Nem tudom, hogy mióta állunk így zokogva, de kiszáradt a szemem.

-Én megyek megvizsgálom, hogy a-az...- mondta Micheal szagatottan miközben folytak le a könnyei

-Megyek veled- szipogtam

-Biztos?-mire bólintottam, át mentünk a fekete vas kapu alatt am fölöttünk elhajlott, majd egyenesen mentünk és megálltunk a test melett, ami egy vastag, kivágott fához van kötözve, melette pedig romok, semmi sem állt a lábán, felrobbantották. Megint elkapott a síró görcs.

-Nem.- mondta Micheal aranyosan megcirógatva a fejem

-Ha nem hagyom itt ez biztosan nem történt volna meg- és megint elkezdtem sírni

-A-avery- hallok halk nyöszörgést mire kérdően a ,,hullára" nézünk

-Aaron te élsz?- kérdezem le törőkve a könnyeimet mire ő nagy nehezen de felemeli a fejét.

-Pajtás, már azt hittük halott vagy- mondta szomorúan Micheal majd kioldozta Aaront

-Nem, de haldoklom- mondta Aaron nyöszörögve mire megöleltem

-Bocsánat mi...

-Nem, nem haragszom. Csak annyi, hogy, h-ogy- köhögni kezdett

- Ez miattam van- sírtam fel Micheal vállán

-Nem, sze- köhögni kezdett

-Ne Aaron, most nem adhatod - mondta Micheal miközben támasztotta őt

-Szeretlek- mondta majd össze esett

-Ne, ne ne Aaron ne!- mondta Micheal miközben rázogatta őt, én lefagyva áltam, majd kocsi fékezésre lettem figyelmes.

-Avary menünk kell- mondta könnyes szemmel Micheal, én még mindig lefagyottan állok, mire Micheal felkap a vállára és úgy kezd szaladni. Kiáltásokat hallok és egy csomó fegyver durranást. Aztán egy óriási kiáltást. Ekkor fogtam és Micheal hátátkezdtem verni.

-ENGEDJ EL!- ordítom

-Nem lehet- mondja miközben szalad

-NEM HAGYHATOM MEGINT ITT- ordítom miközben még mindig verem a hátát, aztán végre letesz. A kocsi mellett vagyunk, fogtam magam eés vissza szaladni készűltem de Micheal megfogta a kezem.

-Eressz!- mondom neki hisztérikusan

-Nem lehet, gyere gyorsan szálj be a kocsiba

-Nem eressz el!- emelem fel a hangom mire magához ránt és mélyen a szemembe néz.

-Na ide figyelj! Beszálsz ebbe a kurva kibaszott autóba, VAGY KOMOLYAN MONDOM MEHETSZ TE IS AARON UTÁN ÁTALAM!!- mondta az arcomba ordítva mire meg kerültem a kocsit és beszálltam hátra. Micheal is beszált és vezetni kezdett. Épp piros lámpánál álltunk meg.

-Figyelj Avery, nem úgy értettem, bocsánat.- mondta hátra fordúlva miközben én az ablakon át a siető embereket néztem, nekik van normális élete, az enyém nem az, pedig szeretném ha az lenne.
Mivel ne reagáltam Michealra durcisan vissza fordúlt és ment tovább a házig.
Kiszáltam a kocsiból magam mögött becsapva a bejárati ajtót mentem a vendég szobába. A vendég szoba ajtaját kulcsra zártam és zokogni, majd elterűltem az ágyon.

-Avery engedj be!- hallottam, hogy Micheal kopog, nem reagáltam, kopogott még néhányt mire abba hagyta és hallottam ahogyan el megy. Aztán álomba sírtam magam.

Fáj a fejem, megnéztem az órát amin ez áll 2:24 a gép járatom nemsokára indúl. Írtam gyorsan Michealnek egy levelet, majd pakolászni kezdtem. Aztán mikorra végeztem meg ágyaztam, majd a levelemet az ágyra raktam.
A levél tartalma:

Kedves Micheal! Köszönök mindent! Gondolom téged is megrázta a dolgok. Sajnálom, de én nem vagyok képes rá még el mondni, felidézni, kibeszélni a történteket. Sajnálom.Remélem még össze futunk!
Avery.

Gyorsan fogtam magam kinyitottam a bejárati ajtót, majd fogtam egy taxit ami egyenesen a reotérre vitt. Remélem épségben Bécsbe érek.