A váróban ülve egy palack vizet már elfogyasztva várakozunk, de eddig az orvos nem jelent meg. Szerencsére elmúlt az a hülye bágyadtság és a bogyó is lassan kiürült a szervezetemből a sok víznek hála.  Jó sokat ittam, ahhoz, hogy öt percenként pisilni járjak. 

-Szerinted mit csinálnak? Megműtik, vagy mi? - Türelmetlenül fonom össze karjaimat mellkasom előtt, az előttem járkáló barátomat nézve. 

-Komolyan láttad, Jimint? - Kérdezi meg huszadjára is, amire csak újra bólintok. - Ez nem jó. - Motyogja hajába fúrva ujjait, tehetetlenül ülve le inkább mellém. - Tudják hol van. 

-Erősítésre van szükségünk. Védeni kell a kórház bejáratát, az ő szobáját, hogy senki se férjen hozzá, csak mi. - Mondom a tervet, amire bólint és már veszi is elő a telefonját. - Ha meglássák a Jimin nevű fiút rögtön tartoztassák le. 

-Nem tehetik Kook. - Csap a combjaira ingerülten, frusztráltan sóhajtva egyet. - Semmi bizonyítékunk nincs ellene, nem tartoztathassuk le. - Rázza meg a fejét, miközben hátradől a székben.

-Gyanúsítótként bevihessük. 

-Hetvenkét óráig tarthassuk ott, nem tovább. Ő pedig nem mondana semmit. Értelmetlen az egész. - Rázza meg fejét le mondóan, amire sóhajtva hátra dőlök én is a székembe. 

Hoseok-nak igaza van, nem tarthassuk bent, értelmetlen lenne. Nem mondana semmit, mi pedig nem bizonyíthatunk rá semmit. Taehyung nem mondaná el újra azt, amit nekem a bíróságon is, hisz biztosan nem adná fel a társát. Mást kell kitalálnunk. 

Mindketten síri csendben gondolkodunk, talán ugyan arról. Bár....engem jobban izgat az, hogy mi van Taehyung-al. Miért nem jött már az orvos? Remélem jól van, nincs semmi baja. Még mindig idegesít az, amit tett. Hogy lehetett ilyen idióta, most komolyan?! Kockáztassa az életét. 

Megkönnyebbülésemre végre kijön az orvos, amire rögtön felpattanok a helyemről, de azzal a lendülettel vissza is ülök. Az a szar drog miatt még mindig kótyagos a fejem, mintha másnapos lennék, annyi különbséggel, hogy nem ittam alkoholt. 

Az orvos nem mond valami sok mindent, csak annyit, hogy az állapota stabil és még alszik. Azt nem meséli el, hogy mi tartott ilyen sokáig, pedig kíváncsi lennék rá. Még megkérdezi se tudom tőle, mert gyorsan tovább áll. 

-Figyelj, Kook. - Áll fel barátom a helyéről. - Én megyek, telefonálok egy párat, te addig figyelj a fiúra, el ne szökjön. 

Pár bólintás után már el is megy, én pedig lassított felvételként felállok és bemegyek a fiúhoz. Ő még édes álmai aludva fekszik a hátán, egyenletesen fújva ki a levegőt szürkés ajkai közül. Barna hullámai, sápadt arcába vannak hullva, eltakarva hosszú szempilláit. Takarója, csak csípőjéig van felhúzva, így tökéletesen látni lehet karján lévő libabőrt, ami arról árulkodik, hogy fagyos a levegő. 

Közelebb megyek hozzá és feljebb húzom rajta a takarót, szépen eligazgatva alatta végtagjait. Egy széket odatolok az ágya mellé és leülök rá, onnan figyelve tovább a fiút. Olyan gyermekiesen ártatlannak néz ki, így aludva. Mintha egy földre szállt angyal lenne előttem, nem pedig egy kártékony lény. A szépségében nem tud kárt tenni az az apró kis heg, a bal oldali orcáján. Inkább még különlegesebbé teszi őt, vadítóbbá. 

Nem szívesen vallom ezt be magamnak, de tetszik nekem ez a fiú. A külseje egyszerűen páratlan és lenyűgöző, ahogyan a ragyogó, mindent látó  fekete szemei is.  A felsőteste enyhén izmos, feneke kerek, pont a tenyerembe illő. A hosszú combjai formásak, kecsesek, akár egy őznek. Napbarnított bőre pihe puha, hibátlan, akár egy sima, hófehér vászon. Vagyis nem teljesen olyan, hisz hátán sebhelyek borítsák, amiket kitudja kivarázsolt oda, ki tette tönkre tökéletességét, hibát kovácsolva belőle. 

Mindent félretéve...gyönyörű. 

Visszavezetem íriszeimet arcára, látva, hogy pillái már nyitva vannak, és szintén engem fürkész velük. Álmosan pislog párat, mégsem veszi el rólam varázslatos szempárjait, inkább mélyen az enyéim közé bámul velük, mintha a lelkem legmélyére akarna ásni. Megmagyarázhatatlan ez az érzés...teljesen magával ragad. 

-Meghaltam és most a mennyben vagyok? - Ajkaira kerül egy görbület, szemeibe pedig egy kis huncutkodás. 

-Miből gondolod ezt? - Megköszörülve a torkom válaszolok, eltépve róla az íriszeimet. 

-Mert te is itt vagy velem. - Szavában semmi gúny, vagy pimaszkodás nincsen. Hangja halk, érzéki, mégis simogató. Arca piros színbe borul és kínosan néz el rólam, megbánva azt, hogy ezeket mondta nekem, amit talán az elején viccnek szánt, de most mégis komolyan gondolt.

-Idióta vagy. - Hajamba fúrva ujjaimat fújtatok egyet, mikor eszembe jut, miért is vagyunk itt. - Nem kellett volna ezt tedd. Meg is halhattál volna! -Szidom le, amire lesüti szemeit, akár egy kis gyerek, mikor tudja bajban van. 

-Nem vettem be az egészet...- Suttogja halkan és újra rám pillant. - Keveset vettem be a többit pedig lehúztam a vécén. - Valómása után felül, én meg elképedek. - Nem akarok meghalni, Gukk.

Átvert engem! Ez az egyet mondat víz hangzik a fejemben, arra késztetve, hogy csapjam agyon az előttem lévő fiút. Annyira aggódtam érte, sőt magamat hibáztattam az eset miatt. Mindig elfelejtem, milyen kis agyafúrt. 

Szótlanul ingatom fejem, az ablak irányába nézve, ami gyönyörűen engedi be a napfény sugarait. Szerencsére már annyira kiürült belőlem a bogyó, hogy nem hallucinálok, mert most elég nagy bajban lennék, ha hirtelen beugrana egy nyúl a képbe. Soha többet nem nyúlok olyanhoz, amihez ez is hozzáért. Elég volt egyszer, hogy megszívatott. 

-Láttam, Jimint. - Szólalok meg hirtelen, megszakítva a csöndet, de nem nézve a fiúra. Nem tudom, miért mondom el ezt neki, hisz nem lenne szabad. Mégis úgy érzem, joga van tudnia. 

-Volt vele valaki? - Jön is a kérdés, amire csak megvonom a vállaim. Nem nagyon ismerem az maffia tagjait, így fogalmam sincs, hogy a sok ember közül tartózkodott volna még egy tag. 

-Azt mondta: Nem sokára találkozunk. - Visszavezetem tekintetem rá, kérdően felvonva egyik szemöldököm. - Ez mit jelent? 

Engem figyelve beharapja alsó ajkát, kezeivel a takaró szélét piszkálja. Görcsön testtartása annak add jelet, hogy semmi jóra nem számíthatok. Néma válaszára bólintok egyet, beletörődve az egészbe. A maffia minden bizonnyal ránk talált, nem sokára ellepik a kórházat. Taehyung-ot elviszik, engem pedig megölnek. 

-  Gukk. - Kezét az enyémre teszi, közelebb hajolva hozzám, aggódó tekintettel fürkészve enyémet. - Ne ásd bele magad ennél jobban. - Rázza meg fejét, megszorítva ujjaimat az övéivel. - Inkább menekülj, addig míg lehetséges. Mert ha továbbra is velem maradsz....akkor meghalsz. Ha több mindent megtudsz, meghalsz. Ha felismerik az arcod, meghalsz. - Sorolná tovább, de az ajkaira tapasztom tenyerem, elhallgattatva őt. 

-Minden féleképpen meghalok, értettem. - Közelebb hajolva hozzá homlokomat az övének döntöm, kezemet elvéve tátva maradt ajkairól. - De mielőtt ez bekövetkezni, elkapom Jacksont és börtönbe záratom. -Határozottan villannak meg íriszeim, nem ismerve a bukás gondolatát, hisz ez nem következhet be. Meg kell állítanom őt, nem hagyhatom, hogy ennél is több embert öljön meg. 

-Majd meglássuk. -Elmosolyodik és lehunyja szemeit, majd egy apró csókot lehel ajkaimra, amitől enyhén megilletődök. Kell egy kis idő, míg feldolgozom, de utána nem tudom palástolni mennyire is örültem annak az apró csóknak. 

-Miért? - Elhajolok tőle, messzebbről figyelve vigyorgó arcát, amire csak játékosan oldalra billenti fejét. 

-Halottnak a csók.