Kai az irodához közeli parkban ült és a telefonját nyomkodta. Híreket, emaileket olvasott, válaszolt rájuk, dolgozott és pihent egyszerre. Néhány üzenet is várta, az egyikre nagyon kíváncsi volt, de ahhoz kerített egy kávét is a kis standból, amit nagyon szeretett itt a parkban. Külön neki főztek egy bizonyos kávét, mert az nem szerepelt az itallapon. Már ezért megérte. Szerette az ilyen kiváltságokat, meg úgy általában, ha kivételeztek vele, még akkor is, ha ez ilyen apróság. A kávéjával visszaült a padra és megnyitotta az üzenetet. Hosszú, szépen fogalmazott, ugyanakkor könnyed írás volt. Biztos volt benne, hogy fiatal az, aki írta. Nem árult el magáról semmi konkrétumot a másik, de Kai úgy gondolta, hogy egyetemista lehet. Legalábbis nagyon remélte, mert nagyon sajnálta volna, ha adott esetben vissza kellett volna utasítania a srácot, mert az túl fiatal.

A fogadásból történt regisztrációból sosem gondolta volna, hogy egyszer azon kapja magát, hogy online flörtöl valakivel. Mikor erre gondolt, mindig nevetnie kellett, eléggé komfortzónán kívüli dolog volt ez tőle. Mégis ez a Red nevű fiú, srác, férfi valamiért megfogta. Azt sem tudta, hány éves lehet, de azt gondolta, hogy fiatal lehet. Eleinte egy-egy üzenetet váltottak naponta, aztán kezdtek sűrűsödni. Észre sem vették, de már apróságok miatt is üzentek egymásnak, határozottan jó kapcsolat alakult ki köztük, pedig írott szövegen kívül másképp nem ismerkedtek.

Kai előző este feldobott egy témát, amire a másik nem tudott röviden válaszolni, hosszú kifejtéshez pedig nyúzott volt, így mostanra hagyta. Kai szélesen mosolyogva olvasta az írást, betűről betűre figyelmesen értelmezve. Kedvelte a srácot, bár azt sem tudta, hogy hol él, hogy néz ki, hány éves, vagy egyáltalán semmi információja nem volt róla ebben a tekintetben. Ivott a kávéból és fogalmazni kezdte a választ, ami igazából egy újabb kérdés volt, amire szintén valami hasonló aprólékosan kifejtett választ várt. A válasz mellé csatolt egy képet a kávéjáról, mivel ez már szokássá vált. Kai sok kávét ivott, nagyjából mindig volt a keze ügyében egy papír pohár, vagy porcelán csésze, amiben kávé volt. Mindegy volt, hogy erős, gyenge, üres, vagy édes-tejes, koffeinmentes, csak kávé legyen.

A képet és a válasz üzenetet Sunny olvasta, mint Red az egyik előadáson a leghátsó sorban ülve. Nem különösebben érdekelte ez a tárgy, de muszáj volt bejárnia. Nem bánta, úgy is csak egyedül lett volna otthon. Először Sunny egy képet küldött válaszként, ő szokás szerint nyalókát fotózott, mert nála az volt az állandó kiegészítő. A cigaretta mellett. Sosem gondolta komolyan, hogy ezeknek az alkalmazásoknak valóban van értelmük, de rácáfolt az élet, mert épp széles mosollyal az arcán válaszolt egy ismeretlen ismerősnek. Boss egyszer fel is hívta, de Sunny azonnal blokkolta a hívást, csak üzenetváltásra volt engedély. Sunny megijedt attól, hogy hirtelen a semmiből egy idegen akarja hívogatni. Épp valami ilyesmit akart, de azért nem így. Jó volt írásban, ott, ha valami nem tetszett, egyszerűen nem válaszolt, vagy terelte a témát a nélkül, hogy magyarázkodnia kellett volna személyesen. Sunny szimpatikusnak találta Bosst, bár az hamar lejött neki, hogy kissé feszes a fickó, nem tartotta véletlennek a felhasználó nevét sem, de nem volt irritáló így írásban.

Közben Kai visszament az irodába és elégedett mosollyal a szája sarkában nekiállt a délutáni munkájának, ami ezúttal is sokáig tartott. Sosem sietett befejezni a dolgait, nem volt otthon senki, aki várja, csak egy kóbor macskája, aki néha megjelent, de különösebben nem izgatta, ha meg kellett váratnia. Ezen a napon is már este nyolc elmúlt, mikor lezárta a gépét és hátra dőlve nyújtózott egyet. Kipattintott három gombot az ingén és az arcát dörzsölte. A drága órájára nézett, éhes volt. Nem volt meglepő, egész délután itt ült, csak négy kávéscsésze állt előtte, az utolsó kettő koffeinmentes. Kitty mindig letiltotta délután a kávéról.

Felállt és fogta a zakóját, majd a karjára terítette és elindult. A zsebében csippant a telefonja, Red írt neki egy rövid üzenetet, csak annyit, hogy nézzen fel az égre. Kai nem értette, de amint kilépett az épületből felnézet, fordult egyet, nézelődött, de nem látott semmi különöst, majd hirtelen egy fényes csík hasított felfelé az égen. Mintha valamit fellőttek volna. Kai végig kísérte a szemével, majd néhány másodperc múlva felrobbant a levegőben a fénycsóva, és aranyszínű sziporkát vetett széles körben. Kai néhány hirtelen mozdulattal szétnézett maga körül. A közelben van, gondolta magában, még a telefonját is megszorította, majd ezt a gondolatát meg is írta Rednek, aki nem válaszolt ezúttal sokat, csak egy mosolyt küldött. Kai megrázta a fejét, honnan is tudná, hogy ki ő valójában. Végül Red küldött egy hivatkozást, ami arról írt, hogy ezen az estén a városból mindenhonnan lehet majd látni ezt a fényt. Kai legalább abban biztos volt, hogy a városban él Red.

Sunny is egy morzsával közelebb jutott Bosshoz, mert nem titkolt szándéka volt, hogy legalább azt megtudja, hol él. Erre a kérdésre egyikőjük sem válaszolt, amikor felmerült. Tulajdonképpen nem bánta, hogy ilyen ez az üzenetváltás, legalább volt valami, amire várhatott minden nap.

Sunny kibontott egy nyalókát, az ajkai közé tolta, az édes gömböt feszesen vette körbe a vékony ajka, alatta még a nyelve is kivillant. Készített egy képet, amin csak a szája és nyalóka volt látható. Elküldte Bossnak és elköszönt tőle erre az estére.

Kai állt az épület előtt, nézte a képet, majd hátra ejtette a fejét és felnevetett. Itt állt talpig öltönyben, egy komoly céget vezetve és épp egy kamasznak való üzengetésnek örült. Nem volt ez komfortzóna, ha őszinte akart lenni. Ő, ha ismerkedett, azt drága éttermekben, elegáns helyeken tette, nem pedig internetes felületen. Igazából életében nem küldött még ennyi üzenetet, mint ebben a néhány hétben. Ő mindig szóban intézte az ilyesmit. Személyesen, szemtől szembe, amikor látta a másik reakcióját, amikor ő is tudott hízelegni, csábítani. Ez új volt, de nem rossz. Csak kicsit kínosnak érezte bárkinek is beszélni róla. Komolyabbnak tartotta magát ennél.

Dai Sunnyt figyelte, ahogy az somolyog maga elé, miközben ide-oda lökdösi a nyalókát a szájában és a telefonját nyomkodja. Ő maga lapozott egyet a könyvében és sóhajtott egyet, amit félig elnevetett. Sunny felé fordult. Fészkelődött ültében, úgy érezte mondania kellene valamit. Kiadni magából egy-két dolgot, és talán Dai lenne erre a legmegfelelőbb.

- Mondanál valamit? – kérdezte Dai egy oldalpillantással kísérve.

- Nem is tudom...

- Van valakid? – vette fel, mintha nem is volna fontos.

- Az nincs. Csak...

- Csak mi? – csapta össze Dai a könyvet és felugrott. A szemei olyan kíváncsian csillogtak, hogy Sunny kénytelen volt hátrébb húzódni. – Mondj már valamit!

- Oké, nyugi – emelte a kezét. – Szeretnék beszélni. Azt hiszem – motyogta. – Sosem szoktam panaszkodni.

- Ha beszélsz a problémáidról, az nem panasz.

- Ó, milyen bölcs lettél a bátyám mellett!

- Ne cseszegess, te se vagy különb – szúrt oda Dai.

- Igazad van – húzta a vállát.

- Bármit elmondhatsz, tudod, hogy nem adom tovább.

Sunny bólintott, majd kocogtatta a körmeit. Nehezen vette rá magát, hogy beszélni kezdjen.

- Nem vagyok valami jó formában mostanában – nevette halkan, kínosan érezte magát, miközben ezt kimondta, mert mindketten tudták, hogy mire gondol leginkább. – Elég... szarul, ha pontos akarok lenni. Sokáig azt hittem, hogy jó egyedül, magas falak között, de az utóbbi időben valami megtört bennem. Nem tudnám megmondani, hogy mi történt, de eléggé kizökkentett. Aztán összejöttél Azumival és... Ez olyan volt, mint egy gyomron rúgás. Pedig nem tettetek semmit – ingatta a fejét a padlót bámulva.

- Mi ennek az egésznek az előzménye? Az exed?

- Ő is. Alig voltam 17 mikor megismerkedtem vele. Azelőtt is jártam fiúkkal, de semmi komoly. Ő idősebb nálam, már nem is érdekel, mennyivel.

- Ezt, hogy érted? Nem tudod?

- Nem számít – rázta a fejét. – Szóval belezúgtam, és járni kezdtünk. A legkülönfélébb srácok jöttek be mindig, egyszer egy szumóssal is jártam – húzta az arcára a kezét. – Mindegy. Ő baromi jól nézett ki. Hosszú gesztenyebarna hajjal, barna metsző pillantással, tetoválásokkal, piercingekkel. Gitározott is, nagyon menőnek láttam, szóval csak csettintenie kellett és hanyatt vágtam magam. Nem ő volt az első, de sok szempontból igen. Szépen beszélt, kedves volt, fel sem tűnt, hogy kihasznál. Otthon minden nap hallgattam, hogy nem hozzám való, valami nem oké vele, de nem hallgattam senkire. Mindenkivel összevesztem és odaköltöztem hozzá. Szó nélkül hagyta. Azt gondoltam, pont úgy szeret, ahogy én őt.

- Miért nem hallottam én erről sosem? – vette közbe Dai.

- Nem volt elég bajod?

- Volt, de...

- Te sem mondtál sok mindent – vágott közbe.

- Az más. Szóval mi történt? – bökött Dai Sunny felé a fejével, nehogy elterelje végül a témát.

- Egész sokáig voltunk együtt, vakon bíztam benne. Alig beszéltem az otthoniakkal, azt gondoltam, nem akarják, hogy boldog legyek. Tévedtem. Egyszer elkaptam egy beszélgetést. Azt hitte, hogy alszok, de szakadt az eső és felébredtem. Utálom az esőt amúgy – szúrta közbe. – Néha még most is felriadok, mert ezzel álmodok – húzta a száját. – Eltudod képzelni, hogy valaki annyira kegyetlen legyen, hogy elhiteti valakivel, hogy ő valaki más?

- Ezt, hogy kell érteni? – ráncolta a homlokát Dai.

- Ő egy baromi gazdag fasz, aki azzal szórakozott, hogy engem átvert. Semmi nem volt igaz abból, amit mutatott. A neve sem. Ki sem tudom ejteni a számon. Se az igazit, se a hamist. Megjátszott mindent, én pedig mindent megtettem neki. Mindent. A beszélgetés közben hallottam, ahogy összetört bennem valami. Még most is érzem azt a fájdalmat, amit akkor mellkasomban.

- Vele találkoztál múltkor?

- Igen. Sokkal dögösebb, mint volt – fintorogta. – Állítólag nagyon sajnálja. Majdnem bedőltem neki újra, de eszembe jutott, mennyire utálom.

- Mégis felmentél hozzá.

- Részeg voltam, és évek óta nem csináltam senkivel, arra gondoltam, őt ismerem, tudom, mire számítsak.

Dai szemei csodálkozón kerekedtek. Sosem esett szó köztük túl részletesen, Sunny hogy áll ezen a fronton. Nem véletlenül kerülték a témát, Dai sem szívesen beszélt volna a Joval történtekről, ahogy nem is tette, de a nyomait Sunny mindig jól látta. Dai visszarázta magát a beszélgetésbe és érdeklődőn figyelt tovább.

- Az utóbbi időben sok volt a pia – ismerte el. – Ezen nem ártana változtatnom.

- Egyél helyette csokit – javasolta Dai, mire Sunny elnevette magát. – Vagy csinálj bármit.

- ...Ezt a bármit talán elkezdtem. Egy ideje ismerkedem valakivel. De nem akarok róla beszélni, ne is kérdezz! Most jó így, majd szólok, ha lesz miről.

- Hát veled sem egyszerű beszélgetni ilyesmiről – jegyezte meg Dai. – Szóval, nem az exed, biztos?

- Biztos. Járt itt, elmondtam neki, amit régen nem tettem, azt is, hogy mennyire nyomorult lettem miatta. Úgy láttam, ő szívesen újra kezdené, de ennyire már tényleg nem vagyok hülye.

- És hogy van az, hogy nem csináltad... Évek óta?

- Képtelen vagyok megbízni bárkiben is. Próbálkoztam, de amikor alakult valami, és számítottam szexre, képtelen voltam tovább folytatni az egészet és inkább szakítottam. Aztán arra gondoltam, hogy random, buliban, amikor nem agyalok semmin... Hát ez se jött össze még. Ebben a sztoriban nem a szex hiányzik, elvagyok nélküle, az fáj, hogy senkit nem tudok közel engedni.

- Neked is kijutott a szemétládákból – sóhajtotta. – Eddig is tudtam, miért utáltad Jot, de most még inkább értem.

- Röviden ennyi a sztorim. Azumi nem említette?

- Bosszantóan becsületes és szavatartó, szóval egyetlen szavad sem került ki tőle.

- Ő volt az egyetlen, akinek elmondhattam mindig mindent. Nem mintha a szüleim nem hallgattak volna meg, de ők máshogy látnak egy csomó mindent. Azumi jó hallgatóság. Most nem akartam neki beszélni arról, hogy az exemmel találkoztam, azt mégsem mondhattam el neki, hogy részegen majdnem lefeküdtem vele. Azt a fejmosást nem tettem volna zsebre.

- Szerintem nem is engedted még el azt a srácot. Ezért nem tudsz mással lenni.

- Hát, legutóbb nagyon is elengedtem – bólogatta maga elé.

- Lehet, hogy ez volt a kulcs – mosolyogta kedvesen. – Én nem voltam ilyen okos. Nekem kellett egy pokoljárás, hogy végre rájöjjek hazudok magamnak, és nem olyan nehéz lelépni.

- Tudod, valahol mindig megértettelek akkor is, ha merőben más a két történet. Ha nem jövök rá, hogy átvernek, azt hiszem, még mindig ott lennék. Egyszer a szakítás után újra próbálkozott, kevésen múlt... Szerelmes voltam belé, majdnem megbocsátottam, amit tett. Aztán eszembe jutott, hogy kétszer nem lehetek ugyanolyan hülye. Te sem leszel, ugye?

- Bolond volnék! Én is megtanultam gyűlölni valakit.

- ...Örülök, hogy nem hallgattam Azumira – mondta, miközben megfogta Dai kezét. – Amikor nem tudtuk, hogy rólad beszélünk mindketten, egyszer azt mondta, hogy szerezzelek meg magamnak.

Dai az ujjait morzsoló kezet figyelte, és hevesebben kezdett verni a szíve, nem tudta, hogy ki kell-e mondania, hogy ő is gondolt hasonlóra néha. Nem tudta, hogy kell-e bonyolítani esetleg a saját dolgait? Vagy mondja ki, és ezzel valahogy segít Sunny lelkén?

- ...Előtte is megfordult a fejemben, de azt gondolom, okkal nem léptem sosem. Nem egymást keressük – nézett fel mosolyogva Sunny.

Dai megkönnyebbült és lehunyta a szemeit, majd újra Sunnyra nézett. Helyes, jó kiállású fiút látott maga előtt, egyszerre végigszántott rajta egy érzés, amit képtelen lett volna szavakba önteni. Végtelenül sajnálta, hogy Sunny megrekedt egy ilyen állapotban. Ugyanakkor felismerte, hogy kitűnő színész, aki elhiteti a világgal, hogy minden rendben vele. Vajon hányan dőlnek be ennek? Dai biztosan.

- Neked olyan valaki kell, aki helyre teszi a fejed. Egy határozott férfi, aki majd megérteti veled, hogy a múlt árnyai nem emészthetnek fel.

- Ó, milyen költői – kuncogta kissé zavartan.

- Neked nem én kellek, bennem ez nincs meg. Ezt te is érzed, csak bennem bízol, épp azt érzed, ami hiányzik, ha randizol. Talán majd az a titokzatos valaki, akiről nem beszélünk!

- Kötve hiszem – ingatta a fejét. – De azért nem rossz most ez.

- Milyen?

- Mondtam, nem beszélek róla! Ne kiabáljunk el semmit.

- Makacs – sóhajtotta.

- Családi vonás.

- Sosem említetted azt sem, hogy örökbe fogadtak.

- Nem éreztem szükségét. Ők a családom, mindegy, ki hozott a világra. A biológiai anyám lemondott rólam, sosem keresett, miért kéne rá anyaként tekintenem, ha van egy nő, aki valóban az anyám akkor is, ha nem ő szült. Sosem éreztem azt, hogy nem oda tartoznék. Oké, amikor felismertem, hogy meleg vagyok, és apával összevesztünk, akkor igen, de az is elsimult. Ő elég sarkos egy figura, szerinte már jegyben kéne járnunk és házat nézni valahol... Ezt minden alkalommal elmondja. Különben hatalmas szíve van, csak folyton félre értjük egymást – húzta a vállát.

- Talán vele is beszélgethetnél.

- Ó, ezt pont te mondod?

- Igazad van! De az én apám azt se tudja, hogy meleg vagyok. Ettől a sztoritól, amit az utóbbi években megéltem, kiakadna. Szerintem szörnyet halna. Erről nem tervezek beszélni soha, senkinek.

Sunny biztos volt abban, hogy Dai ezt komolyan gondolta, el akarta temetni Jo emlékét olyan mélyre, ahonnan sosem kerül elő többet. Szerencsére a szőke jó terapeutának bizonyult, nem hagyta egy percig sem a múlton rágódni. Sunny arra gondolt, hogy Dainak igaza van, és neki is valaki olyan kell, aki kifordítja a világát a négy sarkából, és megnyomja azt a bizonyos reset gombot, amit Sunny is próbál.