III. szám
DEMIGODS OF THE CAMP
Harry Potter nap
Tudtad, hogy a Félvér tábor tagjai minden évben megtartják a Harry Potter napot? Ezt július 31-én szokták, a világhírű Kis Túlélő és az őt megalkotó írónő, J.K. Rowling, születésnapján.
A táborban rengetegen szeretik a sorozatot, de a hagyományt még több évvel ezelőtt Athéné egyik fia kezdeményezte. Kheirón elsőre beleegyezett, s minden évben kiválaszt egy kis csapatot, akik megszervezik a programokat.
Ez a nap eltér a megszokott menetrendtől. Reggeli után mindenki felveszi a talárját, amit vagy hozott magával, vagy a táborban szerzett. Mindenki a saját házának csapatába kerül, aki viszont nem tudja, hova illene, Kheirón néhány kérdés alapján eldönti.
A szabályok is megváltoznak ezen a napon, ugyanis nem az isteni szülők szerint ülnek a gyerekek, hanem a házak alapján foglalnak helyet az étkezéseknél. Ezen a napon olyanokkal is együtt lehet enni, akikkel eddig nem volt esély. (Mert nincs mindenkinek orvosi papírja.)
A reggeli és a házakba besorolás után elkezdődnek a programok. Lényegében az a cél, hogy minden csapat pontokat gyűjtsön a feladatok és a játékok által, hogy vacsoránál kihirdessék a Házkupa nyertesét.
Reggeli után rögtön kezdődik a Horcrux keresés. Minden ház kap egy térképet, ami segítségükre lesz a továbbiakban, viszont saját adottságaikat és erejüket kell alkalmazniuk. Elrejtett nyomok, tippek vezetik a varázslókat a Horcruxokhoz. Minden megtalált tárgy 30 jutalompontot jelent. A szabálytalanságért viszont pontot is levonhatnak.
Ebédnél specifikus ételeket és italokat kapnak, mint például vajsör, vagy melaszos sütemény. Hermész gyerekei sokszor Csokibékát és A Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét is becsempészik a táborba, így az sem marad el.
Eközben a szervezők és Kheirón felállítják a kviddicspályát, amely a következő program színhelye lesz. Bár a félvérek nem rendelkeznek seprűvel, kicsit változtattak a szabályokon. Minden ház megküzd, viszont csak az kap pontot, aki a végső nyertes lesz.
Vacsora előtt sorra kerül a Mágikus Kvíz, amiben a házak öt személyt választanak ki a mérkőzésre. Mindegyik kis csapat helyesen kell válaszolnia a kérdésekre, s aki a legtöbbet eltalálta, az kapja meg a 20 jutalompontot.
Végül vacsoránál mindenki izgatottan várja, hogy ki nyeri meg idén a Házkupát. Kheirón hirdeti ki az eredményeket, amit általában ujjongva fogad mindenki.
Az est utolsó eseménye a filmvetítés. Kheirón szavazás alapján vetíti le az egyik Harry Potter filmet. (A vetítés és a DVD lejátszó teljesen biztonságos és szörnymentes.)
Az idei év nyertes háza a Mardekár volt, Nico di Angelo vezetésével.
Kayla Knowles
THE ORÁKULUM
Horoszkóp
Kos (III.21.-IV.19.)
Ebben a hónapban nagyon kell figyelned arra, nehogy elcsábulj egy kitartóan próbálkozó Athéné gyermek szende pillantásaitól. Légy határozott, neked inkább egy hermészes félisten való!
Bika (IV.20.-V.20)
Ebben a hónapban az előző hónap pihentető alvásra után pörgésre kell számítanod. Igyekezz lépést tartani, ha pedig nem sikerül, csak pattanj pegazusra; az majd segít beérni magadat.
Ikrek (V.21.-VI.21.)
Ebben a hónapban végre elérkezik az a nap, amire régóta vártál.
Ne szaladjon el veled a szárnyas paci, légy körültekintő, nehogy örömödben megbánts valakit!
Rák (VI.22.-VII.22.)
Ha ebben a hónapban utazol, mindenképpen pakolj papucsot és egy Percy Jackson könyvet! Mindkét eszköz megmentheti az életedet - de ha azt nem, a napodat egészen biztosan.
Oroszlán (VII.23.-VII.22.)
Mindenki vágyik a szexi nyári formára! Ha te is erre gyúrsz, érdemes lehet kicsit bókolnod Héra és Aphrodité irányába! Ez utóbbi már így is odáig van érted, de fő a bizonyosság!
Szűz (VIII.23.-IX.22.)
Ez a hónap továbbra sem a te hónapod. Még mindig nem sikerül semmi, amit szerettél volna, de akármilyen nehéz, ne csússz magad alá. Egyél sok csokit és használd ki, hogy van, aki megöleljen.
Mérleg (IX.23.-X.22)
Ebben a hónapban féltelenül szükséges, hogy megnézd a kedvenc meséidet!
Ha teheted, ruccanj ki, Apollón áldása védelmez majd téged a vírus elől.
Skorpió ( X.23.-XI.21.)
Próbáld ki a szerencse sütit! Fogyasztása visszahozhatja a szerencsédet. Próbálj meg magadnak süti. Lehet például muffin, szilvás gombóc, vagy hagyományos szerencsesüti. Csak próbáld ki!
Nyilas (XI.22.-XII.21.)
Eddig is türelmes voltál - sokszor túlzottan is.
Igyekezz magaddal és a fontos dolgokkal foglalkozni. Szeretgesd magad és ne hidd azt, hogy bármiben is rossz vagy!
Bak (XII.22.-I.19.)
Ez a hónap igazi meglepetéseket tartogat neked. Igyekezz okosan tervezni a következő tanévedet, mert bár Athéné melletted áll majd, szükség lesz a te tudásodra is!
Vízöntő (I.20-II.18.)
Ez a hónap az udvarlás és a szerelem hónapja lesz. Igyekezz udvariasan elutasítani mindenféle romantikus szándékkal közeledő nimfát, szatírt és istent. De ha mégsem sikerül, egyszerűen pöcköld őket orron. Az működni fog.
Halak (II.19.-III.20.)
Ha már halak vagy, törekedj a sok sok fürdésre! Pancsolj sokat, strandolj és igyál finom vizecskét!
EGY PERC, APOLLÓN
Könyv
Philip Reeve: Ragadozó városok
Egy kilátástalan, sivár jövő.....
Ebben az élettelen jövőben a városok kerekeken gurulva üldözik a pusztákon a náluk kisebb életét vívó városokat, hogy aztán elnyeljék azokat.
London is egy ilyen város, és ebben a monstrumban él Tom, a békeszerető fiú, aki bizonyos történések miatt lepottyan otthonából, a biztonságot adó otthonát pedig felváltja a bizonytalan jövő felé vezető lány, Hester.
Tom célja hogy hazajusson, míg Hester bosszút akar állni.
A körülmények egyiküknek sem kedveznek, és egy lapáttal még London tervei is rátesznek a gondjaikra.....
(a könyv első része a megjelent film alapján készült, de a folytatás könyváltozatban jelenik meg)
Film
Két lépés távolság
A Cisztás Fibrózis nem kímél senkit és semmit: nem kímél családokat, gyerekeket, jövőt, sem szerelmeseket.
Stella Grant, mint egy átlagos életét élni akaró lány, próbál alkalmazkodni betegségéhez, és mindent megtesz, hogy meggyógyulhasson és boldogan élhessen családjával. Ám mint az ördög, úgy jelenik meg a pár kórházi szobával odébb lakó Will Newman, aki valamilyen késztetést érez arra, hogy a lánnyal legyen.
Egy a bökkenő: ő is a CF-ben szenved. És mi minden CF-es aranyszabálya?
Három lépés távolság.
Elég ennyi, hogy vissza tartsa a barátokat, szerelmeseket egymástól? Vagy ők lesznek a következő Rómeó és Júlia?
Egy film, ahol még egy lélegzetvétel is halálos lehet a másik számára...
(a film könyvváltozatban is elérhető, együtt a jó, mindenképp kukkants bele)
Wattpad könyv
Talán egy nap
Írta: SerenaSinclairWP
Amanda kezdi feladni a reményt, hogy valaha is szabad lesz. Kezdi feladni, hogy valaha is elutazhat Portlandből a világvégére, távol mindenkitől, az új életért. Kezdi feladni a reményt, hogy egyetlen barátnőjén, Vivianon kívül lesz még valaki, akivel megoszthatja cseppnyi boldogságát, amit az egyetem falain belül szerez, például, egy automatás kávéval. Mert Nathan már rég nem az az ember, akit megismert 5 évvel ezelőtt...
A kalitkában, amit az életének kénytelen nevezni azonban megjelenik egy fiú, Aaron, aki újra feléleszti benne a reményt, hogy boldog lehet...
Egy könyv, ami romantikus, vicces, elszomorító, és egyben elgondolkodtat a talán soha eszedbe nem jutó témákról. Mindenképpen kukkants bele, ha szereted a hétköznapi dolgokból felépülő varázslatot.
Ha most nem is éppen, de talán egy nap érdekelni fog.
Monogrid
MI FOLYIK ITT, HERMÉSZ?
Az Olimposzt újra bezárták, már az összes félvérnek elment az esze. Kheirón már alig bírja vissza tartani a félisteneket.
A Rómaiaknál sem jobb a helyzet. A praetorok nagy nehezen tudják csillapítani a dühöt, ami az istenek fellobbant.
Állítólag a szörnyek súlyos sebeket ejtettek a félvéreken, és ott, ahol a seb begyógyult egy tetoválás van. Minden józan félisten próbálja kitalálni, hogy mi az oka annak a jelnek.
Valamint tudomásunkra jutott, hogy a három főisten, Zeusz, Poszeidón és Hádész, eltűntek. A helyükre három titán lépett; Gaia utolsó gyermekei. A többi isten még nem annyira bízik meg bennük, és reméljük, semmi rosszabb nem fog bekövetkezni annál, mint ami most van.
Tami
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro