JiMin - Lee_Min_Young00
JungKook -  Nikoow

JungKook

Sok mindent mesélt. Hogy elkezdett dolgozni, és hogy mi van a testvéreimmel. A húgom összeállt valami pasival, az öcsém jó tanuló, és ösztöndíjat kapott az iskolába, ahová szeretne menni. A gond csak az, hogy a suli Koreába van, és anyám nem akarja elengedni, mert egyedül maradna.
Még beszélgettünk egy fél órát, mikor kinyögte, hogy szeretne meglátogatni, ha már meg lesz a baba. Nem tilthatom meg neki, hisz az unokája, így megígértem, hogy felkeresem, ha megszületett. Nem tudom mi miatt változhatott ennyire, de nem bánom. Ha már a gyerekeit eddig leszarta, legalább az unokájával foglalkozzon.

JiMin

Amíg JungKookot vártuk, normális család módjára kezdtünk el beszélgetni. Megigértettem anyámmal, hogy bocsánatot kér páromtól, de ő csak nem akart jönni. Kivel beszél ennyi ideig? Már pont ott voltam, hogy elmegyek és megnézem merre van, mikor visszajött.
- Ki volt az? - Kérdeztem. Nem akartam illetlen lenni, és egyből neki esni, hogy ,,Mégis mi tartott ennyi ideig?"
- JungKook... Én.. Talán egy kicsit elvetettem a sulykot a mai nap folyamán. Szeretnék jó viszonyt ápolni a kisfiam párjával, épp ezért bocsánatot kérek a mai viselkedésemért. - Mondta anya, őszinte bűntudattal a hangjában, ami engem is meglepett.

JungKook

Elbúcsúztunk, majd letettük.
Visszasétáltam a nappaliba, mire JiMin egyből letámadott.
- Anya hívott. Érdeklődött felőled, meg Chun- Chunról. Azt mondta majd meglátogat, ha megszületett. - meséltem el a fejleményeket, majd leültem a fotelomba.
Meglepett, ahogy bocsánatot kért, sose volt még ehhez hasonló.
- Semmi baj. Én is sajnálom. Csak már felnőttek vagyunk, egyikünk sem szorul pátyolgatásra. A saját életünket akarjuk élni, és szeretnénk, ha ezt maga is megértené. - mondtam én is, a lehető legkultúráltabban.

JiMin

Meglepődtem azon, amit JungKook mondott. Meg akar minket látogatni JungKook anyja, és meg szeretné nézni SeMit? Édes istenem, na erre se számítottam. Az biztos, hogy nagyon fel kell készülnöm rá. A baba meglesz, tudok takarítani, könnyebben járni - kelni, a legnagyobb tisztaságban fogom tudni fogadni.
- Anyával erről is beszéltünk. Hagyni fog nekünk személyes teret, és csak egy héten egyszer fog átjönni látogatóba, vagy hogyha mi hívjuk.
Minden rendben lesz, és remélhetőleg akkor megoldódik ez a probléma. - Sóhajtottam egyet, vissza helyezve magamra szemüvegem. Eléggé elment az idő a beszélgetéssel, amit igazából nem bánok. Kezd oldódni köztük a feszültség, ami engem is megnyugtat valamilyen szinten.

JungKook

- Rendben. - eresztettem el egy gyengéd mosolyt.
Leültünk, és beszélgetni kezdtünk, immár sokkal nyugodtabb hangulatban. Egy idő után JiMin egyre kevesebbet beszélt, ami arra utalt, hogy fáradt. Ismerem már, ha teheti annyit beszél, amennyit lehet, magától nem maradna csendben.
Átültem mellé, és magamhoz húztam. Természetesen egyből a mellkasomhoz bújt, én pedig mosolyogva nyomtam egy puszit a homlokára.
- Fáradt vagy? - kérdeztem, mire hümmögött. - Akkor azt hiszem itt az ideje az ajándékozásnak.

JiMin

Örültem, hogy jól el tudtunk beszélgetni, mint egy normális család. Mostanában hamarabb szoktunk lefeküdni aludni, így sajnos ez meg is látszik rajtam az idő múlásával.
Kook mellkasához bújtam, és úgy hallgattam szüleim párbeszédét, mikor JungKook felhozta, hogy ideje ajándékozni. Szemeim egyből felcsillantak, majd a karácsonyfához siettem, és nagy nehezen, de leültem mellé. Mindig is imádtam ezt az ünnepet, és nálam az a szokás, hogy konkrétan a fa mellett bontom ki az ajándékokat, szerintem mindig is meg fog maradni. Mindenki közelebb jött a fához, hogy az ajándékokat magukhoz tudják venni. A szüleim kezdték az ajándékozást. Én két hosszú ujjú pólót kaptam, ami majd a terhességem után lesz jó rám, de nagyon tetszettek. Meg néhány kis ruhát a babának, és egy plüss bárányt szintén neki. A családom sose volt olyan gazdag, így egy kisebb ajándékot is nagyon megbecsültünk. JungKook egy márkásabb karórát kapott, mert még a szüleimnek szomorkodtam nem rég, hogy mérgemben földhöz vágtam az előzőt. Aztán én jöttem. Oda adtam apának a tabletet, anyának meg a fotó albumot, amit mindannyian körbeülve néztünk végig, és anyum még pár könnycseppet is elejtett, majd jól megpuszilgatott. JungKooknak pedig megsúgtam, hogy az ő ajándékárá még egy kicsit várni kell, mire izgatottan kérdezősködött volna, mit fog kapni. Boldog voltam, hogy örömet tudtam okozni.

JungKook

Tényleg meglepődtem az ajándéktól, nem számítottam rá. Egy drága karórára meg főleg nem. Nagyon tetszett, pont eltalálták a stílusom, így egyből fel is vettem.
Én is átadtam a nekik szánt meglepetést, ami tényleg azt okozott. Egyből el is kezdtek viszakozni, hogy nem fogadhatják el, de én is megmakacsoltam magam. Épp azért döntöttem e mellett, mert tudom, hogy sokat dolgoznak, és rájuk fér a pihenés. Alap esetben pedig nem engedhetik meg maguknak, én viszont kényelmesebben élek. Nem csak JiMinnek szeretnék könnyebb életet, hanem akkor már a családjának is.
Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon mit kaphatok tőle, de az övé miatt idegesebb voltam. Mégis a fa alá raktam a kis dobozkát. Most, vagy soha. Mással amúgy se készültem...
- Az a tiéd. - mutattam rá az ajándékára. Nem mintha nem az lett volna kizárásos alapon az övé, mivel más nem is volt.

JiMin

Kíváncsian vettem el az elegáns zacskót, hogy belenézzek a tartalmába. A szüleim ajándékát elnézve ez is valami drága dolog lehet, pedig tudja, hogy nem szeretem ha a pénzét fitogtatja. Egy fekete kerek kis puha dobozt húzok ki belőle. Lehet egy nyaklánc, végtére is mondtam neki, hogy szeretnék majd egy újat. Apám átkarolva anyámat figyeli az eseményeket, én pedig egyre izgatottabb leszek, így végül felnyitom a puha dobozt. A lélegzetem is eláll, mikor egy gyönyörű szép gyűrű néz vissza rám, a szemeim is nagyra nyitom a meglepettségtől, majd JungKookra vezetem a tekintetem. Most megkéri a kezem? JEON JEONG GUK MEGKÉRI A KEZEM?!? Ma? Itt? A szüleim előtt? Édes istenem, mindjárt elájulok!

JungKook

Mosolyogva figyelem, ahogy egyre jobban realizálódik benne, hogy miről is van szó. Először csak tátott szájjal kapkodja a tekintetét köztem, és a dobozka tartalma között. Mikor könnyezni kezd, közelebb ülök hozzá, hülyén nézne ki, ha feltérdelnék.
Nagy geciség lenne, ha azt mondanám, hogy ez csak egy hobbi gyűrű? Lehet el is hagyna, na mindegy, nem terveztem átverni.
Kivettem a dobozból a kis karikát, és a másik kezemmel megfogtam a kezét.
- Szeretném veled leélni az életem, JiMin. Soha nem szerettem még senkit annyira, mint téged, és nem akarlak elveszíteni. Legszívesebben magamhoz láncolnálak, de az nem lehetséges, szóval vegyük úgy, hogy megtettem, és ez a gyűrű a lakat. Felhúzhatom? - kérdeztem, mire bólogatott. Ráhúztam az ujjára a gyűrűt, majd egy apró csókot hintettem ajkaira. - Lehet a „Hozzám jössz?" jobb lett volna, de azt nagyon sablonnak éreztem. - kuncogtam.
Igazából ezt az egészet nem így terveztem el. Elképzeltem, ahogy egy menő szöveget eldarálok, amíg előtte térdelek, de ez az ötlet besült. Helyette egy gagyi, és cseppet sem romantikus szöveget kapott. Mindegy, a végkimenetel ugyanaz.

JiMin

Szívem őrült tempóban zakatolt, még a gyomrom is összeszorult a hirtelen rámtörő érzésektől. Beszélni még képtelen voltam, túlságosan le voltam sokkolva. Csak néztem a már kezemen lévő gyűrűt, mosolyogva. Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is meg fogja kérni a kezem, a legfurcsább álmaimban sem gondoltam volna. De megtörtént, én pedig hihetetlenül boldog vagyok. A szüleim csak mosolyogva figyelik az eseményt, elég hülyén nézhetek ki, de jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé.
A baba egy nagyot rúgott, én pedig összeráncoltam a szemöldököm az érzésre. Főleg mikor a rúgást egy görcsös fájdalom cserélte fel. Jó, nem kicsit zaklattam fel magam, de... Ismét a görcsös fájdalom, ami szép lassan kezdett el terjedni az egész hasamra, én pedig rohadtul megijedtem.
- JungKook... Szerintem Chun - Chun ki akar jönni... Nagyon. - nyögtem egy kicsit, mikor újból éreztem a fájdalmat.

JungKook

Meglepetten tátottam el a szám, hogy kinyögte, mi is a baja.
- Mi? Most? Több, mint két hét van a kiírt időpontig. - mondtam kétségbeesetten.
- Szerinted egy baba annyira pontos? Akkor jön, amikor úgy érzi! - próbálta felsegíteni JiMint az anyukája.
Igaza van! Eltoltam az idősödő asszonyt, majd menyasszonypózba felkaptam a szerelmem, és rohantam vele a kocsihoz. Beültettem az anyósülésre, addig a szülei hozták az előre elkészített táskáját, és beültek mögénk.
Annyira siettem, amennyire csak lehetett, de közben elkezdett esni a hó. Más esetben örültem volna a fehér karácsonynak, de pont a legrosszabbkor jött, így nem tudunk annyira sietni.
- Tarts ki Kicsim! Mindjárt odaérünk. - fogtam meg egyik kezemmel az övét, mire erősen megszorította. - Oké, ez a gyerek kihozza belőled a Hulkot. - próbáltam egy kicsit oldani a hangulatot.

JiMin

Pánikba voltam esve, fogalmam sincs mit kellett vona csinálni. Olyan hirtelen történt minden, hogy mindenkiről megfeledkeztem. Fájt a hasam, rohadtul, ennek tetejébe pedig nagyon féltem. Féltem az egész beavatkozástól, és azt hittem még tudok egy kicsit készülni rá. Viszont örültem, hogy SeMi ki akar jönni, hisz szerettem volna már a karjaim közt tartani az én pici kis fiacskám, és tudom, hogy JungKook se volt másképpen ezzel.
- Tehetek róla, hogy a gyereked ennyire szeretne már kint lenni? - néztem rá idegesen. Nem haragudtam rá vagy ilyesmi, de a fájdalom mindig is a legmorcosabb oldalam hozta ki belőlem. - Ahannyira fáááj. - szenvedtem tovább, erősen szorítva Kook kezét. Nem volt tervben eltörni, de végülis ő adta ide a kezét. Hogyha a kocsit basztatnám, meg az lenne a baja.
- Azért óvatosan vezess... Én jól vagyok. - Mondtam, ugyanis nem szerettem volna egy karambolt, vagy egy autó balesetet.

JungKook

- Ne aggódj, nem lesz baj.
Tényleg óvatosan vezettem, hisz nem egyedül voltam. Velem volt a párom, a családja, ráadásul mindjárt megszületik a kisfiam, nem kockáztatnék.
Leparkoltam a kórház előtt, majd egyből rohantam is be. Szóltam az egyik arra járó nővérnek, hogy mi a helyzet, ő pedig adott egy tolókocsit, és szaladt az orvosunkhoz.
- Minden rendben lesz, nyugi. - mondtam, mikor visszaértem az autónkhoz.
Ismét felemeltem, és átraktam a székbe. A szüleivel a nyomunkba igyekeztünk be, és szinte egyszerre értünk oda Dr. Kimmel. Azonnal átvette tőlem a szerelmem, és már mentek is a műtőbe.

JiMin

Nagyon féltem, és borzasztó nehezemre esett elszakadni JungKooktól, viszont ő ide már tényleg nem követett be, mert nem bírja az ilyeneket. Betoltak egy szobába, ahol át kellett öltöznöm, ultrahangoztak, majd még ellenőrizték a baba szívműködését. Ezek után az egyik nővér elmondta, hogy érzéstelenítőt fogok kapni, és ne féljek semmitől. Hát sokra nem mentem vele, viszont az érzéstelenítőt pár perc múlva már éreztem is, és hevesen dobogó szívvel vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Tompán éreztem, hogy felvágják a hasam, de hogyha nem néztem volna utána mi a császármetszés menete, nem is tudnám pontosan hol tart és mennyi időt vesz igénybe. A magzatvizet leszívták, majd kiemelték a kisfiam. Elvágták a köldökzsinórt, majd a mellkasomra helyezték a babát, nekem pedig ennyi volt. Elbőgtem magam. Elmondhatatlan boldogság járta át az egész testem, ahogy kisfiam testét éreztem magamon, amire annyira régóta vágytam. Ezután őt elvitték, engem pedig elláttak. Rohadt fáradt voltam, és nagyon boldog. Jeon Se Mi, Üdv a családban.

JungKook

Majd megbolondultam az idegességtől. Hol leültem, hol felálltam. Végigjárkáltam azt a folyosót, amin várakoztunk, de közben végig figyeltem azt az ajtót, ami mögött épp a én ChimChimem fekszik.
- Ülj már le. Mi is idegesek vagyunk, mégse járkálunk kilómétereket. - szólt rám, már hivatalosan is az anyósom.
- Aggódok miatta. Mi van, ha valami történik, és én nem vagyok ott? - elmélkedtem.
- Ez már rutin műtétnek számít. Ne csinálj elefántot a bolhából, mert.. - nem tudta befejezni, mert kijött az orvos.
- Mindketten jól vannak, átviszik őket egy külön szobába. Bemehetnek hozzájuk. - mondta.
Nekünk sem kellett több, követtük őt, és egyenesen a kismama szobákhoz mentünk.

JiMin

Hatalmas megkönnyebbülés volt mikor megtisztítottak, és ezzel hivatalosan is lezárva a műtétet. Átfektettek egy másik ágyra, és egy külön folyosó részen toltak át egy másik szobába. A kisfiam is ott volt, épp fel akart rá adni egy nővér egy bodyt, de egyből leszóltam érte. Megkerestettem vele a táska legalján lévő világos kék bodyt, és azt adta rá. JungKook ajándékát. Kivette a táskámból még a tápszert, hogy készít a babának, ugyanis nekem még pihennem kell, nem tudnék felkelni, ha SeMi éhes lesz. Igen, ez is egy hátrány, mert nem termelek anyatejet.
A kezembe adták SeMit, én pedig csak néztem. Tiszta JungKook. Az ajkai, a szeme... A nózija viszont az enyém. Ebben a kis ruhácskában pedig olyan édesen fest, hogy az valami hihetetlen. Hatalmas, szinte már fekete szemei vannak, szinte el lehet veszni bennünk.
Anyuék halkan nyitnak be a szobába, Dr. Kimmel karöltve.
- Hadd mutassam be családunk legújabb tagját, Jeon Se Mit. - Mondtam fáradtan, miközben feléjük mutattam kisfiunk.

JungKook

Megkönnyebbültem, amikor megpillantottam JiMint, kezében a picivel.
- Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod. - csókoltam meg egyből.
Mikor elváltunk, jobban szemügyre vettem a kezében tartott babát. Kissé még pirosas volt, és pufók. JiMin átadta, így végre én is a kezemben tarthattam. Nagyon jó érzés volt, hogy végre ténylegesen apa lettem.
Kibugyoláltam a pólyából, hogy lássam, minden rendben van vele. Az a kis ruha, ami rajta volt... még én is megkönnyeztem, olyan édes látványt nyújtott, de a megkönnyebbülés is közrejátszott.
- Édes kicsi kisfiam.. - pusziltam meg a homlokát, mire kinyitotta a szemét, és mozgatni kezdte a kezét. - Úristen, JiMin! Mozog!

JiMin

Csodás látványt nyújtott, ahogy újdonsült férjem a közös gyerekünket tartja a karjaiban. Ha lett volna nálam valami, amivel le tudtam volna fotózni, megtettem volna, hisz ezt a látványt meg kellett volna örökíteni.
Felnevettem, mikor párom ijedt tekintettel fordult felém, miszerint mozog SeMi.
- Csak örül neked. - Mondtam ellágyult tekintettel nézve rájuk. - Szokj hozzá, mert ennél már csak többet fog. - fűztem még hozzá.
- Na most már mi jövünk. - Szólt JungKookra anyám, majd óvatosan ki is vette a párom kezéből.
- Nagyon édes. A mi kis unokánk. - simított SeMi pici arcára apa.
- Igen, imádnivaló. Itt már csak az a baj, hogy jobban hasonlít a vejemre, mint a saját fiamra. - mondta anyám, kisfiamat nézve.
- Anya.. - Szóltam rá fáradtan.
- Jójó, tudom. Na és te hogy vagy kincsem? Nem fáj semmid? - simított hajamba, mikor átadta SeMit apának.
- Egy kicsit húzódik a hasam, de kaptam fájdalom csillapítót, szóval elviselhető. Nagyon boldog vagyok. - Vigyorogtam.
- Meg is érdemled, hogy az legyél drágám. - Puszilt meg.

JungKook

- Nem tart helyesnek, kedves anyós? - kuncogtam.
JiMin arrébb csúszott, én pedig mellé ültem. Közelebb csúszott, már amennyire mozogni engedte a hasán húzódó heg.
- Mondtak valamit, hogy mire vigyázz, vagy ilyesmi? - kérdeztem páromat.
Egy darabig nem kelhet fel, azt tudom, és nem erőltetheti meg magát. Legalább most egy kicsit majd pihenhet. Az egyetlen dolga a lustálkodás lesz.

JiMin

- Minden rendben. Egy ideig pihennem kell, nem nagyon kelhetek fel az ágyból, kímélni kell a hasam. A varratot három hét után szedik ki, szóval arra majd vissza kell jönni. De minden rendbe volt, SeMi is egészséges kisbaba lett, és a combom még nem nagyon érzem az érzéstelenítőtől, de hamarosan majd el fog múlni. - Mondtam, majd újra a kezembe vettem imádni való kisfiam. Mivel Kook mellettem volt, kisbabánk meglepett szemekkel nézett minket, cumiját szopogatva.
- Majd hamarosan meg kell etetni, szerencsére itt van mellettem az üveg, meg a kis kütyü is, amivel fel lehet melegíteni, ha kihűlt. Ilyen majd otthonra is kell. - jegyeztem meg a végét, majd elkalandozott gondolataim újból SeMire terelődtek.
- Annyira imádom, hogy ennyire hasonlít rád. Olyan édes. - Döntöttem fejem Kook vállának, babánkra mosolyogva.

JungKook

- Pedig még nem is annyira látszik. - kuncogtam, és megsimogattam az kezét.
Hirtelen visítani kezdett, aminek az etetés idejét jelezhette, amit Chim említett nem olyan rég.
- Na, akkor mi megyünk is. Boldog karácsonyt! Vigyázzatok egymásra, és a kisunokánkra is. - köszöntek el a szülők.
Elbúcsúztunk, majd végre kettesbe maradtunk. Valahogy sikerült elkészíteni ChunChun vacsoráját, így közösen etettük. Vagyis JiMin etette, én pedig csak néztem.
- Annyira gyönyörű vagy... - Mondtam ki hangosan, amit gondoltam. - Jól áll neked, ahogy így a kezedben tartod SeMit.

JiMin

Megpróbáltam az összes gyerek gondozáshoz való tapasztalatom összeszedni, és azokhoz mérten etetni. Nagyon féltem, hogy elrontok valamit, de tudtam, hogy csak egy kevés idő, és rutinosan fogok mozogni.
Elpirultam, mikor JungKook megszólalt.
- Ugyan. - Mondtam piros arccal, véletlenül se Kook felé fordulva. Még mindig zavarba tud hozni az ilyen megjegyzéseivel.
- Lett egy karácsonyi babánk. - mosolyodtam el, belegondolva. Már javában este van, de hivatalosan is December huszonötödikén született. Ma rengeteg minden történt velünk, amit még mindig nehéz felfognom. JungKookkal és SeMivel egy teljes családot alkottunk, és Kook megkérte a kezem. Egyikre se számítottam, mind a kettő nagyon váratlanul ért. Az első még JungKookot is, rendesen beparázott szegényem.
- Nem vagy fáradt? - kérdeztem meg.

JungKook

- Nem, túl izgatott vagyok. De te pihenhetsz, ha szeretnél. Biztos elfáradtál. Nem kell aggódnod, itt maradok ha bármire szükséged lenne, akkor én egyből hozni tudjam.
Sosem voltam még ilyen boldog. A karjaim közt tartom a szerelmem, - akit már a házastársamnak is hívhatok- ő pedig a gyönyörű, közös kisfiunkat. Végre úgy érzem, hogy egy teljes, és tökéletes családom van, ami nem adatott meg gyerekkoromban.
- Elaludt. - mondtam mosolyogva, ahogy Chun- Chun békés arcát figyeltem.
Kezembe vettem a kisbabánk, majd lefektettem aludni. Mire végeztem, JiMint is elnyomta az álom. Szegénykémnek nehéz napja volt, ezért próbáltam csendben lenni, nehogy felkeltsem.
Pár éve el sem tudtam volna képzelni, hogy itt fogok tartani, de az élet kiszámíthatatlan, és egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.

Szia kedves olvasó!
Reméljük elnyerte ez a rész a tetszésed. Ha igen, kérlek visszajelzésképp nyomj rá a csillagra, vagy hagyj nekünk kommentet. 😊❤