Dai a pult mögött állt a bárban és épp üzenetet váltott Azumival. Nem voltak még sokan, néhány törzsvendéget engedtek csak be nyitás előtt, így Dai ráért ilyesmire. Mosolygott és nevetgélt közben, amire mások is felfigyeltek. Jól látták a változást rajta, bár azt nem tudták a bárban mi is lehet az oka. Dai szűkszavú volt, annyit mondott csak, hogy most jól van, igazán jól. Sosem beszélt a magánéletéről túl sokat, a bárban pedig végképp nem. Azt tudták, hogy fiúja van, ismerték is Jot, hiszen gyakran bejött Daihoz, ha dolgozott. Más különben nem részletezte a dolgait, még azoknak a barátainak sem, akiket Jo miatt ismert meg. Velük nem volt baja, kedvelte őket. Nem tehettek arról, hogy Jo olyan volt, amilyen. Velük jól bánt, ezt Dai is látta. Barátnak sokkal jobb volt, mint párnak. Ezerszer. De már ezen sem gondolkozott annyit, elengedte. Persze voltak pillanatok, amikor Jora gondolt, meg arra, hogy milyen sokáig tűrte, hogy használja. Szerelmes volt belé az elején mindenképp, amikor még Jonak elkellett ezt érnie, mikor még kábítania kellett. Dai mindig bizonytalan volt abban a kérdésben, hogy Jo miként tekintett rá. Szerette? Nem tudta volna megmondani. Talán egy kicsit az elején. Nem is volt már fontos.

Dai sóhajtva tette le a telefonját és a hajába tolt egy pántot, majd felnézett és egy pillanatra megszédült. Jo állt előtte a pult másik oldalán és vigyorgott rá. Felkönyökölt a pultra és kissé előre dőlt, Dai pedig hátrébb lépett.

- Rég láttalak – mosolyogta Jo, közben alaposan végig mérte a másikat. – Olyan hirtelen tűntél el, el sem tudtam köszönni.

- Baszd meg – vakkantotta Dai.

- Rossz betű van a szó végén – kacsintotta. – Ha végeztél, gyere fel, van nálam pár holmid.

- Dobd ki, nincs rá szükségem.

- Miért vagy ilyen ellenséges?

- Miért ne lennék?

- Túlreagálsz mindig mindent – sóhajtotta. – Hol kódorogsz mostanában?

- Semmi közöd hozzá.

- Tudtommal hivatalosan nem is szakítottunk.

- Hát te hülye vagy – jelentette ki Dai. – Húzz el innen!

- Semmi jogod elküldeni, vendég vagyok. És rendelek is. Talán épp téged. Úgyis szereted a segged riszálni idegeneknek, engem legalább ismersz. Elég jól. Voltaképpen hiányzol ám.

- Menj el innen – mondta újra tagoltan.

- Félsz tőlem? – billentette a fejét. – Nincs, aki megvédjen?

- Megkért, hogy menj el – ült Sunny Jo mellé, mire az felé nézett.

- Ó, a kiskakas – nevette gúnyosan. – Te fogod megvédeni?

- Képes vagyok rá, ne tesztelj.

- Nem félek tőled, Sunny – vetette oda lesajnálón.

- Csak menj el és hagyd békén – mondta újra Sunny.

- Veled jár?

- És ha igen, akkor mi van? – fordította felé a fejét.

- Végre megkaptad, amit mindig akartál, mi? Tetszik a kiképzésem? Hálás kis kurvát kaptál, igaz?

- Hálásnak hálás, de a kurvától messze van – magyarázta Sunny, Dai pedig idegesen tördelte a kezét a pult mögött.

- Ahogy vesszük – húzta a vállát. – Tényleg vele jársz? – nézett Daira, de Sunny nem hagyta válaszolni.

- Igen, velem. És most mehetsz, ne zaklasd a fiúmat – folytatta Sunny.

- Ugye mondtam neked Dai, hogy nincs ingyen a segítség – gúnyolódott. – Benyújtotta a számlát, amit kénytelen vagy törleszteni. Elég ő neked? – kuncogta.

Sunny felállt és dühösen közel lépett Johoz, mire az szintén felállt és beleállt a fenyegetésbe. Dai előjött a pult mögül és közéjük lépve eltolta egymástól a két srácot, majd Sunny felé lépett és megfogta a karjait.

- Maradj ki ebből – mondta halkan Sunnynak, aki egyenesen Jot nézte. Bizsergett a tenyere, nagyon meg akarta ütni.

- Egészen az ágyáig szaladtál a meglepetésem után?

- Miről beszélsz? – mozdult előre Sunny, Dai pedig igyekezett visszafogni.

- Nem mesélted el neki? Pedig a legfőbb bizalmasod, nem igaz? Még csak magyarázatot sem adtál, miért cseréltél le? Rá...?

- Jo, fejezd be! – kiáltott rá Dai, az pedig csak elégedetten nevetett.

- Nem sírta el neked? Pedig mindig annyit bőg. Kéreti magát, miközben rohadtul élvezi, ha rendesen alávágnak. Te is tapasztalod már, nem igaz? Néha visszanézem a videókat, elég szexire sikerültek. Főleg az utolsó. Akarod Sunny? Elküldöm szívesen, talán ötletet merítesz majd belőle.

Sunny ellökte Dait és Jonak rontott, aki nem tudta kivédeni az ütést, amivel Sunny nyitott. A földre került, Sunny a csípőjére ült és kíméletlenül elkezdte sorozni az arcát. Minden ütése után vér repült a levegőbe, ahogy az öklét lendítette, és újra lecsapott. Sunny minden eddig fojtott dühét ráeresztette Jora, amit Dai miatt visszafogott. Dai próbálta elhúzni, elvonszolni Sunnyt, de mintha oda szegezték volna, nem mozdult, csak ütötte és ütötte Jot. Végül két kidobó szedte le Joról, majd vágta ki az utcára szó szerint.

Dai utána sietett és felhúzta a földről, majd megállt vele szemben és az arcáról a kezével törölte Jo vérét. Sunny alig kapott levegőt, még mindig dühösen zihált, Dai pedig remegett. Aggódott, hogy mit fog majd ezután tenni Jo. Vagy hogy egyáltalán mi van vele. Ha Jonak komolyabb baja esett, akkor Sunny fogja megszívni. Pont ezért nem mondott neki túl sok mindent sosem, azt pedig pláne, hogy miért is hagyta ott végül Jot. Sunny forrófejű tudott lenni, amivel bajba sodorta már párszor magát. Dai Magához ölelte Sunnyt, szorította kicsit, majd fogta és beültette a kocsijába és hazavitte Azumihoz.

Azumi épp semmit sem csinált, csak lustálkodott a kanapén, mikor a két fiú megérkezett. Felült, majd felpattant, ahogy Sunny véres arcát, ruháját meglátta. Dai is véres volt, de nem tudta, hogy a sajátja, Sunnyé, vagy másé. Dai leültette Sunnyt, majd a kötszerért ment, ugyanis Sunny ökle az ütésektől csúnyán megsérült.

- Mi a fene történt? – morrant Azumi.

- Összeszólalkoztam Joval – mondta Sunny.

- És él még? – fogta Sunny kezét és kicsit megforgatta.

- Nem tudom, gondolom igen. A patkányok nagy túlélők.

- Miért ütötted meg?

- Beleállt Daiba.

- Nem állt belém, csak a szája járt – jött vissza Dai. – Minek kellett ezt csinálni? Neked lesz belőle bajod! Mindig mondtam, hogy Jot hagyd rám! Épp ezért nem mondtam neked sosem semmit!

- Én is megvertem volna – mondta Azumi.

- Hagyjátok békén! Az a tetű nektek fog ártani, és ő fogja megúszni. Mindig, mindent megúszott. Hagyjátok!

- És áruld el nekem, mi volt a terved? Elhallgatod, hogy találkoztál vele, ha Sunny nem jár arra? – kérdezte Azumi, amire Dai nem válaszolt. – Gondolod, hogy ez jó megoldás?

- Igen. Tudom kezelni Jot, ti nem.

- Tényleg? Tudod kezelni? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában a szőke. – Pontosan, hogy is? Hogy is tudtad kezelni évekig, miközben vert és kefélt, amikor és ahogy neki tetszett?

- Miért kell ezt? – fordult hátra Dai.

- Mert baromságokat beszélsz. Ha tudnád kezelni, nem lennél itt. Még mindig vele lennél. Sőt, vele lennél akkor is, ha nem dob oda a másik kettőnek – jelentette ki Azumi, majd felállt és kiment az erkélyre. Nem tetszett neki az, ahogy Dai erre az egészre gondolt.

- Miről beszél pontosan? – kérdezte Sunny. – Miért hagytad el végül Jot?

- Mert belezúgtam a bátyádba.

- Az nem volt elég motiváció. Mi történt?

- Nem mindegy? Már itt vagyok, te megverted, vége.

- A másik kezem még ép, szóval nyugodtan elmondhatod, azzal is tudok ütni.

- Sunny!

- Mit véded azt a majmot? Börtönben lenne a helye! Csak a rendőrségre kéne menned.

- Nincs semmim ehhez, és nem is mennék. Elég megalázó dolgot éltem meg mellette, nincs kedvem a rendőrséghez is.

- Rengeteg fényképem van a sérüléseidről. Mit csinált? Ha nem te, majd Azumi elmondja. Vagy maga Jo, ha megkeresem újra.

Dai gézzel kötötte át Sunny kezét, közben makacsul hallgatott, nem akarta elmondani. Sunny felemelte a fiú fejét, mire az elhúzta és fintorgott maga elé.

- Amikor legutóbb láttam... kipányvázott és rám engedte két haverját. Úgy rémlik, valóban videózott. Szóval, úgy éreztem, ideje elhagynom. Akkor jöttem ide, azóta vagyok itt. Nagyon kérlek, ne keresd meg.

- Nem garantálom – mozgatta át a kezét. Dai őt figyelte, különös higgadtság lett úrrá Sunnyn, ami viszont nyugtalanította a fiút. – Azumi dühös – nézett az erkély felé. Dai is arra pillantott, bár ebben a pillanatban jobban érdekelte ez a reakció Sunnytól. Arra gondolt, vagy fel sem fogta, vagy később még valami történni fog emiatt.

- Majd beszélek vele – nyugtatta Sunnyt.

- Tényleg nem mondtad volna el neki?

- Minek mondtam volna? Hogy ő is így járjon? – mutatott Sunny kezére.

- Azt ugye tudod, hogy ha elhallgatsz bármit Joval kapcsolatban, azt Azumi nem fogja díjazni?

- Tudom, igen.

- Máskor is megkeresett már?

- Csak néha ír. Azokra nem válaszolok.

- Szerintem nem kéne visszamenned a bárba. Jo keresni fog.

- Ott dolgozom.

- Lépj ki. Kinézem belőle, hogy megkeres újra. Talán nem is egyedül.

- Minek kellett megütnöd?!

- Mert utálom, és mert szekált téged.

- Nem vagy a faszim. És ráadásul, most azt hiszi, hogy veled járok!

- Az olyan szörnyű volna?

- ...Nem ezt mondtam, de ezt a témát talán ne feszegessük, miután a bátyáddal élek.

- Mindegy, már így történt – rázta a fejét. – De bízhatsz benne, hogy bármikor újra megtenném.

- Kösz – mosolyogta Dai, majd megölelte Sunnyt. – Itt maradsz?

- Nem, éhes az aranyhalam – mondta és felállt, majd végignézett magán. – Egy másik póló nem volna rossz.

Dai felállt és keresett egy pólót Sunnynak. Azumi még mindig az erkélyen állt és cigizett, nem is nézett feléjük. Sunny levette a pólóját és ledobta a padlóra, majd elvette, amit Dai adott neki.

- Sajnálom – mondta Dai.

- Mit?

- Hogy sosem figyeltem rád eléggé semmilyen tekintetben.

- Ez arról jutott eszedbe, hogy levettem a felsőm? Megtettem máskor is, ennél kicsit többet is – mosolyogta. Dai pedig félre pillantott, kissé zavarba jött, mert pontosan tudta, mire gondol Sunny.

- Arról jutott eszembe, hogy rommá törted Jo arcát.

- Mindennek oka van. Úgy tűnik, neked Azumi mellett a helyed, nem mellettem.

- Klassz srác vagy, tudod?

- Ó, el ne felejtsem ezt – gúnyolódott leginkább magán. – Megyek, tényleg éhes az aranyhalam.

- Sunny, ne hősködj, kérlek. Ha Jo zaklat, szólj.

- Mindenképp – nevette, majd magára hagyta Dait.

Dai hosszan kifújta a levegőt, majd az erkély felé nézett, ahol Azumi még mindig makacsul strázsált. Nem akart vele vitatkozni, senkivel nem akart most sem vitatkozni, sem pedig Joról beszélni, de sajnos Azumival kénytelen volt. Kiment az erkélyre és rágyújtott. Azumi csak a szeme sarkából pillantott rá, majd elnyomta a cigarettáját és mégis a fiú felé fordult. Dai a falnak vetette a hátát, az egyik talpát is felhúzta és a falhoz nyomta.

- Ne haragudj – kezdte Dai. – Jo még mindig olyan téma, amire nem reagálok a legjobban.

- Miért kell egyáltalán reagálnod rá?

- Mert aggódom amiatt, hogy mit tehet veled, vagy Sunnyval.

- Mit tehet? – kérdezett vissza azonnal Azumi. – Mit tehet? Azt hiszed, hogy megijedünk egy ilyen pondrótól? Ki ő?

- Senki – ingatta a fejét Dai. – De okos, és tudja úgy forgatni a lapjait, hogy másoknak ártson. Láttam már tőle ilyet.

- Sunny csak azt adta neki, amit megérdemelt.

- Bajba fog miatta kerülni.

- Majd kihúzom belőle. De neked semmiképp sem kell kapcsolatba kerülnöd még egyszer Joval. Rád van a legnagyobb veszéllyel.

- Én ismerem őt, nem kell felhívnod rá a figyelmem. Dühös. Rám, mert elhagytam. Őt nem szokás elhagyni, ezt többször mondta. Most már Sunnyra is dühös. Beleszólt a dolgaiba, azt meg utálja. Azt hiszi, vele járok.

- Miért?

- Mert Sunny volt épp ott, és ezt találta mondani, mielőtt megverte.

- Volt köztetek valaha valami? – kérdezte egyenesen, mire Dai egy pillanatra megdermedt. Azumit mindig is foglalkoztatta ez a kérdés, de eddig nem tette fel. Talán a választól tartott. – Volt?

- ...Nem. Azt hiszem, ő akarta, de én nem. Egyszer majdnem megcsókolt, ennyi. Most már mindent tudsz.

- Kínos volna, ha szerelmes volna beléd.

- Biztosan nem erről van szó!

- Remélem – mondta kurtán.

- A másik témához visszakanyarodva... Csak legyél figyelmes mostanában, jó?

Azumi bólintott és hátra ejtette a fejét, majd tekert a nyakán. Most nem akart több szót fecsérelni Jora. Gondolta, hogy itt nincs vége a történetnek, de mára talán mégis. Daira nézett és a mellkasán fűzte a karjait.

- Sunny hol van?

- Hazament. Azt mondta, éhesek az aranyhalai.

- Sosem volt neki egy sem.

- Egyedül van – mondta Dai.

- Igen, elég rég egyedül van. Eléggé hazavágta az utolsó barátja, azóta kb. senkivel nem akart komolyabban leállni.

- Azt hiszem, összejött valakivel.

- Meglepne.

- Szívások voltak a nyakán korábban.

- Én is láttam, járt itt, amikor szerezte, de biztos, hogy nem mondott igazat.

- Miért?

- Ő nem kalandozik. Láttam már, hogy próbálkozik, de sosem jutott tovább a taperolásnál.

- Mi történt a volt barátjával? Néhány dolgot mondott erről, de igazán csak nagy vonalakban nem rég.

- Senki nem kedvelte a fiút, valahogy ösztönösen ellenséges volt vele mindenki. Mindenki alatt a családot értem. De a barátai sem különösebben kedvelték. Valamiért Sunny oda volt érte. De tényleg. Durván védte mindig. Azt mondta, hogy hazudott neki, mindenben. Még a neve sem volt valódi. Aztán később enyhült és szerintem vissza akarta kapni, de nem sikerült neki. Vagy valami más lehetett a háttérben, de újra védeni kezdte, ha szóba került valamiért. Azóta Sunny csak úgy van. Lazán flörtölget, cicázik, de őszintén fogalmam sincs, hogy utoljára mikor volt köze bárkihez is. Ismerem, a szája mindig nagy volt, de közel sem csinált nagy dolgokat sosem.

- Komolyan? – kérdezte halkan, döbbenten Dai. Közben felismerte, hogy Azumi még mindig nem tud arról, hogy ezzel az exszel Dai összegabalyodott nem is olyan régen.

- Ühüm. Azt hinnéd, hogy nem érdekli különösebben semmi, de pl. ezekben a dolgokban nagyon is komoly. A mosolya mögött egész más ember.

- Miért nem tudok én erről? – nézett maga elé, el is szégyellte magát, mert a barátjának mondta Sunnyt, de most úgy érezte, hogy semmit sem tud róla.

- Más sem tud erről, ne érezd magad rosszul emiatt. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen ember, aki ismeri ezt az oldalát. Nem értem, miért ilyen, de mindig így volt. Gyerekkorunk óta ilyen kettős élete van. Már kicsinek is vigyorgott a világra, közben pedig nagy dolgokról gondolkodott. Azt hiszem, hogy mert árvaházban élt, míg örökbe nem fogadták a szüleim. Kicsi volt még, de nem annyira, hogy ne értse, mi folyik körülötte. Talán ezért van az a feszültség közte és apa közt is, félre értik egymást. Ő egy jól átgondolt ember. Ne értsd félre, nem hazudik ő senkinek. Az a hebrencs, laza srác is ő, de az a világnak szól. Olyasmi ez, mint nálad. Jo mellett is mosolyogtál, de a szemeid nem hazudtak.

- Mindig tudtam, hogy rendes srác. Néhányszor valóban mondta, hogy próbáljam meg vele, de sosem vettem túl komolyan. Gondolod, hogy ő igen?

- Biztos lehetsz benne – bólintotta. – Ezért kérdeztem, hogy volt-e köztetek valami?

- Nem volt – mondta újra, mikor Azumi tekintetébe botlott, ami élénken a választ várta. – Most elég hülyének érzem magam.

- Felesleges. Már elmúlt. Ne bolygasd. Annál is inkább, mert most velem jársz. Nem szeretnék az öcsémmel rivalizálni.

- Nem lesz ilyen, aggódj, már mondtam – emelte a kezét. – Sunny az Sunny. Sosem lesz ennél több. Kell egy barát is, nem csak pasi.

- Tetszik az álláspontod – ismerte el.

- Te... mit gondolsz... talán kereshetnénk neki valakit.

- Kizárt – jelentette ki Azumi. – Sunny ízlése olyan széles, mint az óceán! Sosem találnánk neki senkit, mert nem tudnád, ki jön be neki. Képzeld csak el, egyszer rövid ideig járt egy szumóssal. Eltudod képzelni Sunnyt egy olyan fickó mellett? – nevette Azumi a fejét fogva. – Jó fej volt tényleg, de a kontraszt beleégett az agyamba.

- Nem látom a képet magam előtt – hunyorgott Dai.

- Tényleg sosem tudni, ki fog neki megtetszeni. Ő a személyiségeket kedveli, a külső sosem érdekelte, persze a szépet ő is szereti. Emlékszem, alig volt 15 éves, mikor szerelmes volt a szomszéd srácba. Az a fiú... egy trampli volt, de tényleg. Viszont kedves és okos. Sunny ájulás közeli állapotba került a szemüvegétől. Szóval, ne keress neki senkit, majd ő tudja, hogy ki tetszik neki. És ne is traktáld a témával, azt nem szereti.

- Igen, ez rémlik – sóhajtotta, majd megfogta a szőke kezét és behúzta a lakásba. – Szerinted, ha az exe felbukkanna... engedne neki?

- Mármint?

- ...Mondjuk hagyná, hogy felvigye a lakására?

- Teljeséggel lehetetlen – állította Azumi, majd leeresztette a vállait, mint aki valami rosszat ismert fel, ezt pedig Dai megértette.

- ...Azt mondta, hogy részeg volt, és csak úgy történtek a dolgok, de nem maradt ott, csak csókolóztak – magyarázta Dai, Azumi pedig a fejét fogta.

- Tudtam, hogy sántít a sztori, amit akkor előadott.

- Ne mondd el, hogy tudsz róla. Azért mondtam el neked, mert szeretnék róla többet tudni. Eddig csak magammal voltam elfoglalva, önző voltam.

- Remélem, nem lesz olyan hülye és kezdi vele újra.

- Csúnyán elzavarta. Emlékszel a logós felkérésre?

- Igen, nem volt valami bonyolult munka.

- Hát azt annak a pasasnak csináltad. Jobban mondva valami kiszemeltjének. Sunnyn keresztül csináltatta meg veled. Ez is titok.

- Nem csodálom, hogy olyan ködösen fogalmazott ezzel kapcsolatban. Biztosan nem csinálom meg, ha tudom, ki kérte.

- Aggódom Sunnyért. Észrevetted, hogy mostanában többet jár bulizni? És nyugtalan is.

- Persze, hogy én is látom. Sokszor másnapos. Próbáltam vele beszélni, de hárít. Biztos vagyok benne, hogy érzi és érti mi folyik körülötte, de ezt is egyedül akarja majd megoldani.

- Miért ilyen makacs?

- Gondolom, örökölte valakitől – vonta a vállát. – Ebből a szempontból, simán lehetne vérrokon – nevette el magát Azumi.

- Szerencsés veletek.

- Remélem, ezt ő is így gondolja. Másról szólva... Ki kéne lépned a bárból.

- Nem. Ha emiatt nem tesznek ki, én maradok. Nem hagyhatom, hogy ő irányítson. Évekig hagytam neki, most már elég.

- Akkor csak egy darabig ne menj be.

- Majd át gondolom – biccentette.

- Visszatérve kettőnkre... Haragszom ám, tudod? Ne akarj ilyesmit egyedül megoldani.

- Nagyfiú vagyok, tudom kezelni a dolgaim.

Azumi nagy levegőt vett, de benntartotta a gondolatait most. Egyáltalán nem értett ezzel egyet, mert Jo témát nagyon is rosszul kezelte Dai, és meggyőződése volt, hogy a jövőben sem lesz ez másként. Igyekszik majd résen lenni, ha kell.

- Ettől még haragszom – mondta a szőke.

- Ó, biztosan meg van a módja annak, hogy megbocsátást nyerjek – kacsintotta Dai, mire Azumi szemöldöke fentebb csusszant.

Dai áthúzta a fején a felsőjét, majd megfogta Azumi kezét, a nappaliból vezette a hálóba. Zenét kapcsolt, majd mozgatni kezdte a ritmusra a csípőjét, közben a ruháit szórta a padlóra. A szőkét az ágyra lökte, mire az szoros copfba kötötte a haját, hogy ne zavarja a következő jó néhány percben, amit Daira fordít majd.

Sunny közben hazaért és a sötét lakásban ült a kanapén, a kezét nézte, amin kissé átázott a kötés. Fájt is. Rásimított, majd lehunyta a szemét. Végre kiadta a dühét, vagy legalábbis egy részét, bár csak félig volt igaz, hogy csupán Jo miatt volt ez. Sunny feszült volt és mostanában kicsit haragudott a világra a széles, hamiskás mosolya mögött.