A fülemben bömbölt a zene, de én ezzel mit sem törődve lépkedtem a Corvin pláza liftje felé. Persze, a mozgólépcső az luxus, inkább vállalom a liftbe ragadás kockázatát, mintsem kelljen egy-két méterrel többet gyalogolnom...

Az átlátszó felvonóhoz érve pont be tudtam szállni, miután két nő kilépett belőle. Normál esetben mindig megnézem a bent tartózkodó személy(ek) arcát, de ez most kimaradt. Olyannyira nem érdekelt a többi ember, hogy gondoltam felesleges eggyel több arcot megnézni a nap folyamán, úgyis látok eleget...

Nagy hiba volt.

Talán 4-5 másodperc sem telt el az ajtó becsukódása óta, a lift megállt. Megdermedtem, és ilyedten néztem a csukott ajtóra. Nem mozdult.

- B*szki. - mondtam egyszerűen, és kirántottam a fülemből a fülhallgatót. A mellettem álló férfi halk kuncogására lettem figyelmes, így rá kaptam a pillanatásomat. Ez is hiba volt.

- B*szki. - ismételtem meg magam, miközben az átlátszó lift faláig hátráltam.

Dancsó Péter állt ott, akit a magyar lakosság 10%-ának nem kell bemutatnom, hiszen olyan mennyiségű követővel rendelkezett.

A férfi a relaxációm láttán (hallván) már egy fokkal hangosabban kezdett nevetni, látszólag élvezte a szituációt.

- Vicces? - kérdeztem ilyedten, de közben mosolyogva saját hülyeségemen. Na meg persze azokon a mogyoróbarna szemein.

- Igen, meglehetősen vicces. - jelentette ki rám mosolyogva, mire a lift nem, de a gyomrom eléggé liftszerűen kezdett mozogni.

Lesütöttem a szemem, gondoltam akkor ezzel le is zártuk a kommunikációt.

- Remélem tudod, hogy innen nem fogunk egy ideig kijönni. - tette hozzá, mikor látta, én nem igen fogok beszélgetést kezdeményezni.

- M- Miért? - kerekedett el a szemem.

- Ezért. - mondta, majd a kezében tartott telefonját (amit eddig észre sem vettem) a fülemhez tartotta.

- A szervíz jelenleg nem elérhető, kérjük próbálja meg később. - darálta monoton hangon egy robot, mire kezdtem kétségbeesni. Ez valószínűleg látszódhatott rajtam, mert Dancsó megszólalt.

- Jól vagy? - nézett rám aggódva.

- Persze, soha jobban... - mondtam kissé hisztérikus hangon.

- Naa... - lépett közelebb hozzám, mire felhúztam a szemöldököm. - Nyugi.

Hitetlenkedve néztem rá, mire automatikusan elmosolyodott.

- Tényleg. - röhögte el magát.

Nem szóltam semmit, csak óvatosan a kenguru zsebembe csúsztattam a kezem. Próbáltam megnyugtatni magam, amivel több problémába is ütköztem, hiszen ott kezdődött a baj, hogy Dancsó Péterrel álltam egy mindössze 2 négyzetméteres kabinban.

- Csíz - vigyorgott mellettem az előbb említett, mire én ösztönösen odébb léptem.

- Mégis mi a francot csinálsz? - kérdeztem sokkos állapotban.

- Szelfit. - jelentette ki olyan semleges hangon, mintha csak az időjárást közölte volna.

- Jah, bocs... - mondtam cinikusan.

- Kirakom instára, hogy beragatunk a liftbe, megjelöllek téged, és elmondhatod, hogy Dancsó Péterrel szelfiztél.

- Aham. - bólogattam semlegesen.

- Mi az, nem akarsz velem flexelni? - vigyorgott rám röhögve.

- Dehogynem. - mondtam halkan. - Csak nem akkor, mikor 100 méter magasan lebegünk egy kicseszett szűk liftben! - emeltem fel a hangom, és a kabin falának dőlve szóról szóra lejjebb csúsztam.

Felhúztam a térdemet, és óvatosan ráhajoltam, hogy ne látszódjon az arcom.

- Klausztro... - kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze.

- Igen. És utálom. - motyogtam az ölembe.

- Nem lesz semmi baj, jó? - hajolt oda hozzám, bár ezt nem láttam, csupán a hangjából következtettem.

- Már hogy ne lenne. - jelentettem ki. - Mindjárt pánikolni kezdek, és senki nem tud segíteni ebben a kicseszett liftben. - gondoltam automatikusan a barátnőimre.

Nyolc éve ismerjük egymást. Az egyetem első évében találkoztunk, azóta pedig közös úton haladunk. Miután elvégeztük a táncművészetit, egy budapesti színház tánckara szerződtetett minket, ahol ki is bővült a csapat. Azóta volt két Európa- és két Világbajnokság, amin szerencsére kiválóan szerepeltünk. Szerepeltek. Így helyes.

Gondolatmenetemből egy barna szempár húzott vissza a valóságba. Dancsó érdeklődve pásztázta a tekintetem, én pedig nagyot sóhajtottam.

- És egyébként el fogok késni. - tettem hozzá, mert ez is a történet része volt. Hétvégén értesítették az egész brigádot, hogy amúgy részt kéne vennünk a TV2 műsorában. Dancing With The Stars, mi más. Persze örömmel vállaltuk, most is éppen a próbára mentem, csak be akartam ugrani a plázába egy kis nasi&üdítő kombóért. Azt persze nem számoltam bele, hogy felidegesítem magam az emberiség létezésén, meg hogy beragadok a liftbe. Dancsóval.

- Igen? - hallatszott egy tompa hang a férfi telefonjából, mire mindketten felkaptuk a fejünket. Ő rögtön beleszólt a készülékbe, felvázolta hogy mi is történt, én pedig próbáltam megnyugodni.

Látszólag nem sok sikerrel, ugyanis mikor Dancsó letette a telefont és rám nézett, őszinte ijedtséget láttam a szemében.

- Adok vizet jó? - vett elő a táskájából egy palack ásványvizet, én pedig egy hálás arc kíséretében jóízűen hajtottam le a folyadékot.

- Köszönöm. - erőltettem magamra egy mosolyt, majd óvatosan feltápázkodtam. Kinéztem az üveg falakon, arra gondolva, hogy nemsokára szabad leszek. - Gyere csináljuk meg azt a hülye szelfidet. - mosolyodtam el, mire elnevette magát. Beállt mellém, fél karral magához húzott, majd bele vigyorgott a kamerába, én pedig próbáltam a lehető legőszintébb mosolyt magamra festeni.

- Bekövetlek jó? - kérdezte hirtelen.

- Jó. - bólintottam meglepetten. - De nem igazán használom.

- Nem baj, mond a felhasználóneved. - kérte, mire nagyot sóhajtva rávágtam.

- @killme.bitch - mondtam fapofával, mire szó nélkül beírta. Rábökött a profilomra, amin az utolsó 6 bejegyzésem látszódott. Három táncversenyekről, kettő a barátnőimmel, az utolsó pedig a barátommal készült, aki... Azóta már nem a barátom. És ez szerintem magyarázatot ad az ember gyűlölő hangulatomra is.

- Táncolsz? - kérdezte érdeklődve.

- Igen. 16 éve. - bólintottam.

- Wow, akkor nagyon profi lehetsz. - biccentett elismerően, mire elvörösödtem.

- Hát, azért annyira nem... - kezdtem bele, de hirtelen megmozdult alattunk a lift. Nem, nem megmozdult, dobott rajtunk egyet, amitől kis híján a szívbaj jött rám.

- Jézusom... - kaptam azonnal a korláthoz, de úgy tűnt nincs végzetes baj. A lift komótosan elindult lefelé, a másodikra.

- Na. Mondtam hogy minden rendben lesz. - mosolyodott el Dancsó, mire nekem is felfelé kezdett görbülni a szám.

- Igen. És köszönöm. - tettem hozzá, abban a pillanatban, amikor kinyílt az ajtó.

A férfi karját maga elé nyújtva jelezte, előre enged, én pedig nagy levegőt véve léptem ki a kabinból.

- De jó végre kint... - motyogtam, Dancsó pedig közelebb lépett hozzám.

- Remélem, még látjuk egymást. - mondta látszólag őszintén, én pedig - őszintén nem tudom miért - éreztem hogy a torkomban dobog a szívem.

- Én is remélem. - mosolyogtam rá, majd egyet intve felé elindultam a pláza tömött folyosóján.