"Tompítva hallok mindent, a testem bele van süppedve a puha matracba, saját testével takar el a világ elől. Ahogy az izmos karjaival átölel, miközben elmerül bennem újra és újra. Mikor kiszakad belőlem egy hangosabb nyögés messziről hallom ahogy kuncog. Ha rá nézek csupán telhetetlen barna íriszekkel találom szemben magam és egy kaján vigyorral, majd lök rajtam még néhányat és eljuttat a csúcsra. Máskor nem ilyen kegyes, hosszas könyörgések sora után enged elmenni. Ő ilyen és mikor csináljuk mindig "apucinak" kell hívjam. A bosszúval átitatott, fájó múlt pedig már olyan távoli, mégis olykor felkeres."