♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

A hercegnő az ablakában ült és a morajló tengert kémlelte, miközben idegesen várta, hogy a dadusa és a szolgálólánya megjelenjenek a hírrel, hogy ideje készülnie. Az édesapja az aznapi álarcos bált a kérők felmérése érdekében szervezte meg, de Renesmee a háta közepére sem kívánta ezt. Fiatal volt és kalandvágyó. Az volt az álma, hogy a tengeren beutazza majd az egész Földet és közben olvasni tanítja a gyerekeket. Csak egy hajóra lett volna szüksége és egy megfelelő legénységre, de mint a király leánya, szinte lehetetlen volt egyáltalán kijutni a várból, nemhogy elhagyni a kikötőt anélkül, hogy a testőrség ne bukkant volna fel.
Renesmee sóhajtva támasztotta meg a fejét az ablakon és úgy pillantott a nagy kékségre, mintha csak az tartaná őt életben. Kicsi kora óta vonzotta a víz. Úgy gondolta, hogy tiszteletre méltó, ahogy az nem hagyja magát elnyomni a sok hajóval szemben. Annak ellenére is így gondolta, hogy pontosan ez lett a bátyjának a veszte is. A testvére egy vízicsatából indult vissza győztesen, amikor hatalmas vihar kerekedett és a több méter magas hullámok elnyelték a hajókat, a legénységgel együtt. Minden alkalommal, amikor ez eszébe jutott, fájdalom hasított a mellkasába. Szerette a fivérét. Azt érezte, hogy csak ő volt neki, miután édesanyja a tüdőgyulladásba halt bele, édesapja pedig szinte csak az ország irányításának élt. Talán pont ezért vonzotta annyira a tenger. Tisztelte, de be akarta bizonyítani, hogy nem legyőzhetetlen. Úgy volt vele, hogy, ha nem éli túl, akkor legalább a testvérével és anyjával lehet. Minden nap gondolt rájuk és hiányolta őket, de csak akkor hiányzott neki Fülöp úgy igazán. A fivére utálta volna azt a bált és nem tudta volna elviselni, hogy a húgát egy vadidegennek adják. Ez volt az egyetlen törvény, ami ellen Fülöp mindig is lázadt. Egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy Renesmee felnőhet és nem vigyázhat rá örökre.
A kopogás kiszakította az emlékekből a lányt, aki összerezdült a hangok hallatán. Nem állt készen arra, hogy órákon át táncoljon olyanokkal, akiket szintén kényszerítenek arra, hogy elvegyék őt. Szerette volna megélni a szerelmet, nem pedig azért megtapasztalni, mert kényszerítik. Márpedig az a nap azért volt, hogy belelökjék valamibe, ami mások elvárásai szerint alakult.
-Gyere be-szólt ki elvékonyodott hangon és nagyot kellett nyelnie, hogy uralkodni tudjon magán.
Az ajtó kinyílt, majd Elizabeth dugta be rajta a fejét és Marie néni. Elizabeth volt Renesmee szolgálólánya és a hercegnő egyetlen barátja, Marie néni pedig a dadus volt, aki mérhetetlen szeretettel nevelte Renesmee-t és régen az apját. A dajkán nem látszott a kora, pedig már hosszú évek óta dolgozott a palota falai közt és szolgálta a királyi családot. Az, ami talán jelezte a szép korát a haja volt, mivel régen sötét tincsei fehérekre váltottak át.
-Elnézést Felség, de az édesapja küldött. Azt üzeni, hogy ideje felvenni a ruhát, mert hamarosan érkeznek a vendégek-pukedlizett Elizabeth, de Renesmee megrázta a fejét.
-Sisi, megbeszéltük már ezerszer, hogy nem kell felségnek szólítanod. A Dadus sem fog emiatt kiabálni, vagy elmondani másoknak. Nem lesz baj belőle.
-Ne haragudj Renesmee-mosolyodott el halványan a gyönyörű lány, majd becsukta maga mögött az ajtót, s elvette a ruhát Marie nénitől.
-Nincs menekvés, igaz?-Sápadt el a hercegnő végignézve a tengerkék anyagon, amin Marie néni annyit dolgozott.
-Sajnos Kincsem édesapád nagyon makacs ember-lépdelt a dajka Renesmee felé és elkezdte levetkőztetni, hogy ráadja az új ruhát.-És nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy már eladó sorban vagy.
-Amint trónra kerülök, eltörlöm ezt a törvényt-morogta az orra alatt Renesmee, de nem elég halkan ahhoz, hogy Elizabeth-ből ne váltson ki vele reakciót.
A szolgálólány halkan kezdett kuncogni, miközben segített belebújni a ruhába.
-Támaszkodj az ágyra szépen-biccentett a dadus az említett bútor felé, a hercegnő pedig nem állt neki vitatkozni.
Szerette az idős hölgyet. Olyan volt neki, mintha a nagyanyja lett volna, hiszen ő nevelte fel és a szabályok ellenére, rengeteg szeretet kapott. Nem véletlen, hogy a fűzőt sem húzták meg annyira rajta, mint ahogy azt kellett volna.
-Egyik nap, amikor kiültem az ablakba-kezdte Renesmee arra tekintve-, láttam, hogy az őrség behozott valakit. Tudjátok, hogy ki volt az?
-Kincsem, nem kellene belefolynod ezekbe még-ingatta a fejét Marie néni aggodalmas arccal, amivel mosolyt csalt a hercegnő ajkaira.
Ranesmee tudta, hogy a király szereti őt, de ezt nagyon ritkán éreztette is vele. Azonban a dadus minden apró mozzanatával kimutatta a hercegnő fontosságát neki.
-Ha királynő leszek, márpedig mindenki ezt várja el tőlem, akkor ott kell lennem a rabok tárgyalásán is. Ebből pedig az következik, hogy tudnom kell, hogy atyám miért hozat be valakit.
Csend telepedett a szobára. Renesmee nagyon szerette zavarba hozni a két számára fontos személyt azzal, hogy a saját javára fordította a törvényeket, amiket alapvetően ki nem állhatott. Ez volt az, ami igazán szórakoztatni tudta, amikor olyan dolgokra kényszerítették, amiket legszívesebben kikerült volna. Nem gonoszságból csinálta ezeket, csak élvezte, hogy legalább minimálisan az apja ellen mehet.
-Egy ifjú muzsikust hozatott be, amennyire én tudom-szólalt meg percekkel később Elizabeth, s a barna szemeit összeakasztotta Renesmee kék íriszeivel.-Állítólag lopásért hozták be és jövőhéten lesz a tárgyalása, de ez minden, amit tudok.
-Ezt Drew-tól tudod?-Harapott Renesmee az alsó ajkába és egy pillanatra elöntötte a féltékenység.
Szerette Elizabeth-et és sosem volt gonosz senkivel sem, de az, hogy mások megtapasztalhatták a szerelmet, ő pedig nem, teljesen összeszorította a mellkasát. Elizabeth és a testőrség egyik tagja között nyílt titok volt a szerelmi kapcsolat és a falakon belül mindenki tudta, hogy amikor csak tudnak, együtt vannak. Drew egy nehéz nap után szívesen osztotta meg a gondolatait a lánnyal és Elizabeth pedig boldogan űzte el a fiú démonjait. Renesmee is szeretett volna egy ilyen kapcsolatot. Tudni, hogy milyen lángolni és vágyni valakire, annyira, hogy amikor vele van, azt érezze, hogy repül.
-Egyik nap mondta el-bólintott Elizabeth és lehajtotta a fejét, ahogy az arcát elöntötte a pír.-Azt mondta, hogy a fiú egyáltalán nem is küzdött az ellen, hogy behozzák, azonban a fogdában már annál vadabb volt és dühös. Nem árult el részleteket, csak azt mondta, hogy sajnálta a muzsikust.
Renesmee visszanézett az ablakra. Tudta, hogy az apja nem gonosz, de sok törvényével nem értett egyet, amit hozott. Olykor túl szigorú volt és a vak is látta, hogy ez mennyire nem tetszik az embereknek. Renesmee nem sokszor mehetett le a nép közé, de azon kevés alkalmakkor is meglátta a törvények hibáit. Minden egyes rabnál megtudakolta, hogy miért hozták be és próbálta megérteni a királyt, de sokszor, bármennyire is próbálta, képtelen volt.
-A nagy mennyiségű lopásért akár halál is járhat-mondta maga elé, miközben Elizabeth csillogó köveket font a hajába.-De minimum levágják a kezét.
-Egy muzsikusnál az nem túl előkelő-jegyezte meg Marie néni a fejét ingatva.
Tiszta szívből szerette Joe királyt, mintha csak a saját fia lett volna, de akárcsak Renesmee, ő sem értett egyet minden döntésével.
-Ott lehetek majd a tárgyaláson? Elvégre, ha elég öreg vagyok ahhoz, hogy férjhez adjanak, akkor a bíróságban való részvételhez is-vonta össze a szemöldökét a hercegnő elszántan.
Utálta azt a sorsot, amit szántak neki, de igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetéből. Azt akarta, hogy a népe szeresse majd, amikor a korona a fejére kerül.
-Atyád nem biztos, hogy örülne neki Kincsem, de tudod, hogy neked nem tud ellenállni-simogatta meg az arcát a dajka, kis mosolyt csalva Renesmee arcára.
Tényleg így volt. A király erőskezű volt, de a leányának képtelen volt sokáig ellenállni. Túlságosan szerette ahhoz, hogy haragban legyenek, ezt pedig Renesmee remekül ki is használta olykor.
-Kész vagyunk-szólalt meg Elizabeth, amikor az utolsó ékkövet is a hercegnő hajába fonta, majd átnyújtotta az álarcot.-A király azt mondta, hogy amint kész vagy, fáradj a bálterembe, mert addig nem nyitják ki a kapukat.
-Köszönöm-ölelte meg a barátnőjét Renesmee, majd Marie néni arcára lehelt egy csókot és felvéve az álarcot, elindult a bálterem felé.
A király nem hazudott. A földszinti, hatalmas terem addig csak az álarcos őrök és szolgák társaságát élvezte, amíg a királyi sarj meg nem jelent ott. Azután viszont kezdetét vette a mulatság. Minden belépő nemest és herceget bejelentettek, akiknek persze a felét sem tudta Renesmee megjegyezni. Nem tudta, hogy mi értelme a nagy felhajtásnak, amikor pontosan tudta, hogy édesapja már rég választott neki valakit, akinek odaadja majd a kezét. Mégis mindenkivel táncolt, ahogy azt illik, mert nem akarta a királyt magára haragítani. Amikor pedig volt egy szabad perce, a sarokban kortyolgatott a legjobb borból, miközben próbálta élvezni az udvarhölgyek társaságát, ami a legkevésbé sem ment neki. Azokat a lányokat más sem érdekelte, mint a csillogás és a palota nagysága. Renesmee sosem tudott beilleszkedni közéjük, s ezt egy darabig bánta is, mivel nem találta a helyét a saját otthonában. Azok között az emberek között sem találta. Mindegyik kérő csak a saját rangjairól tudott beszélni és arról, hogy milyen lesz majd Renesmee-nek, ha az ő oldalán köt ki. Az összes ember ugyanolyan volt a teremben és ezt a hercegnő eszméletlenül unta már. Azonban, amikor ez a gondolat ütötte fel a fejét, meglátott valakit, aki épp felé tartott. Kecsesen sétált át a táncoló tömeg között és hatalmas mosolyt adott mindenkinek. A ruháján nem voltak drágakövek, vagy arany veret, egyszerű fekete anyag volt, semmi kihívó, vagy feltűnő. Az arcának nagy részét a fekete álarca fedte, mégis a szemeiben csillogó melegségben volt valami, ami felkeltette Renesmee figyelmét.

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Liam.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

Liam szíve a torkában dobogott, ahogy szelte át a báltermet, egyenesen a hercegnő felé. Minden lépésnél elbizonytalanodott a tervük kivitelezhetőségében és eredményességében, azonban ott lebegett előtte Niall, akit néhány nappal a bál előtt hurcoltak el a házukból. Látta maga előtt, ahogy a fiú egy hideg, sötét zárdában raboskodik, csakmert segített pár szegény gyereken. Az életét is feláldozta volna a fiúkért, akiket testvéreként szeretett, így Niall arcával tartotta magát mozgásban, azonban amint a tekintete találkozott a hercegnőjével, a mellkasába nyilalt valami. Renesmee kék szemeiben, mintha fájdalom csillogott volna. Elveszettnek és ártatlannak tűnt, mint egy őzgida az anyja nélkül az erdőben.
-Felkérhetem egy táncra?-Nyújtotta Liam a kezét a lánynak, amint odaért hozzá.
A hajában ékkövek csillogtak, a tengerkék ruhája hangsúlyt adott a szemeinek és az álarca még titokzatosabbá tette, de így is jól látható volt, hogy elpirult Liam láttán. A körülötte nyüzsgő udvarhölgyek kuncogva vonultak arrébb a fiatal fiúk irányába. Renesmee összeszorította az ajkait, majd mosolyra húzta azt és az apja felé pillantott.
-Engedélyt kért már atyámtól?-Nézte Liam kezét és a szavaival Liamből is kicsalt egy mosolyt, ami abban a helyzetben nem volt egyszerű.
-Csak táncolni szeretnék, nem a kezeiért jöttem ide-rázta meg a muzsikus a fejét és közelebb lépett a hercegnőhöz, akinek kiürült a kupája.
Louis álarcban indult el az újabb borral, amelybe már belecsepegtette az altatót, de Liam megrázta a fejét. Túl korai volt még. Ha azt akarták, hogy Renesmee elmenjen sétálni Liammel, hogy a lehető legkevesebb ember legyen körülöttük, akkor a bizalmába kellett férkőzni, nem pedig azonnal elaltatni.
-Nos, azt hiszem egy tánc megengedett-helyezte aprócska kezét Liamébe, ami azonnal elveszett benne.
Liam óvatosan húzta a tánctérre Renesmee-t és finom mozdulattal karolta magához, miközben mozogni kezdtek a zene dallamára.
-Ez a bál az ön tiszteletére van, mégis maga a legelveszettebb itt a teremben-kezdte a beszélgetést Liam, s kifejezetten tetszett neki, ahogy Renesmee a vállára hajtja a fejét.
-Ennyire feltűnő lenne a dolog?-Nevetett fel zavarában a hercegnő, s a földre szegezte a tekintetét.
-Csak a jó megfigyelőknek. Elmondja, hogy mi az oka?
-Elárulhatok én ilyet valakinek, akinek még a nevét sem tudom?-Kapta fel a fejét Renesmee, s a szemei összeakadtak Liamével.
A közelségtől a szíve gyorsabban kezdett verni Liamnek. Még egy lányhoz sem volt ennyire közel. Vagy akihez igen, azzal messze nem tapasztalta ezt.
-A nevem Liam James Payne--felelte nagyot nyelve, s tovább pörgette a lányt.-Mostmár tudhatom az okát, hogy mért érzi magát ennyire kívülállónak?
-Nem pont az az álmom, hogy valaki olyan mellett üljek a trónon, akit kiválasztanak nekem. Őszintén a korona és az irányítás sem az, amit életcélomnak nevezhetnék. Nem vágyom rá egy cseppet sem, ha szabad ilyet mondanom, így négyszemközt.
-Akkor mire vágyik? Mi az, amit minden este lát, amikor álomra hajtja a fejét?
-A tengert-vágta rá Renesmee, miközben visszahajtotta a fejét a fiú vállára.-Szeretnék utazni és a gyerekeket olvasásra tanítani, történeteket írni. Olyan kalandosakat, amilyeneket én magam is szeretek olvasni. Ne haragudjon-jött azonnal zavarba, s az arca megint pirosra váltott.-Nem szoktam csak így fecsegni, idegeneknek meg még annyira sem-indult le a parkettről, de Liam utána ment.
Volt valami a hercegnő hangjában, amitől Liam vérében még sosem érzett pezsgés indult meg. Tetszett neki az a tűz, ami benne volt és a szenvedély, ahogy az álmairól mesélt.
-Ne szabadkozzon-fogta meg a leány kezét, majd elvette a Louis tányérján lévő bort.-Meséljen még magáról-adta oda neki a kupát Renesmee-nek, s átkarolta a derekát.-Menjünk egy nyugodtabb helyre, engedelmével persze.
-Nos, az nem lesz egyszerű, itt a falnak is füle van, de azt hiszem a teraszon csak a két őr lenne, meg egy nyitott ajtó-indult el az említett hely felé Renesmee, Liam pedig nem tudta levenni róla a kezét.
A mellkasában megint megjelent a furcsa nyilalás, ahogy belegondolt, hogy mit tesz éppen akkor. A hercegnőt nem gyűlölte, mint a királyt. Kedves leány volt és tiszta, de ő volt Niall szabadulásának egyetlen kulcsa, ami fontosabb volt mindennél.
Louis a lehető legfeltűnőmentesebben lépdelt mögöttük, s figyelte, ahogy Renesmee belekortyol a borba. Amikor pedig kiértek a teraszra, a két őr becsukta az ajtót mögöttük. Renesmee meglepett pillantással fordult hátra, de persze az álarcok miatt nem láthatta az azok mögött megbúvó Harry-t és Louis-t.
-Gondolom Ön sem csak egy tánc miatt jött. Szóval mi motiválta? Az étel, vagy a jó bor volt a kiváltó ok?
-Egy barátomnak segítek ezzel-kortyolt a saját italából Liam és egy pillanatra a Renesmee mögé settenkedő két fiúra pillantott.
-Nagyon fontos lehet az a barát, ha azzal kínozza magát, hogy itt van-nézett fel a Holdra Renesmee a fejét ingatva.
-Ennyire nem kedveli az itteni embereket?
-A rendszer az, amit nem kedvelek.
-És a barátaival sem egyszerűbb túlélni ezt?
-Nincsenek barátaim. Csak a szolgálólányom az, akit annak hívhatok. A palotában sem olyan fényűző az élet, mint azt sokan hiszik-sóhajtott hatalmasat, de aztán a fejéhez kapott.
Liam azonnal a karjaiba zárta, ahogy a hercegnő lábai megrogytak.
-Bocsánat, csak...
Nem tudta befejezni a mondatot, mert az altató hatott és Renesmee mély álomba zuhant. Harry és Louis segítettek Liamnek leemelni a teraszról, majd elkezdték cipelni a lovaskocsi felé, ahol Zayn várta őket, miután kiütötte a kinti őröket. Annak ellenére, hogy minden a terveik szerint haladt, úgy futottak, mintha üldöznék őket, mivel nagyon jól tudták, hogy ez az életükbe kerül, ha elkapják őket és akkor nemhogy nem segítenek Niallnek, de csak rontanak a raboskodó barátjuk helyzetén.
-Basszus, ez a ruha szerintem nehezebb, mint maga a hercegnő-morgolódott Harry, miközben igyekezte a szoknya abroncsát eltűntetni az arca elől futás közben.
-Biztos, hogy őt hoztuk el, ugye? Nem álltál le flörtölni egy másik csajjal, ugye?-Kapkodta a lábait Louis is, mire Liamből előtört egy morgás.
-Nem vagyok hülye, hogy elszúrjam ezt egy másik lánnyal. Renesmee az, az újságokban is ilyen ruhát írtak le, ráadásul abból, ahogy beszélt, még a hülye is rájött volna, hogy ő a hercegnő.
Liam harcolt magában.
Sajnálta Renesmee-t, amiért belekeverték, de Niall arcát sem tudta kitörölni, ahogy azt suttogta nekik, hogy ne haragudjanak rá. Tudták, hogy a szőke barátjuk felkészült arra, hogy talán az életével fizet és ők ezt nem tudták elviselni. Olykor voltak konfliktusaik, de Niallre akkor sem tudtak volna sokáig haragudni, ha az az életükbe került volna. Erre a gondolatra keserűen elmosolyodott Liam, miközben kinyitotta a lovaskocsi ajtaját. Pontosan az volt a helyzet, amit elképzelt fejben.
-Hajts már!-Kiáltotta el magát Harry, ahogy berántották Liamet maguk közé.
Zayn a lehető legnormálisabb módon indult el a kikötő felé, mintha csak távoznának a bálról, nem pedig egy életveszélyes akciót vinnének véghez. Ezzel pedig őrületbe kergette a társait. Tudták, hogy csak így nem lesznek feltűnőek, de a hevesen dobogó szívük nem ezt a tempót várta el. Nem voltak ők rossz emberek. Sosem szegtek törvényt, egészen odáig. Éppen ezért rettegtek, hogy mi lesz, ha ideje előtt kiderül a tettük.
-Nem lehetne gyorsabban?-Szólt ki Louis levegőt kapkodva a kis ablakszerű nyíláson, de abban a pillanatban Zayn lefékezett és benézett azon.
-Ha nem akarunk feltűnést kelteni, akkor nem lehet gyorsabban. Inkább kötözzétek meg a hercegnőt és bízzatok bennem-rivallt a fiúkra, akik kicsit hátrébb is csúsztak.
Zayn nem akadt ki így soha, az pedig, hogy velük beszélt volna ilyen stílusban, még annyira sem volt jellemző rá, így nem is tudták hibáztatni. Mind tudták, hogy Niall elfogatása miatt viselkedik így, ami mindannyiukat megviselte. Mind a négyen kifordultak önmagukból, mióta az ír felmenőkkel rendelkező fiút elvitték a házukból.
-Bocs-motyogta el Louis, majd elővette a kötelet, hogy teljesítse a fiú kívánságát.
Harry is elkezdett besegíteni, de Liam nem mozdult. Képtelen lett volna megkötözni Renesmee-t a beszélgetésük után. Csak nézte a lány arcát és igyekezte elnyomni a zsigereiben ébredt kellemetlen szorítást.
-Nem túlzás ez egy kicsit?-Csúszott ki a száján, miközben levette a maszkját.-Hiszen alszik, mégis mit tud csinálni? Mindjárt a kikötőhöz érünk és ott meg úgyis bezárjuk.
-És, ha korábban felébred?-Kapta le a saját álarcát Harry, s a kék szemű mellette is levette a magáét.
-Mit tudna tenni három idegen fiúval? Visítozni kezd? Ő hercegnő, nem tud harcolni-ingatta a fejét a barna és a száját elhagyta egy elkeseredett sóhaj.
Utált bántani másokat. Nem is okozott kárt soha, senkinek. Az volt az első alkalom, amikor a saját érdekeit valaki más elé helyezte és ezt a bűntudata alig tudta elviselni.
-Kötözzétek meg-szólt be újra Zayn idegesen.
A hangjából kicsendült az, hogy mennyire utálja a királyi családot. Sosem szívlelte őket és Niall elfogatása nem szerettette meg jobban vele őket.
Harry és Louis jelentőségteljes pillantást vetettek Liamre, aki tudta, hogy nincs értelme veszekedni a tomboló fiúval.
-Legyen-motyogta megadóan, ahogy kisimított egy tincset a hercegnő arcából.-Ne haragudj Nessi-suttogta neki, bár maga sem tudta, hogy miért ragaszkodik ennyire a lány jóllétéhez, azt pedig még annyira sem, hogy miért becézi így, de szerencsére a barátai nem hallották, így el is engedte ezt a fajta aggodalmát.
A másik két fiú eleget tettek Zayn kérésének, de Liam nem tudta nézni, ahogy a kötél durva anyaga a hercegnő bőrébe vág. Elfordította a fejét, lehunyta a szemét és gondolatban elmondta Niallnek, hogy meg fogják menteni, s nem hagyják, hogy az életével fizessen.