Agresszívan rugók bele a hülye ajtóba, ami nem szakad ki a helyéről, de eléggé megfájdul a lábam miatta, így egy lábon ugrálva simogatom a bokámat. 

Most komolyan! Miből van ez a szar ajtó? Hát nem igaz, hogy nem birok innen kijutni, pedig ennél fontosabb dolgom is van. Meg kell találnom Taehyungot, amíg lehet. Vagyis...Jackson kéne keresnem, ő lenne az első számú ellenség, akit rácsok mögé kéne juttatnom. 

Végül is miatta vagyok most itt, nem pedig a barnaság miatt. Mégis csak arra tudok gondolni, hogy valami baja esett, ne talán már nem is él. Csúnya volt a sebe, vérzett is, így milyen esélyei lennének kijutni? Franc üssön belé, mikor elrohant! 

Morogva az orrom alatt járkálok körbe-körbe, körmömet már húsig rágva idegességemben. Odakint harcolnak a társaim, én pedig itt verem a faszomat, miközben egy ajtóval küzdök. 

Felhorkantok tehetetlenségemben, majd messzebb menve a nyílászárótól, neki futásból rontok neki, de az hirtelen kinyílik előttem. Hatalmasat csapódok az idegenbe, lefejelve őt, amitől még az én fejem is belesajdul. Ő hátra vágódik, én meg rá, de legalább puhára estem. 

-Ez nagyon, de nagyon fáj...- Jajgat az alattam lévő, amire sajgó fejemhez kapva, emelkedek fel róla, és gurulok mellé a földre. 

-Bocsi, Hobi. - Motyogom fájdalmasan, hisz azért én is kaptam egy fejest, nemcsak ő. 

-Mit csináltál abban a szobában? - Fordítsa felém a fejét, értetlenül bámulva, amire megforgatom a szemeimet. 

-Jógáztam, baszki! - Nagy nehezen felküzdöm magam a földről és őt is felhúzom, ha már elgázoltam. - Megvan Jackson? 

-Honnan tudjam? Ha nem vennéd észre, elszabadult a pokol. A rendőrök is  túlzásba estek és neki támadtak a maffia tagjainak. Persze azok se hagyják magukat, eléggé nagy erővel irtanak minket. 

-És...Taehyung? - Kérdezem halkan, mivel tudom, most nem ez a legfontosabb ebben a helyzetben....de tudnom kell. 

-Nem láttam. - Rázza meg a fejét sajnálkozva. - Jimint láttam. - Jut eszébe hirtelen, homlokon is baszva magát örömében. - Csak egy pillanatra láttam, de azt hiszem ő volt az. 

-Hol volt? 

-A hátsó kijárat felé mászkált, de egyedül volt, nem volt vele a társa. Rémültnek tűnt, zavartnak, oda is akartam hozzámenni, de rám támadtak és mikor nehezen leütöttem a támadóm, addigra el is tűnt. 

-Van fegyvered? - Bólintva a kezembe adja, amire elmosolyodok és már szaladok is elfele. - Köszi, szia. - Kiabálom vissza, nem várva meg, hogy reagáljon a hirtelen sietségemre. 

Végig sietek a folyóson, próbálva csak az útra nézni, nem pedig a lábaim alatt heverő hullákra. Még a falak is pirosban úsznak, ahogyan az egész padló. Sok rendőr és fiatal gyerek holtteste pihen a jéghideg köveken, nem túl szép látványt nyújtva egyik sem. 

Taehyungnak igaza volt, mikor azt mondta, hogy itt mészárlás lesz.  

A hátsó kijárathoz érve meglapulok, óvatosan nézve ki az ajtó mögül, végre megtalálva azt akit kerestem. Az íróasztal mögött rejtőzködik, felhúzva mellkasáig a térdeit, füleit eltakarva kezeivel. Szemeit rémülten zárja össze, amit nem értek. Mi történik? 

Kicsit arrébb pillantok, meglátva Jimint, aki egy hulla mellett térdel, remegő, véres kezeit pulcsijába kenve. A mellette lévő rendőr hullája még friss, így minden bizonnyal ő ölte meg. Az alkuban az állt, hogy nem öli meg a társaimat, ez mellett pedig szépen aprítsa őket. 

Már megint megbíztam egy bűnözőben. 

Jimin kizsebeli a halottat, elvéve a fegyverét, majd visszasiet az ijedt fiúhoz. Ezt az időt választom arra, hogy végre előjöjjek, de ekkor hangot hallok a hátam mögül. Gyorsan elbújok két szekrény közé, imádkozva, nehogy az ellenség meglásson. 

Imáim meghallgatásra kerültek, mivel a közeledő fekete hajú fiú, nem vett észre. Lazán sétált ki az ajtón és ment volna a két fiúhoz, ha Jimin nem fog rá egy fegyvert. Visszamászok az ajtó mögé, onnan nézve végig a gyerekes színjátékukat. 

Nem tudom, hogy jó ötlet lenne előjönnöm. Nem ismerem a fekete hajú fiút, de biztosan Taeval van, mivel az ő sebét ápolja most le. Megint nehezen ráveszem magam, hogy felfedjem magam, de ahogyan megmozdulok, ordítást is hallok. 

-Ki van ott? Gyere elő és talán nem ölek meg rögtön. - Kamuzik szemrebbenés nélkül  a nyomorék. Bár nagyon nincs választásom, minden féleképpen elő kell jönnöm. 

Nagyot nyelve, magamban lenyomva egy imát, állok fel, de nem megyek közelebb hozzájuk. Ha a fekete hajú fiú lő, akkor így könnyedén fedezékbe tudok kerülni. Egy gyors pillantást veszek Taera, aki eléggé komás fejjel, sápadt arccal néz rám. A szemei majd lecsukodnak, mégis látom bennük a kétségbeesést. 

Ezzel azt akarja mondani, hogy jobb ha menekülök? 

Ebben a pillanatban már durran is el a fegyver, én pedig összerezzenve húzódok le a fedezékem mögé. Az a rohadt kölyök! 

-NE! 

Kiabálja az egyetlen értelmes ember a csapatban, akinek még nem ment el a maradék esze is. Vagyis, kitudja. Hallom, hogy sutyorognak valamiről, de túl halkak, nem értem miről szól a beszélgetés. Valamit már megint tervelnek. 

-Gyere elő, nem lesz baj. - Szól Jimin, amire nem olyan bátran, de előmászok újra. Bátortalanul lépkedek közelebb hozzájuk, de csak addig, míg meg nem látom az ájult fiút. 

Eszemet veszve sietek oda, majd térdelek le hozzá, kezembe véve sápadt arcát, ami tűz forróan ég ujjaim alatt. Hogy a francba tudta ennyire elintézni magát, ez az idióta? 

-Ki kell jutnunk innen, mielőtt meghalna. - Térdel mellém a szőkeség, aggódva nézve a barátjára. 

-Lázas. - Kijelentésem után a fiatalabb rögtön nyúl a társa homlokához, idegesen harapva be ajkait. 

-A sebe minden bizonnyal elfertőződött. Ha nem kezelem le a sebet, és ha nem kap gyógyszert, akkor nem vérveszteségben fog meghalni. A láz viszi el. - Az okoska, minden tudóan magyaráz, ami persze megijeszt, de egyben le is fáraszt. 

-Akkor mire várunk még? - Egyik szemöldököm felhúzva nézek rájuk kérdően, de csak meglepetten bámulnak. 

Nem magyarázkodok nekik, hogy miért is segítek, én sem tudnám ezt szavakba elmondani. Nem értem magam....nekem Jackson kéne üldöznöm, nem itt szarakodnom. Sóhajtva ölembe kapom a fiút, persze nagyon óvatosan, gyengéden, nehogy fájdalmat okozzak neki. Biztosan így is hatalmas fájdalmakkal küszködik. 

A kijárat felé elindulok, a két jó madár pedig követni kezd. Mielőtt kiérnénk megkérem őket, hogy ha lehet, akkor a fegyvereket rakják el, ne lövöldözzenek mint az idióták. Szerencsére odakint vak sötét van, de ez mellett is sok az őr. Nagyon halkan és lassan tudunk, így haladni, de végül sikeresen kijutunk a veszélyes területről. 

-Oké, menjetek a házamhoz. A címem..- A szöszi végig sem hallgatva legyint le. 

-Tudom hol laksz, nem kell ide az értelmetlen beszéd. - Átakarja venni az ájult fiút, de ahogyan felé nyúl, már akkor a bordáihoz kap, halkan átkozódva egy sort. Szegénynek elég keményen elbánták a baját, így nem csodálom, ha mindene fáj. 

-Menj az útból, Hercegnő. - A fekete hajú fiú arrébb tolja a szöszit, majd átveszi tőlem a barnaságot. -Ott várunk. - Biccent felém, utána gyorsan el is mennek, nem pocsékolva tovább az időt. Remélem minden rendben lesz, Taehyung-al. 

Sajnos nekem vissza kell mennem a helyemre, védenem kell a társaimat és meg kell találnom, Jacksont. Nem menekülhet el most, hogy ennyire közel kerültünk hozzá. Már ismerem az arcát, ahogyan a tervét is tudom. Már nem tud hova menekülni, mert ha nem is most, de egyszer levadászom. 

Kitudja mennyi idő múlva sikeresen megnyertük a csatát. A megmaradt maffia tagjait a rendőrségre vitték, mind kihallgatásra várnak. Sajnos nem tudták elmondani a többiek, hogy eltudták-e fogni, Jackson, vagy sem. Ők nem ismerik, nem tudják hogyan is néz ki az a féreg. 

Még azon az éjszakán meglátogattuk még az intézetet is, amit Taehyung mondott. Megtaláltuk ott a gyerekeket. Rengetegen voltak, egy apró, kutyáknak kialakított kennelben tartották őket, lent a pincében. Meglepő mondón...egyik sem sírt. Mind csöndben voltak, nem szólaltak meg, még akkor sem, mikor kihoztuk őket onnan. 

Miért érzem úgy, hogy elkéstünk?

Végig nézve az épületet találtunk pár nagyobb gyerekeket is, akik már azért egy szinttel boldogabban tartottak velünk. Volt pár olyan is, aki betöltötte a tizennégyet. Ha igaz, amit Jimin mondott, akkor nekik már megvolt a beavatási ceremónia is. 

Már öltek embert. 

Valami rohadt fáradtan ültem le az intézmény elé, pihenve egy kicsit. A kezemre többször is rápillantottam ez idő alatt, amin rajta van Tae vére. 

Sokszor gondoltam rá az elmúlt egy órában, nagyon sokat. Úgy érzem megöl az aggodalom és én ez ellen nem tehetek semmit sem. Nem hagyhatom, csak úgy itt a munkát, pedig megtenném. 

-Azt hiszem, mára végeztünk. Mindenkinek köszönöm a kemény munkáját és azt, hogy..- Mondaná tovább a főnök, de nincs nagyon kedvem végig hallgatni a maszlagját, így lelépek. 

Gyors léptekkel haladok haza, hevesen verő szívvel. Félek, hogy mikor odaérek, csak egy letakart embert látok. Az tény, hogy sok embert megölt, megérdemelné azt, hogy ő is annyira szenvedjen, mint ahogyan ők szenvedtek. Értem én ezt, sokáig így is gondoltam...de már nem. 

Nem ő választotta ezt az életet, ő csak megpróbált túlélni, de most már minden újra kezdhet. Jó útra léphet, én pedig segíteni akarok neki benne.