JiMin - Lee_Min_Young00
JungKook - Nikoow

Sziasztok kedves Sulisok, remélem mindenki túl élte az első hetet, ezért ajándékként egy hosszabb, 5000+ szavas részt hoztunk, pihenjétek ki magatokat hétvégén. 😇😘

JiMin

Fogalmam sincs mennyit alhattam, de teljesen kipihenten és boldogan ébredtem. Miután rávettem magam, hogy kikeljek a kényelmes ágy fogságából, a tükör elé lépve igazítottam meg magamon ideiglenes ruhám, és hajam is, hogy ne úgy álljon mint egy szénakazal. Ezután Kook keresésére indultam, akit szerencsére hamar megtaláltam a nappaliban.
- Mi jót csinálsz? - kérdeztem, miközben bentebb mentem, és leültem a szobában lévő két személyes kanapéra. Régebben se szerette ha leskelődöm a papírjai között, így ezt most is tiszteletben tartva, inkább távolról figyeltem munkásságát, érdeklődve várva válaszát.

JungKook

Szerencsére nem volt sok munka így hétvége közeledtével, ezért aránylag gyorsan is végeztem a dolgokkal. Még leellenőriztem, hogy minden üzenet jó helyre ment- e. Épp egy visszajelzést olvastam az ajánlatunkra, amikor vendégem megjelent.
- Felkeltél? Csak egy e- mailt olvasok. Erre még válaszolok, aztán a tiéd vagyok. - mondtam, de közben már pötyögtem is a válaszomat.
Kezdvező ajánlatot tettünk, de a srác telhetetlenségével egyszerűen nem tudok mihez kezdeni. Vagy elfogadja a felajánlott összeget, vagy keresünk mást. Tizenkilenc éves kis kölyök, bárhol találni hozzá hasonlót. Belegondolva, JiMinnel egy idős, de egyáltalán nem úgy tűnik. A mellettem ülő fiú sokkal érettebb, és értelmesebb nála. Nem mellesleg vonzóbb is, nem olyan, akit csak úgy kidobnék, ha nem felelne meg neki a fizetés.
- Oké, most már figyelek. - csuktam le a laptopom tetejét.
Az eszközt a dohányzóasztalra raktam, majd egyik lábam felhúzva fordultam felé.

JiMin

Türelmesen megvártam míg válaszol az üzenetre, majd mikor végre lecsukta a laptopját, egy kicsit elgondolkodtam.
- Még mikor lefektettél mondtad, hogy meg kéne beszélnünk a dolgokat.. Rólunk. - Mondtam el indokom. Igazából még én sem tudom hogy lenne a jó. Ha elfelejtenénk egymást, ha megmaradnánk baráti szinten, vagy ha belekezdenénk ismét egy kapcsolatba. Szívem szerint az utóbbit választanám, de ha nem jönne össze, nem akarom mégegyszer átélni azt a mérhetetlen magányt és fájdalmat, mint három évvel ezelőtt. Nem akarok elhamarkodottan dönteni, és belefutni újra egy eleve halálra ítélt kapcsolatba. Mondjuk nem tudom még, hogy ennek az egésznek van- e jövője, de végülis ez is csak tőlünk függ. Akarunk- e egymással jövőt, vagy inkább el se kezdjük.

JungKook

Ahogy kiejtette az utolsó szót, eleresztetten egy gondterhelt sóhajt, és a kanapé támlájának dőltem.
Igazából... Legszívesebben egyből hozzá vágtam volna, hogy „Kibaszottul szeretlek még mindig. Maradj velem.", de ez azért nem így megy. Mindkettőnk élte eddig a saját életét, össze tudnánk egyeztetni? Hahh.. hogy nekünk semmi nem megy olyan könnyen, mint a rendes pároknak.
- Nem tudom, hogy mi legyen... Talán azért választott szét az élet, mert nem vagyunk egymáshoz valók... Vagy azért sodort ismét egymáshoz, mert összetartozunk... - magyaráztam el neki, hogy mit is gondolok.
Talán egy köztes megoldás lenne a legkézenfekvőbb. Nem jövünk össze, de mégse kerüljük a másikat. Olyan... Ez hülyeség! Vagy együtt vagyunk, vagy nem, nincs kertelés.
- Te mit akarsz, JiMin? Velem szeretnél maradni, vagy felejtsük el ezt az egészet, és éled tovább az életed, nélkülem?

JiMin

Teljesen megértettem az ő álláspontját is. JungKook felnőtt férfi, egy korabeli érett emberre lenne szüksége, nem egy ilyen kis, pályáját kezdő fiatal felnőttre. Mert hiába lettem idősebb, a korkülönbség bizony megmaradt. Nem akarom ismét elbaszni az életét, mint akkor.
- Őszintén szólva mindkettőnek vannak hátulütőjei. Én... Nem akarom, hogy a múlt megismétlődjön, egyszer is fájdalmas volt megélni. De viszont azt se akarom, hogy te ne legyél benne. Én szeretlek Kook, és ez a három év nélküled igazi rémálom volt. Fogalmam sincs mit kéne tennünk. - hajtottam le a fejem.

JungKook

Nem akartam elveszíteni ismét. Akármennyire is fájt, ami három éve történt, a hiánya annál százezerszer rosszabb volt. Túlságosan megszoktam, hogy a mindennapjaim része volt. Hirtelen maradtam egyedül, és a magányon kívül nem volt velem senki. Annyira fájt, hogy majd belepusztultam. Én se akarom megismételni, de tudom, hogy nem akarom megszakítani vele a kapcsolatot. Nekem az is teljesen megfelel, ha nem fekszünk le, nem csókolózunk... Csak legyen velem.
- Tudom, ez elég sablonosan fog hangzani, de talán ez tűnik a legésszerűbbnek, a mi helyzetünkben. Maradjunk barátok?

JiMin

Kérdésére fájdalmasan szorult össze a szívem. Barátok. Elég szarul hangzik ahhoz képest, hogy egyszer még szerettük egymást. Vagy most is szeretjük, ez nem lényeg. De mégis talán ez lenne a legoptimálisabb mindkettőnknek.
- Rendben. Legyünk barátok. - Mondtam ki a további sorsunkat megpecsételő két szót, majd hamiskás mosolyra húztam ajkaim. JungKookot sose kezeltem úgy, mint egy havert, így nem is tudom mit kéne tennem vagy mondanom neki.
- Majd lassan mennem kéne, a szüleimnek tegnap nem írtam semmit, már biztos aggódnak. - Jutott eszembe. A szüleim borzasztóan féltenek a depressziós korszakom óta, hogy lehet újra előjön valami öngyilkos gondolat, és leugrom a legelső hídról, amin végig megyek. Meg a gyógyszerem se vettem be, pedig itt van mindjárt dél. Nem mintha nem lett volna már olyan, hogy néhány napot kihagytam, de jobb rendszeresen szedni, így nem vagyok olyan búval baszott, és egy kicsit hasonlíthatok régi önmagamra.

JungKook

Oké, én vetettem fel ezt a ritka szar ötletet, de szarul esett, hogy belement. Jobban örültem volna, ha azt mondja, ő többet akar, mint szimpla barátság, de hát arra várhatok.
- Öhm... Kimostam a ruhád, és most megy körülbelül a szárító program. Azt várd meg, utána szívesen hazaviszlek. - mosolyodtam el.
Valamiért akaratlanul is jó kedvem lesz, ha már csak vele is vagyok. Talán azért, mert még mindig kibaszottul szeretem? Mindenbizonnyal ez az oka.
Kíváncsi vagyok mi lesz ebből a kapcsolatból. Mindketten vonzódunk a másikhoz, ez nyilvánvaló. Vajon ki fogjuk bírni a barát zónába? Muszáj lesz...

◈◈◈

JiMin

A JungKooknál töltött éjszakám után több, mint két hét eltelt. Igazán bántam, hogy csak barátok vagyunk, de tudom, hogy mindkettőnknek így lesz a legjobb. Ma vasárnap van, kook pedig elhívott magához filmezni és pizzázni, amire persze egyből belementem. Elég sok időt töltünk együtt, mindig csinálunk valamit, sose unatkozunk. Persze nem a szexre értem, hanem például a ma délutáni programra.
Habár a kajára gondolni se tudok. Három napja minden reggel hányok, ha eszek akkor is, és sokkal másabban étkezem, mint eddig. Tegnap este is nutellát raktam a ramenbe, és ízlett. A tojásra pedig rá se tudok nézni. Szóval igen... Nem tudom mi van velem, de nagyon utálok hányni.

JungKook

Az egész napom azzal ment el, hogy takarítottam. Egész héten nem jutott rá időm, de ma átjön JiMin, és nem akarom mocsokba fogadni. Amikor találkoztunk, általában egy kávézóba, vagy étterembe mentünk ebédidőben, de nem maradtunk hosszabb távon kettesben. Nem tudom hogy mi történne, ha magunkra maradnánk. Bírnánk- e magunkkal, esetleg egymásnak esnénk? Az utóbbi határozottan csábítóbb ajánlat, de nem szabad. Megbeszéltük, csak barátok, és semmi több.
Csöngettek, pedig rohantam, hogy a lehető legkevesebbet kelljen várni.
- Szia. - tártam ki előtte az ajtót, majd mikor belépett megöleltem.
Mégha csak ennyire is, de legalább hozzáérhetek. Megbeszéltük, hogy ez még belefér, aminek rettentően örülök. Elvégre a barátok szoktak ölelkezni...
- Történt valami út közben? - kérdeztem, miközben mindketten a nappaliba mentünk.

JiMin

- Hali. - Jól esett Kook ölelése, néha egész nap el tudtam volna viselni, hogy a karjai közt legyek.
- Csak a szokásos. Most például egy idős nő kezdett el kiabálni két tini lánnyal, hogy adják át neki a helyet, de mivel ők nem tették, elkezde szidni az egész fiatalságot. - nevettem el magam a nemrég történt eseményen. Igazán nem értem az ilyen embereket, és talán nem is akarom.
- És te csináltál ma valami jót? - kérdeztem, miközben bentebb mentem, és levettem a cipőm, majd a pulcsim. Kint még elkell a melegebb öltözék, de bent nagyon kellemes idő van.

JungKook

- Takarítottam. Nem igazán volt időm a héten, szóval ma pótoltam be. Volt időm, és legalább tisztaság fogadott. - meséltem el én is a mai nap történéseit.
Mindketten levetődtünk a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét.
- Mit szeretnél nézni? Horror, romantika, akció, vígjáték? - nyomkodtam a távirányítót.
Jó, hogy megvettem ezt a modernebb változatot. Így simán keresgélhetek itt is filmet, ahelyett, hogy a laptoppal való összekötéssel szenvednék.

JiMin

Sajnáltam, hogy ennyit kellett szenvednie a takarítással, hisz ha szólt volna, eljöttem volna és megcsi... Nem vagyunk egy pár, nem takaríthatok helyette. Pedig szívesen megtenném, mert ő sokat dolgozik, én pedig amikor nem dolgozom, ráérnék.
- Szerintem legyen vígjáték. Jó lenne egy kicsit nevetni. - Mosolyogtam, kook pedig egyből neki is kezdett a keresésnek. Én közben felkeltem, és a már kikészített italokból öntöttem magunknak egy - egy pohár boroskólát, majd felbontottam a pizzát, aztán vissza is ültem a helyemre. Kook magunkra húzott egy plédet, és így kezdtünk neki a filmnek.

JungKook

Még a felénél sem jártunk, JiMin pedig folyamatosan evett. Nem zavart, örültem, hogy eszik rendesen, de ennyire össze- vissza mindent.. Három fajta pizzát rendeltem, ő mindből evett minimum kettőt. Összeborított két szeletet, és barbecue és tsatsiki szószt rakott közé. Mivan vele? Ki eszi ezt így?
Befejeztem, és ő is, de a sajtot leszedte az összesnek a tetejéről, és megette magában. Miért van ennyire rossz érzésem ezzel kapcsolatban? Fel sem tudom fogni, hogy abba az apró testbe hogy fért ennyi minden. Remélem azért erős a gyomra, és nem lesz rosszul, bár egyenlőre nem mutatkozik semmi erre utaló jel.

JiMin

Jóízűen ettem a finomabbnál - finomabb pizzákat, a tetejét fedő sajttól mind megválva. A hideg futkosott a hátamon, akar hányszor csak ránéztem. Még néhány plusz szószt is tettem rájuk, amiktől csak még istenibb ízük lett. A film vége felé az étel nagy része elfogyott, aminek több mint felét én ettem meg. A film legvége felé járt már az idő, mikor is kezdtem érezni, hogy nincs minden rendben a gyomrommal, de nem akartam JungKook előtt hányni, ezért megpróbáltam elfeletkezni róla, de ez sehogy se jött össze. Már csak arra eszméltem fel, hogy mindjárt kidobom a taccsot, ezért a számát befogva rohantam a legközelebbi mosdóba, hogy a WC felé görnyedve kiadhassam gyomrom tartalmát.

JungKook

Megmondtam! Vagyis csak gondoltam, de ugyanaz.
Kicsit aggódva sétáltam utána, és az a látvány fogadott, amire számítottam; a wc fölé hajolva adta ki magából a nem olyan rég elfogyasztott ételt.
Leguggoltam mellé, és a hátát simogattam, hogy kicsit jobban érezze magát.
- Sejtettem, hogy ez lesz. Azért nem hízol, mert összezabálsz mindent, és utána kidobod a taccsot? Csak mert ez így nem egészséges. Inkább többször egyél kevesebbet, ne falj be mindent egyszerre, senki nem veszi el előled. - simítottam el az arcába lógó tincseket, miután végzett, és csak velem szemben ült. - Mosakodj meg egy kicsit, hátha jobban leszel. - mosolyogtam rá bíztatóan.
Hát igen, a barátok ilyenkor is a másik mellett vannak.

JiMin

Ilyenkor undorodom magamtól. Gusztustalan az egész helyzet, Kook pedig ilyenkor is itt van mellettem, minthogy messziről figyelje. Pedig a hányás szag eléggé undorító.
- Nem.. Ez csak pár napja van, már kezdek hozzászokni. Minden reggelem ezzel kezdődik, szóval nincs semmi baj. - adtam tudtára, miközben lehúztam a wc-t. JungKook segítségével, egy kicsit még remegő lábakkal, de feltápászkodtam a földről, hogy kimossam a számból a borzalmas ízt. Mint mondtam, ki nem állhatok hányni. Rossz érzés, ráadásul megerőltető, és felettébb gusztustalan is.
- Tök mindegy mennyit eszek, egy idő után minden kijön. Napi kétszer biztos, hogy hányok, szóval nincs nagy jelentősége. - mondtam, majd visszamentünk a nappaliba, és ismét elfoglaltuk a helyünket. A film már a szereplők és stábtagok neveit sorolta, így Kook megállította, hogy ne zavarjon minket

JungKook

Napi kétszer minimum? Mi a fasz? Readásul reggel is, amikor nincs is semmi a gyomrában? Akkor mit hány? Te jó ég.
- Ugye tudod, hogy ez nem normális?! Mi az, hogy hozzászoksz?! Igenis van jelentősége, szóval holnap elmész a kórházba, hogy vizsgáljanak meg. Ki tudja mi miatt van ez. Lehet, hogy csak elkaptál valamit. Remélhetőleg semmi komoly, de épp ezért kell elmenned. Sokkal előbb eszedbe juthatott volna, vagy legalább nekem szóltál volna. - oktattam, és szidtam le egy kicsit.
A plédet ismét magunkra terítettem, JiMint pedig mellkasomra húztam. Biztos felzaklattam a kiakadásommal, nem akartam megbántani, vagy ilyesmi, szimplán ezt váltja ki belőlem.
- Ne haragudj, csak aggódok érted. Azért jól vagy? - simogattam vállát.

JiMin

Jól esett, hogy törődik velem, és meleg ölelése is meglágyította szívem.
- Persze jól vagyok. Sajnálom, nem akartam rádijeszteni. Csak... Egy kicsit parázom. Nem szeretem az orvosokat, és szerintem csak valami gyomorrontás lehet, egy hét és elmúlik. - Mosolyodtam el biztatóan. Nem akarom, hogy miattam aggódjon, elég sok problémát okoztam neki eddig is. Köröket kezdtem rajzolni az ujjammal, pólón keresztül Kook mellkasán, hogy valamennyire megnyugodjon. Nem akartam, hogy miattam stresszeljen feleslegesen.

JungKook

Felsóhajtottam, ahogy gyengéden hozzámért. Kicsit meg is nyugodtam, de azért nem múlt el teljesen az aggodalom.
- Azért nem árt, ha kivizsgáltatod magad. - adtam egy puszit fejére. - Tudom, hogy félsz, és el is kísérnélek, ha nem lenne megbeszélésem. Azt sajnos nem tudom lemondani, pedig megtenném. Mindenesetre tényleg menj el, és ha anyukád rá ér, akkor kérd meg, hogy kísérjen el. Mégsem leszel legalább egyedül. Csak jobb, ha van melletted valaki.
Szívesebben mennék vele a dokihoz, vagyis inkább bárhová máshová, csak ne lenne baja, de azért elkísérném. Na ezt szépen megfogalmaztam.. Kár, hogy nem tudom elkísérni, ez most egy fontos üzlet.
A barátok szokták egyáltalán ilyen helyekre kísérni a másikat? Nem esek túlzásba? Akkor csak leállítana.

JiMin

Kelletlenül húztam el ajkaim a válaszra.
- Anyukám frászt kapna, és egyből a legrosszabb jutna az eszébe, szóval inkább megyek egyedül, minthogy őt vigyem. Nincs semmi bajom, de ha ennyire akarod holnap munka után elmegyek. De csakis miattad, hogy ne idegeskedj. - mondtam miközben összefontam magam előtt a kezeim. Semmi kedvem nem volt, hogy fehér ruhás emberek ugráljanak körbe különféle vizsgálatokra hurcolászva, főleg nem egyedül. Bármennyire is idősödtem, frusztrált leszek a helytől, ami ontja magából a rossz aurát. De Kookért, csakis érte, megteszem. Nem akarom, hogy aggódjon, és így tudna megnyugodni a leggyorsabban.

JungKook

- Igen, ennyire akarom. Köszönöm, de ez a te érdeked. Csak azért mondom, mert aggódom érted. Fontos vagy... - mert szeretlek - tettem hozzá, de már csak magamban.
Nem hiányzott, hogy megint megkavarjam a dolgokat, mikor kezdenek helyreállni. Az egyetlen, ami most bezavarhat, az a vizsgálat eredménye. Remélem semmi olyan, ami ismét ellökne minket egymástól. Nem akarok távol lenni tőle, most már tényleg nem.
- Itt alszol, vagy hazavigyelek? Nem mintha haza akarnálak küldeni, csak akkor nem iszom meg azt a pohár boroskólát. - mutattam az asztalon lévő szeszes italra.

JiMin

Jól esett a tudat, hogy aggódik értem és fontos vagyok neki. Ha tudná, hogy ő amennyire nekem...
- Nem akarok zavarni, majd hazamegyek busszal. - pedig milyen szivesen aludnék itt... Veled... A karjaid közt. Bár szó ami szó, eléggé elment az idő, mert a filmet sokszor állítottuk meg, ha kellett valakinek valami, vagy ha csak simán beszélgetni akartunk. Ilyenkor a buszok is ritkábban járnak már, de majd csak túlélem. Barátok vagyunk, de félek, hogy nem lenne elég önkontrolom egy egész éjszakát vele lenni.. Kettesben.

JungKook

Annyira makacs, hogy már szinte fáj. Hozzászokhatott volna már, hogy aggódom érte, és probálom megkönnyíteni a dolgát.
- Ha haza szeretnél menni, akkor elviszlek. Nehogy buszozz már ilyenkor. Még valaki megtámad és kitudja mit csinál veled. Nem, nem, nem. Majd én szépen hazafurikázlak. - hangom ellentmondást nem tűrő volt.
Még hogy buszozik... Persze, én meg hagyom is. Amilyen szép és törékeny, minden nyomorék kiszúrná magának, JiMint viszont csak én szúrogathatom.
Te jó ég, JungKook! Teljesen hülye vagy! Nem a te párod, és nem is a tulajdonod! Vegyél vissza a birtoklási vágyadból!
Úr isten! Már magamban is beszélek. Nem vagyok normális. Ez is Chim hibája. Nem elég, hogy csak van és kibaszott szexi, még fel is húzott... idegileg.

JiMin

- JungKook... - Forgattam meg szemeim egy sóhajtás kíséretében. Ha ő valamit a fejébe vesz, azt onnan ki nem lehet szedni. Így még egy kicsit beszélgettünk, majd a kocsija felé vettük az irányt, hogy hajthatatlan uraság haza vigyen. Igazából egyáltalán nem bántam, hogy ő visz haza, addig is többet lehetek vele. Az úton még vagy kétszer elmondta mennyire félt, és hogy amint megtudom mi volt a bajom, írjak neki, vagy hívjam fel. Ahjj.. Annyira be fogok égni az orvosok előtt, ha kiderül nincs semmi bajom... De mindegy, Kookért teszem, ő fontos, és tudom jól mennyire aggódó tud lenni, ha a szeretteiről van szó. Örülök, hogy közéjük tartozhatok azok után is, amik történtek.

JungKook

Ideges voltam. Rettentően az voltam, hogy mégis mi a baja. Csak nem komoly, elvégre a hányáson kívül más baja nem volt. Talán tényleg csak egy gyomorrontás, vagy egy kisebb fertőzés.
- Mr. Jeon! Figyel? - szólított meg a leendő ügyfél.
- Természetesen, folytassa.
Úgy csináltam, mintha végig figyeltem volna. Annyira sunyi tudok lenni, hogy még én is meglepődöm.
Mikor vége lett a megbeszélésnek, első dolgom volt, hogy visszasiessek az irodámba, és megnézzem a telefonom. Remélem már írt.

JiMin

Unalmas egyedül a várakozás, főleg egy teljesen fehér kórházban, ahol annyi az össz érdekesség, hogy néha elmegy előttem néhány ápoló, orvos, vagy takarító. Vizelet mintát vettek, és elküldtek egy ultrahangra, ahol nem mondtak semmit, csak kiküldtek azzal az, hogy várjak kint.
- Jöjjön JiMin. - Nyitotta ki az ajtót az orvos, én pedig egyből utána mentem. A szobában három orvos várt, akik leültettek, utána pedig ők is helyet foglaltak.
- Nos, Mr. Park. Nem tudom mit gondolt, mikor méhet ültetett be magának, de úgy látszik annak az esélyével nem nézett szembe, hogy ezek után teherbe is tud esni. - összevont szemöldökkel néztem az orvost. Nem értettem pontosan mire akar kilyukadni... Valamit rosszul csináltak?
- Maga állapotos. - jelentette ki az orvos, én pedig sokkolódva figyeltem tovább a három arcot. - Nem kell megijedni, ilyen előfordulhat ha nem védekezik az ember. Mindenben a segítségére leszünk, nem lesz semmi probléma. - Mondta az orvos, egy elnéző mosollyal az arcán. Még egy ideig ott maradtam, majd még mindig fal fehér arccal kijöttem az orvosi szobából. Ezt nem mondhatom el JungKooknak, ki fog herélni. Még azt sem tudja, hogy teherbe tudok esni, ráadásul egy barát szinten vagyunk.
EGY BARÁT NEM CSINÁL GYEREKET A MÁSIKNAK!
Miért engem ver az isten ilyen problémákkal? Ezt nem mondhatom el Kooknak, teljesen kiakadna, ebben biztos vagyok. Nem szeretném mégegyszer elveszíteni, de.. A babát sem szeretném megölni... Hisz.. Mástól nem foganthatott meg, csak Kooktól... És ez olyan furcsa, mégis ijesztő érzés... Sosem gondoltam volna, hogyha felelőtlenségből is, de megadathat egy ilyen lehetőség. Egy pici.. Itt csak egy baj van. Kook kibaszottul nem tudhat róla, és fogalmam sincs mit kéne kezdenem.

JungKook

Nem írt. Már lassan lejár a munkaidőm, csak végzett már ő is. Vagy ennyire sokan voltak? A vizsgálatok húzódtak el ennyire? Mindenesetre írtam egy SMS- t neki.

ÉN: Végeztél? Ugye minden oké? Mindenképp írj vissza.

Nagyon aggódtam miatta. Ebédszünetben sem találkoztunk, és már kezd hiányozni is. JiMin hiányom van. És más is, de az most hanyagolható dolog.
Azt hiszem, ha nem válaszol az üzenetekre, és a hívásokra, akkor meglátogatom. Félreteszem a félelmem a szüleivel kapcsolatosan, ő fontosabb.

JiMin.

Nagy nehezen hazabuszoztam, majd a szobámba érve elterültem az ágyamon. Nem lehetek terhes... Miért én? Miért JungKook? Amint látható, rohadtul nem vagyok felelősség teljes, egy kisbabához pedig nagy felelősségtudat szükséges. Mégis is hogy tudnám felnevelni? Rohadtul nem lesz így jó, főleg hogy Kook folyamatosan hív vagy ír. De egyszerűen képtelen lennék neki elmondani, hogy ,,Jajj JungKook! Képzeld, gyereket várok tőled." - Garantáltan megölne, hisz tönkre tettem az életét. Jobb lenne, ha nem tartanám vele a kapcsolatot, ami tudom, számomra hatalmas fájdalom és keserűség, de a babáért és érte megtenném. Számomra ők a legfontosabbak, bármit megtennék értük... Furcsa belegondolni, de amióta megtudtam, hogy gyomorrontás helyett gyerekem lesz, valamiért kellemes és melengető érzés fog el, akárhányszor belegondolok. Nem lenne szívem elvetetni, nem tudnék megfutamodni, hisz amit elkezdtél, azt fejezd is be. Egy saját baba... Na ezzel a gondolattal sokat fogok játszadozni.

JungKook

Idegesen dolgoztam végig a maradék időt, ugyanis egy kurva üzenetet sem kaptam. Egy sima „Jól vagyok." is megfelelne, csak hogy ne a legrosszabbra gondoljak.
Amint lejárt a munkaidő, a cuccaim felkapva igyekeztem a kocsihoz. A táskám csak az anyósülésre dobtam, és már indultam is. Próbáltam nem átlépni a sebességkorlátot, de a lábam valahogy automatikusan nyomódott a gázpedálnak, hiába koncentráltam a normál tempóra. Emiatt is lehetett, hogy röpke tíz perc alatt, már JiMin szüleinél voltam. Mivel figyelmenkívül hagy, nem valószínű, hogy nálam lenne, és ha nem nálam, akkor otthon tölti az idejét.
Leparkoltam az út szélére, és kiszálltam. Az ajtóig még egész magabiztos voltam, a csengő előtt viszont megállt az ujjam. Hirtelen ugrottak be az emlékek, amik ennél az ajtónál történtek.. Mit fognak reagálni, ha meglátnak? Haragszanak rám? Utálnak? Nem akarom, hogy ellenszenvet váltsak ki belőlük, főleg mert ezután nem tervezem elengedni magam mellől a fiukat.
Megnyomtam.
A szívem hevesen dobogott, a fejem elkezdett lüktetni, és elfogott egy bizonyos hányinger, ami izgulásnák szokott előjönni az embereknél. Basszus... Az érettségin nem voltam ennyire befosva. Remélem nincsenek itthon.

JiMin

Rengeteget gondolkodtam, de sehova se jutottam. Figyelmem folyamatosan elkalandozott, a végén már a pocakom tapiztam a tükör előtt. Habár még semmi változást nem lehet látni.. Az orvosok szerint holnap lesz két hetes a pici. A kiszámításban persze az is segített, hogy tudom mikor feküdtem össze JungKookkal. Váltig biztos vagyok benne, hogy nagyon mérges lesz, és hatalmasat fog csalódni bennem.
Gondolkozásomból a csengő hangja szakított ki, és mivel a szüleim esti műszakban vannak, kénytelen voltam én ajtót nyitni
Bár ne tettem volna.
- JungKook... mi járatban? - kérdeztem talán egy kicsit túl lazán. Mi járatban? Sose szoktad ezt mondani, JiMin.

JungKook

Kikerekedett szemekkel néztem rá, ahogy ott állt az ajtóban, és mégis, mintha nem ő lett volna.
- Mi az, hogy mi járatban? Elég egyértelmű, hogy miért jöttem. - toltam arrébb, ezzel beengedve magam a lakásban.
Általában megölel, miután aranyosan vigyorogva köszön, a megszokott „Szia Kuksi" vagy „Szia Kook" megszólítással, nem pedig számonkérően megkérdezi, hogy minek jöttem.
- Ha már ignoráltad az üzeneteim és hívásaim, gondoltam megnézem, hogy mivan veled. Talán elromlott a telefonod? Vegyek egy másikat, ami esetleg hangosabb, és meghallod, ha hívlak? - kérdeztem gúnyosan.
Nem akartam én így viselkedni vele, szimplán az aggodalom, és feszültség így jött ki. Azonnal megbántam amiket mondtam, amikor megláttam az arcát. Látszott rajta, hogy rosszul estek a szavaim, de egy szó sem csúszott ki, nem hogy egy bocsánatkérés. Lefagytam.
Mi a franc történhetett, hogy ennyire érzékennyé vált, hogy pár bunkóbb szótól is könnyes lesz a szeme?

JiMin

- A telefonom teljesen jó, nem vagyok se süket vagy nagyothalló... Csak egyedül akartam lenni. - Mondtam halkan, majd a konyhába vettem az irányt, hogy ihassak valamit. Nagyon fájt ez a kemény hangnem, amit tanúsított velem szemben, de teljesen megérdemeltem. Nem írtam vagy hívtam vissza, ő pedig ideges emiatt, hogy egész nap nem foglalkoztam vele. Nem akartam, hogy lássa mennyire szíven ütött, ezért a csap felé fordulva engedtem magamnak vizet, majd meg is ittam. Szomjas voltam már, amióta hazaértem csak az ágyban feküdtem és gondolkodtam. Nem volt kedvem, se energiám belecsapni egy vitába, de tudom, hogy ha JungKookon múlik, elkerülhetetlen lesz.

JungKook

Nagyon sóhajtottam, mikor egyedül hagyott, és a konyhába ment. Utánamentem. A mosogatónál állt, és egy poharat mosott el, amiből valószínűleg ivott.
- Én viszont aggódtam JiMin. Egész nap nem tudtam koncentrálni, mert az járt a fejemben, hogy mivan veled. Legalább egy üzenetet küldhettél volna, hogy ne zavarjalak, jól vagy, de nyilvánvaló, hogy nincs így, mivel akkor nem viselkednél ilyen ellenszenvesen. - nem ezt a hangnemet akartam használni, de egyszerűen idegesített, hogy ennyire semlegesen viselkedett velem. - Mit mondott a doki? - kérdeztem sokkal nyugodtabb hangon.
Percek teltek el néma csendben. Ő ugyanúgy háttal állt nekem, meg sem mozdult, míg én az asztalnak támaszkodva figyeltem. Egyre feszültebb lett a hangulat, szinte fullasztó. Mi a franc baja lehet, hogy ennyire magába fordult?
- Na jó, ennyi elég volt. Ha nem akarsz velem beszélni, akkor megyek. - indultam el kifelé.
Ha továbbra is úgy maradunk, csak mégjobban kiakadtam volna, és nem akartam több fájdalmat okozni. Majd megkeres, ha megnyugodott.

JiMin

Teljesen megértem, hogy ideges, valószínűleg én is az lennék az ő helyében. De most, hogy így konkrétan rákérdezett mi történt, csak mégjobban ráparáztam. Én nem vagyok képes elmondani neki... Túlságosan félek a reakciójától.
- Én.. - fordultam felé, mielőtt még átlépte volna a konyha küszöbét. Mivel nem mondtam többet, ezért visszasétált elém, majd ,,türelmesen" várt.
- Nem történt semmi, csak ne menj el. - mondtam, miközben megfogtam ingét, ezzel maradásra késztetve. Közelebb lépve hozzá úgy tapadtam rá, mint egy elveszett kisfiú a megmentőjére, ami valamilyen szinten igaz is volt... Borzasztóan el vagyok veszve, és tanácstalan vagyok. Utat engedtem sós könnyeimnek, mégjobban hozzá bújva JungKook mellkasához. Védelmet akartam érezni, azt, hogy semmi baj nem lesz. A szeretetére vágytam, hogy ne érezzem magam ennyire egyedül.

JungKook

Szinte a szívem szakadt meg, ahogy hozzám bújt, és megéreztem könnyeit, amik ingemet kezdték el áztatni. A bűntudat az előbbi viselkedèsem miatt, szinte mellkason rúgott, ami miatt nehezebben vettem a levegőt.
Egyik kezem a derekára, a másikat a fejére simítottam. Nyugtatásként elkezdtem ringatni, de nem igazán tudtam, hogy melyikünk miatt. Mindketten zaklatottak voltunk, ő azért, mert tudta az eredményt, én azért, mert nem.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani. - pusziltam hajába. - Mi történt? Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Mindenben melletted állok, és támogatlak. Fontos vagy, és fáj így látnom, szóval meséld el mi a baj. Neked is könnyebb lesz, hidd el.

JiMin

Jól estek volna a szavai ha tudom, hogy azután is ez lenne a hozzáállása, ha megtudja mi történt. Lehet, hogy fontos vagyok neki, de egy baba általában a szerelem gyümölcse, mi meg csak barátok vagyunk. Az már más tészta, hogy én mindennél jobban szeretem őt.
- Ne mondj előre ilyeneket. - ingattam meg fejem, szipogva párat. - Nem akarom, hogy mérges legyél rám, már pedig az leszel... Én annyira nem így akartam, és most annyira kétségbe vagyok esve. Tönkre teszem mindkettőnk életét, már másodjára. - sírtam fel ismét. - Annyira máshogy kéne lennie, annyira könnyebb lenne minden.. - Hajtottam le fejem, krokodil könnyeimet JungKook ingjére hullajtva. Kook közelségétől pár perc alatt olyan leszek, mint egy kezes bárány, ami ebben a pillanatban nem éppen kedvező.

JungKook

- Shh.. - simogattam, mikor erőteljesebb lett a sírása.
Most már végképp nem értettem semmit. Mi boríthatta ki ennyire? Érzékeny, ez tény, de ennyire azért nem. Rossz hírt kapott? Valami súlyos betegség? Vagy más áll a háttérben? Nem is a vizsgálathoz köthető?
- Attól leszek mérges, ha titkolózol előttem. Nem fogod tönkretenni az életünk, csak mond el, hogy mi a baj. Segítek, és együtt megoldjuk, bármi is történt. Nem foglak magadra hagyni, megígértem. Rám számíthatsz, és ezt nem csak úgy mondom, komolyan gondolom.

JiMin

- Persze, persze! - csattantam fel, hátrálva JungKooktól egy lépést. - Anno azt is megígérted, hogy mindig velem maradsz... Aztán meg elhagytál.. Honnan tudod, hogy ezek amiket most kimondasz, mikor fognak megváltozni? Ez egyáltalán nem játék! Mégis hogy lehetne megoldani? Gyereket várok Kook, fogalmam sincs mit kéne tennem, te meg itt forrasztod az agyvizem a süket szavakkal. Az ember sok mindent megígér, amit nem tud teljesíteni. Az isten szerelmére, ne nézz így rám! - tértem vissza kiakadásomból, és komolyan el kellett gondolkoznom miket vágtam hirtelenjében a fejéhez. Arcom a piros helyett most sokkal inkább sápadt lett, ahogy realizálódott bennem, miket is mondtam ki, és milyen intenzitással.
Nem próbáltam menteni magam, hisz a kimondott szavakat nem lehet visszaszívni. Csak megsemmisülve figyeltem magam elé, gondolatban kismilliószor leszúrva magam.

JungKook

- Mi? - nyögtem ki nagy nehezen, mikor eljutott tudatomig a mondandója.
Nem is az a része lepett meg, hogy burkoltan hazugnak nevezett, és megbízhatatlannak. Ki ne hagyta volna el a másikat, ha kiderül róla, hogy pornó fotózásokra jár, és ki tudja miket csinálnak vele?
De... az a mondat... „Gyereket várok...". Hirtelen azt sem tudtam, mit kellene tennem. Csak bambán bámultam előre, mint valami idióta.
- Hogy lehetséges ez? - tettem fel végre a kérdést, ami megfogalmazódott bennem.
Gyereket vár, tőlem... Egyszerűen ezt nem tudom elhinni.

JiMin

Annyira egy hülye, idióta, felelősségtudatlan paraszt vagyok, hogy ezt másnak tanulni kéne. Mégis hogy mondhattam ki?! Csak úgy kicsúszott a számon, pedig rohadtul nem kellett volna.
- E... Emlékszel arra, mikor a hegeimről érdeklődtél? - gombóc nőtt a torkomban, ahogy határozottan bólintott. - A hasamon lévő heg egy méh beültetéstől van, amit régebben annyira elleneztél... Nem akartam elmondani, mert azt hittem úgyse lesz jelentősége már. Amikor elhagytál, és végét ért a depressziós korszakom, csomó hülye ötlettel álltam elő, majd megtörtént a műtét, meg minden hozzá kapcsolódó szarság. Amikor lefeküdtünk meg nekem se volt eszembe, hogy használjunk gumit túlságosan is elragadott a hév, aminek meg is lett az eredménye. Tudom hogy mérges vagy, ezért sem akartam szólni addig, amíg ki nem találok valamit, de eddig rohadtul kilátástalan vagyok. - Mondtam el a teljes igazságot. Már nincs értelme hazudni, idővel úgy is kiderül minden.

JungKook

Teljesen lesokkolt a dolog. Ez most komoly?
Mint aki szellemet látott, nagyra nyílt szemekkel hátráltam, az egyik székig. Muszáj volt leülnöm, szinte megfordult velem a világ.
A szerelmem, aki nem mellesleg egy fiatal fiú, terhes, és az én gyerekem várja. Te jó isten! Túl sok ez nekem.
- Szóval... a gyerekünket várod... - mondtam ki hangosan, ami a szemeim előtt lebegett.
Az asztalra könyököltem, és tenyereimbe temettem az arcomat. Nem tudtam mit reagálni. Ennek most örülnöm kellene, vagy nem? Hisz mindig is saját családot akartam, csak ez a melegeknél nem lehetséges. JiMin viszont megadhatja nekem, amire vágytam. A kérdés az, hogy ő mit gondol erről az egészről.
- Meg akarod tartani? - tettem fel a mindent eldöntő kérdést.
Akárhogy is dönt, mellette leszek, és támogatom. Ha elveteti, akkor sem haragszom meg rá. Viszont ha megtartja, akkor vállalom a tetteim következményét, és felelősségteljes szülőként fogom felnevelni a gyerekünk, természetesen JiMinnel együtt.

JiMin

Aggódva figyeltem, ahogy fal fehér arccal hátrál egy székig, hogy leülhessen. Elég szépen megleptem, az egyszer biztos.
- Nem tudnám elvetetni. Mégis csak egy élet. Persze vannak bennem kételyek, de nem lenne szívem. Megértem, ha te nem akarsz felelősséget vállalni az én felelőtlenségemért, nem is várhatom el, de én megtartom. Nem akarom elrontani az életed ezzel. - hajtottam le a fejem, nagyot sóhajtva. Jól esett kiadni magamból ezeket a dolgokat, de nem akartam így rázúdítani JungKookra. Így is sokat szenvedett miattam.

JungKook

- Ajj... JiMin... Figyelj! - sóhajtottam, majd ráemeltem a tekintetem.
Arca rémületet sugárzott, és mintha kétségbeesést is láttam volna. Nem tudtam, hogy az előző sírás miatt könnyes- e a szeme, vagy ezek frissek, de nem akartam így látni.
Nagy lendülettel álltam fel, olyannyira, hogy a széket is fellöktem, ami hangosan csattant a csempén, de nem érdekelt. Szorosan magamhoz öleltem, és nyakába hajtottam a fejem. Én is meghatódtam.
- Tudom, hogy nem akarsz tőlem semmit, és fel is fogom. Azt viszont nem hagyhatom, hogy minden felelősség rád háruljon. Az én saram is, és vállalom a következményeket. Mindenben segítek, amiben csak tudok. Próbálom megkönnyíteni a dolgod, ahogy csak lehet. És ne aggódj, nem teszel tönkre semmit, sőt.. A kicsivel csak kiegészíted az életem, boldoggá teszel vele...

JiMin

Könnyeim ismét eleredtek, de nem, most nem a szomorúságtól, hanem a megkönnyebbüléstől. Olyan felnőttesen és bölcsen gondolkodik, én meg még mindig annyira szeretem. De mégis mi az, hogy nem akarok tőle semmit? Akkor a gyereket se tartanám meg.
- Köszönöm. - Mondtam, majd átkarolva Kook nyakát, szorosan ölelésébe bújtam. - Csak nem tudom mit kéne tennem. Annyira nem érzem magam felkészültnek egy kicsire, és annyira félek. Félek, hogy mi lesz ezután. - Mondtam el aggodalmam egyik legnagyobb okát. Amúgy meg olyan furcsa.. Egy haver nem csinál gyereket egy másik haverjának. Szürreális az egész.

JungKook

- Nem kell megköszönnöd. - simítottam végig hátán. - Ne aggódd túl a dolgokat. Biztosra veszem, hogy nagyon jó szülő leszel. Rólam is mindig gondoskodtál, amikor még... - .. együtt voltunk. - Tettem hozzá magamban. - semmi. A lényeg, hogy ne aggódd túl a dolgokat. Vigyázni fogok rá, és rád is. Nem kell aggódnod semmi miatt, nem engedem, hogy hiányt szenvedjetek bármiben is. Igazából... Az lenne a legjobb, ha hozzám költöznél. Mármint.. nem muszáj, mert elég félreérthető lenne, mivel csak a barátom akarsz lenni, szóval.. Csak gondoltam kényelmesebb lenne... - a végére elhalkultam, ahogy rájöttem milyen baromságot is mondtam.
Tisztán és érthetően elmondta, hogy legyünk csak barátok, de nem, nekem egyből magamhoz kell költöztetnem. Ideje lenne feladnom, és a picire koncentrálni. Bele kell törődnöm, hogy nem lesz köztünk semmi.

JiMin

Najó... Mostmár kezd kibaszottul elegem lenni... Ami igazából nem tudom mi miatt van, de gondolom a hormonok miatt van ilyen hirtelen hangulat ingadozásom.
- Kérlek mond el nekem, mégis ki mondta neked, hogy én nem akarok tőled semmit, és a barátod akarok lenni. Rohadtul nem akarok az lenni, ez csak egy szükséghelyzet... Sose akartam a barátod lenni, én aznap is leszögeztem, hogy szeretlek téged. Akárcsak azon a napon, mikor kis tizenévesen szerelmet vallottam. Miattad mentem bele ebbe a barátság dologba, mert nem akartalak elveszíteni. De nem szeretném, ha tévedésben élnél. - Mondtam már egy fokkal nyugodtabban. Várj! Én most konkrétan ismét szerelmet vallottam neki? Hát mentem sírba visz ez a gyerek.
- Amúgy meg... Ha még mindig jónak gondolod, lehet jobb lenne úgy. A szüleim rengeteget dolgoznak, mert másik helyre mentek, ahol több a munka, általában egyedül vagyok itthon. Megnyugtatna, hogy van valaki mellettem. - mondtam egy kicsit bele is pirulva... Most miért mondok neki ilyeneket?

JungKook

Meglepett kifakadása, de engem is őszinteségre késztetett.
- Ha azt mondtad volna, hogy legyünk újra együtt, belementem volna! Nem véletlenül szakítottam az exemmel, sőt! Nem azért nem ment senkivel egy normális kapcsolat, mert nem akartam! Az oka az, hogy mióta ismerlek, kurvára szeretlek, és bármit is teszek, nem múlik el! Ha azt mondanád, házasodjunk össze, és költözzünk Alaszkába, mert ahhoz van kedved, gondolkodás nélkül rendelném meg a repülőjegyet először Amerikába, hogy elvehesselek, aztán Alaszkába, hogy a kibaszott hideg ellenére is boldognak lássalak! És hidd el, azzal, hogy ismét együtt élnénk, te, én és a gyerekünk, a világ legboldogabb embere lennék.

JiMin

Szavaira hatására már harmadjára gyűltek könnyek a szemembe, de most nem engedtem el őket. A megvilágosultság miatt olyan öröm tört rám, amit már rég éreztem. JungKook nyakába ugrottam, - habár nem szó szerint, nem vagyok én szöcske - ő pedig erős karjaival tartott meg. Eléggé gáz lenne, ha nem lennének ilyen jók a reflexei. Úgy szorongattam, mint a legféltettebb kincsem, és nem is állt messze a valóságtól. Szeretem. Ő is szeret... Akkor mégis mire a fenére várunk?
- Annyira szeretlek! - elhúzódtam egy kicsit tőle, majd lágy, szerelmes csókban részesítettem, mert én márpedig megtehetem.

JungKook

Még szerencse, hogy időben elkaptam, különben elég szépet esett volna. Mostantól sokkal jobban kell vigyáznia a baba, és saját maga érdekében is.
- Én is szeretlek! - viszonoztam csókját.
Már rég nem éreztem, és ez idő alatt is borzasztóan hiányzott. Ahogy telt ajkaival az enyémet simogatta, felidézte bennem az összes régi emléket.
Nem siettünk el semmit, még csak el sem mélyítettük a csókot, csak finoman kóstolgattuk a másikat.
- JiMin.. - húzódtam el tőle. - Egyértelmű ugyan, de nem árt biztosra menni. Szóval.. Lennél ismét a párom? - kérdeztem meg.
Legutóbb is azt hittem, hogy egyértelmű, és mégis koppantam, nem kockáztatok mégegyszer.

Szia kedves olvasó!
Reméljük elnyerte ez a rész a tetszésed. Ha igen, kérlek visszajelzésképp nyomj rá a csillagra, vagy hagyj nekünk kommentet. 😊❤