Sokszor elkalandozik a figyelmem. Rengetegszer jut eszembe, milyen lesz viszont látni téged. Érezni az illatod, az ölelő karjaid, amik mindig biztonságot adnak nekem. Milyen lesz a hajadba fúrni az arcom, az ujjam végig húzni a válladon, bőrödön. Mit fogok látni a szemedben?

Felsejlik előttem a mosolyod és ettől hirtelen elkap a sírhatnék.
(...)
Melegség és biztonság volt minden mosolyod, amit felém küldtél. Elhitette velem, hogy többé nem kell elválnunk.
Ahogy halványul a kép, érzem elszökni minden boldogságomat.

Emlékszem, milyen reménytelenül zokogtam, mikor már a mosolyod sem tudott meggyőzni, hogy nem kell nekem
jobbra mennem, s neked balra...
Hallom, ahogy nyugtatsz. Itt cseng a fülemben. (...)

Emlékszem, hogy ugrottam ki a buszból, vissza a karjaidba...  (...)

Gyűlölök búcsúzni. Olyankor mindig elveszítek egy darabot magamból.
Akkor, aznap otthagytam neked a szívemet és lelkem nagyobbik felét.

Emlékszem, milyen reménytelenül zokogtam, mikor már a mosolyod sem tudott meggyőzni, hogy nem kell nekem
jobbra mennem, s neked balra.
Mert két külön irányba indultunk.

Nekem pedig megszakadt a szívem.