt attól, hogy új életet kezdhessek, megtaláljam a családomat. Miattad a maffia üldözni fog, de se baj, állok elébe, mert addig nem hallok meg, míg te élsz. 

-Elég. - Elrángatom onnan és Yoongihoz viszem, aki már ragadja is karon. 

-Gukk...- Nyüszít a barnaság, sérült mancsát a pólójába  tekerve.

-Attól függetlenül, hogy nem rontok neked, úgymint Jimin, az nem azt jelenti, hogy nem érzek ugyan így. Soha többet nem akarlak látni, de ha ez meg is történik, örökre bezáratlak. - Szavaim célba találnak, el is hallgat, helyette valami más mutatkozik meg arcán. Talán, szomorúság? Beletörődés? Nem tudom, mire gondolhat, érezhet, nem engedi látni az igazi valóját. 

Elfordulok tőle és a hátsó kijárathoz sietek, ahol már Yoongi vár a vergődő Jiminnel a karjai között. Nem nézek többé hátra, nem akarom látni őt, túlságosan is fájna, ezt pedig nem akarom. Szerettem őt, annyira szerettem, mint még talán senki mást sem. Hatalmas hibát követem el. 

Szerencsére könnyedén kijutunk, hála annak, hogy Yoongi ismeri a rejtet kijáratokat az épületben. Egy idő után, muszáj voltam felkapni, Jimint a karjaimba, mivel már nem volt képes tovább járni. A sötét éjszakába teljesen elvesztenek éreztem magam, nem ismertem a környéket, ez pedig megijesztet. Yoongi megsérült, Jimin végül kidőlt a vérveszteség miatt. Lehetetlen, hogy az előtt sikerüljön elérnünk egy kórházat, míg Jimin teljesen el nem vérzik. 

Egy idő után megláttam egy telefontfülkét. Gyorsan átadtam a feketének az ájult fiút és már hívtam is Hoseok-ot. Nem tudtam neki túl sok információval szolgálni, mivel fingom sincs hol vagyunk. Oda kellett adnom, Yoonginak a telefont, ő ismeri a környéket. Amíg ő telefonált, addig én leültem egy ottani padra, Jimin fejét az ölembe rakva. 

A ruhám teljesen átázott a vére miatt, aggódtam, borzasztóan aggódtam. Nemcsak miatta, vagy miattuk, hanem Taehyung miatt is. Hiába próbálom kiűzni magamból az iránta érzet érzéseimet, nem megy. Egy ideig nem is fog. Beleette magát a szívembe, akár a rozsda a vasba. 

Rá kell jönnöm, hogy ő soha nem tartozott hozzám, ő mindig is, Jacksoné volt.