Azumi a rajz asztala fölött ült, már órák óta rajzolt, de nem volt elégedett semmivel, ami a ceruzája hegye alatt megjelent. A hajába túrva hátra dőlt a széken és végig simított az arcán. Rugózott a bokáival, talán idegesen, talán csak úgy, talán csak úgy ráfogta, hogy nem volt ingerült. Az volt, nem haladt a munkájával, mert hetek óta az a bizonyos szempár járt a fejében, ami az ismeretlen fiúhoz tartozott. Annyiszor, de annyiszor káromkodott hosszan miatta, de csak nem tűnt el a fejéből.

Azon az estén történt, amikor Dait újra látta a bárban. Akkor többször is találkozott a tekintetük, ami ugyanolyan volt, mint először. Mosolygott, de a szemei szinte sírtak. Miért van ilyen átkozottul fájdalmas tekintete?, kérdezte magától már vagy ezerszer. Rohadtul idegesítette ez, meg az is, amit Dai és a fiúja csinált. Véletlenül meghallotta, hogy mikor végez Dai, de azt nem tudta, hogy visszajön érte a barátja. Akármikor ez eszébe jutott, kirázta a hideg. Fiúja. Még meg is rázta magát. Szóval megvárta Dait, mert szeretett volna vele beszélni. Még egyszer megköszönni a múltkorit. Szükség volt rá? Dehogy. Mégis akarta. Már épp meg akarta szólítani a fiút akkor hajnalban, de megelőzte a barátja. Ha jól értette a nevét, Jonak szólította. Nem is érdekelte különösebben. Így, hogy ott volt ő is, nem ment oda, nem hiányzott neki egy esetleges jelenet. És milyen jól gondolkodott, mert igen kínos lett volna. Azumi végig nézte, ahogy ott a nyílt utcán Jo fogdosta és harapdálta Dait. Sokadjára rázta a hideg azon az estén, de őket látva a fejéről is peregni készült a haja. A fejét mégsem fordította el, vagy hagyta ott a jelenetet, hogy miért, azt nem tudta. Mindig igyekezett kerülni a melegeket, nem tudott velük mit kezdeni. Nem volt otromba, vagy rosszindulatú velük, csak nem tudta kezelni a helyzetet. Attól a jelenettől lefagyott. Különben is úgy érezte magát, mint valami kukkoló. Gyorsan takarásba lépett, amint elvált egymástól a két srác, és elő sem jött, míg az autó el nem hajtott.

Ettől volt most olyan ingerült Azumi. Összekötötte a haját, majd a papír fölé hajolt és rajzolni kezdett. Nem a munkájával foglalkozott, hanem Dai szemeit rajzolta. Ez persze ment, mint a karikacsapás. Mint a villám elkészült egy olyan szempárral, ami szinte beszélt hozzá, ami azt mondta: segíts! Újra hátradőlt és morogva pördült egyet a székkel, teljes fordulatot, mert a következő mozdulata az volt, hogy kitűzte a rajzot a falra épp az asztala fölé. Bemutatott neki és hozzáfogott az eredetei munkájához.

Az egyetem mellett illusztrátorként dolgozott, most épp egy könyv borítóját rajzolta, illetve annak több változatát. Szorította a határidő is. Az mindig. Mindent az utolsó pillanatban adott le, mindenhová az utolsó pillanatban érkezett. Másfelől precíz és megbízható volt, de az idővel sosem volt jóban. Az első vonalat se húzta meg, máris megzavarták. A barátnője lépkedett a szobába, a padló recsegett. Ebben a pillanatban végtelenül idegesítette. A szeme sarkából nézett a lányra, ahogy ruganyos léptekkel közeledett. Virág illat kísérte a mozdulatait, ahogy máskor is. Azumi általában szerette ezt, most viszont zavarta. Ez is. Mély lila színű, ejtett vállú ruhát viselt, ami jól mutatott a szoláriumtól barna bőrén.

- Meg kellene már javíttatnunk – morgott a lány, amint a talpa alatt nyikorgott a padló. – Vagy csinálhatnád te is.

- Nem értek hozzá – vakkantotta Azumi.

- Hát igaz, csak egy szerszámhoz értesz – helyeselt a lány, mire Azumi csak motyogott valamit. – Mi bajod?

- Semmi – morogta.

- Ó, megint el vagy csúszva? Szivi, szedd már össze magad!

- Lehetne, hogy nem dühítesz még te is? – kérdezte a válla fölött.

- Lehetne, de imádom, amikor morcos vagy – perdült mellé, majd ellökte a kezét és az ölébe húzódott, minek nyomán a rövid ruha rögvest a csípőjéig csúzott. Szinte elveszett a szőke ölében.

Azumi hátradőlt, rövid időn belül sokadik alkalommal, és mosolygott. A lány az arcára simított és billentette a fejét, mert úgy számolta, hogy most pár órán keresztül biztosan nem a ceruzáját fogja az kezében tartani. Arra gondolt, hogy talán jót is tesz majd egy kis huncutkodás, ami tereli a gondolatait.

A lányt Ayának hívták, jól kijöttek, talán még szerették is egymást, de erről valahogy sosem esett szó. Legalábbis hangosan kimondva biztosan nem. Azumi nem akart ezzel a kérdéssel foglalkozni, amíg jól érezték egymás mellett magukat mindegy volt, hogy ez szerelem-e, vagy csak valami hasonló, mivel egy percig sem hitte, hogy ez a lány lenne az utolsó, akivel összejött. Sosem kellett azon aggódnia, hogy egyedül marad-e, sokáig nem volt szingli. Aya előtt is épp csak két hónapig. Népszerű volt és ki is használta, nem rosszindulatúan, csak élt a lehetőségekkel. Most is erre készült, ha már az asszonykája így nyeregbe pattant.

Felemelte a könnyű testet és már indult az ágy felé, ami amúgy nem volt messze, az ő hosszú lábaival két lépés csupán. Sarkon fordult és belezuhant az ágyba, mégse ejthette le Ayát, hogy aztán ő dőljön rá. A lány azonnal kibújt a ruhájából, és lehajolt a szőkéhez csókolózni. A hatalmas tenyerek szinte teljesen betakarták a hátát, ahogy rásimított, ha akarta volna fél kézzel azt csinál Ayával, amit akar, de ő jobb szerette mindkét kezét és az összes ujját használni. Gyakorlott mozdulattal pattintotta ki a kedvenc csipkés melltartót, amit a lány viselt, majd olyan messzire dobta, hogy már nem is látta. Előre húzta a kezeit, a tenyerei alatt eltűntek a hetyke kis mellek. Aya halkan, izgatottan préselte a száján ki a levegőt, nem lehetett hangos, ezek a falak körülötte nagyjából papír vékonyak voltak. Azumi kifejezetten szerette, hogy ilyen csendesen, szinte lopva vannak együtt, talált ebben valami nagyon is izgatót.

Kivágódott a bejárati ajtó, közben hangos, szinte bántó hangszínű köszönés szaladt végig a lakáson a fülét. Azumi azonnal maga alá fordította Ayát, hogy eltakarja. Hátra kiáltott az érkezőnek, mire egy elégedetlen sóhaj futotta körbe a szobát.

- Semmit nem láttam, ne hisztizz – dohogta az érkező, majd kisétált a szobából. – Különben meg zárd be az ajtót, ha kefélsz – szólt még vissza.

Az érkező Sunny volt, Azumi testvére. Vagyis örökbefogadott gyerek volt, de mivel együtt nőttek fel, így aztán tényleg testvérként tekintettek egymásra. Sunny volt az egyetlen meleg srác, akit tudott Azumi kezelni. Sunny egy energia bomba, azt tette, amihez kedve volt, mondta, amit gondolt, teljesen más, mint Azumi. Ha jellemezni kellett volna őket, akkor Azumi volt a nyugodtan fodrozódó tó, míg Sunny a tajtékzó tenger. Nem is lehettek volna különbözőek, mégis jó testvérek voltak. Azumi hűtötte Sunnyt, az meg hevítette a másikat. Tökéletes egyensúly. Legalábbis ezt látta a kívülálló, aki nem ismerte Sunnyt úgy, ahogy Azumi.

Sunny nem lakott Azumival, de akkor jött és ment, amikor akart, ezért történhetett ez most meg. Megint. Nem az első volt, hogy Sunny megzavarta őket ebben, vagy bármiben, amit épp csináltak. Aya nem mindig volt vele kedves, különösebben nem is kedvelték egymást, ez nem volt titok. Azumi igyekezett őket nem egy légtérben elhelyezni, nem szerette a feleleges feszültséget.

Sunny egy kék színű nyalókával ült le a kanapéra és a telefonján lapozgatta az egyik alkalmazása adatait. Mikor Azumi kijött a szobájából, csak felpillantott, azt hitte befejezik, amit elkezdtek, őt nem zavarta volna kicsit sem, nem volt a szégyenlős fajta. Azumi becsukta maga mögött az ajtót és leült Sunnyval szemben, majd rágyújtott.

- Mit keresel itt? – kérdezte Azumi.

- A kedvenc bátyámat – dobott egy csókot a levegőbe. – Nem jövök én csak úgy?

- De, gyakrabban is mint kéne – szívott a cigarettán.

- Bocs, tegnap azt mondtad, hogy ma nem lesz itt. Ha tudom, nem jövök.

- Változott a terv. Gond van? Szoktál hívni, ha jössz.

- Kéne az a csoda krémed, nagyon.

- Mim? – ütötte le a hamut.

- Az a krém, amit meccsek után használtál régen, amitől gyorsan gyógyultak a sebek.

- Minek?

- Csak add ide, kérlek – Azumi szemöldöke kissé fentebb csúszott, Sunny ritkán használta ezt a szót.

- Mi baj van? – kérdezte Azumi komolyabb hangnemben.

- Nem szeretném részletezni, segíteni akarok valakinek.

- Ne keveredj bele semmibe – mondta a szőke, majd felállt és egy perc múlva hozta a krémet.

- Köszönöm – nyúlt a krémért, de a szőke elhúzta a kezét, miután Sunny szólt.

- Mi a fene folyik itt? Kérsz és megköszönsz?

- Azumi... Nem vagyok én olyan bunkó. Add ide kérlek, sietek – nyújtotta a kezét, tényleg kissé türelmetlennek tűnt.

- ...Nem kell sok belőle - kezdte. – Naponta többször használja, amíg szükséges. A foltok gyorsan eltűnnek, a fájdalom is enyhül, de azért lássa orvos, oké?

- Persze, meglesz – nyúlt újra, de megint elhúzta a krémet a szőke.

- Lássa orvos – mondta szigorúan.

- Nem citálhatom el orvoshoz, de megmondom. Kérlek, sietek.

Azumi végül odaadta a krémet, de rettentően kíváncsi volt, hogy miért volt így a testvére besózva. Ha eljött ezért a krémért, akkor tényleg valakinek segíteni akart, és annak bizonyára orvos is kéne. Ez egy speciális krém volt, amit egy gyógyszerész exe kavart ki neki és készíti azóta is, ha szükség van rá. Korábban Azumi versenyszerűen boxolt, és akkor gyakran volt szüksége erre a kencére. Mostanában már csak testmozgásként tekint rá, de néha még beszerez egy-két csúnyább foltot, akkor hasznos ez a krém. Még pár percig gondolkozott a dolgon, aztán visszament a szobájába, mert volt egy befejezetlen ügye Ayával.

Sunny egyenesen Daihoz sietett, aki többször elmondta neki telefonon, hogy ne jöjjön, jól van, de Sunny elég önfejű volt ahhoz, hogy ezt meg se hallja. Kitartóan állt az ajtóban és a csengőre ragasztotta az ujját bízva abban, hogy Dai előbb-utóbb megunja a szűntelen zajt és ajtót nyit. Így lett, bár elég sokáig tűrte az idegesítő csengőt. Dai vett egy nagy levegőt, miközben elfordította a zárban a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót. Lassan csinálta és szándékosan mögé állt, hogy Sunny a lehető legkésőbb lássa meg, nem mintha az a néhány másodperc számított volna bármit is. Sunny két hosszú lépéssel a lakásban volt, nyomban Dai elé perdült, végig nézett rajta. Nem szólt semmit, várt még egy-két percet, mielőtt rákezd a mondókájára. Letette a táskáját, vagyis inkább ledobta a lába mellé, majd a kabátját is ráhajította. A fejével bökött a fürdő felé, Dai pedig kelletlenül indult, míg Sunny bezárta az ajtót maga mögött. Ő is nagy levegőt vett, igyekezett higgadt maradni, bár tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, de Dainak anélkül is volt elég baja, hogy ő osztani kezdje az észt.

Dai a mosógépnek támaszkodva bámulta a padlót, mikor Sunny utolérte a fürdőben. A mosdó szélére tette az Azumitól kapott tégelyt, majd feltűrte a felsője ujját a könyökéig. Intett Dai felé két ujjal, mire az csak fészkelődött, végül vigyázva áthúzta a fején a pólóját. Sunny csettintett, mire Dai hátra ejtette a fejét és a nadrágját is levette. Sunny közelebb lépett és billentett Dai fején a fény felé, hogy jobban lássa az arcát. Lecsavarta a tégely tetejét, az ujját épp csak belemártotta a krémbe, majd lehelet finoman végig húzta az ujját Dai szeme alatt húzódó piros folton. Dai még csak nem is szisszent, egyrészt ez neki semmiség volt, másrészt Sunny tényleg óvatos volt.

- Ki.Fogom.Fordítani.A.Beleit – tagolta keményen Sunny, Dai pedig elhúzta a száját. – Mondanám, hogy meg érdemled, amiért ilyen hülye vagy, hogy még mindig vele jársz, de az igazság az, hogy ez senkinek sem jár!

- Mi a fenét kensz rám? – kérdezte Dai, nem szándékozott reagálni Sunny szavaira.

- Csodaszer – mondta szárazon. – Gyorsan hat és még jó az illata is – szimatolta az ujját.

- Nem kellett volna.

- Ezek itt mást mondanak – szólt és Dai testén szétszórt foltokat böködte az ujjával, amikről tudta, hogy biztosan fájnak is.

Nem tévedett, Dai meg-megugrott és sziszegett, ahogy Sunny nyomkodta a testét, mintha gombokat talált volna rajtuk.

- Köszönöm – szólt Dai, közben Sunny a tenyerében dörzsölt egy kevés krémet, majd a másik nyakára simította a kezeit, épp beleillettek Jo ujjnyomaiba az övéi, nagyjából hasonló méretű volt a kezük.

Dai megfeszült egy pillanatra, ezt Sunny is jól látta, de azonnal megnyugodott, amint megérezte a finom mozdulatokat, amiket a jó szándék irányított. Dai becsukta a szemeit és Sunny csuklóira fogott, majd elhúzta a fiú kezét, kicsit megszorította, mintha épp köszönetet mondott volna. Sunny Dai mellkasán lévő sérülésre húzta az egyik kezét, a másikat pedig a tarkójára csúsztatta, ahol épp semmilyen seb, vagy folt nem volt. Egy villanásnyi időre elfelejtkezett magáról, és maga felé húzta Dait, épp csak össze nem ért az ajkuk. Dai maga is elbizonytalanodott a folytatást illetően. Őrültség, jól tudta, de Sunny felől mégis valami megnyugtató áradt felé, ami még arra is rávette volna, hogy megcsókolja. Mozdított a fején, Sunny viszont elhúzódott, lassan felemelte a kezeit és hátrébb lépett, majd inkább leült a hideg padlóra. Dai még így foltokkal borítva is jól nézett ki, vagy épp ezektől lett most olyan kívánatos, hogy Sunny elcsábuljon. Jobban mondva akarta, hogy Dai valami finomat tapasztaljon, amiből rájön, hogy Jo mellett nincs több dolga. Csak félig volt vicc mindig, amikor cukkolta valami flört félével.

- Ne haragudj, nem tudom, mire gondoltam – mondta Sunny. Dai hirtelen nem is tudott mit mondani. Sosem történt még ilyesmi, de nem haragudott érte, csak meglepte, főleg a saját reakciója.

- ...Szóval, hogy is használjam ezt? – fogta a tégelyt a kezébe. – Nincs rá írva semmi. Nem valami illegális szutyok, ugye?

- Nem, teljesen legális, egy ismerősöm készíti. Gyógyszerész, nem valami sarlatán!

- Jó érzés a bőrömön – biccentette.

- Meg kéne mutatni orvosnak.

- Nem hinném. Eddig is megoldottam magam. Csak kenjem be, ami fáj?

- Igen. Van seb, amit tisztítani kell?

- Most nincs. Csak fáj – vonta a vállát. – Sajog mindenem.

- Mik ezek a szabályos foltok?

- Pántoktól vannak, elég szorosra húzta őket. Nem is volt olyan rossz, csak valami kattant neki közben és elfajult a dolog. Azt hiszem, túlságosan felizgatja ez a fajta szex és átbillen a határon, aztán túlzásba esik.

- Most véded, jól értem?

- Nem. Csak hangosan gondolkodom.

- Te ezt tényleg élvezed? Mármint, hogy megkötöz, meg szorongat?

- Bizonyos mértékig igen, de mostanában durvább, mint korábban. Azt hiszem, valami megint bántja.

- Akkor nyissa ki a száját és beszéljen, ne keféljen ájultra!

- Nem ájultam el!

- Most nem – jegyezte meg Sunny. – Kérlek, hagyd el...!

- Hová mennék?

- Hozzám!

- Nem lenne nyugtunk tőle. ...Különben sem mindig ilyen! Ha nem veszekszünk, vagy nem dühös, nem olyan gáz.

- Nálatok egy sima szex is erőszaknak tűnik.

- Mi így szeretjük – jelentette ki Dai, mire Sunny arca megnyúlt. Egyszer sem hallott még ilyet Daitól és ezúttal is kamunak gondolta.

- Ő lehet, hogy igen, de te nem.

- Nem tudod, mi jön be és mi nem.

- Ez igaz, de nem gondolom, hogy jól érzed magad itt és így. Úgy nézel ki, mint akit megvertek. Ja, mert megvertek! – mondta kissé gúnyosan.

- Azt hittem, segíteni jöttél, nem vádaskodni.

- Hagyjuk, már milliószor elmondtam a véleményem. De még mindig tartom, hogy egyszer rohadtul laposra verem!

- Ne bántsd, csak magadnak ártanál vele.

- Hol van most?

- Passz. Most órákig nem jön vissza, ilyenkor ezt csinálja.

Sunny ingatta a fejét és őszintén nem értette ezt az egészet. Mióta Jo és Dai együtt voltak, nem értette miért is alakult így. Dai egy rendes srác, teljesen más volt, mint Jo. Bár igaz volt, hogy Jo mellett sokat formálódott a fiú, bizonyos értelemben magabiztosabb lett, máskülönben pedig nagyon is el volt nyomva. Sunny utálta Jot, sokszor különböztek már össze, csak Dai miatt nem ütötte még meg egyszer sem, pedig valahányszor találkoztak bizsergett a tenyere.

Sunny felállt és elvette a krémet Daitól, majd folytatta a foltok, apró sebek kezelését. Nem ejtettek több szót Joról, vagy a történtekről, inkább valami semleges témáról beszélgettek. Dai igyekezett úgy viselkedni, mintha semmi komoly nem történt volna, Sunny pedig próbált hülye lenni és elhinni Dainak, hogy jól van. Ő komolyan tartott attól, hogy egyszer nagyobb baj is lesz ezekből a „kattanásokból", amikről különben hitte, hogy állandó minta és nem csak néha előjövő dolog. Azt gondolta inkább, hogy időnként látványosabb nyomok maradnak, mint most is. Néhányszor korábban tett utalásokat arra, hogy mellette jobb helyen lenne Dai, de ezeket a fiú következetesen eleresztette a füle mellett, sosem reagált rá, pedig Sunny komolyan beszélt.