Taehyung pov. 

Fegyveremet szorongatva bújok meg a fal mögött, halkan várva, hogy az ott lévő rendőr végre elhúzza a belét. Értelmetlen lenne támadást indítani ellene, főleg úgy, hogy a testem még nincs jól. Talán egy jó célzással könnyedén vehetném el az életét, de túlságosan kockázatos lenne. A fegyver hangja hangos, így több rendőrt is idevonzhatnák vele, amit nem akarok. 

Butaság volt otthagynom, Chimet. Ott kellett volna maradnom és megbeszélnem vele a tervet, vagy legalább azt, hol is fogunk találkozni. Egy épp eszű ember ezt tette volna, nem pedig vakon szalad megmenteni egy ellenséget. Hülye V, hülye! 

Mérgesen puffogok a saját hülyeségem miatt, míg újra kipillantok a fal mögül. Az az átkozott még mindig ott van! Nem igaz, hogy nincs jobb dolga, annak a halálraítélt marhának. Nem várhatok tovább, mennem kell. 

Kibiztosítom a fegyverem, majd mély levegőt véve kilépek a fal mögül. Nekem háttal áll, így nem okozna nehézséget, ha hátulról netalán belevágnám a késemet, de most jelenlegi állapotom miatt, nem jönne össze. Túlságosan is könnyű célpont vagyok.

Célba veszem, de mielőtt meghúzhatnám a ravaszt, valaki más megteszi helyettem. A férfi egy fájdalmas nyögés kíséretével a földre hullik, míg ordítva az oldalához kap. Nagyon hangos. Odalépek hozzá és egy keményen fejbe rugóm, amitől elveszti az eszméletét és végre csöndben marad. 

-Hyung! - Vékony hang üti meg a fülem, majd egy hevesen érkező test, ami az enyémnek csapódik, míg végtagjait derekam köré vonja. Szerencsére nem ér a sebes részhez, és a gyenge kis test sem okoz fájdalmat, meggyötört testemnek. 

-Mina, mit csinálsz még itt? - Vonom kérdőre az engem ölelgető, fiatal lányt, aki mosolyogva enged el. 

-Elzárták a kijáratokat. - Sóhajtva kisöpri hosszú tincseit arcából, már sokkal szomorúbban nézz fel rám. - Megölték a társam...teljesen egyedül maradtam. 

-Figyelj. - Letérdelve elé kapok a kezei után, mélyen a szemeibe nézve. - Búj el és addig ne gyere elő, míg ez tart. Értetted? - Bólintva összeszorítsa ajkait, könnyes szemeit, durván törölve meg, eltakarítva minden bizonyítékot arról, hogy ne talán sírt volna. 

Felegyenesedve nézek el róla és fordulok abba az irányba, ahova menni akartam, de ekkor egy hatalmas csávó állja az utamat. Szerintem mondanom se kell, hányszor szartam össze magam, abban a pár másodpercben, amíg felfogtam mi is történik. A fegyveremet már emeltem is volna a férfi szemei közé, de ő kiverte a kezemből a gyilkos eszközt, majd egy hatalmas lökéssel, engem is a földre küldött. 

Akár egy ijedt kis állatra négykézlábra pattantam, de még így is túl lassúnak bizonyultam, mert alig lépett egyet, azokkal a hatalmas lábaival, és már előttem is volt. Nyelni nem volt időm, mivel olyat rúgott a bordáim közé, hogy elrepültem a falig. Fájdalmasan nyekkentem, mikor megéreztem a kemény felületet, amihez hozzá csapódott a hátam. Szó szerint csillagokat láttam, míg a tüdőm egy pillanatra összeomlott az erős ütés miatt. Ez nem ember....Superman? 

-Hyung! 

Mina ordítására ébredtem fel a, majdnem ájult helyzetből. Felpillantottam rá, látva, hogy a fickó hátára ugrik, míg egy kést vág bele a karjába. Túlságosan is mocorog, nem tudja olyan helyen megszúrni, ahol ne talán meg is halna. 

Próbálok nagyjából felébredni a kábulatból és felállni, hogy segíthessek a lánynak, de a testem nem akar mozdulni. Kezemmel felhúzom a vakító piros ingemet, látva, mennyire is elázott a kötés. Folydogál egészen a nadrágom szegletéig. A rúgás véget, teljesen felszakadt. 

Fogamat összeszorítva kúszok a földön lévő fegyverem után, amit szerencsére eltudtam érni...de már túl késő. A férfi ledobja magáról a lányt, majd fegyverét elővéve lövi le, akár egy mocskos kutyát. Hatalmasra tágult szemekkel nézem az élettelen testet, ami körül egy kis patakban, vér kerül. 

Még csak tizennégy volt... 

A szemeim könnyesednek és úgy érzem, menten elájulok. A vér szaga teljesen beette magát az orromban, ahogyan a kislány látva is. Még annyira fiatal volt...

 -Az ilyen szörnyetegek, amilyen ti vagytok, megérdemlik a halált. - Sziszegi összeszorított fogai közül a férfi, akinek a hangjában meg annyi gyűlölet lakozik. - Remélem megrohadtok a pokolban. - Felemeli a fegyvert és rám fogja, de mielőtt elsülhetne, ő fájdalmasan ordít fel, míg térdre esik. 

Chim lép ki mögüle, hátából szedve ki kését, majd szúrva annak a nyakába. A vér nagy távra spriccel, beterítve engem is, őt is. A férfi végül elhallgatott és elterül a földön. Mégsem érzem magam jobban tőle. Szenvednie kellett volna még.

-Jól vagy? - Térdel le hozzám barátom, míg egyik karomat a nyaka köré teszi, nagy lendülettel állítva lábra. 

-Mina...meghalt. - Nézek újra a hallott lányra, de Jimin magához fordítsa a fejem. 

-Ha nem látod, akkor nincs is ott. 

Értetlenül nézem, míg le nem esik, hogy ezzel nem engem nyugtat, hanem saját magát. Mivel ő még véletlenül se néz a lány után, mintha ott sem lenne. Ha nem látod, akkor nincs itt ott.  Milyen igaz. 

Csöndben haladunk tovább, fele súlyomat barátomra helyezve, mivel a vérveszteség miatt, eléggé gyengének érzem magam. Ő sincs valami jó állapotban. Látom milyen nehézkesen tart meg, biztosan fájnak azok a sebek, amik ellepik a testét. Ő mégsem dob le magáról, vagy hisztizik mennyire fáj neki az, hogy ránehezedek, csöndben tűr.

-Yoongi vár minket a hátsó kijáratnál. - Szólal meg hirtelen, mégis halkan, nehogy a közelben lévő ellenségek meghalljanak minket. - Ő majd összefoltoz téged. 

Nem lep meg, hogy ennyire összeszedett tervet hozott össze egyedül, hisz mi ketten mindig arról voltunk híresek, hogy ő az ész, én pedig a merész. Ő találta ki mi, hogyan legyen, én pedig végre hajtottam. Bár az egy picit ledöbbent, hogy miattam képes volt belevonni Gi-t is, hisz nincsenek valami jóban. Általában mindig civakodnak, harcolnak egymással, most mégis ezt félretéve szövetkezett vele, csak is miattam. 

Gi egy nagyon jó orvos, bár nemcsak ez az egyetlen dolga van a maffiában. Híres a csonkításokban, az emberek szétvágásában, majd összerakásában. Hivatalosan nem orvos, de nagyon ért a dolgához. Sokszor becézik, Hentesnek. 

Óvatosan megyünk be abba a helyiségbe, ahol a kijárat is van, megpillantva ott egy rendőrt. Gyorsan behúzódunk egy ott lévő íróasztal mögé, ami tökéletes takarást biztosít nekünk. Az emberünk hátal áll nekünk, sőt teljesen egyedül van. Könnyű célpont, mégsem eshetünk neki rögtön. 

Az utunk során több rendőrrel is összetalálkoztunk, de szerencsésen kikerültük őket. Ha most elkezdünk hangoskodni az összes ide gyűlik, nekünk pedig annyi. Lehet könnyebb lett volna, ha tényleg elkezdek zsidókat keresni, ahogyan azt Gukk mondta. 

-Figyelj, TaTa. - Suttogja elém guggolva, két kezébe véve az arcomat. - Én elintézem őt, te pedig maradj itt, oké? 

-Ne! - Felsője után kapva, belemarkolok, aggódva nézve szemeibe. - Ne csináld, inkább várjuk meg Gi-t! 

-Nem lehet. Ha ő ideér, addigra készen kell állnunk a menekülésre. Ha pedig nem ér ide időben, muszáj lesz eltűnnünk innen, nem várhassuk meg, amíg elvérzel. - Rázza meg makacsul fejét, leszedve magáról erőtlen ujjaimat. - Minden rendben lesz. 

-Nem lesz...- Lesütöm szemeimet. 

Sóhajtva add egy puszit a homlokomra,míg kezembe nyomja fegyverét, majd felállva a rendőrhöz megy, amitől megáll a szívem egy pillanatra a félelem miatt. Kezeit felemeli a feje főlé, míg könnyes szemeit az előtte lévő férfira emeli, aki már tartsa is rá a fegyverét. 

- Kérem segítsen! Azok az emberek idehoztak és most engem üldöznek. - Szipogj rémülten mutatva a nyitott ajtó felé. 

-Gyere ide, kölyök. - Húzza a tudatlan férfi, barátomat a háta mögé, pislogás nélkül nézve az ajtót. 

Chim durván törli le a kamu könnyeit, míg lassan előhúzza a kését. Nagy levegőt vesz és egyet hátra lép, hogy lendületet vegyen. Pislogás nélkül figyelem, ahogyan a férfi hátára ugrik, annak nyakába fúrva az éles tárgyat. A férfi hangtalanul üvölt fel és forog körbe-körbe, próbálva megszabadulni a barátomtól, aki úgy kapaszkodik bele, akár egy majom a fára. 

Gyors mozdulatokkal rántsa ki, majd vissza az éles tárgyat a férfi torkából, aki egy idő után feladva a menekülést összecsuklik. A földön fekve, fulladozó hangokat add ki, míg a vére megakad a torkán. Elfordulok onnan és a füleimre tapasztom kezeimet, lábaimat közel húzva a mellkasomhoz, ami fáj, de csak ez okoz biztonságérzetet számomra. 

Mióta nem tudom végig nézni, más halálát? Elpuhultam, míg Gukk mellett voltam. 

Pár percig szorítom magam össze, de egyszer csak megérzem barátom kezét térdemen. Lassan kinyitom a szemeim és ránézek, vér áztatott arcára. Keze remeg, sőt az egész teste. 

-Jól van...minden rendben, ne félj. - Suttogja nekem halkan, meredve egy pontra. Már megint magának szánja a szavait, nem pedig nekem. Borzasztóan nyugtalan, ez mellett pedig retteg. 

Mikor utoljára lelőtte azt a rendőrt, abban az átkozott házban, akkor is teljesen kiborult. Chim gyűlöl ölni, de ha életben akar maradni, muszáj megtennie. 

-Nyugalom. - Nehezen felé hajolok és átkarolom remegő testét. - Nem sokára vége lesz. Szabadok leszünk, csak még egy kicsit bírd ki. Lesütve szemeit, amik már gyémántként csillognak a könnyei miatt. Ajkai lefele görbülnek, amitől az enyéim is lekonyulnak. Utálom, így látni őt. 

-Minden az én hibám. -Fakad ki, megmutatva az igazi könnyeit, amik most vállamnál lévő anyagot mossák. - Ha vártam volna egy kicsit, akkor talán nem alakult volna minden így. Neked is lett volna időd meggyógyulni, ne talán a gyerekek sem lettek volna itt. De így....mindenki meghalt. - Zokog fel, szorosan markolva az ingemben, kiengedve magából azt, amit eddig bent tartott. Bárcsak nekem is menne a sírás...én is megkönnyebbülnék. 

-Hahó! - Kiabálja el magát valaki, amire Chim eltávolodik tőlem,elfordulva a karomban a hang irányába célozz a kezében lévő fegyverrel. -Le ne lőj, Hercegnő! - Emeli fel védekezve a kezeit Gi, amire megkönnyebbülve sóhajtok egyet. 

-Késtél, te marha. - Sziszegi leemelve a fegyvert, miközben feláll és az idősebb elé áll. 

-Sírtál? - Teszi fel hirtelen a kérdést a kisebbnek, aki felhorkantva megtörli a szemeit. 

-Látványodtól mindig rám jön a sírhatnék. - Vágja rá flegmán, majd megragadja a kezét és elém rántsa. - Csinálj vele valamit, utána húzunk innen. 

-Tegyem koporsóba? - Húzza fel egyik szemöldökét. - Hát nem látod, hogy alig van már benne lélek? 

-Még élek...- Motyogom fáradtan, enyhén sértve. Ha lenne elég erőm, biztosan duzzognék egy sort, de nagyon fáradt vagyok. Majd leragad a szemem. 

-Csinálj vele valamit, mert ha most meghal, én esküszöm nyomorrá teszem az egész életedet. -Chim ijesztő tekintetétől, Gi vigyázzba vágja magát de, hogy azért ne ő maradjon alul, még visszavág.  

-Nem mintha most nem ezt tennéd. - Forgassa meg a szemeit, de mikor Chim felé lép egyet, ő rögtön fülét farkát behúzva arrébb ugrik. 

Ha most éppen nem véreznék el, biztosan elmosolyodnék a vicces játékukon. Sőt, én is játszanék velük, hisz olyan jól szórakoznak. 

Gi elém telepedve leveszi magáról a pulcsiját és a kése segítségévvel elvágja az anyagot. Egy kisebb részt összehajtogat és a sebre teszi, majd a hosszabb cafattal oda is köti. Legszívesebben felordítanék a fájdalomtól, mikor egy kibaszott nagyot szorít azon a szaron. Látszik, hogy a kínzáshoz ért a legjobban. 

Végre végez, amire megkönnyebbülve döntöm a hátam a falnak. Akár egy kocsonya, úgy folyok majdhogynem szét a földön. Nagyon sok vért vesztettem, nem sokáig bírom tovább. 

-Ki van ott? - Kiabálja hirtelen Gi, félre lökve társamat az útjából, aki majdnem fel is borul a saját lábában. - Gyere elő és talán nem ölek meg rögtön. - Mondja nyugodt hangon, mondhatni már szelíden. 

Hatalmasakat pislogok, elég homályosan látva, ahogyan az ismerős alak lép elő. Hatalmas homályos paca az egész, mégis felismerem. 

Minden erőmből próbálok megszólalni, vagy felemelni a karom, hogy megállítsam Gi-t, de sehogy sem sikerül. A fegyvert Gukkra szegezi, majd a ravaszra teszi a kezét, hogy gondolkodás nélkül vegye el az életét. 

-NE! - Kiabálja társam, miközben Gi kezét elkapva, elrántsa a fiúról a fegyver csövét, helyette a földbe lőve. 

-Mi a fasz van?! - Sziszegi ellökve magától a kisebbet, mérgesen nézve vissza a fiúra. 

-Nem ölheted meg! Ő fog minket kivinni innen. - Halkan beszél, alig mozgatva az ajkait, nehogy letudja olvasni a feketeség, miről is beszél.

Egyáltalán nem tetszik a terv, hisz én nem akartam ebbe bele keverni még jobban Gukkiet. Nem akartam, de most mégis ez történik, ami mérhetetlen aggodalommal önt el. Nem akarom, hogy meghaljon...

Ezzel az apró gondolattal nyel el a fránya sötétség, magába szippantva kitudja mennyi időre. Ha egyáltalán magamhoz is térek valaha.