Figyelem,
Ebben a részben 18+-os jelenetek vannak. Ha nem szeretnéd elolvasni őket, ugord át.✋✋🔞🔞🔞❤❤❤❤

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

Renesmee az ablakban állva nézte a nagy kékséget, amit eddig csak a másik oldalról láthatott. A varázsán nem változtatott, ugyanolyan gyönyörűnek találta, ahogy a hatalmas víz kecsesen mossa az ír partokat, mintha az otthoni saját szobájából leste volna a tengert, amit mindig annyira erősnek és csodálatosnak gondolt. Ugyanakkor ezúttal messze nem volt olyan nyugodt, mint minden alkalommal, amikor a tengert leste. Általában azért csinálta ezt, hogy lehiggadjon és kitisztítsa a fejét, de abban az állapotban ez nem jött össze, hiába próbált a hullámokra koncentrálva kikapcsolni. Nem ment neki, mivel aznap este a gondolatai folyamatosan a megbeszélésen pörögtek.
Vegyes érzelmek kavarogtak a hercegnőben. Az egyik része alig várta, hogy megint magához ölelhesse az édesapját, a legjobb barátnőit, a dadusát és a fivéreként szeretett barátját. Azonban a másik-az, amelyik tudta, hogy a bisszaút sokkal rövidebbnek fog tűnni, mint az írországi-nem akarta, hogy elkezdődjön az újabb utazás. Nem állt még készen rá, hogy elbúcsúzzon a fiúktól és a helytől, ahova kötődött az édesanyja miatt. Ugyan azt mondta Niall anyukájának, hogy ott hagyja a nyakláncot, hogy legyen miért visszamennie, tartott tőle, hogyha hazatér Londonba, akkor többet nem jöhet majd a csodás Írországba. Ez a gondolat sem segített neki, hogy jobb kedve legyen, ahogy az sem, hogy néha-néha felötlött benne, hogy mi lesz, ha nem sikerül mindaz, amit kitaláltak. Hogy mi történik, ha egy olyan jövőben kell majd élnie, amiben a fiúk halottak. Nem akart arra gondolni, hogy az atyja kivégzi őket, de akarata ellenére futott át ez a gondolat az agyán. Igyekezett arra összpontosítani, hogy Williamnek igaza van és ő tud majd hatni a királyra, de olykor előfordult, hogy elbizonytalanodott. Igazából mióta belegondolt, hogy a kalandjuk nem sokára a végéhez ér, nagyon sokszor jutott eszébe ez a negatív kép. Tudta jól, hogy amint Niall szabad lesz, az öt fiú elhagyja majd Londont és valószínűleg többet nem is néznek vissza, de amíg életben maradnak, addig fennállt az esélye, hogy valamikor, egy csoda folytán összesodorja még őket az élet. Azonban Renesmee tudta jól, hogy, ha rosszul sülnek el a dolgok és Joe Cowell király a sok fájdalom és makacssága miatt nem hallgat majd rá, akkor az újdonsült barátainak nem lesz jó vége. Gyakorlatilag mindenki előtti kivégzést kapnak, ami azt is hozhatta magával, hogy a Horan család háborút indít a királyi család ellen. Márpedig egy háború rengeteg sérültet és halottat hoz maga után, a hercegnő ezzel is nagyon jól tisztában volt. Mivel az édesapja ragaszkodott ahhoz, hogy jól tájékozódott legyen és okos, ezért rengeteget tanult a korábbi háborúkról, csatákról és felkelésekről. Nem is beszélve a sok könyvről, amiket csak szabadidejében olvasott. Renesmee nem viselte jól ezeket. A lelke nem tudta rendesen feldolgozni a halált. A mély empátia miatt, ami a leányban diktált, minden egyes halál alkalmával azt érezte, hogy egy része neki is meghal. Sőt, ilyenkor mindig egy kicsit újraélte a bátyja és az édesanyja halálát.
A rengeteg fojtogató gondolattól és a rosszabbnál rosszabb tényektől egy sós csepp gördült végig az arcán, amely felperzselte a hideg bőrét, éppen egy ütemben a kopogással, ami felharsant a szobába. Nessi egyet szipogva, azonnal letörölte a könnycseppet, majd egy másodpercre az ajtóra pillantott.
-Szabad-szólt ki még egy kicsit szipigva, de gyorsan összeszedte magát, hogy Niall anyukája ne lássa sírni.
Azonban amikor kinyílt az ajtó és a királylány meghallotta azt a mély baritont, nagyon meglepődött.
-Bejöhetek?
Renesmee azonnal rákapta Liamre a tekintetét, s tagadni sem tudta volna, hogy a testét teljes egészében elöntötte a forróság. Liam volt a legfőbb ok, aki miatt nem akarta, hogy ez az utazás végetérjen. Persze a többieket is megszerette és mindegyik fiú a szívéhez nőtt, de ha belegondolt, hogy elveszíti Liamet, fájdalom hasított a mellkasába.
-Persze, gyere-fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt.-Minden...minden rendben van?-Kérdezte a körmeit a karjába vájva, ugyanis nem akart lebukni Liam előtt, hogy sírt.
-Ezt inkább nekem kellene kérdeznem-lépdelt lassan a lány felé, de ahogy Renesmee szemébe nézett valamit megláthatott ott, így aztán nem köntörfalazott tovább:-Mi a baj, Nessi?
A hercegnőt annyira váratlanul érte a kérdés, hogy először a lélegzete is elakadt. Sőt, egy lépést hátrált is, de aztán megfeszítve az állkapcsát, megrázta a fejét.
-Miből gondolod, hogy bármi baj van?-Vonta fel a vállait, mintha teljesen el akart volna tűnni onnan.
Egy része így is gondolta. Nem akart egy szobában lenni Liammel, mert a fiú mindig a lelkébe látott. Ugyanakkor ugyanez a tuljadonsága, nagyon vonzotta magát Nessihez. Még soha, senki nem tudott ilyen intenzív és vegyes reakciókat kiváltani a királylányból. Ez egyszerre volt csábító és kicsit ijesztő is. De a hercegnő nem az a típus volt, akit lebénított a félelem. Legalábbis az esetek többségében nem. Abban az esetben sem akarta, hogy a kivételes alkalmak közé tartozzon az a beszélgetés.
-Elárulnak a szemeid-lépett Renesmee elé közvetlenül a muzsikus, majd óvatosan megsimította az arcát.-Sírtál.
-Épp, hogy könnyeztem-vágta rá Nessi, de abban a pillanatban meg is bánta, hiszen lebuktatta magát.-Csak vegyes érzelmeim vannak-hajtotta le a fejét zavarában.-Hamar itt lesz London és aztán minden felgyorsul majd. Egy szakasznak vége és nem tudom, hogy hogyan lesz tovább. Ugyanakkor megint láthatom a családom, akik nagyon hiányoznak már. Komolyan nem tudom, hogy mi van bennem pontosan. Teljesen kettős érzédeim vannak.
-Tudom, nekem is-sóhajtott fel Liam, s a hangjából tisztán kivehető volt az elkeseredettség.
Renesmee azonnal felkapta a fejét mélyen a csokibarna szemekbe nézett.
-Neked is? Hiszen kimentjük Niallt, akkor miért?
-Nem tetszik a terv-húzta el a száját Liam, jobban felkeltve a hercegnő kíváncsiságát.
-De ez az egyetlen esélyetek. Ha atyám belemegy abba, hogy enyhébb büntetést kapjatok, akkor az biztos a száműzetés lesz, vagy halál vár rátok. Niall szabad lesz és ti is éltek majd. Ez minden, amire szükségetek volt. Ígérd meg nekem, hogy sétálsz majd helyettem is itt a kertben-fogta meg Nessi óvatosan a fiú kezét.
-Megígérem-nyögte ki Liam, de nem volt nehéz észrevenni, hogy ez mennyire égette a nyelvét.-De már nem ez minden, amire szükségem van. Nem ezt akarom-rázta meg a fejét Liam.-Vagyis nem teljesen-javította ki magát, s finoman megszorította Renesmee kezét.-Azt akarom, hogy a többiek biztonságban legyenek, de azt nem, hogy te ne légy mellettem.
-Tudod, hogy én nem mehetek el-rázta meg a fejét Nessi, bár pontosan ez volt, amit ő is akart.
Hogy Liam mellett maradhasson. Mondjuk úgy örökre.
-De én maradhatok-vágta rá Liam gondolkozás nélkül, amivel Renesmee hevesen kezdte rázni a fejét.
-Azt nem lehet-tette hozzá remegő hanggal.-Ha maradsz, akkor a biztos halál vár. Nem lehet. Nem-emelte meg a hangját, ahogy az ijedtség bekebelezte a testét.-Kizárt, nem lehet, azt nem engedhetem. Nem...
-De igen, lehet-fogta a két keze közé a lány arcát Liam.-Simán lehet, annyira egyszerű lenne a dolog. Niallék biztonságban bisszajuthatnak ide, én pedig ott maradok és...
-Nem érted, hogy nem?-Lépett hátra Renesmee és a szemei megint megteltek könnyekkel.
Ahogy elképzelt egy olyan világot, amiben Liam egyáltalán nem létezik, úgy érezte, hogy fojtogatják. Sőt...olyan volt, mintha valaki benyúlt volna a mellkasába és szögesdróttal tartaná láncon a szívét. A szemei égtek, a torkában gombóc uralkodott, a mellkasában pedig mérhetetlen fájdalom. Ez a fajta negatív érzés szépen lassan minden porcikájába átterjedt. Remegett a teste, a gyomra felfordult és azt érezte, hogy egyre közelebb kerül a sírás szakadékához, ami szinte boldogan várta, hogy elnyelje.
-Te nem akarod, hogy veled legyek?-Remegett meg Liam hangja, s jól láthatóan megfeszültek az izmai.
-Azt akarom, hogy életben légy és azt nem tudsz Londonban. Nem akarom végignézni, ahogy az egész város előtt felkötnek. Vagy a fejedet veszik, csakmert te mentetted egy jószívű barátodat. Nem tudnék elviselni egy olyan életet, amiben te nem vagy.
-És, ha elhajózom, akkor benne lennék? Veled lennék?
-Életben lennél-folyt le az első sós cseppje a király leányának.-És legalább az esélye meglenne, hogy egyszer valahogy viszont lássalak. El kell menned velük. Elszöknöd a többiekkel, amint Niall szabadon lesz. Nem maradhatsz ott, bármennyire is fáj ez nekem. De abba belehalnék, ha végig kéne néznem a kivégzésed. Nem tudnálak téged is eltemetni, mint a bátyámat, vagy anyát. Boldog életet élhetsz itt a fiúkkal. Tudsz majd találni egy lányt, akit igazán szeretsz, nélkülem tudnád élni az életed é...
-Inkább meghalok, minthogy nélküled éljek-szakította félbe Liam a lányt, amivel teljesen belé fojtotta a szót.
A hercegnő szíve hatalmasat dobbant a mellkasában és aztán a kis ketyegője kétszázra gyorsult. Tudta, hogy Liam nem közömbös érzésekkel tekint rá, de abban nem hitt, hogy ilyen mély érzelmeket táplál iránta. Ez nem Liam ellen irányult, de félt, hogy olyat lát bele, ami nincs. Nem akarta beleélni magát, hiszen pontosan tudta, hogy hogyan végződik majd a történetük és nem akart még több sebet szerezni így is vérző szívén. Azonban ezekkel a szavakkal Liam az összes falat lerombolta a leány körül és úgy tűnt, hogy maga körül is, ugyanis megrázta a fejét.
-Nem akarok nélküled élni-szelte át a köztük lévő kialakult távolságot, majd Renesmee ajkaira tapadt.
Mióta az első csókjuk megtörtént sokszor érintkeztek az ajkaik, de ez teljesen más volt. Érzelmes, szenvedélyes és határozott. A forróság egy pillanat alatt vette el Renesmee eszét, így nem is ellenkezett, amikor Liam felemelte és az ágy felé kezdte cipelni.
Ő is legalább annyira akarta ezt.

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Liam.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

Liam olyan óvatosan tette az ágyra a hercegnőt, amennyire csak lehetett a hevesen verő szíve ellenére. A köd, ami az agyára telepedett, teljesen elvette a józan eszét. Tudta, hogy ezt nekik nem szabadna tenni, de képtelen volt tovább tagadni az érzéseit. Az ereiben forrt a vér, a szíve zakatolt a mellkasában és folyamatosan visszhangzott a fülében, miközben a vágy átvette az irányítást a teste fölött. A vágy és szerelem. Ugyanis ezt nem tudta tovább tagadni. Igazából nem is akarta. Teljesen beleszeretett Nessibe és az összes alkalmat ki akarta használni, hogy vele legyen. Amikor kitervelték ezt az egész elrablást, nem gondolta volna, hogy pont egy nemesbe, ráadásul annak a lányába szeret majd bele, aki lecsukatta az egyik legjobb barátját. Abba a lányba, akibe nem szabadott volna és akit el kellett rabolniuk azért, hogy Niall ne haljon meg néhány nappal az elfogatása után. Nem kellett volna örülnie ennek a nagyjából öngyilkos akciónak, de valahogy mégis ez uralkodott benne, miközben a királylány fölé támaszkodott az ágyon. Az eddigi bűntudata elillant arra az időre, amíg Renesmee-t csókolhatta. Abban a pillanatban nem a bűntudat diktált benne, hanem a szerelem és az, hogy nem akarta, hogy vége legyen annak a pillanatnak. Legszívesebben megállította volna az időt, hogy örökre a karjaiban tartva csókolhassa a lányt. Ugyan tudta, hogy ez sajnos lehetetlen, nem hagyott időt az ebből fakadó elkeseredésnek, hogy bekebelezze a porcikáit, hanem teljesen átadta magát annak a forróságnak, amit mindig érzett, amikoe Renesmee a közelében volt.
A királylány a kis ujjaival a lapockáiba vájt, amivel egy pillanatra magához térítette Liamet, így lassan elhajolt tőle, bár nagyon nem szeretett volna.
-Abbahagyjam? Leálljak?-Nézett Renesmee kék szemeibe, amik elhomályosultan csillogtak.
-Ne-rázta meg a fejét Nessi, aztán az alsó ajkába harapott.-Te már...voltál lánnyal?
-Egyszer-felelte lihegve Liam, a csókcsata okozta levegőhiány miatt.-De az baromi gyorsan végetért, ha érted mire gondolok-nevetett fel Liam, amivel a hercegnőből is kicsalt egy kacajt és láthatóan oldotta benne a feszültséget.-Nem kell ezt tenned, ha nem akarod. Akár egész életemben várok rád-simított ki egy a fonásból kiszabadult tincset az arcából finoman.
-Tudom-suttogta Renesmee, s az arcát látványosan elöntötte a pír.-De szeretném-simogatta meg óvatosan az arcát a fiúnak, aki megfogta azt, majd egy finom csókot lehelt az aprócska tenyerére.
-Vigyázok majd rád, megígérem-súgta gyöngéden, s amint Renesmee bólintva jelezte, hogy megnyugodott, megint az ajkaira hajolt.
Ezúttal sokkal finomabban csókolt, mint korábban, de a szenvedély ebből sem hiányzott egy cseppet sem. Óvatosan elkezdte szétbontani a ruha fűzőjét, majd lassan levezette az anyagot Renesmee vállairól. Amint új bőrfelület került szabadjára, Liam megcélozta azt ajkaival. A figyelmét nem hagyta el, ahogy Renesmee teste libabőrös lett. Nem csak a körmei kerültek Liam bőrébe, de a teste is közelebb került az övéhez, ugyanis Renesmee közelebb húzta magához. A muzsikus nem siette el a dolgot. Annyira élvezte a hercegnő sóhajainak hangját, miközben kihámozta a ruhából, hogy akkor sem akarta volna elsietni, ha kényszerítik rá. Csak az volt benne, hogy a lehető összes ponton meg akarja csókolni a lányt. Érezni akarta az ízét és látni a teste reakcióját. Akkor nem voltak rangok. Renesmee nem a király leánya volt, akit Liam, mint egyszerű, paraszti muzsikus mégcsak meg sem közelíthetett volna. Ott a szobában eltűntek a rangok, a vagyon, a vér és a hovatartozás. Nem volt bent más, csak két fiatal, akik szerették egymást és le akarták vetkőzni a sors által nekik szánt nehézségeket. Meg akartak feledkezni a múltról; a fájdalmakról; a félelmekről; a kötelességekről; vagyis úgy mindenről.
A világról.
És ez valahogy sikerült is, ugyanis aznap este csak ők ketten voltak. A világ egymásra koncentrálódott a másik számára és szép lassan minden gátlásuk eltűnt, amik esetleg aggodalommal töltötték el őket.
Amikor végre lekerült az összes ruha Renesmee-ről, Liam pulzusa még szaporábbra váltott, bár egészen addig nem hitte, hogy ez lehetséges.
-Gyönyörű vagy-suttogta kiszáradt torokkal, s már a puszta helyzettől kirázta a hideg.
Renesmee amúgyis piros orcája a felforrósodott helyzettől ezután a bók után még pirosabbra váltott, s le is sütötte a szemét zavarában.
-Köszönöm-felelte halkan, aztán finoman megsimította Liam meztelenné vált felsőtestét.-Te pedig nagyon jól nézel ki.
Liam gerince mentén olyan borzongás futott végig, mint még talán soha életében. Renesmee óvatossága pedig mosolyt csalt az ajkaira.
-Köszönöm-biccentette oldalra a fejét, aztán ismét a hercegnő testére hajolt.
Nem volt még elég neki. Többet akart belőle, de csakis úgy, hogy az kellemes legyen a lánynak, aki eddig már nem kevés sebet ejtett a bőrén, amit Liam egy kicsit sem bánt. Lefelé haladt a hasán, s egészen meg sem állt a királylány lába közéig. Amikor pedig ott is megérintette nyelvével, nemcsak sóhaj, hanem nyögés harsant fel a néma szobában. Renesmee teste megrezdült, miközben Liam hajába túrva közelebb húzta magához, amit a fiú bátorításnak vett. Így nem is habozott tovább, bár a tempón nem volt hajlandó változtatni. Csak újra hallani akarta azt a számára angyali hangot, amit az imént visszavertek a falak a szobában. Lassú és finom mozdulatokat tett Renesmee nőiességénél, aki egyre szaporábban vette a levegőt, s egyre inkább szorította Liam kezét, amivel összekulcsolta az ujjaikat. A muzsikus pedig addig nem nyugodott, amíg nem vette észre azokat a jeleket, amiket annál a lánynál tapasztalt, akivel életében először volt. Nem azért akarta ezt, hogy a saját önbizalmát növelje, hanem azért, hogy örömet okozzon az ágyon fekvő lánynak és elterelje a figyelmét a rengeteg ijesztő gondolatról, amik a mai nap folyamán mindannyiuk fejében elkezdett motoszkálni. Sajnos az övében nem csak motoszkálni, hanem egyenesen üvölteni kezdtek, de ezeket mind-mind el akarta kergetni.
És aztán, Liamnek fogalma sem volt, hogy mennyi idő után, de Nessi úgy megszorította a kezét, mintha az élete múlna rajtra, majd egy hatalmas nyögést hallatott, ahogy a teste összerándult Liam feje alatt. A szabad kezével újabb sebeket ejtett Liam tarkóján, de ez valószínűleg a mennyekbe átlépő lánynak nem tűnt fel. Liamet pedig nem zavarta. Sőt, igazából mosolyt csalt az ajkaira.
Lassan felemelkedett, majd felmászott Nessi fölé, aki remegő kézzel nyúlt Liam nadrágjának kötőjéért, majd az utolsó ruhadaraboktól is megszabadította. Aztán a törékeny lány magához húzta őt és megcsókolta a muzsikust.
-Megvagy?-Suttogta Liam a csókba, amire Renesmee bólintással reagált.
-Ne hagyd abba, ne álljunk meg, kérlek-tette hozzá Liam szemébe nézve, amikor elváltak.
A fiú lassan bólintott, majd finoman végigsimítva Renesmee lábán felhúzta azt és a derekára irányította.
-Szólj, ha esetleg fájdalmat okozom-nézett a kék íriszekbe, de a szavaira csak újabb bólintást kapott.
Liam pontosan tudta, hogy annak a napnak a jelszava a lassúság és szeretet és ő ezt kicsit sem bánta. Amilyen lassan kényeztette az előbb a lányt, most legalább olyan lassan hatolt belé és hagyott időt Nessinek, hogy megszokja az érzést.
-Fáj?-Fürkészte az arcát Liam aggodalmasan, de Renesmee megrázta a fejét.
-Csak...óvatosan.
-Nyugalom-hajolt hozzá és köré fonva a karjait, Liam magához ölelte a hercegnőt.-Nem sietünk sehová. Vigyázom rád-ismételte a szavait, miközben lassan mozogatni kezdte a csípőjét és Renesmee nyakát csókolgatva igyekezett lelazítani a leányt, aki valószínűleg ösztönösen vette fel Liam ritmusát.
A muzsikus azt érezte, hogy a fellegekben jár. És nemcsak azért, mert ezt Renesmee vele vállalta be. Őt tisztelte meg az első alkalmával, hanem azért, mert teljesen megfeledkezett a körülményekről és talán életében először érezte azt, hogy otthon van. Soha többet nem akarta elengedni Nessit. Legszívesebben örökké a karjaiban tartotta volna és ezt nem győzte tudtára adni a hercegnőnek sem, akitől, ha nem azt kérdezte, hogy nem fáj-e, akkor azt hajtogatta neki, hogy mennyire gyönyörű és, hogy nem akarja, hogy tovább teljen az idő. Renesmee pedig folyamatosan jobban hozzábújva hajtogatta, hogy ő sem. Már amikor nem a levegőért küzdöttek mind a ketten, ugyanis a légzésük megint gyorsulni kezdett, ahogy a forróság elkezdte őket tetőtől talpig beborítani.
És aztán... Renesmee teste megint összerezdült és megremegett, ahogy a körmeit végighúzta Liam hátán. Ahogy a derekához ért, Liam testén is átsöpört az a bizonyos gyönyör, s egy morgást csalt ki a fiú szájából. A testük izzadt volt, a hajuk kócos, az arcuk pedig kipirult, de még sosem érezték a másikat ennyire tökéletesnek, mint akkor.
Liam lassan elvált Nessitől, majd mellé gördült és köré fonta a karjait, miközben igyekezett rendezni a légzését. Amikor pedig Renesmee hozzábújt, és ő betakarta magukat, Liam érezte, hogy bár mind a kettőjük szíve hevesen, teljesen egy ütemre vert. Liam számára ez pedig maga volt az igazi bizonyíték arra, hogy ők összetartoznak.
-Nessi-suttogta Liam még gyengén, amikor már normálisan kapott levegőt.
-Hm?-Nézett fel Renesmee fátyolos tekintettel.
-Én...-a fiú szíve megint zakatolni kezdett, de ezúttal azért, mert félt a hercegnő reakciójától.
-Mondd csak-mosolyodott el kedvesen, biztatólag Nessi és az állát Liam mellkasára támasztotta.-Mi jár a fejedben?
Liam vett egy mély levegőt, s egy pillanatra lehunyta a szemét, majd kifújta a bent tartott levegőjét és ismét felvette a szemkontaktust Nessivel.
-Én azt hiszem...nem...nem hiszem, hanem tudom, hogy bár törvényileg ez nem helyes, de...szerelmes vagyok beléd-nyögte ki hatalmasat nyelve, hogy eltűntesse a gombócot a torkából kisebb-nagyobb sikerrel.
Renesmee arca azonnal még jobban-márha ez lehetséges volt-kivirult, és feljebb kúszva Liamhez, csent tőle egy szűzies, finom csókot.
-Én is szerelmes vagyok beléd, Liam Payne-suttogta Nessi a fiú arcát simogatva, így az még szorosabban kezdte ölelni őt.