Jo a körmét festette, ahogy szokta feketére, szinte alig volt olyan időszak, amikor nem volt feketére mázolva a körme. Szerette úgy is, ha kissé kopott volt, nem zavarta, tulajdonképpen még jól is állt neki. Nem volt rajta semmi más, csak egy piros, feszes alsónadrág, ahogy máskor is, otthon sosem volt túl öltözve. Amint Dai belépett a lakásba, azonnal megcsapta az orrát a körömlakk jellegzetes illata, amit kezdetben szeretett, aztán zavarni kezdte, de mára már hozzászokott. Nagyjából pont így alakultak az érzései is Jo iránt, mióta együtt voltak. Amikor összejöttek, bele volt zúgva, tényleg oda volt érte, ami nem volt különösebben meglepő, hiszen jó fej volt vele, fűzte, a maga módján kedves volt hozzá. Könnyű volt Dait lenyűgözni, ő volt az első fiúja. Jo alapjáraton az a srác volt mindig, aki után megfordultak, nem volt nehéz dolga egy Dai féle naiv fiúval. Rosszfiús küllem, ehhez tökéletesen illő, kissé bajosabb természet, de semmi olyan, ami Dait figyelmeztette volna arra, hogy Jo nem a megfelelő ember számára. A többiekre pedig nem figyelt. Épp szerelmes volt, így más véleménye nem számított. Aztán eljött az az időszak is, amikor zavarni kezdte Jo jelleme, jobban mondva az, ahogy vele bánt, épp olyan szúrós és kellemetlen tudott lenni, mint a fekete színű körömlakk szaga, amikor a kis üvegcsét felnyitják. Joval sem volt gond, míg jobban meg nem ismerte. Amikor kezdte kimutatni a foga fehérjét, Dai összezavarodott és hitegette magát, hogy csak rossz passzban van a kapcsolatuk, Jo maga, és majd helyre billennek. Sok pofonnak kellett elcsattannia, mire elfogadta, hogy ez már így marad, Dai mégis még mindig itt volt és élt a megszokásban. Megszokta a lakk illatát, Jo durvaságát.

Jo felnézett, a zajra, amit Dai keltett, miközben hazaért. Letette a holmiját, leült a kanapéra. Jot figyelte. Néha igazán nem értette, hogy mi történik körülötte. Jo most nem volt különb, mint bármelyik másik férfi, nem tűnt különösebben erőszakosnak sem. Kifejezetten jól mutatott, Dai még mindig szívesen nézte őt, tetszett neki, jóképű is volt, figyelt magára, volt stílusa. Ha kicsit jobban bánt volna Daial, semmi gond nem lett volna.

Jo újra felnézett, miközben visszacsavarta a lakkos üvegcse tetejét, majd hátradőlt és Dai felé bökött a fejével, mire az halványan elmosolyodott.

- Venned kéne már olyan fényre kötős lakkot, annak nincs szaga és tartósabb is – mondta Dai, mire Jo kuncogni kezdett.

- Jobban szeretem a régimódi dolgokat ebben a kérdésben. Van ennek valami feelingje, nem?

- Szaga van – javította ki Dai.

- Régen szeretted.

- Régen mást is szerettem.

- Ó, mi az, amit már nem? – mérte végig Dait.

- Csomó minden van. Az emberek változnak, nem?

- Mitől vagy ma ilyen filozófikus hangulatban?

- Nem akarok filozofálni, csak mondtam – húzta a vállát.

- Éhes vagyok – mondta Jo, mire Dai rágyújtott. – Csinálsz vacsit?

- Készültem – bólintotta. – Ne várj nagy dolgokat, holnap óráim lesznek és tanulnom kell.

- A konyhában, vagy a hálóban ne számítsak desszertre?

- Sosem láttalak süteményt enni, de nem is tudnék készíteni egyet sem. Szóval a válasz az utóbbi.

- Rossz válasz – fújta a körmeit.

- Tényleg tanulnom kéne.

- Ígérem, gyors leszek – nevette halkan.

Dai leütötte a hamut, közben az jutott eszébe, hogy korábban mennyire szerette hallani Jo nevetését, de mostanában már inkább rossz érzést kelt benne, mert általában ez neki később valamilyen formában kellemetlen, talán fájdalmas is lesz.

- Mi bajod van? Mostanában elég réveteg vagy.

- Igazán semmi – rázta a fejét, majd elnyomta a cigarettát és felállt, majd a konyhába indult, de Jo elkapta a csuklóját és lehúzta magához.

Jo a fiú szemeibe nézett, végtelenül fel tudta izgatni az a riadt tekintet, az a sírós szempár, ami Daihoz tartozott, ami tőle volt ilyen. Oda volt azért, hogy hogy uralkodhat Dai felett, hogy gyötörheti amikor csak akarja. Jo lehunyta a szemét, mélyen beszívta Dai illatát, közben az ajkára nyalt. Mikor kinyitotta a szemét megcsókolta a fiú száját, mire Dai reflexből mozdult és kapott a másik ajka után, az ilyen csókokat szerette, az ilyenek tartották még itt, azok a semmiből jövő apró kedves gesztusok, amik azt mondták, hogy nem olyan rossz ez. Jo igazán jól tudta manipulálni Dait, felismerte mindig, hogy mikor kell jófiúnak lennie, hogy aztán újra előbújhasson belőle az a szemétláda, akitől Dainak jó messzire kellene lennie. Igaz volt az is, hogy az utóbbi időben ezek a periódusok megritkultak, és lerövidültek, így Jo rosszabbik énje volt porondon. A rosszabbik, vagy a valódi, ezt Dai még ennyi idő után sem tudta eldönteni, pedig sok mindent látott már tőle.

- Legyél jó fiú – mondta Jo. Dai nem reagált erre, csak elhúzta a kezét és a konyhába ment vacsorát főzni. – Mikor dolgozol?

- Holnap be kell ugranom, de csak egy rövid időre – mondta Jonak háttal, nem akart ránézni, nem akarta elárulni magát. Jo nem szerette, ha táncolt, nagyon nem, és történetesen a következő nap ez volt a dolga a bárban.

- Holnap el kell mennem a városból, csak másnap reggel jövök vissza.

- Munka? – kérdezte a válla felett.

- Mi más lenne?

- Nem tudom, ezért kérdezem.

- Arra vagy kíváncsi, hogy megcsallak-e?

- Lenne bátorságom erre gondolni? – mosolyogta maga elé.

- Amíg nem vádaskodsz, vagy kérdezősködsz, addig azt gondolsz, amit akarsz.

- Nem zavar, ha azt gondolom, mással vagy? – fordult Jo felé.

- Azt gondolod, mással vagyok?

Dai nem tudta, hogy mit válaszoljon, van-e helyes válasz erre a kérdésre, amit Jo elfogad. Visszafordult a zöldségekhez és tovább aprította őket. Jonak nem tetszett ez a reakció, nem különösebben kedvelte, ha azt feszegeti Dai, hogy ő mit csinál, amikor nincs otthon. Úgy gondolta, sok olyan dolog van, amihez Dainak semmi köze. Jo Dai mögé lépett, majd maga felé fordította. Két ujja közé fogta az állát, kicsit megszorította, és fentebb billentette a fejét. Dai nyelt egyet és Jo csuklójára simított, hátha csitítja.

- Azt gondolod, hogy félre kefélek? – kérdezte Jo, Dai pedig idegesen kapkodta a tekintetét. Jo tudta, mikor hazudik, azért sem volt oda, de a valós választ sem akarta kimondani.

- Elmondanád, ha így lenne? – kérdezett vissza, mire Jo gunyorosan kuncogott.

- Nem. De itt egy másik kérdés: elhinnéd, ha azt mondanám, nem csallak meg?

Dai megint kapott egy olyan kérdést, amire nem akart válaszolni. Természetesen nem hitte volna el, de ezt nem mondhatta ki. Próbálta elhúzni a fejét, de Jo nem hagyta, tovább szorította az állát, ami már fájdalmat is okozott Dainak.

- Egy ideje más vagy – mondta Jo. – Néha azt gondolom, neked van valakid.

- Nem vagyok bolond! – kiáltotta váratlanul, de olyan hirtelen hallgatott is el. Joval nem volt jó ötlet kiabálni.

- Tetszik ez a válasz – biccentette Jo. – Tudod, hogy mit gondolok erről, ugye?

- Hogyne tudnám – mondta halkan.

- Hagyd a kaját, téged akarlak.

- Tényleg tanulnom kell...

- Majd tanulsz utána – mondta, miközben elhúzta a kezét Dai állától, inkább a felsője alá csúsztatta mindkét tenyerét.

Nem volt ez simogatás, Jo inkább gyűrte a fiút, mintsem cirógatta, de ez is olyan volt, amit Dai elfogadott, megkedvelt idővel. Becsukta a szemeit és inkább hagyta történni a dolgot, semmi kedve nem volt a veszekedéshez, az azt követő büntetéshez. Azt, hogy Jo olyan vele az ágyban, amilyen, már rég megtanulta kezelni, élvezni, de ha büntetni akarta, az igazán rossz érzés volt. Soha nem gondolt rá erőszakként, ha kimondta volna magában is akár, azzal elismerte volna a saját hülyeségét, amiért Jo mellett van még. Inkább azt mondta, beleférnek az ilyen dolgok két férfi kapcsolatába, ez egészen más, mintha egy nőt ütne meg, vagy bánna vele durván. Azzal is gyakran nyugtatta magát, hogy mindenhol vannak viták és gondok, ők sem különbek.

Későre járt már az idő, mikor Dai a fürdőben állt a tükör előtt és a nyakán pirosló ujjnyomokat nyomkodta finoman. Mégsem telt el a nap anélkül, hogy összevesztek volna, és ne kapott volna pofont, pedig a végére még a hangulat is kellemessé vált, Jo elégedett volt, mosolygott és hízelgett Dainak, ami igazán ritkaság számba ment újabban. Olyan volt, mint régen, mikor mindennek az elején voltak, amikor még Dai a rózsaszín ködben úszott, Jo pedig be akarta őt cserkészni. Akkoriban még jól bánt vele, hírmondója sem volt ennek a Jonak, akivel ma él Dai. Vagy csak a jelekre nem figyelt. Ezen az estén minden amiatt romlott el, hogy megcsörrent Dai telefonja. Ezúttal Sunny lett az oka a vitának, amiről még csak fogalma sem volt, honnan is lehetett volna. Jo különösen utálta Sunnyt, ő volt az egyetlen, aki Dait ellene tüzelte, és ezt nem is nagyon titkolta. Szó szót követett, végül veszekedni kezdtek és Jo felhúzta magát annyira, hogy Dai nyakát szorongatva nyomatékosította a nem tetszését. Jól kivehető piros foltot hagyott maga után, amiről Dainak eszébe jutott, hogy mikor legutóbb voltak ilyen foltjai, azokat Sunny milyen finoman érintette, ha tudta volna, hogy most épp miatta kapott újakat... Dai letusolt, majd elővette a Sunnytól kapott krémet és alaposan bekente a foltokat.

Dai keze remegett, miközben rágyújtott. Fázott, kimerült volt, pihenni akart, de volt még dolga, bár arra tudott a legkevésbé figyelni. Felvillant a telefonján Sunny neve, írt neki üzenetet, már vagy a huszadikat, amit Dai meg sem nyitott. Mind olvasta, mert a szövegbuborékok megjelentek a kijelzőn, de ahhoz már igazán nem volt energiája, hogy reagáljon, magyarázkodjon, hazudjon. Majd reggel visszaír, hogy aludt. Lefordította a telefont és az asztalra feküdt, a hálóba látott, épp az ágyra, amiben Jo békésen aludt. Dai ujjai között füstölt a cigaretta és arra eszmélt, hogy folyik a könnye. Felült és megtörölte az arcát, elnyomta az elégett cigarettát és újat gyújtott meg. Nem tudta eldönteni, hogy miért párásodott be a szeme? Attól-e, hogy Joval veszekednek újabban folyton, vagy attól, hogy bántja őt, vagy attól, hogy idáig jutottak? Esetleg attól, hogy képtelen innen elmenni, elhagyni Jot? Tudta azt is, hogy miért volt még itt, azért, mert amikor Jo a maga módján kedves volt vele, akkor a régi időkre emlékeztette, amikor belehabarodott, és Dai hinni akarta, hogy ez megint valami rossz periódus, és Jo majd rájön, hogy változtatnia kell. Viszont biztos volt abban, hogy ez nem ezen az estén fog megtörténni.

Sunny a mellkasában érezte dübörögni a zenét, ami rettentően hangosan szólt lévén egy szórakozó helyen volt éppen. Kissé szédült, talán émelygett, nem érezte a legjobban magát, mivel felöntött a garatra, amiről felismerte, hogy az utóbbi időben többször előfordult, mint indokolt lett volna. Szétnézett, nem találta a barátait, akikkel idejött, így jobbnak látta megindulni a levegőre. Átverekedte magát a tömegen, majd szinte kiszakadt az ajtón. A kora hajnali hűvös levegő szinte felpofozta, mélyet nyelt belőle és a közeli padhoz sétált, ami meglepő módon üres volt. Leült és mélyeket sóhajtott, a feje igazán kótyagos volt. A telefonját előkotorta a zsebéből, amin egy fia üzenet sem volt Daitól, pedig írt neki, néhányat ki is törölt, miután visszaolvasta és látta, hogy Daihoz még nem ért el. Kitapogatta a cigarettáját és rágyújtott, köhögött tőle néhányat, majd megforgatta az ujjai között és bámulta a füstölgő fehér csíkot. Arra gondolt, hogy semmi értelme a dohányzásnak, még csak jól sem esett most neki.

Hirtelen megszólította valaki, mire lassan emelte a fejét, mert a hangot azonnal felismerte. Évek óta nem hallotta, mégsem tudta mással összetéveszteni. A felette álló férfi kissé megilletődött, amint felismerte Sunnyt, majd a felé nyújtott öngyújtóért nyúlt, amit az imént kért. Szippantott a cigarettáján, azt latolgatta, hogy kezdjen-e beszélgetni Sunnyval, aki nem nézett rá, lefelé bámult a járdára a lábai alatt.

- Leülhetek? – kérdezte a férfi, mire Sunny aprót fordított a fején, de nem válaszolt. A férfi leült és hátradőlt a padon. – Rég láttalak.

- Nem elég rég – vakkantotta Sunny.

- Még mindig nem bírod a piát?

- Már jobban – válaszolta Sunny, majd eltaposta a csikket.

A férfi megfogta a vállát és hátra húzta maga mellé, hogy az arcát is lássa végre.

- Jól nézel ki. Férfiasabb vagy.

- 22 éves vagyok, ideje volt, nem?

- Ne harapj, dicsérlek.

- Nincs rá szükségem – morogta.

A férfi mosolygott és szippantott a cigarettán. Jó jelnek vélte, hogy Sunny nem hagyta ott azonnal. Felé fordította a fejét és méregetni kezdte. Valóban más volt, mint amire emlékezett. Szélesebb vállakat látott, élesebb vonásokat, amik igazán jól álltak Sunnynak. Élénken emlékezett vele kapcsolatban mindenre, sok mindent máshogy csinálna már, mint ahogy a múltban tette. Azzal kezdené, hogy sokkal kevesebbet hazudna, erre gondolt.

- Van kedved visszamenni? – kérdezte szelíden a férfi, Sunny pedig ingatta a fejét. – Mondhatok valamit?

- Van mit?

- Van – bólintotta. – Először is azt, hogy sajnálom. Nem tudom, mire gondoltam akkoriban. Ha nyugtat, a karma visszaadott belőle egy keveset.

- Kicsit sem lesz nekem ettől jobb.

- Tudom, tudom – magyarázta. – De komolyan mondom, hogy sajnálom. Azt is, ahogy veled bántam, és azt is, hogy vége lett.

- Nem találtál másik balekot?

- Én lettem az – nevette, mire Sunny felé fordult. Eltűnt a férfi mosolya, félre pillantott, majd vissza. Sunny mindig beszédes tekintettel bírt, úgy tűnt ez nem változott azóta sem. – Inkább beszéljünk arról, hogy mi van veled?

- ...Megvagyok – húzta a vállát. – Tanulok.

- Könyvelőnek? Emlékszem, ezt mondogattad.

- Igen, így van. Szeretem. A számok nem hazudnak.

- Ó, szép szúrás – ismerte el a férfi, majd lassan Sunny kezébe csúsztatta a sajátját.

Sunnyt hirtelen elárasztották az érzelmek az ismerős érintéstől. Ugyanolyan langyosnak és kellemesnek érezte, mint régen, amikor szerelmes volt ebbe a férfibe. Sunny lehunyta a szemeit, nyelt egy nagyot, majd arra nyitotta ki, hogy a férfi a kézfejére csókolt. Régen is ezt csinálta, mikor valamiért bocsánatot kért.

- Rohadtul fájt, amit csináltál – mondta Sunny. – Miért kellett? Mit ártottam neked?

- Semmit. Elkényeztetett kölyök voltam, aki azt hitte, hogy bármit megtehet, ezt láttam otthon. Az apám bánt így mindenkivel, azt gondoltam, ez a normális.

- Már nem hiszed?

- Nem, dehogy – ingatta a fejét. – Kaptam én is pofont az élettől, szóval későn, de felismertem, hogy milyen szemétláda voltam. Nem érdemelted, amit tettem.

- Senki nem érdemli azt, hogy az, akit szeret úgy hazudjon, mint a vízfolyás, és még a saját nevét is letagadja, hogy úgy játsszon egy másik emberrel, mint valami sakkfigurával. Ma sem értem, hogyan lehettem ilyen vak, vagy inkább hülye? Ne aggódj, megtanultam a leckét.

- ...Van valakid?

- Utánad? Kösz, nem kell senki – mondta keserűen, bár helyesebb lett volna, ha az igazat mondja, hogy képtelen bízni a férfiakban.

A férfi megszorította Sunny kezét és a vállára hajtotta a fejét. Sunny hagyta, maga sem tudta, hogy miért. Ismerős illat kúszott az orrába, régen is ezt a pafümöt viselte a férfi, amit mindig szeretett. Sokszor csak feküdt a mellkasán és lehunyt szemmel lélegzett, hogy érezze. A szerelem illatának hívta, tényleg oda volt ezért a férfiét a feje búbjától a lábujja hegyéig. Ezért is hasadt meg a szíve és a lelke, mikor kiderült, hogy semmi sem volt igaz abból, amit megélt. Ez a férfi nem szerette, csak kihasználta és kinevette, mert viccesnek tartotta, hogy valaki kérdés nélkül teljesít mindent, amit kér.

- Hiányzol néha – mondta a férfi, mire Sunny megrándult. A férfi hallotta, hogy Sunny szívverése felgyorsul, hangosan dübörgött. Sunny ujjai remegtek a kijelző felett, ahogy Dainak írt egy üzenetet.

- Ne mondj ilyeneket – kérte Sunny, de elég bizonytalan volt a hangja, amit a férfi halvány mosollyal nyugtázott.

- Ha most találkoznék veled először, biztosan nem szórakoznék – jelentette ki, közben Sunny combjára simított, erről is tudta, hogy szereti, könnyen elcsábította vele mindig.

- Mondtam, hogy ne mondj ilyeneket – emlékeztette Sunny.

- Menjünk vissza táncolni – szólt a férfi, majd felállt és felhúzta Sunnyt, szándékosan közel magához.

Sunnyt magasabbnak látta, mint amire emlékezett, de úgy gondolta, hogy inkább megerősödött, és már férfi benyomását kelti, nem az a gimis kölyök, akit szédített. Tetszett, amit látott, Sunnynak jól állt az elmúlt néhány év. A férfi felsimított a karjain, amikről megállapította, hogy izmosak. Sunny felszegte a fejét, amit a férfi azonnal kihasznált és a nyakához hajolt, az utolsó pillanatban még elszórt egy csókot rá, mielőtt Sunny ellépett előle. Nem mondott semmit, csak elindult vissza a klubba, a férfi pedig követte. Figyelte a formás fenekét, ami sokáig csak az övé volt, és most újra megkívánta. Sunny hátra pillantott, mielőtt belépett az ajtón, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg követi-e?

Sunny az utóbbi időszaka legrosszabb döntésének tartotta már most, hogy szóba állt az exével, de valamiért csak a jó dolgok villogtak a fejében, mintha meg sem történt volna, hogy becsapta. Élvezte, ahogy hozzáér, ahogy flörtöl vele, ahogy finoman próbálkozik. Más volt, mint a többiek, akiknek egyáltalán hagyott ilyesmit. Itt és most ismerte azt, aki bájolog neki, tudta, hogy mire számíthat, valamiféle hamis biztonságérzetet keltett benne. Amikor először megcsókolták egymást, Sunny gyorsan keresett egy asztalt, kénytelen volt leülni, kicsit megnyugtatni magát. Míg a férfi italokért indult, ő Dainak újra üzeneteket írt, próbált valamiféle segítséget kérni tőle anélkül, hogy mélyrehatóan kifejtette volna az egész történetet. Ha Dai olvasta volna, akkor sem lett volna könnyű válaszolni, mert Sunny ittassága nem feltétlenül szült követhető mondatokat. Amint visszatért a férfi, Sunny telefonját kivette a kezéből, helyére egy poharat tett, majd a lehető legközelebb húzódott hozzá, hogy tovább fűzhesse. Folyamatosan bókolt, mindenféle szép dolgot búgott Sunny fülébe, itt-ott puszikat sem felejtett el hagyni, amitől Sunny valamiért elgyengült. Ha gondolkozott volna rajta, valószínűleg arra jutott volna, hogy azért történhetett ez meg, mert rettenetesen hiányzott neki az ilyesmi. Akarta, hogy valaki őt akarja, hogy kívánja, akarta érezni, hogy kell valakinek, még akkor is, ha ez az exe.

Sunny egy utolsó üzenetet írt Dainak, amire már igazán nem várt választ. Sosem kért tőle tanácsot pasi ügyben, nem mintha kellett volna, mióta ismerik egymást, de most mégis megpróbált valamiféle megerősítést kérni. Egyik fele nagyon is menni akart, fel ennek a férfinek a lakására, hogy hosszasan szeretkezzenek, a másik fele pedig az ellenkező irányba futott volna. Sunny egyedül maradt végül a döntésével, amiről tudta, hogy nem a legjobb, de a legkisebb rosszként tekintett rá. Lehúzta az utolsó italát, amit kihoztak neki, majd eltette a telefont és felnézett a férfire, aki mellette ült, majd mikor az megfogta a kezét, Sunny ellenállás nélkül követte. Jól ismerte, túl jól. Vagyis ismert valakit, aki ő volt, legalábbis elhitette vele. Sunny úgy tudta, nem is lakik a városban, erre a legváratlanabb helyen botlott belé. A szakításuk idején milliószor megfogadta, hogy soha többé szót nem vált vele. Valószínűleg így is lett volna, ha nem lett volna épp kellően elázva ahhoz, hogy ez egyszer kivételt tegyen. Kellett ehhez az is, hogy az utóbbi időben megcsúszott lelkileg, és arra gondolt, hogy ebből az állapotából nem igen fog kilábalni, míg él. Ráadásul épp ez a férfi volt az oka annak, amiért így gondolkozott. Ő volt az, aki annyira megbántotta, aki olyan csúnyán becsapta, hogy azóta képtelen megbízni bárkiben is. Legalább őt ismerte, tudta, hogy mire számíthat tőle. Erre az estére elfelejti az őt ért sérelmeket, ezt tervezte. Sunny belecsúsztatta a kezét a másikéba és egy pillanatra melegség járta át a testét. Még mindig tele volt a feje a sok szép pillanattal, amit mellette élt meg, közben igyekezett elnyomni magában az igazságot erről a férfiről, egyúttal a józan eszét is, ami azt mondja fusson messzire. Most csak arra akart gondolni, hogy egy kívánatos férfi őt választotta, aminek minden pillanatát élvezni akarja. A feje kissé húzta, némileg tompa volt, de ahhoz elég tiszta, hogy dönteni tudjon abban a kérdésben, hogy ágyba bújik-e vele, vagy sem. Ez a férfi volt az utolsó, akivel megtette, azóta alig-alig csókolózott, randizni is ritkán járt, azt is csak azért, hogy ne faggassák, miért nem teszi.

A férfi lakásán kapott még egy italt, amit már nem akart meginni, de elvette, nyomban le is tette. A férfi csak beszélt és beszélt, ismerősen, szépen, azt ecsetelte újra, hogy sajnálja, ami a múltban történt, és mennyire megbánta. Sunny nem hitt neki. Úgy gondolta, ha így lenne, kereste volna, de nem tette. Nem számított ez most, Sunny csak el akart veszni végre az élvezetben. Arra élénken emlékezett, hogy vele mindig jó volt, nagyon jó, és ebből akart még egy keveset. A szavak nagy része el sem jutott Sunnyhoz, máshol járt fejben, néhány évvel korábban, amikor még olyan nagyon szerelmes volt ebbe a férfibe. Beleborzongott, ahogy néhány emléke most előtört, lassan felnézett az előtte állóra és felsimított az arcára, miközben az folyamatosan bókolt neki. Sunny a kölyökből fiatal férfivá vált, és úgy tűnt, ennek a szép mosolyú figurának ez nagyon is tetszik. Sunny tarkójára csúsztatta a kezét, közelebb lépett hozzá és az ajkaival incselkedett, míg végül megcsókolta. Sunny szíve a torkába ugrott, annyi, de annyi minden kavargott a fejében. Úgy érezte, hogy fáj belül valami, fizikálisan érezte ezt, miközben lehunyta a szemét és végig nyalt az ajkán. Halkan felnevetett, bár inkább sírhatnékja volt. A férfi érintéseit jól ismerte, mintha csak tegnap történt volna, hogy utoljára érezte, pedig évek teltek el azóta. Sunny összeszorította a szemeit, megpróbálta élvezni, amit korábban mindig szeretett, ahogy ez a férfi a nyakát csókolta, ahogy simogatta. Lassan megindultak a hálóba, némileg botladozva araszoltak, közben végig csókolóztak, meg-megálltak, míg egyik-másik felsője lekerült. Sunny szédült az alkoholtól, a férfitől, az izgatottságtól. Kívánta őt, vagy csak a szexet, nem tudta volna megmondani. Mikor Sunny tompán puffant az ágyon, már igazán nem számított semmi, sem az, hogy ostobaság az egész, sem az, hogy mennyire bánni fogja, sem az, hogyan is fog történni ez most, csak csinálják végre. A férfi fölé hajolt, bontotta a nadrágját, alá simított, érezte Sunny felől azt a heves vágyat, amit rég elfojtott már. A zsebében érzett egy vad egymásra találást Sunny türelmetlen tekergését látva, izgatott légvételét hallva. A férfinek sokkal jobban bejött most ez az egész, mint korábban, izgató volt látni ilyen állapotban egy sokkal érettebb Sunnyt. Rövid csókot nyomott az ajkára, majd elnyúlva mellette matatni kezdett a párna alatt, hamar meg is találta a keresett óvszert. Az csomagolás csörgése, ahogy halkan felszakadt a kis műanyag tasak, Sunnyt megfagyasztotta. Hirtelen kijózanozdva tolta el magától a férfit, és a fejét forgatva kereste a holmiját. Zavarában azt sem tudta, mikor, vagy hogyan került le róla. A férfi szólította, de nem reagált rá, csak kiszállt az ágyból és megindult a nappali felé. Kereste a felsőjét, majd a kezébe vette, közben a férfi utána lépett és visszahúzta magához. Nem volt erőszakos, csupán meg akarta nyugtatni Sunnyt, és folytatni, amit elkezdtek. Csókot váltottak, majd Sunny elfordította a fejét, a férfi a vállán folytatta, aprókat harapott a bőrébe, emlékezett, hogy azt régen szerette. Régen igen, amikor még nem tudta, kivel él együtt, hogy az, aki miatt hátat fordított mindenkinek, egyszerűen csak nevetett rajta és egy szava sem volt igaz. Sunny újra ellépett, ezúttal nyomban hátat fordított és az ajtó felé indult, a mellkasához szorította a cipőjét, táskáját, felsőjét. Hirtelen a karján érezte a másik kezét, amit azonnal elrántott, hátra sem nézett, csak szó nélkül viharzott ki a lakásból. A férfi sóhajtva nézett utána, de nem állította meg. Valójában az is elég meglepő volt, idáig eljutott vele.

Sunny a holmijával a kezében futott le a lépcsőkön, majd az utcán is így tett hosszan, míg kifulladva meg nem állt egy padnál. A fejét szorítva lihegett a futástól, remélte, hogy elég messze jutott már a múltja legfájdalmasabb darabjától. Félhangosan kérdezte magától, hogy lehet ilyen hülye, de a kérdés költői volt.

Mikor csillapodott kicsit a légzése, felvette végre a felsőjét, cipőjét és elindult. Nem akart haza menni, utálta azt a lakást, mert arra emlékeztette, hogy elmenekült otthonról. Nem üldözték el, de nem tudott otthon maradni tovább, miközben sajnálkozva nézik, amiért ő szenved. És persze szégyellte is magát, amiatt, ahogy korábban viselkedett, röviden el akart otthonról tűnni. A saját lakása ezt juttatta eszébe, most semmiképp nem akart oda menni, épp azután, hogy attól a férfitől szaladt el, aki miatt odaköltözött.

Már lassan inkább reggel volt, mint hajnal, mikor Azumi lakásába botorkált be. Miután magához vett még némi bú felejtőt, úgy gondolta, a bátyjánál lesz a legjobb helyen. Remélte, hogy a barátnője nem lesz ott, őt nem feltétlenül kedvelte, most pedig semmi kedve nem volt hozzá. Igyekezett halkan mozogni, de ittasan ez nem feltétlenül jön össze. Kitámolygott az erkélyre és rágyújtott, majd leült a székre és hosszan kifújta a füstöt. Megdörzsölte a szemét, majd az arcát. Azumira sem kellett sokat várnia, az megállt az ajtóban. Sunny intett felé, majd újra szippantott. Azumi végig nézett rajta, könnyen kiszúrta, hogy nem csak szimpla iszogatásból jött Sunny, erre több dolog is utalt.

- Bocs, te közelebb voltál, mint a lakásom – magyarázta Sunny, Azumi pedig egyelőre némán bólintott.

Figyelte Sunnyt, akinek a mosolya most igazán erőltetettnek tűnt, a szemei kissé duzzadtnak, Azumi azt gondolta, pirosak is lehetnek, de ezt nem láthatta jól ebben a kora reggeli derengésben.

- Merre jártál?

- Lazultunk a srácokkal.

- Hétköznap? – kérdezte szelíden.

- Nem így terveztem – vallotta be, amivel nem mondott valótlant.

Azumi leült az erkélyen és ő is rágyújtott.

- Összejöttél valakivel? – kérdezte, mire Sunny lassan emelte a fejét. – Nem?

- Nem mondanám – ingatta a fejét.

- Fordítva van rajtad a felsőd – jegyezte meg a szőke, mire Sunny hátradőlt a széken és elhúzta a száját.

- Siettem – mondta Sunny.

- Néha belefér egy kaland – bólintotta Azumi, de biztos volt benne, hogy másról van szó, mert még Sunnyról sem gondolta, akire igazán nem jellemző az ilyesmi, hogy ilyen képet vágna szex után.

- Több nem volt az estében – tette még hozzá, majd felállt és megindult a lakásba. – Maradhatok?

- Tudod, hol a szobád.

- Nem zavarok?

- Sosem – mondta a szőke, jobbnak látta, ha ezt mondja, mint azt, amit először gondolt. – Ha beszélgetni akarsz, itt vagyok.

Sunny intett hátra a szőkének, de nem mondott semmit, inkább a szobájába ment és ahogy volt bedőlt az ágyba, talán még a feje sem érte a párnát, már aludt. Azumi viszont nagyon is felébredt és azon kezdett gondolkozni, mi történik Sunnyval valójában? Régen mindent tudott róla, mindent megbeszélt vele, az utóbbi néhány évben pedig csak olyasmiket, amik nem voltak különösebben személyesek. Biztos volt abban, hogy ez a csúnya szakítás miatt van, de azt nem gondolta, hogy ilyen hosszútávon fogja ez Sunnyt padlóra vágni.

Sunny kora délután nyitotta ki a szemét, de egy centit sem mozdult. Nagyokat pislogott és a nagyon is élénk, valóságos álmán gondolkodott. Álmában újra 18 éves volt, gondtalan és vak. Sajnálta, hogy ilyen rosszul érzi magát, egy ilyen kellemes álom után. A régi lakásukban járt álmában, amiben még az exével laktak. Nem volt nagy, nem volt modern, de az övék volt és akkoriban még azt hitte, hogy boldogabb aligha lehet, míg él. Megszédítette a szép mosoly, a helyes arc, a csinos test, a hízelgő szavak. A föld felett lebegett, miközben sorra pattantak le róla a figyelmeztető jelek. Ha kicsit jobban figyelt volna, előbb rájön, mi folyik körülötte, hogy az a férfi, akit ő szeret nem is valóság, hogy ez csak egy otromba vicc volt, amin néhányan jót szórakoztak. Sunny akkoriban épp így feküdt az ágyon, mint most, mikor kiderült az igazság. Még most is hallotta azt a beszélgetést, a fülében csengett.

Felült az ágyon és a száraz száját nyitogatva tátogott, majd a fürdőbe sétált. Közel hajolt a tükörhöz és fintorgott egyet. Gyűrött volt és sápadt, elég rosszul festett. Lehúzta a felsőjét és félre dobta, majd megmosta az arcát. Újra a tükörbe nézve kiszúrt néhány apró foltot a vállán és a nyakán. Ez hiányzott még neki, hogy néhány napig látványos emléke is legyen a hülyeségének. Nagy levegőt vett, amit hosszan kifújt, miközben arra gondolt, hogy szerencsére nem maradt ennél tovább, bár azt kicsit sajnálta, hogy a szex megint csak jövőkép maradt. Néhányszor próbálta, hogy random egy-egy buli után összebújik valakivel, de minden alkalommal rájött, hogy ez neki nem megy. Ezt is az exének köszönhette.

A zsebében rezgett a telefonja, amit előhúzott, Dai üzent neki. Pillanatig nézte a készüléket, azon gondolkozott, hogy elolvassa-e, vagy hagyja a fenébe, ahogy Dai tette előző este. Aztán arra gondolt, hogy ha Dai nem válaszolt, annak valószínűleg Jo az oka, így hamar elillant a rosszallása. Dai valójában nem nagyon értette, mit is akart tőle Sunny előző este, elég ködösen fogalmazott, ezt ő maga is felismerte, mikor visszaolvasta az esti üzeneteket. Még szerencse – mondta magában Sunny. Nem akart volna most magyarázkodni, így elkente az egész sztorit egy fotóval a foltjaival, hozzá téve, hogy zajosra sikerült az este és ez lett a vége. Dai sem mondott neki igazat az estéjéről, vagyis inkább nem részletezte, így Sunny arra gondolt, 1-1. Megnyugtatták egymást, hogy minden oké és tovább léptek, ahogy tették azt máskor is, miközben saját maguknak is hazudtak.