Sunny egyik reggel a könyvelő irodából igyekezett az autója felé. Ahogy már megszokta, ezen a reggelen is várt valamit a parkolóhely tulajdonosától. Szokásukká vált üzengetni egymásnak. Ha épp ott állt Kai autója, és Sunny arra járt, biztosan nem ment el szó nélkül a kocsi mellett. Ha tehette beállt a helyére, ahogy ezen a reggelen is. Már kilenc óra után járt az idő, így az egyetemre sietett. Az autóján ezúttal egy óriási zaccos kávéfoltot talált épp motorháztetőn, és a vezető oldali kilincs is gondosan be volt kenve. Sunny nevetett. Vicces volt, hogy egymásra licitálnak abban a tekintetben, hogy ki tud nagyobb bosszúságot okozni a másinak. Fogalma sem volt arról, hogy kivel játszik, de újabban bejött neki ez az arc nélküli játék. Ahogy Bossal is remekül kijött, így ez a bérelt helyes sznob is szórakoztatta. Igaz másképp.

Nagyjából letakarította az ajtót, majd beült és az első autómosóig meg sem állt. Ott egy plakáton reklámoztak festéksprayt. Meg is fogalmazódott benne, hogy mi a következő megtorlás. Nevetve mosta az autóját, közben hallotta pittyegni a telefonját. Biztos volt benne, hogy Boss írt neki, mostanában minden reggel beköszönt ilyen tájban a második kávéját szürcsölve. Sunny és Boss megtanulták egymás napirendjét. Igazság szerint sok mindent megtudtak egymásról, de azt nem lehetett mondani, hogy túlságosan fontos dolgokat. Óvatos volt mind a kettő, nem adta ki magát könnyen egyikük sem. Boss néhányszor kérte, hogy találkozzanak, de Sunny elutasította. Azt hitte, ettől majd megtorpan az ismerkedésük, de tévedett. Boss továbbra is kereste. Ettől Sunny megnyugodott, látott valami reményt arra, hogy előbb-utóbb mégis lesz ebből valami.

Kai az irodában mosolygott a plafon felé, mikor Azumi besétált az irodába. Letett elé egy papírt és leült vele szemben. Kai felé fordult és mosolygott tovább. Azumi is vigyorgott, nem tudott mást csinálni, miközben Kait nézte.

- Mi van, nyertél a lottón? – kérdezte Azumi.

- Dehogy, csak azt hiszem valami kamasz kölyök szállta meg a testem és az elmém.

- Ezt nem értem.

Kai kocogtatta a szék karfáját, majd felpattant és becsukta az ajtót. Visszalépett az asztalához és a tarkójára simított. Felpillantott, majd ciccentett egyet.

- Elég kínos, de azt hiszem online randizok valakivel.

- Te?

- Én. Ezért mondom, hogy kínos. Ez nem én vagyok. Én repülővel viszek randizni valakit, nem chatablakban bohóckodom! Áh, nem is értem – dugta a kezeit a zsebébe. – De annyira jó!

- Oké-oké, értem. De miért is baj ez?

- Komoly férfi vagyok, nem egy gimis srác, aki telefonon keresztül arcoskodik.

- Nincs ezzel semmi baj. Modernkort élünk – húzta a vállát.

- Akkor is...

- Inkább arról beszélj, hogy milyen a pasi?

- Nem is tudom. A nevét sem tudom, nem láttam még róla képet. Jobban mondva az arcáról. Elég sok testrészét láttam már – kuncogta. – De nem tudjuk, hogyan néz ki a másik. Csak felhasználó nevünkön szólítjuk egymást. Izgalmas – mosolyogta. – De hangját ismerem – mondta, majd épp csak befejezte a mondatot, amikor jött is az üzenet Redtől és persze a jelzés, ahogy Boss nevét mondja.

Azumi hirtelen kihúzta magát és körbe nézett, ismerősnek tűnt a hang.

- Jó, mi? Az ő hangja. Küldött egy üzenetet – Azumi megrázta a fejét tovább vigyorgott, ahogy a főnöke bazsalyog egy sms után.

- Szóval, akkor mit tudsz róla?

- Egy csomó mindent különben. Könyvelő. Dögös. Okos. Szereti a könyveket. Nincs növény a lakásában. Jól érvel, tud vitatkozni, ezt nagyon szeretem. Laza, de ugyanakkor komoly. Néha elég nehéz témákat boncolgat. Igaz, ez tényleg ritka. Most épp úton van – nézett az órájára.

- Honnan tudod?

- Ismerem a rutinját.

- Miért nem találkoztok?

- Nem akarja. Talán fél attól, hogy személyesen nem lesz olyan jó.

- Megértem. Valami hasonlót éltünk meg Daial. Hosszú sztori, de mi eleinte csak telefonáltunk. Ő beszélt, én hallgattam. Nehezen indult a dolog, de megérte kivárni.

- Azt hiszem, ez sem lenne rossz – révedt el egy pillanatra.

- És mi van a háborúddal?

- Döntetlen – sóhajtotta. – Nem tudom, ki ez a pondró, de ha találkozok vele, lehet kórházba juttatom. Ma reggel kávézaccal öntöttem le a kocsiját, remélem jól rászáradt és vakargatta egy darabig. És képzeld! Hiába kérem, nem telepítenek kamerát! És nem engedélyezték a távirányítós kaput sem a hely elé! Hát ki vagyok én, hogy ilyesmit visszautasítsanak? – dohogta. – Őrület.

- Az, rémes – értett egyet mosolyogva Azumi. – Különben miért nem nyomozod le a rendszámot?

- Az nem lenne fair. Talán neki nincsenek ilyen kapcsolatai, lehetőségei.

- Nem tudom eldönteni, hogy ez téged bosszant, vagy szórakoztat?

- Attól függ, hogy milyen napom van – húzta a vállát.

Azumi hátradőlt a széken és figyelte Kait.

- Megmutatnád még egyszer ezt a te titokzatos barátodat? Mármint a hangját. Tetszett.

- Ó, képem is van róla egy csomó – nevette és előhúzta a telefonját, majd újra lejátszotta a rövid hangüzenetet. Azumi bólogatott, belül pedig vigyorgott. Amikor néhány képet is látott ettől a Redtől, egészen megszédült egy pillanatra. Biztos volt benne, hogy Sunnyról van szó, felismerte a lakását. Semmit sem árult el sem a testbeszéde, sem arckifejezése.

Azumi alig várta, hogy itt végezzen és hazamehessen Daihoz. Nem csak azért, mert látni akarta, hanem mert majd' felrobbant, hogy valakinek elmondja, mit tudott meg.

Azumi lelkesen mesélt a felfedezéséről Dainak, teljesen beleélte magát a sztoriba, Dai pedig harapta az ajkát, közben belülről feszítette az érzés, hogy el kell mondania Azuminak, hogy ő már tudott erről. De megígértem. Mormolta magában. Sunny érdeke.

- Tudtam róla – bukott ki végül Daiból.

- Hogyhogy? – nézett rá a szőke meglepetten.

- Pár hete Sunnynál beszélgettünk, és valamiért nagyon bele volt merülve a telefonjába. Rákérdeztem, és elmondott néhány dolgot.

- Azt, hogy miért van szarul?

- Igen – bólintotta. – Szóval, utálja, hogy egyedül van. Azt mondta, az exe miatt olyan magas falakat emelt, amin nem jut át senki, de ő is mögéjük szorult. Megrekedt egy sötét állapotban. Regisztrált egy oldalra, ahol valaki ráírt.

- Boss. Kai.

- Igen.

- És ettől kéne kiborulnom?

- Nem. Az exétől, akivel majdnem lefeküdt, aki utána is megkereste és próbálkozott.

- Tudtam, hogy hazudik, de ezt már megbeszéltük a múltkor. Mármint veled, neki nem említettem, hogy tudok róla – ingatta a fejét Azumi. – Amikor idejött egyik hajnalban, azt mondta, hogy randizott, nem hittem el.

- Nekem is sántított a sztori, de mivel épp Jo miatt magam alatt voltam, ráhagytam.

- És most mi van? Miért van szarul, ha amúgy alakul ez a Boss vonal?

- Azt nem tudom. Biztos történt valami, amit nem mondd el. Különben erről az online dologról se mondott semmit, csak annyit, hogy van. Makacs.

- Mint egy öszvér – ismerte el Azumi.

- Most mit csinálunk? Csinálunk valamit? – nézett a szőkére bizonytalanul.

- Nem, dehogy. Sunny sem szólt, amikor rájött, hogy mi ketten ismerjük egymást. És az megtörné a varázst. Látod te is Sunnyt, nem? Jól néz ki mostanában és biztos vagyok benne, hogy Kai miatt. Leszámítva, hogy most megborult megint valamiért.

- Hn, igazad van. De miért nem akar találkozni vele?

- Te miért nem akartál velem találkozni?

- Az más! – legyintette.

- Nem, nem az. Fél, hogy személyesen más lesz. Most klassz, de mi van, ha csalódik?

- Én tudtam, mire számíthatok tőled.

- Nagyjából. Kérlek, Dai ne szólj erről Sunnynak.

- Nem fogok, ígérem – emelte a kezét és mosolygott tovább. – Ez egészen döbbenetes – kuncogta.

- Kai jó ember. Feszes, de jó fej. Kedvelem. Eddig úgy tűnik, jól kijönnek. Nem bánnám, ha összejönne – mondta komolyan. – Azt gondolom, mindkettőnek kijár már valami klassz dolog.

- Kait nem ismerem, de Sunnyval kapcsolatban egyetértek.

- Akkor imádkozzunk.

- Nem vagyok hívő – rázta a fejét Dai.

- Hm, én sem, de egy istent azért imádok.

- Tényleg? – nézett rá hitetlenkedve.

- Aha. A szerelem istenét, és ideje áldozni az oltárán, minden szerelmesért könyörögve – bökött a fejével a háló felé.

- Menj a fenébe – nevette Dai és a levegőben meglegyintette Azumit, aki hátrébb lépett, közben húzta magával a fiút.

Sunny közben egy plázában ült és persze Bossal beszélgetett. Nem volt valami komoly a téma, csak beszélgettek, mindenféléről, mint a régi ismerősök. Ismerősök. Barátok. Mint egy pár. Ezt egyikük sem írta le, az túl hivatalos lett volna, de már olyan régóta és olyan mélységekbe menően váltottak üzeneteket, mintha személyesen beszélgettek volna. Olyan témát is kiveséztek már, amit „idegenek" nem szoktak. Mindketten kerülték a találkozásra irányuló témákat, mert bár mindketten érezték, hogy ez lassan valóban kinövi magát, mégis bizonytalanná vált mindkettő. Sunny nem változtatott az álláspontján, hogy ez így biztonságos és jó, Boss pedig lassan kezdte úgy érezni, hogy a másiknak igaza van. Ő is tartott attól, hogy ez a varázs megtörik. Sajnálta volna. Egy kicsit még mindenképp megakarta tartani így a dolgokat.

- Tényleg félsz a bogaraktól? – kérdezte Sunny és annyi nevetgélős hangulatjelet írt a kérdés végére, hogy alig fért az üzenetbe. Boss a telefon másik végén mosolygott, ő nem nevetett. Egyrészt egy kávézóban volt, másrészt a hangos nevetés sosem állt hozzá túl közel. És tényleg rettegett a bogaraktól.

- Tényleg. Fekete pont jár érte? – írta a választ.

- Dehogy. Aranyos. Bár igaz, a bogarak kellemetlenek.

- Na ugye. Te mitől félsz? – kérdezte Boss.

Sunny halkan hümmögött a telefonjára, majd írni kezdte a választ. Mielőtt elküldte volna kicsit hezitált, végül mégis megnyomta a gombot.

- A magánytól – Boss letette a kezéből a csészét és elkomolyodva aprót sóhajtott. Szerette, amikor Red komoly témákat említett, de ez a válasz kicsit elszomorította.

- Magányos vagy?

- Nem is tudom. Mostanában kicsit kevésbé – írta a választ némi szünet után.

- Mitől érzed így?

- Ha leírnám, az kínos lenne – válaszolta Sunny.

- Kínosabb, mint a tegnap esti videód? – kérdezte egy kacsintós hangulatjellel.

- Sokkal.

- Kérlek, mondd el – kérte Boss. Sunny nem látta, nem is volt semmilyen emoji az üzenet végén, de úgy érezte, hogy a másik tényleg kíváncsi rá.

- Miattad – jött a rövid, de igenis fontos válasz. Fontos volt Sunnynak és fontos volt Bossnak.

- Találkozzunk – kérte Boss. – Kerüljük a témát, szándékosan kerüljünk. Kedveljük egymást, miért nem akarsz találkozni? Már engem is meggyőztél, hogy jól van ez így, pedig nem. Látni akarlak.

- Olyan régen várok már valami ilyesmire, és most, hogy itt van félek, hogy szétpukkan, mint egy szappanbuborék. Túl szép ez, hogy igaz legyen – írta azonnal Sunny és őszinte volt, ha már ilyen irányt vett a beszélgetésük.

- Miért írod le ezt az egészet azonnal? Miért nem bízol bennem? Magadban?

- Sosem kellettem igazán senkinek. Most miért lenne másként...?

- Ne sértegess – Sunny megilletődött a hirtelen válaszon, amitől el is szégyellte magát. Nem akarta megsérteni Bosst, eszébe sem jutott, csak azt írta, amit érzett.

- Nem akartalak megbántani. Csak a rossz tapasztalataim mondatják ezt velem. Ne haragudj.

- Én nem vagyok a múltad egy darabja. A jelen vagyok. Talán a jövő, ez tőlünk függ – Sunny kifújta a levegőt, kicsit remegni kezdett a keze.

Kezdett ez a dolog komollyá válni még akkor is, ha csak online kapcsolat. Másoknak talán nevetségesnek tűnt volna ez az egész, de jelenleg Sunnynak nagyon is valóságos volt. Ahogy Bossnak is, bár hogy mennyire, arról Sunny csak most kezdett némi fogalmat alkotni.

- Bocsánat.

- Nem kell bocsánatot kérned, csak ne hasonlítgass azokhoz, akik semmibe vettek – írta Boss. Sunny lehunyta a szemét és az ajkába harapott.

Annyira jó volt olvasni, amit a férfi írt. Annyira jól esett a lelkének, hogy valaki így tekint rá. Hogy valaki komolyan veszi, hogy valakit érdekel. Ő érdekel. Nem a vörösre festett haja, a trendi öltözéke, a jól megválasztott kiegészítői, nem a menő kocsija, hiszen ezekből kb. semmit sem látott még Boss.

- Itt vagy még? – kérdezte Boss, mivel Sunny percekig nem reagált.

- Itt, bocsánat. Csak kicsit elbambultam. Köszönöm, amit írtál. Tetszik. Tetszel.

- Ezért mondtam, hogy találkozzunk.

- Csak még egy kicsit... Egy kicsi időt adj – kérte Sunny. – Hadd élvezzem még egy kicsit ezt az egészet.

Boss kiitta a kávéját és tekert a nyakán, majd kezébe vette a telefont. Úgy érezte, elérkezett az idő, hogy elővegye a Boss énjét és új irányba terelje a dolgokat.

- A hónap végéig adok időt. Addigra döntsd el, hogy mit akarsz. Ha találkozol velem, nagyon jó. Ha nem, akkor befejezzük ezt az üzengetést.

Sunny remegése felerősödött, ahogy ezt az üzenetet elolvasta, megijedt. Megijedt attól, hogy megint elutasítják, hogy megint nem kell majd valakinek.

- Rendben – írta végül.

- Rendben. Később kereslek, most találkozóm van. Ne agyalj sokat, nem a világ készül összedőlni, csak látni akarlak, és máshogy nem megy, úgy tűnik – írta Boss egy mosollyal a végén.

Sunny erre nem válaszolt, de Bossznak volt egy nagyobb összege erre a reakcióra, mert ez is egy reakció. Letette a telefonját, majd az érkező üzletfele felé fordult és hellyel kínálta. Közben Sunny felállt és elsétált az asztal mellett, ahol Kai épp fogadta az üzletfelét. Kai a fiú után fordult, maga sem tudta miért, de meg akarta szólítani. Ismerős érzés támadt benne. Arra emlékeztette, mint mikor egy üvegfal mögött állt és vele szemben ehhez a vöröshöz hasonló fiú. Nem tudhatta, hogy figyeli őt, de Kai élénken emlékezett arra a furcsa érzésre, amit akkor érzett, mikor az ismeretlen fiú szemeibe nézett, amit azóta sem tudna megfogalmazni. Most ez villant fel benne. Hirtelen inkább a srác után ment volna, hogy kérdőre vonja, miért keltett benne ilyen megfoghatatlan érzést. Bizonyára bolondnak nézné, hiszen csupán elsétált mellette, még csak rá sem nézett, Kai nem látta az arcát. Kai gondolatban megrázta magát, visszafordult az ügyfeléhez, és magára húzta az üzletember szerepét, ahhoz pedig tiszta fej kellett, ahol nem volt helye ismeretlen vörös hajú srácoknak.