Azumi a lakásában pattogott egy bokszzsák előtt, közben az egyik a kedvenc száma üvöltött egy jókora hangfalból, nem érdekelte se szomszéd, se a napszak. Dühös volt, és ki kellett eresztenie magából ezt a feszültséget. Nagyokat ütött a zsákba, a lánc csörgött, ami a plafonról lógott. A zene ütemét felvéve sorozta a zsákot majd, amikor a refrénhez ért a zene, hatalmas ütéseket vitt be, közben ő maga is hangosan és dühösen mondta a szöveget, a végén pedig felordított és lihegve vágta földhöz a törölközőt a nyakából. Dai járt a fejében ezen a napon is, mint újabban állandóan. Nem tudta, mi van vele, mert nem hívta az utolsó beszélgetésük óta, és ez zavarta. Aggódott érte. Ez is zavarta. Nagyon dühös volt magára miatta. Miért töri magát egy srác miatt? Egy srác miatt rágja a körmét. Egy kibaszott buzi miatt - mondta időnként magának ingerülten. Akkor ott a parkolóban még máshogy gondolta. Akkor vont a vállán, amiért furcsán könnyedén gondolt erre az egészre. Azóta nem tud Dairól, és hiányzott neki. Ideje is volt épp átgondolni, mit csinál hónapok óta egy sráccal, ami nem bizonyult hasznos elfoglaltságnak. Erősen, nagyon erősen taposta magában a lehető legmélyebbre a gondolatait erről az egészről, pedig felismerte az érzéseit. Egyre csak Dai szemeit látta, a hangját a csengeni a fülében, az ujjai végén érezte a fiú bőrét, az orrában az illatát. Mi ez, ha nem...? Kérdezte többször magától, de a mondatot sosem fejezte be. Felismerte, de nem mondta ki.

Ha ez mind nem lett volna elég a rossz hangulatához, előző este olyan dolog történt vele, amire még nem volt példa. Történetesen képtelen volt őt felhúzni Aya. Akármit csinált, alig reagált rá, végül a lány egyszerűen otthagyta. Nem azért, mert nem tudtak együtt lenni, hanem mert rettenetesen kínosnak érezte, hogy ennyire kínlódott vele, és semmire sem ment. Máskor elég volt, ha felhúzta a szoknyáját, ezúttal viszont lényegében semmi nem történt, bármilyen lelkesen próbálkozott. Nem Aya hibája volt. Azumi nem kívánta a lányt, egyetlen porcikája sem akarta. Mégis vele járt még. Ha nem tette volna, azzal beismerést tett volna. Abban sem volt biztos, hogy Dai elhagyná-e Jot. Miatta. Akarom én ezt, tényleg? Káosz és bizonytalanság uralta Azumi lelkét, elméjét, amihez igazán nem volt hozzászokva. Emiatt is történhetett, az előző esti képtelenség. Az életben ilyen szégyen nem érte még, hogy nem tudott teljesíteni. Nem hogy nem tudott, nem is akart. Pedig Aya igazán szép lány, és az ágyban is remekül összeillettek a szőkével. Ezúttal szinte reakció nélkül maradt minden próbálkozás. Korábban már csak a szex miatt is mindig ment a dolog akkor is, ha különösebben nem volt kíváncsi a lányra épp. Az i-re a pontot azt tette fel, mikor eszébe jutott Dai. Amikor a parkolóban látta Joval, amikor a fülkében csinálta Joval. Aztán jött az éles képsor az öltözőből. Legszívesebben felgyújtotta volna az az helyet, ahol minden bizonnyal megpecsételődött a sorsa. Rémülettel keveredett izgalom járta át, miközben képtelen volt az ölébe nézni. Éppen elég megsemmisítő volt érezni, hogy felizgult, nem akarta még látni is.

Hát ezért csépelte most elkeseredetten a zsákot Azumi, és üvöltött, mint egy csatát vesztett király.

Sunny sétált be az ajtón és azonnal halkította a zenét, majd a zsák mögé lépett és erősen megragadta. Azumi zihálva lendült újra támadásba, Sunny alig tudott ellen tartani az ütéseknek. A szőke hosszan ütötte még a zsákot, majd hirtelen megállt és leroskadt a padlóra. A kezeit az arcára húzta és évek óta először hagyta magát elgyengülni. Sunny leült mellé és magához húzva átölelte a vállát. Nem beszélt, hagyta, hogy Azumi sírjon. El sem tudta képzelni, hogy mi történhetett, de azt biztosra vette, hogy legalább a világvégének kellett eljönnie, ha Azumi így összeomlott.

- Mi baj? – kérdezte Sunny, miközben Azumi már a kanapé tövében cigarettázott. Mereven bámult maga elé.

- A világ, amit ismertem elpusztult – mondta halkan. A hangjától Sunny libabőrös lett.

- Ne ijesztgess – súgta.

Ezúttal nyoma sem volt a mindig széles mosolyának, sokkal inkább ijedten fürkészte a másikat. Óvatosan közelebb araszolt a padlón és megfogta a szőke hatalmas jobbját. Azumi felnézett rá és ingatta a fejét.

- Nem értek semmit – szippantott a cigarettán.

- Ayával van gond? Szakítottál vele?

- Logikus lépés volna – ismerte el Azumi. – De nem akarom a normális életem utolsó bizonyítékát is eltűntetni.

- Miről beszélsz? – kérdezte ingerülten. Azumi felnézett, nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta.

Újra és újra megtette ezt, de képtelen volt kimondani, hogy egy fiú tetszik neki. Lehajtotta a fejét és gúnyosan nevetett magán.

- Utálom a buzikat – mondta sírva, újra sírt. Sunny szíve majd' kiszakadt a helyéről, halálra sápadtan szorongatta a szőke kezeit, közben megőrült, hogy nem tudja, mi folyik itt. – Annyira utálom – súgta, közben a könnyei, mint a zápor hullottak.

Sunny levegője benn akadt, mikor átvillant a fején egy gondolat. A legképtelenebb, amit valaha kigondolt, ha Azumiról volt szó. Nyirkossá vált a keze, amivel a másikét szorongatta, ideges volt. Ő is nyitotta a száját, de nem jött ki rajta hang. Olyan képtelenség volt, amit mondani akart, hogy nem tudott szavakat formázni. Végül mégis összeszedte magát és nyelt egyet. Óvatosan mozgatta a nyakát néhányszor előre, majd fintorogva összeszorította a szemeit és csak kibökte a kérdést:

- Tetszik valaki? – a szőke fájdalmas tekintettel nézett fel rá, bólintani sem tudott, de Sunny valamiért ezt igennek vette. Sóhajtott egy nagyot és folytatta. – Egy srác – Azumi lehunyta a szemeit, Sunny pedig becsukta a száját, amit eddig eltátott.

- Hogy történhetett ez? – kérdezte Azumi.

- Én tudjam? – kérdezett vissza szelíden, majd leült mellé. – Elmeséled?

Azumi húzta a vállát, a száját, nem jöttek könnyen a szavak, amik a fejében cikáztak. Néha könnyyen kimondta volna mind, máskor pedig, mint most is, sehogy sem akartak kiszakadni formás ajkai mögül. Sunny várt, nem sürgette. Jól emlékezett azokra az időkre, amikor ő járt hasonló cipőben. Mikor először beszélt ezekről a gondolatairól Azuminak, aki a legjobban fogadta a családból.

Azumi rágyújtott, a fehér csíkot nézte az ujjai között, majd egy nagyobb slukk után hozzákezdett:

- ...Pár hónapja találkoztam vele. Ayának akartam virágot venni, de egy csaj rám mászott, erőszakos volt. Tudod, milyen vagyok. Nem tudtam levakarni. Akkor oda jött és azt játszotta, hogy a pasim. Sosem láttam azelőtt. Kihúzott a szószból, aztán elment. Elég tahó voltam vele, ez tény. De volt valami, ami miatt nem én voltam az, aki előbb lelépett. A tekintete volt az oka. Hihetetlen mélység van a szemeiben, fájdalmas mélység... Nem tudom elfelejteni sem. Lerajzoltam – bökött a szobája felé a fejével. Sunny azonnal tudta, miről beszél a szőke, látta a rajzot az asztala felett, és most már értette is, mi az, ami őt is zavarta benne. – Később újra találkoztam vele néhányszor véletlenül. Egyszer láttam, hogy a faszija erőszakos vele. Tudod, hogy erre harapok. Rávettem, hogy ha nem akarja, hogy segítsek, legalább beszélgessünk. Elkezdett hívogatni, miután a faszija bántotta valahogy. Vagy csak a korábbiakat elmesélni. Én lettem a terapeutája. Már mindennap hívott. Beszéltünk minden féléről, ha kedve volt hozzá. Legutóbb azt hiszem, azt mondta, hogy velem akar lenni. Azóta nem keresett. Nekem meg nem áll fel a csajomra, de rá igen. Lelőhetem magam?

- Nem – mondta Sunny, majd rágyújtott. – Nem mondom, hogy megértelek, mert nem tudom, mit érezhetsz, nekem csak azt kellett feldolgoznom, hogy a fiúkra bukom. Csajom sose volt. Tudom, mit gondolsz erről, és megélni azt, hogy egy fiú tetszik megsemmisítő lehet. Nem tudom, hogy segíthetnék. De mi történt még, hogy ennyire ráizgultál? Nem hiszem, hogy csak a szemei miatt kívántad meg.

- Semmi nem történt – ingatta a fejét, de Sunny nem hitt neki. Azumi nem akarta elmesélni, hogy mit is csinált az öltözőben a fiúval. – Elmondtam, máris sokat segítettél.

- Szedd fel – vette oda Sunny.

- Mi van?

- Ha tetszik, szedd fel. Azt mondtad, tetszel neki.

- Képtelenség – ingatta a fejét.

- Miért? Dugni is tudnál vele – bökött felé a fejével. – Ezt is te mondtad.

- Kár volt bármit is mondanom – dohogta maga elé, kissé sértve.

- Nem gúnyolódni akarok, komolyan mondtam.

- Ő nem hagyja ott az a hapsit.

- Mondta? – kérdezte Sunny.

- Mondta.

- Mondta, mikor azt mondtad neki, hogy tetszik neked?

- Nem mondtam neki ilyet.

- Hát ezért mondta, hogy nem hagyja ott – jelentette ki Sunny.

- Képtelenség, hogy ilyet mondjak neki – ingatta a fejét.

- Mitől félsz? Attól, hogy ő egy fiú? Hogy mit szólnak mások? Hogy mit szól majd nagyra becsült apánk? – kérdezte utóbbit gúnyosan.

- Több tiszteletet – szólt rá a szőke.

- Te is tudod, hogy seggfej tud lenni – vágott vissza Sunny, mire a szőke legyintett. – És ki ez a fiú, ismerem?

- Nem, egy tök random srác – húzta a vállát.

- Áh! – csapta össze a kezeit, mikor leesett neki a Tantusz. – Az akiről a múltkor beszéltél, ugye? Azt hittem, egy csajról van szó. Milyen?

- Nem is tudom, egy srác – magyarázta, kissé zavartan. – Fekete, szép fekete haja van. Folyton két oldalt a szemébe lóg, rohadt idegesítő. Kicsit hosszabbra hagyta, mindig a nyakára tapadnak a tincsek. Van egy csomó ékszere a fülében, talán nyolc is. Nem számoltam. Az ajkai fakó pirosak, illik a sápadt bőréhez. A szempillái olyanok, mintha kapta volna őket, de igaziak, ez biztos. A szemei... hát azok a szenvedés szinonimái. Gyönyörűek, fájdalmasan szépek. Hosszú, kecses nyaka van, csontos, egész széles vállai, szálkás, formás teste van, de nem sovány. A bőre sápadt és hűvös, kemény tapintású, feszes.

- Ezt honnan tudod? – vetette közbe Sunny, miközben mosolygott. Egész alapos leírást kapott ahhoz képest, hogy csak egy „random srác", volt ez a fiú. Azt is sejtette, hogy a következő válaszból megtudja, mi az a „semmi", amitől Azumi ráizgult.

- Mondjuk úgy, hogy bekentem a sérüléseit – magyarázta, de még mindig nem akarta kifejteni, remélte, hogy el tudja kerülni.

- Ó – biggyesztette az ajkát. – Tulajdonképpen meddig jutottál te vele?

- Eddig. Meg addig, hogy nyüszítek utána. Fel sem veszi a telefont – morogta. – Azt hiszem, le akar rázni.

- Írj neki egy üzenetet.

- Nem akarok. Mi van ha, Jo meglátja.

- Ki? – kérdezte Sunny, miközben feszülten előre mozdult, azt hitte, rosszul hall.

- A pasija, így hívják.

- Neve is van ennek a te fiúkádnak? – kérdezte óvatosan.

- Dai – mondta a szőke, mire Sunny belül felordított. Nem mondott semmit, de legszívesebben felkiáltott volna.

- Dai – ismételte, közben félre fordította a fejét és próbálta felfogni, hogy a bátyja ugyanazt a fiút próbálja kibillenteni az életéből, mint ő maga. Csak kicsit más módszerekkel. Sunny visszafordult Azumi felé, nézte az arcát, közben magában hálát adott egy felsőbb hatalomnak, amiért ő maga nem zúgott bele Daiba. – Dai – mondta újra, valójában a fiút szólította, aki itt sem volt.

- Mi az, miért mondod így?

- Csak ízlelem, hogy egy fiú neve hagyja el a szád és nem egy lányé, ennyi.

Sunny rágyújtott és próbálta megemészteni, amit hallott. Az ő kőkemény hetero bátyja egy fiúba szeret bele éppen, akit alig ismer. Ő annál jobban, hiszen a barátjáról van szó. Nem tudta eldönteni, hogy ezt most meg kell-e vele osztania, vagy sem. Utóbbi nyert egyelőre, mindenképp beszélni akart Daial. Egy szót sem hallott titokzatos terapeutáról, ami már önmagában is érdekes. Dai nem mondta senkinek, hogy valakivel beszélget, neki sem. Pedig neki sokkal több mindenről beszámolt, mint másnak, talán neki mindent. Sunny így hitte. Mindenesetre a másik oldal véleményére is szüksége volt. Később. Most semmiképp sem hagyta magára Azumit. Mindig ott voltak egymásnak, ha kellett és most Sunny biztos volt abban, hogy nagy szükség van rá. Ha valaki, akkor ő az, aki megérti most a szőke érzéseit. Legalábbis valamelyest. Őt magát nem rázta meg ennyire, amikor először tetszett meg neki komolyan egy fiú, akkorra már jórészt lejátszotta magában a dolgot. De ő Sunny volt, sokkal befogadóbb volt a nehéz témákkal kapcsolatban, mint Azumi. Igazából azt nem tudta, hogy Azumi miért ilyen görcsös, ha erről melegekről van szó. Mindennel olyan toleráns volt, de ezzel a témával nem tudott zöldágra vergődni. Mindig azt mondta, hogy nem tudja helyén kezelni a dolgot, feszültté válik tőle, amit utált. Sunny ezt sosem vette be, de nem kérdezősködött. Őt nem piszkálta, a fiúival is jó fej volt, neki több nem is kellett.

- Mesélj még erről a srácról. Van róla képed?

- Képem? Már hogy lenne?

- Miért ne? – értetlenkedett. – Ha tetszik, gondoltam, beszereztél róla egy képet, hogy nézegesd.

- Nincs, dehogy van – rázta a fejét. – Nem is tudom, milyen. Nem ismerem... Pimasz időnként, azt hiszem. Egy bárban dolgozik részmunkaidőben és egyik alkalommal Aya nyert egy táncot. El sem hittem, hogy Dai fog táncolni. Ha láttad volna... Kevésen múlt, hogy behúzzak neki. Ha nem tudtam volna, hogy meleg, egészen biztosan szétkapom az arcát, amiért fogdosta Ayát. Különben korrekt srácnak tűnik. Szeretem a hangját hallani, sosem gondoltam, hogy egy srác suttogása képes lesz beindítani. Para az egyész – mondta, közben az arcára húzta a kezét.

- Muszáj ezt így túllihegni?

- Felfogod, hogy miről beszélek?

- Épp belezúgsz egy srácba. Különleges lehet, ha ez megtörténik – mondta halkan, és maga is elgondolkozott ezen az egészen. Megértette Azumit Dait illetően, nagyon is, mert volt idő, mikor kevés választotta el attól, hogy őt is megérintse a személyisége, de valamiért mégsem történt ez meg. – Amint elfogadod ezt, másként látsz majd mindent.

- És, ha ő nem?

- Nem hinném, hogy nem tudod meghódítani. Jo fényévekre van tőled.

- Honnan tudod?

- Te mondtad, hogy megüti ezt a fiút, nem? Te sosem tennél ilyet. Ha kicsit nyomulnál, könnyen megszereznéd.

Azumi elhúzta a száját, valójában ő is gondolt erre, de az az aprócska, ám igen lényeges tényező még szóba sem került, hogy Aya az ő barátnője, és ezt semmissé tenni, nem akarta. A lány volt az eddig jól ismert életének utolsó bizonyítéka. Ha szakít vele, és Dait magához édesgeti, azzal gyökeresen megváltozik minden körülötte. Minden? Másként kel majd fel a nap, mert ő egy sráccal jár? Képtelenség.

Sunny nem győzködte tovább, neki is fel kellett azt dolgoznia, hogy Azumi tényleg arról beszél, hogyan is esik épp bele egy srácba. Arra gondolt, hogy valamiképp ki kell majd derítenie, mit gondol Dai. Valahogy úgy, hogy az ne kezdjen gyanakodni. Ha kevés esély is van arra, hogy ezek ketten együtt folytassák, akkor segítenie kell, ezen járt az agya. Ha csak annyit ér is el, hogy Dai otthagyja Jot, már nyert mindenki.

Sunny várt egy percet, mire ajtót nyitott neki Dai. Mosolygott, ahogy mindig, de a Sunnyt nem tudta becsapni. Dai beengedte, majd becsukta mögötte az ajtót. Sunny szélesen szétnézett. Rend volt, kellemes lakást látott most is, növényekkel, világos színekkel. Két pasi lakta, ez látszott, de más különben takaros kis kecó volt. Dai a konyhába ment és elővett két palack vizet, poharat. Visszament Sunnyhoz és odanyújtotta az egyik palackot. Sunny a fiút nézte, az véletlenül sem nézett rá. Megint történt valami, ami elég friss élménynek tűnt. Sunny sóhajtott, és leült a kanapéra. Kitöltötte a vizét és belekortyolt.

- Azt hallottam, nem voltál előadáson pár napja – kezdte Sunny.

- Beteg voltam.

- Képzelem – bólogatta Sunny. – Hol van Jo?

- Dolgozik. Nem rég ment el.

- Benned is? – kérdezte, miközben Dait nézte, de az nem válaszolt a kérdésre, csak forgatta a szemét.

- Van valami különösebb oka a látogatásodnak?

- Nem jöhetek a barátomhoz?

- De, csak most nincs kedvem ahhoz, hogy prédikálj.

- Nekem se lenne, ha előtte valaki megver, vagy mit is csinált pontosan... Mi a faszomért vagy még mindig itt?! – kiáltott a fiúra.

- Mondtam, hogy nincs ehhez kedvem.

- Mondtad, igen. De nem tudom megállni, hogy ne szóljak miatta.

- Semmi közöd hozzá! – szólt ingerülten.

Sunny vett egy nagy levegőt, majd magához intette a fiút. Dai oda sétált és megállt előtte. Sunny feltűrte Dai felsőjét mindkét karján. Foltok, ahogy máskor. Ujjnyomok, meg tudta számolni.

- Milyen erővel kell szorítania, hogy ilyen nyomot hagyjon? – kérdezte halkan. Dai nem válaszolt, a kérdést költőinek gondolta. – Hozd a krémed, bekenem. Van még? Menj, hozd ide – intett, mire Dai eltűnt egy percre, majd a krémmel a kezében jelent meg. Nem az volt, amit korábban Sunny hozott neki, egy másik doboz volt. Bizonyára Azumi adta neki. – Ez honnan van?

- Vettem.

- Igazán? – mosolyogta. – Hol?

- Gyógyszertárban.

- Melyikben?

- Vallatsz?

Sunny ingatta a fejét, majd Dai csípője felett simított a felsőjére, végül lehúzta róla. Sunny nem nézett fel Dai arcára, inkább a testét mustrálta. Úgy tűnt neki, hogy fogyott egy keveset, de még így is elég jól nézett ki. Több oka is volt ennek vetkőztetős műsornak Sunny részéről, az egyik, hogy kíváncsi volt Dai reakciójára, a másik pedig az, hogy idejét sem tudta annak, mikor volt utoljára, hogy valakiről levegyen bármilyen ruhát. Leszámítva az exével történteteket, meg parkbéli marhaságát. Bár ott sem vetkőztetett senkit. Vagy legalábbis nem emlékszik rá.

Dai sem nézett rá, de nem is szólt, hogy megállítsa. Sunny nem volt biztos benne, hogy miért nem teszi. Talán nincs hangulata ellenkezni, vagy csak jól esik neki valami ilyesmi. Esetleg megszokta, hogy nem kell ellenkeznie. Sunny kedves akart lenni vele, igazából mindig az, még akkor is, ha kívülről máshogy tűnhet. Mindig azt gondolta, hogy ő sokkal jobban bánt volna a fiúval. Csak egy kicsivel előbb kellett volna találkozniuk, vagy komolyabban kellett volna vennie a saját gondolatait, amikor az járt a fejében, hogy tetszik neki Dai. Ez a hajó már elment. Sunny felnyitotta a krémet és kanyarított belőle az ujjára, majd összedörzsölte a kezét és kenegetni kezdte Dai bal karját. Inkább simogatta, de jó ürügy volt a krém.

- Honnan van ez a krém? – kérdezte újra Sunny.

- Mondtam, vettem.

- Véletlenül tudom, hogy ezt nem árulják. Sportolóknak szokták készíteni, de nem tömeggyártásban. Szóval, honnan van?

- Kaptam, ahogy tőled a másikat.

- Kitől?

- Nem is tudom. Egy barátomból. Azt hiszem. Fura pasas. Nem tudom hová tenni.

- Nocsak. Mesélj róla.

- Nem akarok.

- Miért?

- Mondtam, hogy fura.

- Tetszik?

- Jo mellett? Elment az eszed? – kérdezte nevetve, miközben a másik már Dai csontos ujjait gyűrögette finoman, majd összekulcsolta a kezeiket és a szemébe nézett. – ...Nem is ismerem – mondta végül. – Csak egy szerencsétlen bolond, aki azt hiszi, hogy hős.

- Mert segíteni akar, mint én? Tudom, milliószor hallottam már ezt – szólt azonnal, mielőtt Dai bármit mondott volna. – Mesélj róla.

- ...Kedves. Olyan nyugodt pasasnak tűnik, érted? A hangját hallva is olyan érzésem van néha, mintha valami puha mélységbe zuhannék. Megnyugtató. Telefonon beszélünk. Azt mondta, ha fáj, hívjam fel és beszéljek. Senkinek sem szoktam, tudod jól. De így, hogy nem kell látnom őt, csak elmondani, sokkal könnyebb. Ritkán vág közbe. Csak hagyja, hogy elmondjam. Ha leteszem, mert nem bírom tovább, nem hív vissza. Ez kedves, nem? – nézett fel bizonytalanul, Sunny pedig bólintott.

- Szerintem, igen. Ő így segít. Gondolom. Segít?

- Igen. Nagyon jó, hogy végre valakinek elmondhatom.

- Én is itt vagyok, mindig itt voltam.

- Az nem olyan. Okkal nem mondok neked semmit. Te elveszted a fejed és bajba kerülsz. Ő nem. Ő nem jön ide és veri péppé Jot.

Sunny mosolygott és eszébe jutott, hogy nem is olyan régen még az ő vállán sírt ez titokzatos lovag, és nagyon is elvesztette a fejét, miközben Daira gondolt és igyekezett szétverni a bokszzsákot. Biztos volt abban, hogy Joval épp így bánna el.

- Honnan tudod, lehet, hogy egyszer megteszi – jegyezte meg Sunny.

- Nem vagyok olyan hülye, hogy elmondjam, hol lakom.

- Nem nehéz valakit megtalálni, ha akarsz.

- Nem, ő nem jönne ide – ingatta a fejét.

- Mi van, ha kedvel téged?

- Barátnője van, nem olyan, mint én. És nem is hiszem, hogy tovább folytatódik ez. Egy ideje nem hívtam.

- Miért?

- Mert legutóbb valami furcsát mondtam neki, és azt hiszem, értette.

- Mit mondtál?

- Mindegy, hosszú lenne elmagyarázni – mondta, miközben lenézett a csípőjére, ahol épp Sunny kent egy sérülést. Nem csak úgy az ujjával, hanem egész tenyerével, amivel langyos érzést hagyott maga után. – Miért csinálod ezt?

- Mert jól esik, hogy neked jól esik.

- Már alig emlékszem arra, milyen, amikor normálisan megy ez...

Sunny két ujjbegye maradt a fiú bőrén csupán, miután felismerte, hogy kezd túlzásba esni. Talán. Jól érezte most ebben a pillanatban magát, még akkor is, ha Dai volt az, akivel ezt csinálta. Azon gondolkozott, miért nem érti ezt a fiút. Miért nem érti, hogy még mindig Jo mellett van.

- Voltál mással is rajta kívül? – Dai ingatta a fejét. – Korábban azt gondoltam, hogy egyszer megmutatom neked, milyen, de most már nem akarom. Csak a gondolata tetszik.

- Nincs hozzám gusztusod?

- Nem erről van szó, dehogy. Csak nem én vagyok az, akihez ezután ragaszkodnod kellene.

- ...Lassan eljutok arra a pontra, amikor te is lehetnél az.

- Ehhez már kicsit késő – súgta, közben a két kezét végig simította Dai hátán és közelebb vonta magához. Még az sem zavarta, amit Dai mondott. Úgy hangzott, mintha mindegy lenne kiről van szó, míg az nem Jo.

Dai nyelt egy aprót, megfeszült a teste, miközben Sunny magához húzta. Nem ismerte ezt az oldalát a fiúnak, ami azt illeti nem állt neki rosszul. Dai összezavarodott. Az imént még azt mondta Sunny, késő ahhoz, hogy ők ketten... Most pedig ilyesmit csinál. Nem tudta, mire számítson most a vöröshajú fiútól, aki olyan közel van hozzá, hogy érzi a leheletét az arcán. Sunny emlékezett arra, hogy mit mondott neki Azumi, milyen volt Dait érinteni. Pont olyan volt, mint amilyennek leírta. Hűvös, csontos, feszes. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy megfelelő időben Dai bőre nagyon is forró lesz majd. De nem miatta. Sunny utoljára ért így Daihoz. Lehunyta a szemét, hátra ejtette a fejét és halványan mosolygott. Az ő hajója elment, hagyta elúszni a lehetőséget, ha volt egyáltalán.

- Hívd fel a hősöd, szerintem ezt kéne tenned – húzta el a kezét Sunny és Dai kezébe adta a pólóját.

Sunny nem tudott meg sok mindent Daitól a titokzatos idegenről, de maga Dai mondta, hogy lassan kilép ebből a kapcsolatból Joval, akkor pedig ő nem fog Azumi útjába állni, így most szépen visszavonult, mielőtt belegabalyodott volna valamibe. Ha lenne helye Dai mellett, már rég ott lenne, így gondolt erre Sunny.

Dai megszorította a felsőjét a kezében, miután ellépett előle Sunny és hátat fordított neki. Nem tudta, hogy rosszat mondott-e, vagy Sunnyban változott valami. Az ő feje sem volt tiszta, mióta Azumi felbukkant, így nem akarta bonyolítani a dolgait azzal, hogy Sunnyt bíztatja.

- Pihennék egy kicsit – mondta és felvette a felsőjét.

Sunny leült a kanapéra, lehúzta magához a fiút és elfészkelte maga mellett. Dai a másik ölébe hajtotta a fejét és lehunyta a szemeit. Sunny fogta a távirányítót és bekapcsolta a tévét, csatornát váltogatott. A szabad kezével Dai hajában cirókált az ujjaival. Nem beszélgettek, csak voltak egymás mellett. Sunny akkor sem szólt semmit, amikor meleg nedvességet érzett a nadrágján szétfutni, ahogy Dai sírni kezdett, ő is szívesen tette volna igazság szerint. Megvolt a saját maga baja, amiről ő sem beszélt senkinek. Közben Dai telefonja üzenetet jelzett. Megnézte, Azumitól jött, csak egy cím állt benne. Dai nem reagált rá.