Vonakodva bár, de elfogadtam a kártyát, és már mentek is. Valószínűleg nekik jobb móka lesz fagyizgatni. Ez... számomra furcsa, hogy Bella már ennyire kötődik Harry-hez. Például utálta, ha mások fogják a karjaikban rajtam kívül. Most pedig itt van Harry, aki ha letette őt, Bells elkezdett hisztizni. Azt hiszem, hamar alkalmazkodott a körülményekhez.

Végig ballagtam öt utcát, mire oda értem a kis bolthoz, ahol mindig vásárolni szoktam. Tetszett, hogy nem ilyen túl zsúfolt, hanem inkább otthonos.

-Hello Wendy.- köszöntöttem az idős asszonyt a pénztárnál.

Az ő és férje tulajdonában van a bolt, és szívesen látnak itt minket Bellával.

-A kicsike most nem jött veled?- mosolygott rám.

Mindig elkényesztette Bellát egy kis édességel vagy egyéb nyalánkságokkal, amikor azt hitte nem figyeltem.

-Nem, az apjával van ma.- válaszoltam, felvéve a kosarat.

Wendy meglepetten felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Nem tudta ki volt Bella igazi, apja, csak annyit, hogy nem volt mellettünk.

A sorok közt sétálgattam és gondolkoztam, mi kellhet a hétre. 2 kenyér, Nutella, egy kiló alma, néhány banán, gabonapehely Bellának, egy doboz tej és almalé, vonakodva bár, de fogtam egy üveg bort, nem volt túl drága. Körübelül fél óra vásárlás után, a kasszához mentem, Wendy pedig némán tette a dolgát.

Amikor a végére ért, rájöttem valamire: Úgy volt, hogy elrakom az esernyőmet, mert úgy nézett ki hamarosan esni fog.

-Összessen 98 font lesz, Lucy drágám.

Remek. Csak 40 fontom van.

Sóhajtva, húztam elő Harry kártyáját a zsebemből és nyújtottam oda. Wendy lehúzta a kártyát és mosolyogva vissza adta.

-Mondd meg Isobell-nek, hogy hiányzik, és amikor erre jártok gyertek be.

-Természetesen Wendy. Biztos vagyok benne, hogy izgatottan fogja várni, mikor jövünk legközelebb.

Megragadtam a szatyrokat és kimentem a boltból az utcára. Miután tettem pár lépést, elhatároztam elmegyek Alex lakására, és megbeszélem vele ezt a Harrys dolgot. Korábban úgysem tudtam bocsánatot kérni. A háza körübelül két utcányira volt a boltól.

Szerencsémre Alex soha nem szerette bezárni az ajtót, utálta, ha emlékeznie kell hova tette a kulcsokat. Szóval csak benyitottam az ajtón, ahol a meleg levegő üdvözölt. Leesett az állam, mikor megláttam, Alexet pár ismeretlen lánnyal a kanapén.

-Mi a fene?- sikoltottam fel, és kiejtettem a kezemből a szazyrokat, amiből az élelmiszerek kiestek. Üvegtörést is hallottam.

Alex felkapta a fejét, és ijedten nézett rám.

-Lucy... én... esküszöm, nem történt semmi... csak... megtudom magyarázni!

Éreztem a feltörő könnyeket a szememben, pedig nem akrtam sírni és kinézni, mint egy idióta. A hülye libái meg a kanapéról meredtek rám.

-Ki ez a lány?- kérdezte az egyik kis liba idegesítően síránkozó hangon.

-Ő... a barátnőm...- motyogtam.

-Ex-barátnője.- vocsorogtam és kiviharoztam a lakásból mielőtt utánnam jöhetett volna.

-Lucy várj!- hallottam kiabálni Alexet, de nem érdekelt.

Ez kész. Oda jön a házamhoz, elkezd pampogni arról, hogy őt így meg úgy megcsalom és, hogy kevesebb időt töltsek Harry-vel, és erre ezt tette?! Forró könnyek áztatják az arcomat, amiket kézfejemmel le is töröltem.

Gyakorlatilag rohantam vissza a házamhoz, most gyorsabban tudtam menni, mert az árucikkeket ott hagytam Alex ajtajában. Nem tudom, mit fogok mondani Harry-nek ezek után.

Döbbenten láttam Isobellet az ablakban, biztos már rég haza értek. Igyekeztem helyre hozni az elkenődött sminkemet és "eltűntetni" a repedt ajkaimat. Felvettem a "jól vagyok" arcot és óvatossan léptem be az épületbe. Benn a vigyorgó Bellával találtam szembe magam.

-Anyu!- kiáltott fel s szó szerint rám ugrott.

Nevettem, szorosan megöleltem, homlokára pedig puszit adtam.

-Jól érezted magad apuval, baba?- kérdeztem.

Bólogatotta a fejét, még mindig mosolyogva.

Ránéztem Harry-re, aki ott állt a konyhában, és kívancsian nézett rám.

-Itt van a kártyád.- mondtam s át nyújtottam neki.

Még mindig furcsán nézett rám.

-Azt hittem vásárolni voltál.- jegyezte meg.

Ó igen.

-Én... izé... nem tudtam?

Rámnézett egy "erről később beszélünk" nézéssel, megforgattam a szemem és leültem a kanapéra. Bella rám mászott, közelebb bújva hozzám.

-Tegyél be egy filmet!

A filmeknél keresgéltem, amikor megakadt szemem a Spongyabob Kockanadrágnál, ami Bella kedvence.

****

Harry rázogatott és a nevemet mondogatta. Bizonytalanul kinyitottam a szemem, akkor láttam, hogy Bella nimcs az ölemben.

-Hol van Bells?- kérdeztem őt keresve.

Tényleg, sötét van. Mikor aludhattam el?!

-Az ágyában van. Lassan már 2 órája. 10 körül fektethettem le.- leült a velem szemben lévő székre, komolyan nézve.

-Ne nézz így rám, olyan hátborzongató.- kuncogtam és kezemmel takartam el aromat.

Amikor Harry nem mondott semmit, kilestem az ujjaim közül, közelebb ült és hülye fejeket vágott.

-Ez jobb?- kérdezte, rámnyújtva nyelvét.

Már könnyeztem a nevetéstől.

-Állj! Te olyan hülye vagy Harry.

-Nem vagyok hülye. Én... csak közvetlen ember vagyok.- duzogott, karbatett kezekkel, mint Bella.

-Az én három éves gyerekem is éretebb, mint te Harold.- mondtam neki.

-A MI három éves gyerekünk.- javított engem ki vigyorogva.

-Ne emlékeztess.- nyögtem.

Harry mielőtt válaszolhatott volna, megszólalt a telefonja. Adott nekem egy bocsánatkérő pillantást.

-Igen? Hé, Loubear. Igen. Vele vagyok. Nem... Én... Nem... nem tudom... Akarom...nem. Lou... te... tudom.

-Hamarosan újra itt vagyok.- mondta nekem, felállt és kiment a szobából.

Mi a fene folyik itt?!

Legalább tíz perce ültem ott, várva, hogy Harry vissza jöjjön. Húsz perc után, felkeltem, kimentem megnézni, hol van már. Sehol nem volt a lakásban. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam Lout. A harmadik kicsengés után felvette.

-Mi a baj szerelmem?- kérdezte aggódó hangon.

-Harry... csak egyszerűen...elment...- kiáltottam, és vissza ültem a kanapéra.

Lou vett egy gyors lélegzetet.

-Várj, hogy elment? Mondott bármit is, mielőtt elment volna?

-Uhm... nem? Kellett volna?

Lou felsóhajtott, el tudom képzelni, hogy bele túr a hajába, amikor ilyeneket sóhajt.

-Lucy... Nem akarom, hogy kiborulj, dühös legyél vagy bármi, oké?- mondta.

-Rendben...

-Újra túrnézni megyünk. Mind...együtt. Most. Holnap délután indulunk...

A telefon kiesett a kezemből.

Elmegy.

Újra.

Mint, legutóbb.

Mielőtt elmondhattam volna neki Bellát.

És úgy tesz mintha minden rendben lenne, játsza itt a felelőségteljes apát.

És úgy, hogy végig tudja túrnézni megy.

-Lucy?! LUCY!- hallottam Lou hangját a padlón heverő telefonból.

Felvettem és a fülemhez tartottam.

-B...bocsi... A telefon kiesett a kezeim közül.- motyogtam.

Hogy a fenébe fogom elmondani Bellának, hogy az apja elmegy?! Harry, hogy tehette ezt vele?! Vajon milyen érzések kavarognak benne?!

-Lucy úton vagyok hozzátok, oké?- mondta Lou.

Bólintottam, de aztán eszembe jutott, hogy nem lát engem.

-Igen...oké. Az ajtó nyitva...

Letettem és ott ültem a falakat bámulva.

Hogy tehette meg ezt újra velem?