Ahogy a találkák sokasodtak, Dai feje egyre inkább teleszaladt a gondolattal, hogy egy Azumi féle férfi őt akarja, de legalábbis érdeklődik iránta. A csókok, randik élménye kísérte folyton, szinte érezte Azumit minden alkalommal, mikor rá gondolt. Egészen megrészegült ettől az egésztől, és kezdte igazán rosszul érezni magát otthon Jo mellett. Amit eddig jobbnak akart látni, mint amilyen valójában, azt inkább egyre sötétebbnek, és élhetetlenebbnek találta. Azt az egyet nem tudta, hogyan is vessen véget a kapcsolatának Joval és hogy mihez kezdjen utána. Túl szépnek hangzott az, hogy őt elhagyja és átpakol Azumihoz. Nem is tehette volna, miután Azuminak még mindig barátnője volt. Ettől bizonytalan volt, csak akkor feledkezett meg erről, amikor épp a szőkével beszélgetett, vagy találkozott vele. Olyankor elhitte, hogy csak ők vannak.

Dai figyelmetlenné vált, amit Joról nem lehetett elmondani. Ő figyelt és látta, hogy valami történik, de nem tette szóvá, ami tőle akár szokatlan is lehetett volna, ha nem forgatott volna a fejében egészen mást. Teljes bizonyosságot akart arról, hogy Dai kavar valamit, vagy valakivel találkozgat. Nem volt biztos abban, hogy így lenne, azt gondolta, hogy Dai sosem lenne olyan ostoba, hogy megcsalná. Sokszor említette, hogy azt nem hagyná szó nélkül, nem mintha bármi mással tette volna. Jo nem említette a gyanúját, de igyekezett minden formában nyomatékosítani Daiban, hogy ő az övé, és azt tesz vele, amit akar. Ahogy telt az idő, egyre inkább nyilvánvalóvá vált Jo számára, hogy valami igenis változik, valami történik, amiről ő nem tud. Van valaki más, így hitte. Egészen sötét idea csírázott ki a fejében, mikor arra gondolt, hogy Dai átveri. Őt nem szokás megcsalni, vagy elhagyni. Ő unt rá másokra, és Dait még távolról sem unta. Tudatosítani akarta Daiban, hogy ő birtokolja, a tulajdona, akivel azt tesz, amit akar. Ha úgy tetszik, kölcsönadja. Így történhetett meg az, hogy átadta Dait két barátjának játszani. Cseppnyi rossz érzés nélkül lökte egy szobába a kutyák elé koncnak, miközben ő kényelmesen hátra dőlve elindított egy kamerát. Dai nagyon sok mindent látott és tűrt már Jotól, de erre igazán nem számított. Hiába kérte halkan, hangosan, hiába átkozta, nem ért semmit, képtelen volt megvédeni magát ettől a helyzettől. Kénytelen volt beletörődni, hogy összetörik, széttépik, ami ellen nem tud mit tenni. A hőse pedig nem tudta megvédeni.

Dai elgyötörten, fáradtan zihált az utcákon lépkedve, miután végre elengedték. Illetve összeszedte magát annyira, hogy felálljon az ágyról, összepakoljon egy táskányi ruhát, és elinduljon, miután otthagyták. Jo ott sem volt. Azt sem tudta volna megmondani, mikor ment el a lakásból. Végig nézete-e, vagy annyira sem érdekelte, amit vele tesznek, hogy maradjon. Dai sosem gyűlölt még senkit, nem is tudta, hogy milyen érzés lehet, de ami most tombolt a lelkében, arról azt gondolta, hogy a legmélyebb gyűlölet, amit érezhet egy másik ember iránt. Fájdalmas volt mindezek mellett, mert olyan emberről volt szó, akit valaha szeretett. Nem fért a fejébe, hogyan volt képes erre Jo. Dai biztossá vált benne, hogy az a férfi őrült.

Mindegy volt merre megy, csak el onnan, ahol élete legrosszabb élményében volt része, amit eddig az otthonának tarott. Hányingere volt, szédült. A fülében a két férfi gúnyos nevetését, hörgő nyögéseit hallotta, az orrában érezte a szagukat, a bőrén a durva érintéseiket. Jo szavai dörömböltek a fejében, amint nyugodt hangon beszél hozzá, miközben kicsit sem zavarja a tény, hogy a fiúját egy ágyhoz kötve épp megerőszakolják. Sok mindent kinézett Joból, de ezt mégsem. Most bánta csak igazán, hogy sosem hallgatott Sunnyra, és nem lépett le már sokkal korábban. Remegve szívta a cigarettáját, miközben azt latolgatta, hogy Sunnyhoz menjen-e? Semmiképp. Ha hozzá megy, az addig keresi Jot, míg meg nem találja és helyben ketté töri. Sunny olyan tudott lenni, mint egy anyatigris, ezt Dai is pontosan tudta. Eddig azért nem ütötte meg Jot, mert Dai vele élt. Most, hogy eljött tőle, semmi sem állította volna meg. Dai nem akarta Sunnyt bajba keverni, így elővette a telefonját, megnyitotta azt az egyetlen üzenetet, amit a szőkétől őrzött, amiben a címe állt. Szippantott egy nagyot a cigarettából, amitől hevesen köhögni kezdett, majd elindult a városon keresztül, Azumihoz.

Éjjel három felé járt, amikor Azumi egy rövid csengőszóra ébredt. Azt sem tudta pontosan, hol van éppen. Az órájára nézett és azt hitte, hogy álmodik. Éjjel három óra tájban ugyan ki keresheti a lakásán? Sunny leginkább, vagy Aya. De Aya mellette feküdt, ő nem ébredt fel. Kimászott az ágyból és az ajtóhoz ment. Kinézett a kémlelőn, és azonnal hátrébb lépett kettőt. A következő mozdulattal nyitotta az ajtót. Dai állt a küszöbön egy hátizsákkal a hátán. Ijedt volt a tekintete, pirosak a szemei, sebes a szája, Azumi jól látta, hogy remegett is. Egyelőre nem kérdezett semmit, csak elvette a táskát és behúzta a lakásba. Dai állt három lépéssel az ajtó előtt és darabosan vette a levegőt, görnyedt volt a háta, igazán pocsékul festett. Azumi letette a táskát a földre, majd mögé lépett és átölelte. Dai hangos zokogásban tört ki, eddig tartotta magát, meg is rogyott közben. Azumi úgy érezte, mintha összetört volna a karjai között. Tudta, hogy valami történt, ami az utolsó csepp volt a pohárban, amitől Dai egészen idáig szaladt az éjszaka közepén.

Dai észre sem vette, hogy Aya kijött a szobából, igaz nem is volt hangos, de a fiú akkor sem fogta volna fel, hogy ott van, ha előtte áll meg. Azumi intett a fejével, mire a lány visszament a szobába. Fogalma sem volt arról, hogy ki ez a fiú, vagy miért zokog, mintha a világvége jött volna el, de nem akarta zavarni azzal, hogy felhívja magára a figyelmet és kínos helyzetbe hozza.

Aya nem tudott vissza aludni, mert Dai olyan keservesen sírt, hogy képtelenség volt nem rá figyelni. Ijesztőnek találta, amit hallott. Ritkán látott férfit sírni, de így zokogni még nőt sem. Lassan, nagyon lassan csillapodott a sírás, végül elhallgatott. Azumi viszont nem jött vissza. Aya a sötétben feküdt a takaró alatt és próbálta megfejteni, hogy mi történt. Most hajnalban, vagy egyáltalán az utóbbi időben. Azumi nem volt önmaga, jól látta ezt a lány. Vele sem volt olyan, mint korábban. Néhány hónapja még minden rendben volt, szívesen látta őt a szőke, mostanában azonban Aya úgy érezte, hogy muszájból van vele. Nem tudta az okát, nem értette mi a baj, mert látszólag nem történt semmi. Most, hogy a sötét szobában csak a saját gondolataival lehetett, miközben a fal másik oldalán Azumi egy másik férfire vigyázott, egy döbbenetes gondolat fogalmazódott meg a fejében. Aya mindig furcsának tartotta Azumi véleményét és viselkedését a melegekről, de ez idáig nem foglalkozott vele. Most az jutott eszébe, hogy talán Azumi nem is annyira irtózik a gondolattól, mint azt állítja. Aya megszorította a keze alatt a takaróját és remegve vett nagy levegőt. Lehetetlen. Mondta maga elé. Az is, hogy Azumi egy fiúval kezdjen, meg az is, hogy őt lecseréljék egy srácra. Más magyarázatot azonban nem talált.

Délelőtt Azumi és Aya a nappaliban futottak össze. Aya már fel volt öltözve. Körbenézett, nem látta a fiút, de a holmiját igen. Azumi a lány felé nyújtott egy kávésbögrét. Azumin nem látszott, hogy mostanában el akarna indulni bárhová is, mert abban a melegítőben volt, amiben előző este lefeküdt aludni. Aya elvette a kávét és végig nézett a szőkén. Azumi a pultnak dőlve figyelte a bögréjében remegő kávéját. Aya pedig a hosszú lábait, a csípőjét, a kockás hasát, az erős karjait, a széles mellkasát, amin olyan jókat aludt mindig. Felnézett Azumi arcára, tisztán látta, hogy valahol messze jár fejben, szinte alig vesz róla tudomást. Aya ciccentett és elfordította a fejét, mire a szőke felnézett. Nem tudta, hogy mondott-e a lány valamit, vagy csak apró zajt keltett, tényleg nem figyelt rá. Aya leült az egyik székre az asztalnál és belekortyolt a kávéba.

- Mi volt ez? – kérdezte Aya.

- Nem tudom pontosan, nem tudott beszélni.

- Mi az a folt? – Azumi végig nézett magán, majd kevés vízzel letörölte a mellkasán lévő barnás maszatot.

- Vér.

- Vér – ismételte a lány. – Ki ez a fiú?

- Nem ismerős?

- Nem, honnan kéne, hogy az legyen? – nézett rá értetlenül.

- Ő táncolt neked a bárban.

- Jó ég – húzta a szája elé a kezét és a szoba felé nézett, ahol Dait sejtette. – Mit keres itt? Vagy miért van itt?

- Mondtam, pontosan nem tudom.

- Azt csak tudod, hogy miért hozzád jött éjjel, miután majdnem behúztál neki egyet a tánc miatt?

- Azt tudom – bólintotta. – Megkerestem utána, beszéltem vele. Megtudtam róla egy-két dolgot, és muszáj volt segítenem. Most ezért lehet itt.

- Milyen dolgot?

- Ez elég személyes, nem mondhatom el.

- Aha – tette le a kávéját. – Nem mondhatod el. Tudod, mit gondolok?

- Nem – ingatta a fejét.

- Ismerlek annyira, hogy ezt komolyan mondjam – kezdte. – Nálad valami nagy gáz van, Azumi – mondta őszintén. – Ahhoz elég rég vagyunk együtt, hogy kiismerjem a szokásaid minden téren, és mostanában csomó minden megváltozott. Nem figyelsz rám. Nem veszed fel a telefont. Nem nagyon sietsz visszahívni, vagy reagálni. Ha velem vagy, máshol jársz. Valamiért, nem tudom miért még az ágyadba fektetsz, de vagy nem áll fel, rohadtul máshol jársz fejben. Nem bántana ennyire, ha egy másik nőről lenne szó, van olyan, hogy jön egy másik és elcsábul az ember, nem számít, de azt hiszem, itt másról van szó. Szóval, ha engem kérdezel, hogy mit gondolok arról, hogy éjjel egy zokogó srácot istápolsz, és vele alszol, miközben a barátnőd a másik szobában fekszik az ágyadban... Hát akkor azt kell mondjam, hogy – Azumi megtörte a lány lendületét, mert felemelte a kezét.

- Nem arról van szó, amit mondani akarsz.

- Akkor miről? – billentette a fejét. – Nem arról van szó, hogy inkább egy sráccal vagy, mint velem?

- Egyedi a helyzete.

- A buzikban nincs semmi egyedi. Ezt te szoktad mondani. Kezdem azt hinni, hogy benned sincs. Elmegyek most, majd kereslek. Valamikor – mondta, közben felállt és az ajtó felé indult. – Azért egy kis őszinteséget elvártam volna tőled, mindegy, hogy mit is jelent ez valójában.

Azumi nem állította meg, nem most akarta ezt megbeszélni. Aya nem is köszönt, csak becsapta maga mögött az ajtót. Azumi maradt, ahol volt és szép lassan elkortyolta a kávéját, majd az erkélyen rágyújtott.

Dai sokára jött elő, addigra ő már rég felöltözött, és a rajzasztala fölött dolgozott. Dai hangtalanul sétált oda hozzá és megállt mellette. A felsője ujját gyűrte a tenyereiben és következetesen lefelé nézett.

- Sajnálom – kezdte. – Ez jutott először eszembe.

- Okkal kaptad meg a címem. Mi történt? – Dai nemet intett a fejével, aztán megint az arcára húzta a kezeit. Ötlete sem volt, honnan van még könnye, de újra sírni kezdett.

Azumi nézte egy darabig, majd megfogta a karját és a kanapé felé húzta. Ezúttal is érezte, hogy Dai remeg, fél. Heves volt ez a reakció és mindenképp tudni akarta, hogy miért van. Leültette Dait és egy pillanatra megállt előtte. Dai felnézett rá és úgy húzta össze magát, mintha azt várta volna, hogy a következő pillanatban valami rossz dolog történik. Azumi leült a kanapé mellé és azon gondolkozott, hogyan kezdje beszéltetni Dait.

- Hozzak valamit?

- Semmit – mondta az arcát törölve. Nyelt egy nagy remegőset, aztán kifújta magát. – Azt hiszem, elértem a tűréshatárom.

- Épp ideje volt.

Dai szempillája remegett, nem akart többet sírni, pedig égette a szemét a könny. Tekert a nyakán egyet és a szőkére nézett.

- Odadobott a kutyáknak játszani, mint egy koncot – mondta olyan halkan, hogy Azumi hirtelen nem is hallotta, vagy értette, hogy mit mond. – Azt hittem, leszakad a csuklóm, olyan szorosan kötötték össze – húzta összébb magát. – Egyszerűen csak azt mondta, használjátok – szinte tátogta, Azumi jóformán a szájáról olvasta, amit mond. – Ők pedig szót fogadtak. El tudod képzelni, mi történt? – kérdezte mosolyogva.

Azumi sokkolva ült a fiúval szemben, nem akarta elhinni, amit mond neki, de abból, amit hallott Joról, el tudta képzelni. Azumi felpattant és elindult, de Dai a csuklója után kapott. Valószínűtlenül erősen fogta a fiú, de megértette, hogy nem akarja azt, amit Azumi. Azumi ebben a pillanatban akarta megkeresni Jot, pedig egy szót sem váltott vele sosem, de koporsóba akarta juttatni.

- Elég volt belőle, soha többé nem akarok róla hallani – mondta Dai.

- Ez nem maradhat csak úgy szó nélkül! El kell menned a rendőrségre.

- Eszemben sincs! Épp elég megalázó ez az egész.

- ...Akkor sem maradhat így.

- Azért jöttem ide, mert azt hittem, elég higgadt vagy ahhoz, hogy ne csinálj cirkuszt.

- Miért van, aki csinált volna?

- Van, igen – ejtette hátra a fejét, közben nagyokat nyelt a saját könnyeiből. – Neki nem szabad megtudnia.

- Ki ez? – kérdezte élesen, mire Dai felnézett rá. – Már többször említetted, de még mindig fogalmam sincs, hogy milyen viszonyban is vagy vele pontosan.

- Egy barátom.

- Elég jó barátod lehet – jegyezte meg Azumi.

- Valójában nem értékeltem eléggé sosem – ismerte el Dai.

- Szóval, van más is, akihez fordulhattál volna már korábban...

- Ne kezd te is! – szólt rá. – Elég volt. Ezt hallgatom két éve, elég lesz. Most már vége.

- Nem mész vissza, ugye?

- Bolond volnék – ingatta a fejét.

Azumi nem volt teljesen biztos ebben a döntésben, látott, hallott már olyat, hogy mégis visszakullogott a bántalmazott fél a bántalmazóhoz. Bízott abban, hogy Dai végre tényleg pontot tett ennek az őrületnek a végére.

Azumi megmutatta a fürdőt, adott törölközőt, majd magára hagyta a fiút. Míg Dai zuhanyozott, addig ő elővette a krémét pár holmit, ami kellhet kikészített a kanapé előtti asztalra. Elszívott néhány cigarettát, mire Dai előkerült. A csípőjén volt egy törölköző, így Azumi alaposan szemügyre vehette a károkat. Nem volt szép látvány a sok folt. Némelyik ütés nyoma volt, más harapásé, vagy szívásé. A csuklója sebes volt, ezt is csak most látta a szőke. Felállt és míg Dai leült a kanapéra, ő hozott gyógyszert.

- Van valami allergiád?

- Nem tudok róla – ingatta a fejét, majd Azumi felé nyújtott egy tablettát. – Mi ez?

- Antibiotikum. A csuklód sebes, telement kosszal, nem volna szerencsés, ha szeptikussá válnál a fertőzött sebtől.

- Mi? – húzta össze a szemöldökét.

- Csak vedd be – bólintott felé.

- Köszönöm – nyitotta a tenyerét, mire Azumi beleejtette a tablettát, Dai pedig lenyelte egy kis vízzel. – Ezt a krémet honnan szerzed? – forgatta a tégelyt a kezében.

- Egy exem keveri nekem.

- Neked?

- Nekem – nézett fel, a gyógyszeres dobozból. – Régen bokszoltam versenyszerűen, meséltem is róla, akkoriban vele jártam, gyógyszerész a csaj. Ő keverte ki, azóta nekem csinál, ha kérek.

- Csak neked?

- Nagyjából. De miért? – Dai vett egy nagyobb levegőt, majd a telefonja után nyúlt. – Mi a baj?

- Szórakoztok velem? – kérdezte ingerülten. – Te meg Sunny. Honnan ismered?

- Sunny? – kérdezett vissza. – Milyen Sunny?

- Ne nézz hülyének! – rivallt a szőkére.

- Én nem...! – tiltakozott a szőke, aztán hirtelen, mint aki megértett valamit elkerekedett a szeme. – A krémet neked vitte!

- Nem veszi fel! – dobta félre a telefont. – Szóval? Mi a terv? Partiba vágtok? Mélyre ható ismereteket szeretem tegnap a témában, biztos tetszeni fog. De kérlek, utána öljetek meg – állt fel és cigarettát kezdett keresni. – Hogy lehetek ilyen hülye? Majd biztos, csak úgy magától egy hozzád hasonló megkeres és előadja, hogy jó fej. Hogy érdeklem! Mi a faszért jártunk randizni!? Te is egy patkány vagy, mint Jo! Sunny is! Csak kerüljön a kezeim közé, esküszöm megfojtom! – morogta. – Tetszem neked, csókolgatsz! Nyilván! Miért vagyok ilyen hülye? – magyarázta maga elé, miközben a holmijában turkált, Azumi pedig csak toporgott felette.

- Állj, állj! Semmi ilyesmiről nincs szó! Azt sem tudtam, hogy ismered Sunnyt!

- Te honnan ismered? – gyújtott rá Dai, de megint remegett a keze, alig bírta fogni a cigarettát.

- Az öcsém – Dai leeresztette a vállait, mint aki megint összetört. – Örökbe fogadott, de az öcsém.

- Pazar – szippantott a cigin. – Ne meséld be, hogy nem tudtál semmit.

- Nem mondta, hogy hová viszi a krémet, vagy hogy van egy olyan barátja, aki bántalmazott. Ilyesmiről nem beszél sosem. De ő valóban megkereste volna Jot.

- Beszéltél vele rólam?

- Nem – mondta kissé bizonytalanul, mert igenis beszélt, csak fogalma sem volt arról, hogy Sunny ismeri.

- Remek. Biztos elmondta, miről beszéltem neki – túrt a hajába.

- Ha ezt gondolod, nem ismered Sunnyt. Nem adja ki mások dolgait. A tiédet pláne. Bármit mondtál neki, az hozzám vagy máshoz nem jutott el. Ezért tűzbe teszem a kezem – Dai elnyomta a csikket és idegesen járkált. – A másikról szólva... nem hazudtam neked, amikor randiztunk, és csókolóztunk. Az mind úgy van, ahogy gondolod.

- Ne szédíts! – rázta a fejét, közben tovább járkált, úgy érezte, mintha az elméje túlcsordult volna, mintha bármelyik pillanatban felmondaná a szolgálatot.

Azumi követte a szemével. Nem tudta nem őt figyelni. Akármennyire volt megviselt jelenleg, akármennyire volt a teste összetörve most, nem tudott másra gondolni, mint arra, hogy milyen vonzó. Mikor ez eljutott a tudatáig, felállt és a másik irányba lépett, mint ahol Dai állt. A szőke is a hajába simított, majd az arcára. Tulajdonképpen elég mókás látvány volt, ahogy köröztek a szobában a saját gondolataikkal elfoglalva, amik ugyanarról szóltak: Sunny tudja, hogy tetszik. Ezt gondolta, mind a kettő, és nagyon is igazuk volt. Csak Azumi még arra is gondolt, hogy szeretné Dait megölelni, és megérinteni, megcsókolni. Csak egy kicsit. Érezni megint a hűvös, kemény, feszes bőrét. Két dolog tartotta vissza, az egyik a nyilvánvaló tény, amiért itt volt most Dai, a másik Azumi maga volt. Az, hogy csókolóztak, randiztak, ismerkedtek, csak egy dolog, a folytatáshoz más is kellett, teljes bizonyosság afelől, hogy ez menni fog. A fejében megvolt, hogy mit akar, de a gyakorlati része más volt. Nem volt biztos abban, hogy képes arra, amit a fejében lát. Ha belekezd valamibe és félúton feladja, az Dainak kínosabb lett volna. Vagyis inkább talán fájdalmas, ez a szó jobban megállta a helyét a témában.

- Mit mondtál a barátnődnek, mit keresek itt? – kérdezte hirtelen Dai.

- Mi? – rázta a fejét a kérdésre.

- Mit mondtál neki, hogy kerültem ide?

- Az igazat. Hogy kényes a helyzeted, és segítek.

- Miért?

- Mert kényes a helyzeted. Ismer, tudja, hogy az ilyesmi mellett nem megyek el szó nélkül.

- Akkor rendben vagytok?

- Persze – bólintotta, közben hosszan lehunyta szemét. Kicsit sem voltak rendben, már jó ideje nincsenek rendben, de ezt most nem mondhatta el Dainak.

Nem mondhatta el. Miért? Annyi minden történt már Dai és közte, hogy akár el is mondhatná neki, hogy szépen lassan elmúlik az ő kapcsolata a lánnyal, hogy a helyére... Azumi elszégyellte magát, és lehajtotta a fejét, mikor arra gondolt, hogy most kezd bizonytalankodni, amikor élesre fordult a helyzet, amikor Dai itt van mellette egyetlen karnyújtásnyira. Az utóbbi hónapok tiltott, titkos vágyainak tárgya.

- Majd kérj bocsánatot a nevemben. Vagy... itt lakik? – nézett körbe Dai.

- Nem egészen.

- Nem sokáig zavarok, keresek egy lakást és lelépek. Amúgy is őrültség volt idejönnöm. Meg az, amit játsszunk már rég. Őrület, hogy milyen hülye vagyok – ingatta a fejét a cigarettáját figyelve.

- Maradsz, amíg akarsz.

- Kissé bonyolult lenne a helyzet, nem gondolod? Van egy barátnőd. Még mindig – jegyezte meg élesen. – Miközben szórakoztál velem. Amint látod, sok mindent eltűrök, és tűrtem eddig, de most már elég lesz a szarból egy időre – magyarázta.

Azumi a zsebeibe tolta a kezeit és kissé hátra szegte a fejét. Nagyon is gubancos volt a dolog. Egy pillanatra elképzelte, ahogy Aya, Dai és ő egy szobában állnak. Kínosan érezte magát a gondolattól is, hogy Dai előtt csókolná meg a lány, épp az előtt a fiú előtt, akivel maga is megtette már sokszor. Azon kívül arra is gondolt, hogy talán Dai fejében más jár vele kapcsolatban, hogy nem csak a segítség miatt jött épp hozzá, hanem más okkal is tette. Aztán eszébe jutott még az egyszerűség kedvéért Sunny is, hogy mi is van ezek között pontosan? Röviden ős káosz volt épp Azumi fejében.

- Mindegy is – mondta halkan, csalódottan Dai. – Biztos megenyhül és majd jön. Ha másért nem, szexért.

- Mi? – kérdezte aprókat pislogva.

- Szexért. Együtt vagytok nem? Akkor bejelentkezik a szexért.

- Bejelentkezik? Neked... Te... Volt más valakid ezen a rohadékon kívül? – Dai ingatta a fejét, és Azumi megértette, hogy Dainak fogalma sincs, hogy mennek ezek a dolgok normál esetben. – Nos, egyrészt Aya csaj és, mint olyan ritkán jelentkezik be szexért, ahogy te fogalmaztál. A csajok máshogy működnek, ő biztosan. Meg a normális kapcsolatok általában. A szex nem chatszoba, ahová belépsz, ha kedved van. Kell hozzá a másik is. Az engedélye, ha úgy tetszik. Mindenképp akarnia kell.

- Ennyit én is tudok.

- Ennyit – szögezte le. – Nagyjából ennyit tudsz a szexről elméletben. Az, amit veled csinált Jo, az használat volt. Élvezted bármikor is? – Dai kényelmetlenül érezte a témától magát, ettől a kérdéstől pedig kifejezetten.

- Azért el szoktam menni – köszörült a torkán.

- Igazán? – kérdezte kétkedve.

- Miért beszélünk erről? – csattant fel Dai.

- Felhoztad a témát. De inkább beszéljünk rólad. Hogy vagy?

- Szarul. Majd elmúlik – vonta a vállát. – Nem akarok erről beszélni túl sokat.

- Hívj fel.

- Nem vicces – nézett haragosan a szőkére.

- Nem is annak szántam. Mindig beszéltél telefonon, talán most is menne.

- Elmondtam, amit akartam. Összefoglalva annyi történt, hogy Jo átadott két faszinak, akik örömmel kihasználták. Bele akarok halni, de sajnos ahhoz elég gyáva vagyok, hogy ártsak magamnak. Most pedig itt vagyok és próbálok úgy tenni, mintha semmi bajom nem lenne. Még a hangom sem remeg, ügyes vagyok. Pedig belül megsemmisültem.

- Most a hegyoldalban vagy, ahol biztonságos.

Dai rágyújtott és hátat fordított Azuminak. Utálta ezt az egész helyzetet. Jo összezúzta a testét, a lelkét, ő pedig egészen idáig menekült, egy olyan férfi lakására, akinek az ágyában a barátnője helye nem hogy még ki sem hűlt, de nagyon is megvolt. Saját magát pedig nem tudta elhelyezni Azumi életében. Van is, meg nem is. Mit akarok én itt? Ő mit akar? – kérdezte magától, miközben arra gondolt, hogy megint hülyét csinál magából. Azt hitte, hogy néhány csók majd elég lesz ahhoz, hogy egy heteroból hirtelen meleg váljon.

- Én nem vagyok a te nyugodt kis tavad faházzal – mondta két slukk között.

- Nyugodt biztos nem – jelentette ki. – Erős vagy. A legerősebb, akit ismerek. Törékenynek tűnsz, de nem vagy az. Itt állsz és próbálsz valami igazán szörnyűt hátra hagyni.

- Nem emlékszel, hogy bőgtem? Nem hinném, hogy ez azt mutatja, hogy erős vagyok.

- Gondolod, én nem így tettem volna? Azt hiszed, gyengeség összeomlani egy ilyen után?

- Én már annyiszor sírtam, hasonló miatt, hogy már nem tudom. Nem is értem, miért viselt ez meg most ennyire. Máskor is csinálta, ha nem akartam. Most más tette meg, a lényeg nem változott.

- Miért beszélsz ilyen tárgyilagosan magadról? Nem normális, ami történt! Tudod te mi a különbség szex és az erőszak között?

- ...Jo alapból is durvább ember. Nála a simogatás inkább gyűrkészés – magyarázta.

- Ez most egy kicsit más volt, nem igaz?

- Határozottan – ismerte el, de már befejezte volna a témát szívesen.

- Megijeszt, ha valaki megsimít?

- Miért ijesztene? Hányszor csináltad már magad is? – kérdezte értetlenül még mindig háttal Azuminak.

- Nem arra gondolok, hogy ha valaki a hajadba simít. Akkor az öltözőben görcsös voltál és alig tűrted az érintésem. Azóta olyasmire nem igazán került sor.

- Egy hetero pasi fogdosott, ideges voltam az öltözőben. Amúgy is ilyen hatással vagy rám. Nem tudlak hová tenni...

- Dehogy fogdostalak – nevette, de gyorsan köszörült a torkán és emelte a kezét. – Bocsánat, nem vicces a téma. Nem rajtad nevettem. Megfoghatom a kezed?

- A kezem? Mi ez az óvatoskodás?

- Igen, a kezed. Nem tudom, egyáltalán akarod-e a történtek után. Semmi esetre sem akarok olyasmit tenni, amitől rosszul érzed magad.

Dai hálás tekintettel méregette a szőkét, miután szembe fordult vele. Eszébe jutott a nagy meleg tenyere, az ölelése, a csókjai, és lassan odasétált hozzá, majd felé nyújtotta a kezét. Igazán vágyott arra, hogy valami jól eső langyos érzés járja át a testét, amitől nyugszik a lelke, és biztonságban érzi magát. Ebben bízott, mikor a szőke felé nyújtotta a kezét. Azumi is mozdult, előbb az ujjbegyeivel érintette a fiú kezét, majd óvatosan a csontos ujjak közé csúsztatta a sajátjait. Dai keze elveszett Azumiéban, de jó érzést keltett benne, ahogy várta, langyos és puha volt, kellemes. Amikor Azumi az ujjaival simogatta a kézfejét, Dai el akarta húzni a kezét, Azumi nem engedte el, tovább fogta.

Dai az összekulcsolt kezeiket nézte és kezdett pánikoni, miközben Azumi még mindig a bőrét cirógatta, és kicsit közelebb vonta magához. Azt hitte, majd ez jó lesz, a kedvesség, Azumi közelsége, de Dai ettől a gesztustól is most émelyegni kezdett. A torkába ugrott a szíve és kissé el is sápadt, mikor eszébe jutottak az előző este történései. Dai sírós szemeit látva Azumi nem tudta megállni, hogy fel ne simítson az arcára. Önkéntelen mozdulat volt, amitől Dai hátrébb lépett, de a keze még mindig Azumi szorításában volt, így csak kibillentette magát az egyensúlyából. Nem tudott elesni, mert Azumi nyomban utána nyúlt, és a derekát támasztva elkapta, majd visszabillentette. Dai túl közelinek érezte most Azumit, rázta a kezét, mire a szőke elengedte, így Dai elléphetett előle. Zavartan nézett jobbra-balra, majd inkább hátat fordított és bement a szobába, ahol korábban aludt.

Azumi állt a nappali közepén és hátra ejtett fejjel motyogott magában. Nem akarta megijeszteni Dait, de nem a legjobb pillanatot választotta ahhoz, hogy ilyesmit csináljon. Azt gondolta, hogy majd ettől megnyugszik, kicsit kibillen a történtek hatásából, de épp az ellenkezője történt. Azumi úgy érezte, hogy visszakerültek a start mezőre, ahol ők ketten csak ismerősök, nem pedig az a két srác, akik között alakult valami a színfalak mögött.