Dai lényegében beköltözött a szőkéhez. Azóta elhozta a cuccait is Jotól, lezártnak tekintette a kapcsolatot. Ezt meg is írta neki, ezzel letudta, a bizonyos este óta még csak nem is látta őt, nem mintha hiányzott volna neki, bár furcsán érezte magát időnként. Mégiscsak évek óta együtt élt vele, most pedig hirtelen eltűnt mellőle. Jó volt ez így, Dai úgy érezte, hogy valami súlyos tehertől szabadult meg, viszont igaz volt, hogy nehezen szokta meg a nyugalmas napjait, néha nem értette, mit érez. A gyomra nyugodtan ült a hasában, nem volt benne nehéz csomó, ami azelőtt mindennap rossz érzéssel töltötte el. Nem csak az volt olyan megnyugtató, hogy Jo nincs a közelében, hanem az is, hogy Azumi viszont nagyon is. Igaz, semmi sem történt köztük, még csak nem is csókolóztak, ami meglehetősen furcsának tűnt még Dai számára is időnként. Korábban a titkos randikon, ha tehették, csókolóztak, mióta itt élt, még a közelében sem voltak ennek. Sok minden járt a fejében, amitől bizonytalan volt. De szeretett Azumi közelében lenni. Szerette, hogy az lehetett, aki, nem kellett oda figyelnie arra, hogy mit mond, vagy tesz, Azumi nem szólt rá semmiért, nem mintha tett volna olyasmit, amiért kellett volna.

A sok kérdés közül, amin a leggyakrabban gondolkozott, az nem volt más, mint az, hogy hol is lehet az a formás barna lány, aki Azumi barátnőjének mondhatta magát. Az volt a helyzet, hogy mióta ő itt lakott azt a lányt csupán egyszer látta, akkor sem volt valami baráti a légkör, így gyorsan magukra hagyta őket. Azt nem tudta, hogy Azumi találkozott-e vele, mikor nem volt otthon, mert sosem kérdezte. Nem akarta hallani, hogy Azumi azt mondja, nála volt. Nem mintha köze lett volna Dainak ehhez, vagy számon kérhette volna emiatt Azumit. Vagy mégis? Dainak fogalma sem volt arról, hogy mi van köztük. Nem esett szó erről, és nem tudta, hogy miért. Azumi ennyire tapintatos volna a történtek után, vagy egyszerűen meggondolta magát és csak barátként tekint rá. Dai néha arra gondolt, ez is bőven elég neki, máskor pedig azt, hogy ennél ő sokkal többet szeretne. De akkor mindig jött egy sötétebb felleg, ami árnyat vetett a szép gondolataira. Ennek a felhőnek a szélén pedig Aya ült. Ő volt az, aki miatt tanácstalan volt. Viszont szeretett arra gondolni, hogy Azuminak nincs nője, hogy amikor őt megcsókolta, az nem volt valami pillanatnyi zavar fejében. Főleg, hogy Azumi olyan természetesen kezelte, hogy Dai vele lakik, mintha sosem lett volna másként. Dai kezdetben furcsán érezte magát, amiért nem kellett résen lennie, nem kellett figyelnie, nem kellett attól tartania, hogy a következő pillanatban mi fog történni, aztán szép lassan hozzászokott. Azumi csendes lakótárs volt. Óriási, de csendes. Puhán lépkedett, mint egy macska, halkan tett-vett, teljesen más volt, mint Jo. Dai sokszor csak hasalt Azumi ágyán és figyelte, ahogy az rajzol, vagy tanul. Teljesen ki tudta zárni a külvilágot, néha beszélt hozzá, de a szőke meg sem rezzent. Egy egészen más dimenzióba került, miközben rajzolt. Amikor nem Azumit figyelte, akkor a falra tűzött szempárt, amit azóta próbált megfejteni, hogy ide költözött. Nem tetszett neki. Szomorúnak látta, elveszettnek. Ahogy most is. A rajzot figyelte, az állát támasztotta, a lábaival kalimpált a zenére, ami a háttérben szólt. Azumi hátra dőlt és nyújtózott egyet, közben a fiút nézte.

Tudtán kívül neki is hasonló gondolatok kavarogtak a fejében, mint Dainak. Ő sem tudta hányadán állnak, ez persze nem csak a fiú hibája volt, Azuminak is volt benne része, hogy ők ketten csak lakótársak. Hetekig arra fogta a kettejük közti kapcsolat tisztázását, hogy Daiban túl friss lehet még az emléke a szakítás körülményeinek. Aztán pedig egyszerűen ő maga nem volt elég bátor ahhoz, hogy szóba hozza. Nagyjából tudta, hogy mit akar, de még kapaszkodott az eddigi életébe, amiben neki barátnője volt. Van. Mert Aya és ő hivatalosan még nem szakítottak. Igaz alig-alig találkoztak, akkor is futólag, vagy vitáztak és inkább ott hagyták egymást. Nem volt ez már semmi, de ha kimondja, hogy nincs barátnője, akkor nem lesz már semmilyen akadálya annak, hogy Dait a fiújává tegye. Akarja egyáltalán ezt Dai?

Azumi sóhajtott és igazított a copfján, majd a felsőjén is, amit szívesen le is vett volna, mert melege volt. Nem tudta, hogy szabad-e, hogy félmeztelenül flangáljon a másik előtt? Otthon volt, de nagyon figyelt arra, hogy Dait ne hozza kellemetlen helyzetben semmivel. Azt gondolta, ilyesmivel talán akaratán kívül is megtenné.

- Nem kéne az egyetemen lenned? – kérdezte Dait.

- Kedd van, csak délután van egy órám. Szeretem ezt a napot.

- El is felejtettem – bólintotta, majd a telefonjára pillantott. Aya neve villant fel, de nem üzent, hanem egy frissítést jelzett a telefon.

- És te? Neked ilyenkor van órád.

- Van, de ma nem volt hozzá kedvem – mondta, közben megnézte a telefont.

Egy pillanatra megfagyott körülötte a levegő, karján felállt a szőr. Aya kapcsolati státusza egyedülállóra változott. Nincs már semmi oka arra, hogy Dait bizonyos szempontból figyelmen kívül hagyja. Nincs már barátnője. Igaz, jó ideje nem volt már ez semmi, csak nem lett kimondva. Egy üzenetet írt a lánynak, amiben annyit írt, hogy köszönöm. Aya válaszolt, hasonló rövidséggel: cseszd meg. Lezárta a telefont és lefordította az asztalra. Ezzel szakítottak. Sosem ért még így véget egyetlen kapcsolata sem, de valamiért nem érezte magát tőle rosszul. Pedig ő nem ilyen típus volt. Arra gondolt, hogy ez is valami olyasmi, amit sosem tett volna azelőtt, hogy Dait megismerte. Nem őt hibáztatta, hiszen Dai nem tehetett arról, hogy Azumi nyugodt világa a feje tetejére állt, mégis miatta történt minden furcsaság, ami újabban Azumit kibillentette.

- Ez a szempár idegesít – jelentette ki Dai, a falon függő rajzra mutatva. Azumi odanézett a falra, közben ismét megigazította a copfját.

- Miért?

- Szánalmas.

- Szerintem sokkal inkább fájdalmas, nem?

- Olyan, mintha egy kivert kutya szemébe néznék – mondta, miközben fogalma sem volt arról, hogy a saját szemeit nézi a képen. Nem ismerte fel.

- Én szeretem – vonta a vállát.

- Különben gyönyörű. Irigyellek, amiért így rajzolsz.

- Igen, szerintem is szép – mondta mosolyogva, a többire nem reagált.

- Figyelj, még nem esett róla szó, de mennyivel szállok be a költségekbe?

- Semmivel. Vegyél kaját a hűtőbe.

- Van pénzem, nem akarok ingyen itt lakni.

- Az én lakásom, nincs bérleti díj.

- Tiéd a lakás? – kérdezte meglepve.

- Igen, az apám azt gondolta, hogy praktikusabb, ha vesz egy lakást, mintha öt évig havonta kínlódunk a bérléssel. Olcsóbb is.

- Csúcs – mondta, majd a hátára fordult. – Az enyémnek nem jutott ilyesmi eszébe. Pedig megtehette volna. Nem akarta, hogy ide jöjjek, ezért inkább meghagyta a lehetőséget, hogy akármikor leléphessek innen. Jobb lett volna, ha haza megyek – sóhajtotta.

- Akkor most nem lennél itt.

- De Jo sem szerepelne az életemben.

- Szerelmes voltál?

Dai nem gondolta, hogy egyszer ők ketten Joról fognak kedélyesen csevegni, nem is nagyon volt ehhez kedve tulajdonképpen, de mégis válaszolt:

- Hm... Igen – mondta határozottan. – Naiv voltam. Naiv, mert semmit sem tudtam arról, hogy működik ez a pasik közt. Én sem vagyok egy nyugis srác, ő pláne. Szóval, nem tűnt furcsának, hogy hangosan veszekszünk, vagy hogy megpofoz. Az még belefért. A többi már nem. De mindig ott volt egy kis remény, hogy megváltozik. Nem volt minden pillanata gyötrelem. Volt benne jó is.

- Igazán? – kérdezte hangosabban a döbbenettől, mire Dai felé fordította a fejét. – Bocsánat, de én egy olyan személyben nem látom a jót, aki megüti a másikat és megerőszakolja.

- Jogos – fordult újra a hasára. – Talán csak én akartam látni benne a jót.

- Tényleg nem láttad a körülötted lévőkön, hogyan viselkednek egymással?

- Minden kapcsolat más, nem igaz?

- Az, de alapvetően kedvesek egymással a párok, de legalábbis nem erőszakosak.

- És az SM párok?

- Szerintem ott csak a szex közben olyanok. Van, aki úgy szereti – vonta a vállát. – Részemről nem tudnám elképzelni, hogy valaki viaszt csepegtessen rám, vagy kenderkötelet főzzön a tűzhelyen az esti szexhez – Dai elnevette magát és a kezét az arcára húzta.

- Alapvetően nem rossz – mondta végül. – Gondolom, ha kívánod a másikat, azért élvezetesebb.

- Sosem kívántad Jot?

- De, sokszor. Mondtam, hogy nem volt mindig ilyen gáz a helyzet. Az elején egész más volt. Később pedig... Mindig valami másra számítottam, mint amit végül kaptam, de igen persze, hogy kívántam.

- Véded?

- Nem, ez az igazság. Volt jó pillanata.

- És akkor sem tűnt fel, hogy valami nem oké, amikor különbözött a többitől?

- Micsoda?

- A szex, az egész.

- Mondtam, hogy nem ismerek mást.

- Nem volt előtte senkid? Kaland sem?

- Dehogy. Ahonnan én jövök, ott ez nem divat.

Azumi a fiút nézte, aki az ujjait húzogatta a padlón, előre nézett, nem volt szemmagasságban a szőkével. Azumi leült az ágy tövébe és a fejét a másikéhoz hajtotta. Dai nem húzódott el, jól esett ez az apróság. Végre Azumi közeledett hozzá. Mióta itt lakott nem tett ilyet, pedig Dai néha olyan szívesen hozzábújt volna. Együtt néztek előre, épp az asztal alá láttak. Az égvilágon semmi nem volt ott, csak a fehér fal. Dai hirtelen újra érezte a csomót a gyomrában, de nem a félelemtől, sokkal inkább az izgatottságtól, amiatt, hogy Azumi ilyen közel volt hozzá. Az ajkába harapott, bizsergett a szája, szerette volna megcsókolni a másikat. A matracon érezte a saját szívének dobogását. Nem tudta, mi járhat a másik fejében, de arra gondolt, hogy ez most így egyáltalán nem rossz.

- Nem hinném, hogy ott nem élnek meleg srácok – jelentette ki Azumi.

- Biztosan élnek. Titokban. Barátnővel, feleséggel. Illeszkednek a társadalomba. Tényleg nem tudod, milyen hely az... Szörnyen konzervatív, minden modern dologra szájhúzva néznek. Szerintem flúgos ott mindenki. Néha azt gondolom, hogy valami szekta valójában.

- Fura népség lehet... Biztos ebből az országból jössz?

- Biztos – mosolyogta Dai a tekintetét lesütve, mintha ebből látott volna bármit is Azumi. – ...Sok csajod volt? – bukott ki Daiból.

- Mi ez hirtelen?

- Nem tudom, erről beszélünk. Nekem nem volt senkim csak Jo.

- Volt pár, igen.

- Mind olyan szép volt, mint Aya?

- Szépek voltak, igen. Elég finnyás vagyok sajnos, ha magam mellé keresek valakit. Máskülönben nem érdekel, ki hogyan néz ki, sosem szólnék meg senkit. De az én párom legyen dögös.

- Aya az? – kérdezte őszintén. – Nekem csak egy lány, nem mozdít meg semmit bennem. Formás, szép, de nem mondanám rá, hogy dögös.

- Igen, Aya eléggé az – ismerte el.

- Milyen érzés megérinteni egy lányt?

- Hogy érted?

- Ahogy kérdezem. Ha hozzáérek egy sráchoz annak valószínűleg kemény érzése lesz, az izmok miatt. Én is kissé finnyás vagyok – nevette halkan. – Feszes, talán száraz, keveset foglalkoznak a bőrükkel – folytatta.

- A lányok is feszesek. Néhány helyen puhák, ez igaz – mosolyogta.

- Hol?

- Komolyan kérdezed? – fordult a fiú felé kissé kétkedve. – Hol lenne puha egy csaj?

- Fogalmam sincs, sose nyúltam egyhez sem – ingatta a fejét. Azumi levegője benn akadt a másik komoly tekintetétől. Oké, hogy nem volt köze lányhoz, de azért némi bizalmat szavazott a fiúnak a témában. Arra viszont nem gondolt, hogy Dai arra kíváncsi ezekkel a kérdésekkel, hogyan bánhat a partnerével. Többször észrevette, hogy Azumi mimikája, gesztusai, hangja sokkal beszédesebb tud lenni, mint a szavai.

- ...Puha a melle. Akkor is, ha amúgy feszesnek tűnik.

- És még?

- Ott puha, ahol te kemény vagy – mondta egyenesen, mire Dai kissé zavartan bólintott. – Egyéb kérdés?

- Milyen egy csajjal?

- Komolyan erről akarsz beszélni?

- Hiánypótlás – mosolyogta.

- Próbáld ki.

- A hideg is kiráz a gondolattól.

- Akkor minek akarsz róla hallani?

- Kíváncsi vagyok. ...Ha akarod elmondom, milyen sráccal lenni.

- El tudom képzelni.

- Ó, dehogy tudod – nevette.

- Akkor válaszolj te. Milyen sráccal lenni?

Dai félre nézett, majd vissza Azumira. Arra számított, hogy majd a másik mégis elvicceli a dolgot, de a szőke türelmesen várta a választ.

- Szexi. Megtanultam élvezni Joval a szexet. Lehet, hogy becsaptam magam, de amikor nem vitte túlzásba, nem volt rossz. Az elején pláne, amikor semmi extrát nem csinált, csak úgy... együtt voltunk. Az elég izgató volt – mondta, közben Azumit figyelte, kíváncsi volt a reakciójára, mert nem volt biztos egy percig sem abba, hogyan is gondol rá másik.

Őszinte volt Dai, ezt a szőke is látta, meg azt is, hogy Dai karján a szőrszálak mind felálltak. Azumi arra gondolt, hogy az emlékei miatt, azokról az időkről, mikor a szex még tényleg jó volt. Úgy tűnt távoli emlékekről lehetett szó. Bár igaz volt, hogy Dai és Jo közt a „normális" fogalma talán egészen más volt, mint, az ő olvasatában. Mindenesetre úgy tűnt, Dai őriz néhány jó pillanatot abból a börtönből, amiben élt.

- A legemlékezetesebb... Azóta sem volt olyan élményem – kezdte halkan, bizonytalanul. Azumi bólintott, hogy folytassa. – Iszonyatosan meleg volt, elromlott a légkondink, kint szakadt az eső. Fülledt, szörnyű idő volt, a ruhát sem tudtuk elviselni. Az utolsó dolog, amit kívántam, hogy még a szex is izzasszon. Jonak kedve támadt hozzá. Már akkoriban sem volt jó ötlet ellenkezni vele. Csókolóztunk, amit amúgy annyira nem szeret. Lassan csinálta, szerintem nem akart még jobban izzadni. Csak a vállamat harapta közben, az tetszett. Szóval, elég szexi volt, ahogy kellemesen feszített belül. Nem sietett, nem volt mohó, egészen idegen volt ez tőle. Azt hiszem, sosem volt még olyan jó. Azóta sem. Nem is tudom, honnan jutott ez most eszembe – nevette halkan.

Azumi előre hajolt és megcsókolta. Ahogy Dai a szexről beszélt, szinte látta maga előtt a képet, amikor ők együtt vannak. Élénk kép volt, érzéki, izgató. Dai azonnal hátrálni kezdett a csókból, de a szőke utána nyúlt és nem hagyta, hogy elmeneküljön, befejezte, amit elkezdett.

- ...Nem azért beszéltem erről, mert ezt akartam – mondta Dai, bár ez csak félig volt igaz, mert valójában ebben a pillanatban nem erre gondolt.

- ...Azt gondoltam, a témától függetlenül sem bánod.

- Ne csináld – mondta Dai szigorú hangon, majd felült az ágyon. A szőkét nézte, végül kiment a szobából. Bepánikolt.

Azumi maradt a padlón, kocogtatta a parkettát maga mellett, majd felállt és a fiú után ment. Dai nem tudott elbújni, nem volt hová eltűnnie Azumi elől, mégiscsak egy lakásban voltak, elmenni pedig nem akart. Azumi maga felé fordította a fiút, mire az elégedetlen arccal nézett fel rá. Dait meglepte a csók, egyáltalán nem is úgy reagált rá, ahogy azt elképzelte a fejében. Talán a téma miatt jött olyan zavarba, hogy jóformán megsértődött a csók miatt, vagy csak egyszerűen teljesen összezavarodott. Ideje volna beszélgetni. Ez volt az, amit mindketten pontosan tudtak.

- Miért kellett ezt csinálnod? – szegezte a kérdést Azuminak.

- Mert akartam.

- Attól, hogy a szexről beszéltünk, nem mondtam egy szóval sem, hogy próbáld velem nyugodtan! Reméltem, hogy te nem fogsz velem szórakozni. Az utóbbi hetekben már belenyugodtam, hogy a korábbi játéknak vége.

- Nem játszom, Dai. Nem gondoltam, hogy így kiakadsz egy csóktól, ami ráadásul nem is az első.

- Hogyne akadnék ki, amikor a leghalványabb fogalmam sincs arról, mi történik körülöttem! Köztünk! Hagyod, hogy ideköltözzek. Hagyod, hogy nyafogjak. Ha úgy tartja kedved kenegeted a nem létező sebeimet és foltjaimat, most megcsókolsz. Mi ez, ha nem játék?

- Valami sokkal... ijesztőbb – bökte ki végül.

Dai úgy érezte, hogy egyszerre forrázták le és borítottak jeges zuhanyt a nyakába. Mélyen magában valami ilyesmire vágyott, de hogy Azumi kimondta, az mégis sokkal rémisztőbb volt, mint a fejében élő kép. Ugyanarra gondoltak, legalábbis úgy tűnt, de hangosan szót ejtve róla, nem volt olyan egyszerű ez.

- Megőrültél – mondta némi csend után, de folytatni nem tudta, mert Sunny hangját hallották a bejárat felől. Még néhány másodpercig nézték egymást, aztán Dai ellépett mellette és kiment a nappaliba. Azumi megint maradt még egy pillanatig, aztán ő is kiment a másik kettőhöz.

- Nem is mondtad, hogy szakítottál Ayával – kezdte Sunny, amint meglátta a testévérét. – Láttam a kapcsolati státuszát.

- Nem tudtam, hogy szakítottunk, én is ott láttam, ahol te – mondta, miközben Dait figyelte a szeme sarkából.

Dai úgy tett, mint akit nem érdekel ez az információ, valójában pedig a szíve őrülten kalapálni kezdett ettől a hírtől. Hát ezért csókolt meg. Nincs már senkije.

- Sose csináltál ilyet – rázta a fejét Sunny, majd ő is Daira nézett, egy pillanatra arra gondolt, hogy ehhez neki is köze van.

- Nem is akart szakítani. Csak megbolondult – mondta Dai egy almát rágcsálva háttal a másik kettőnek.

- Ez a fixaideája, ne is törődj vele – jelentette ki Azumi. Sunny állt kettejük között és ide-oda forgatta a fejét.

- Ti veszekedtek? – kérdezte Sunny.

- Dehogy – vágta rá egyszerre mindkettő. – Tényeket közlünk – folytatta Dai.

- Aha. Jártok? – kérdezte komolyan.

- Még csak az kéne – dünnyögte Dai, még mindig háttal, semmiképp nem akart most megfordulni.

Érezte, hogy paprika pirossá vált az arca, szörnyen kínosan érezte volna magát, ha így látják. Bízott abban, hogy hamar elmúlik ez a pír. Azumi ingatta a fejét, ő arra gondolt, hogy most jött el az idő, amikor helyre kell majd tenni az ő kettejük helyzetét, mert vagy mindent félre értenek, vagy elbeszélnek egymás mellett és valójában ugyanarra gondolnak.

- Pont úgy viselkedtek – ragaszkodott hozzá Sunny. – Na mindegy, majd valaki beavat, ha lesz mibe. Azért jöttem, hogy elvigyelek titeket vacsizni.

- Te fizetsz? – kérdezték megint egyszerre. – Abba hagynád? – morrant Dai feléjük fordulva.

- Eléggé egyre jár az agyatok. Érdekes – kuncogott Sunny, és érezte, hogy semmiképp sem kell most megjegyzést tennie Dai zavarára. – Szóval, arra gondoltam, hogy elvinnélek titeket a partra vacsizni. Jó idő van, a tenger mellett enni van kedvem, egyedül nem jó.

- Én vezetek, de elég késő van. Vegyél ki szobát valahol, meginnék valamit, úgy nem vezetek vissza.

- Majd én vezetek – mondta Dai. – Nem akarok inni.

- Szoktál egyáltalán? – kérdezte Azumi.

- Ritkán, keveset, nem bírom a piát.

- Hogy dolgozhatsz egy bárban?

- Miért kéne innom, mert ott dolgozom?

- Igaza van. Induljunk – csapta össze a tenyereit Sunny.

Ezúttal Sunny felé irányult a figyelem, igaz csendesen, de a két másik megnézte magának a fiút. Sunny mindig vidám volt, ez nem lett volna különös, de valamiért másnak tűnt most. Azumi és Dai összenéztek, ahol elhaladt köztük Sunny. Ebben a percben félre tették a saját dolgukat, és biztosak voltak abban, hogy ugyanarra gondolnak: Sunnyval valami nem oké.

Gyorsan összekapták magukat, és elindultak. Azumi kivonta magát a beszélgetésből, hátul a két fiú nevetgélt és beszélgetett végig. Néha Azumi elkapta Dai tekintetét a visszapillantóban, de más különben nemigen beszéltek. Sort kell keríteniük hamarosan a beszélgetésre, de ez nem biztos, hogy ezen az estén lesz.

Sunny imádta, hogy Dai nevet, mióta ismerte nem igazán látta ilyennek, de mióta Azumival lakott, és Jot otthagyta, látványosan jobban nézett ki. Nem volt olyan sápadt, kevésbé tűnt fáradtnak, és a mosolya is őszintébb volt. A tekintete viszont kevéssé változott, az maradt olyan szomorkás. Talán eredendően ilyen volt, ezt nem fejtegette senki. Tulajdonképpen most Sunny tekintete sem volt különb, de szentül hitte, hogy az ő álcája tökéletes, amin senki emberfia át nem lát. Tévedett, mert Azumi és Dai is azonnal kiszúrta, hogy valami nem stimmel, de nem kérdezték mi a gond. Azumi sejtette, Dai pedig tudta, hogy úgy sem mondd neki semmit. Valamiért Sunny valójában igen keveset osztott meg magáról, pedig közeli barátjának mondhatta magát Dai. Persze sok mindent tudott róla, de jobban belegondolva, igazán személyes dolgokat alig-alig. Például a testévéréről sem sokat hallott addig, míg ki nem derült, hogy az valójában Azumi. Vagy ott volt az exe, aki miatt kiborult korábban, akiről csak morzsákat szórt el neki. Vagy az az eset, amiről mélyen hallgatott Sunny, mintha meg sem történt volna. A klubmenyitó estéjéről három mondatot szánt összefoglalónak, amit Dai nagyon furcsállt. Sokat beszélt korábban a helyről, hogy mennyire várja, azóta pedig a nevét sem említette a helynek. Dai azt gondolta, valami történt ott, amiről nem akar elárulni egy szót sem. Sunny összességében egy nagyon is érdekes fiú volt, amire Dai lassan jött rá, ami miatt igyekezett jobb barátja lenni.

Mire a parti étterembe értek, már sötét volt, kerestek egy viszonylag félreeső asztalt és leültek. Kellemes szél fújt, a tenger egy köpésre morajlott tőlük, sós, friss illatot lökve feléjük a hullámokkal. Kellemes estéjük lett, meg is beszélték, hogy ezt gyakrabban is csinálhatnák. Egyetértettek abban, hogy néha ki kell szakadniuk a városból, hogy kiszellőztessék a fejüket. Mindüknek volt mit a tengeri szél szárnyaira bízni, hogy a lehető legmesszebb vigye tőlük.

Vacsora után elindultak a parton sétálni. Nem mentek messzire, világítás nem volt végig a parton, csak az étterem közelében, de kényelmes távolságban tőle. Leültek a homokba és nézték a sötét hullámokon megcsillanó hold fényét. A városban nem látnak ilyet, jól esett kijönniük ide.

- Itt kéne laknunk – mondta Dai.

- Nem a hegyekbe vágysz? – kérdezte Sunny.

- Oda elbújnék, itt élnék. Van különbség.

- Nincs olyan messze a várostól, vehetsz itt házat.

- Aha, majd egy másik életben – nevette Dai.

- Nem hinném, hogy addig kell rá várni, semmire sem kell várni egy másik életig – mondta Azumi, majd felállt és bentebb sétált, hogy a vízbe gázoljon.

Dai és Sunny kísérte a tekintetével a szőkét, mindketten elgondolkodtak ezen a mondaton, mert nagyon igaz volt. Miért is kéne bármire várni, miért nem lesznek bátrak és ugranak fejest valamibe, vagy bármibe. Önvédelem, valószínűleg ezt válaszolta volna mindkét fiú egymástól függetlenül. Sérült már sokat mindkettő, Azumi nem tudta milyen csalódni, milyen az, amikor fáj. Neki szerencséje volt a nőkkel is, ahogy az életben kb. mindennel.

- Mi történt? – kérdezte Sunny.

- Semmi – vonta a vállát Dai. – El kell költöznöm tőle. Nálad nincs hely?

- Miért akarsz elmenni onnan?

- Furán viselkedik. Nehéz mellette lenni néha – vallotta be.

- Ez mit jelent?

- Nem tudom, hogy mire gondol. Nem tudom, én mire gondolok. Szeretek a közelében lenni, jó érzés, megnyugtató, de azt hiszem, lassan nem lesz ez elég. Félek tőle, Sunny – mondta, miközben rágyújtott. – Az, hogy csókolózunk az semmiség. Egész más volna élesben – motyogta.

- Csókolóztok? – kérdezte döbbenten Sunny. – Erről sajnos egyikőtök sem beszélt! Miért én tudok meg mindent utoljára?!

- Más sem tud róla. És, ha nem tudnád, elmondom, hogy ma reggelig még nője is volt. Te kezdenél vele a helyemben?

- Azumival? Gondolkozás nélkül.

- Légy komoly – legyintette. – Fogalma sincs arról, mibe vágna bele egy sráccal.

- Kedvel téged.

- Én is kedvelem, de ez nem jelent semmit.

- Úgy értem... kedvel – mondta kissé más hangszínnel, mire Dai sóhajtott. – Láttam miattad sírni. És komoly erőfeszítésembe került, hogy Jot ne keresse meg. Gondolom, nem említette, hogy elkezdte keresni.

- Nem – ingatta a fejét. – Ugye nem csinált semmit?

- Arról hallottunk volna.

- Sunny, ő... nem meleg – hajtotta a fejét a térdére. – Végre jól érzem magam, nem akarom, hogy megint fájjon. Inkább játszok fejben a gondolattal.

- Hallottad, mit mondtam? Sírt, mert beléd zúgott és kiborult tőle. De úgy látom, sikerült feldolgoznia.

- Ó, biztosan ezért tartott ilyen sokáig az is, míg Ayával vége lett, miközben én nála lakom. Hetek óta ott vagyok, de még csak egy gyenge utalást sem tett semmiről.

- Egészen ma délutánig, igaz?

- Nem mondott semmit.

- De kéne, igaz? Ahogy neked is.

- Gondolom – húzta a vállát. – Különben, Sunny ilyen szerencse nem jár az én utamon, amilyen Azumi. Ő kb. tökéletes. Az anyák álma a lányaik mellé. Gyönyörű, kedves, okos, erős. Nem illene hozzám. Nézz rám, egy gyökér szukája voltam évekig, úgy bánt velem, mint egy szexrabszolgával, hogy mutatna egy ilyen mellette?

- Nincs a homlokodra írva, hogy ki az exed. Azon kívül, nem tűnt fel, hogy ez Azumit nem érdekli?

- Sajnos feltűnt, ezért olyan kibaszottul nehéz elmennem onnan.

- Akkor ne menj. Maximum egy szobával arrébb. Úgy is az enyém, amit használsz – mondta mosolyogva.

Dai újra sóhajtott és a víz felé fordította a fejét, ahol Azumi állt. Azt gondolta, hogy angyalt lát. Azumi térdig állt a vízben, a kezei zsebében voltak, némán nézte a végtelen fekete színű tengert, a haját fújta a szél, épp csak elért még hozzá a lámpák fénye. Valószerűtlennek tűnt Dai számára.

- Hogy lennék erre képes? Ez a pasas nem is evilági – mondta halkan Dai.

- Ja, elég jól összerakták – nevette Sunny. – Csak próbáld meg, oké?

Dai nem reagált annál is inkább, mert Azumi visszajött hozzájuk. Terelgetni kezdete a fiúkat a kivett apartmanba, elég későre járt már. A házban még beszélgettek kicsit, Azumi és Dai igyekezett puhatolózni Sunny körül, de nem mentek semmire, az hárított, terelt és szélesen mosolygott, mint máskor. Nem tudtak meg semmit, pedig biztosak voltak abban, hogy valami bántja a fiút.

Később megkeresték a szobákat. Két szoba volt az emeleten. Dai úgy tervezte, hogy Sunnyval osztozik a szobán, de a fiú egyszerűen belökte Azumi mellé a másik szobába és rájuk csapta az ajtót. Dai lehunyta a szemeit és lassan Azumi felé fordult, aki zsebre tett kézzel állt és némán nézte a másikat.

- Az öcséd elég idegesítő – mondta Dai.

- Igen, ezt már többször mondtad. De jó szándék vezérli.

- Ebben mi a jó szándék? – vetette oda a kérdést, mire Azumi kihúzta magát, billegett a sarkain, és igyekezett egy széles mosolyt elharapni, mire Dai legyintett. – Hagyjuk – emelte a kezeit, és leült az ágyra. – Nem akarok tőled semmit. Nem akarok kínlódni. Eleget szívtam az elmúlt években, nem akarok megint összetörni. Jól vagyok. Túltettem magam mindenen.

- Ezért vannak álmaid?

- Neked is lennének, ha ketten dugtak volna akaratod ellenére.

- Sajnálom, nem akartam...

- Ne! Hagyjuk, nem akarok erről beszélni – emelte a kezét újra. – Elmúlt. Majd egyszer az álmok is megszűnnek – magyarázta.

- Miért nem hagyod, hogy segítsek?

- Hónapok óta mást sem csinálsz, csak segítesz. Mit akarhatnék ennél többet?

- Engem – mondta Azumi szárazon, Dai pedig halkan felnevetett.

- Te a csajokat szereted.

- Én téged szeretlek – szólt gondolkodás nélkül, magát is meglepte a hirtelen reakcióval, de nem volt benne semmi hazugság.

- Faszt – vágta rá Dai, meg sem akarta hallani, amit a másik mond, még az arca is mintha dühössé vált volna, fel sem fogta valójában, mit hallott az imént.

- Ezen még nem gondolkoztam – bólintotta. – De gyanítom, megkedvelem.

- Elment az eszed? – kérdezte élesen.

- Lehet – húzta a vállát. – De tudom, mit érzek. És azt érzem, hogy szerelmes vagyok beléd. Megőrültem? Gondolom, igen. De ha ilyen őrültnek lenni, akkor nincs vele bajom. Engedd meg, hogy szeresselek.

Azumi úgy érezte, mintha egy sziklányi súly gördült volna le a válláról, a mellkasáról, hogy végre kimondta, amit olyan rég rág már magában. Nincs Aya, nincs Jo, csak ők vannak és most már ki kellett mondani a száraz tényeket, amik arról szólnak, hogy belehabarodott ebbe a sírós szemű fiúba. Nincs értelme tovább kerülgetni az igazságot.

- Bár azt nem tudom, hogy te mit gondolsz – jegyezte meg a szőke.

- Szerinted, mit gondolok, miután ennyi mindent tettél értem?

- Hálás vagy?

- Az is, igen.

- Csak próbáljuk meg. Ha nem megy, visszalépek és békén hagylak.

Azumi a fiú elé térdelt és a kezébe fogta az arcát. Felemelte a fejét, kereste a tekintetét. Dai nem akart a szemébe nézni, mert tudta, hogy akkor elvesztette a csatát. Nem mintha viaskodtak volna valaha. Ezt akarta Dai, ez járt a fejében mióta meglátta Azumit, de most, hogy valóság, nem akarta ezt az egészet. Félt tőle, Azumitól és attól, ami lehet köztük.

Azumi addig noszogatta az arcát simító hüvelykujjával, míg Dai végre a szemébe nézett. Azumi nedvesítette az ajkát, megbillentette a fejét és lassan megcsókolta a másikat. Dai felhúzta a kezeit a szőke tincsekbe és finoman megmarkolva mélyítette a csókot. Emlékeztette az elsőre, amit azon a plázai folyosón váltottak. Az is épp ilyen puha volt és kellemes, amitől mégis majd' szétfeszítette a boldogság. Valahol a föld felett lebegett két centivel a gyomrában pillangók csapkodtak a szárnyaikkal, de olyan erősen, hogy már zavarta. Ideges volt, nagyon ideges, mert ez most mégis más. Ezzel most ráfordultak egy útra, amiről nem tudták sima lesz-e, vagy bukdácsolós.

Valami olyasmire számított, hogy Azumi nem csak a kezét akarja most fogni, amitől remegni kezdett, nem is tudta, hogy félt, vagy izgatott volt. Ő nem Jo volt, tőle nem kellett tartania, de mégis félt inkább. Félt valami finom dologtól, vagy legalábbis valami nagyon jótól, amit majd nem bír elviselni.

- Várj! Várj – tolta el magától a szőkét és hosszan kifújta magát. – Te most mit akarsz?

- Hát... Gondoltam valami nagyfiúsat – mondta a szőke.

- Le akarod venni a ruhám.

- Le – bólintotta vigyorogva.

- Legyél komoly – mordult rá, és kifújta magát.

- Az vagyok. Beléd vagyok esve, le akarok veled feküdni. Elég komoly vagyok, nem? Elég bátorságot szedtem össze, hogy ezt kimondjam végre, szóval, igen... szeretnék valamit...

- Itt? – nézett szét, az amúgy nagyon is takaros szobában, amivel különben semmi baj nem volt a világon.

- Nem tűnök elég komolynak ehhez? – kérdezte Dai tekintetét keresve.

- Túlságosan is – sóhajtotta, közben hárított egy csókot. – Oké, oké! De Sunny a másik szobában van.

- És? Nem az ágyunk mellett ül. Ne már... Csak legyél csendes – kuncogta, majd Dai derekára simított, emelet rajta és fentebb dobta az ágyon.

Dai szemei elkerekedtek, nem történt még vele hasonló, hogy csak úgy arrébb tegyék, mintha papírból lenne. Azumi erős. Baromi erős, erre jutott. Különben pedig beleborzongott abba, hogy egy ilyen férfivel kezd, mint Azumi. Az ádámcsutkája fel-le mozgott, folyton nyelnie kellett, ahogy a szőkét figyelte. Lenyűgözte ez az egész, amit most átél vele. Úgy érezte, menten elolvad, miközben legszívesebben el is futott volna. Amikor Azumi fölé hajolt még mindig nagy szemekkel nézett fel rá, aztán hirtelen szólni akart, de nem tette. Nézte ezt a hatalmas embert maga előtt, és lassan a tekintetét kezdte ereszteni végig a testén. Csípőtájon megállt.

- Ha... Ha te ilyen nagy vagy, mi a fene van a lábad között? – kérdezte halkan, égő vörössé vált arccal. Azumi vigyorgott, majd feltérdelt, Dai keze után nyúlt és odahúzta az ágyékához. Dai azonnal elrántotta a kezét.

- Baszd meg, ez sose fog beférni! – nézett rá ijedten.

- Tesztelve van, bárhová befér, csak akarni kell. Akarod? – nézett rá komolyan, mert erőltetni azt nem akart semmit.

- ...Aha – mondta bizonytalanul. – Hogyne akarnám, csak ez az egész olyan... Nem is tudom. Fura – Azumi mellé dőlt az ágyon és odavackolta magát a fiúhoz.

- Az zavar, hogy nem tudod, hogyan viselkedj?

- Az is. Joval tudtam, hol a helyem. Itt... Nem tudom, nem ismerlek.

- Nincs helyed, maximum az oldalamon. Én nem Jo vagyok. Szerintem ők vannak kevesebben, mármint az olyanok, mint ő. Általában normálisan viselkednek a párok. Nem zavar, ha óvatos vagy, de egyet kérlek, fogadj el: Én sosem fogok rád kezet emelni. Nem mondom, hogy nem fogunk veszekedni, vagy nem leszek hangos, de sosem ütöttem meg senkit ringen kívül, ha nem volt muszáj. És nem gondolom, hogy egy veszekedés erre indok lenne. Ne félj tőlem, semmi okod rá, oké? Nem kell mellettem viselkedned, ahogy te fogalmaztál. Légy önmagad.

- Oké, ez tetszik – mosolyogta. – De... nem hiszem, hogy ezt most kéne elhálni. Azon kívül lenne itt még néhány dolog... Mondjuk az, hogy ma reggelig volt egy barátnőd.

- Rég nincs, csak nem volt kimondva.

- A lényegen nem változtat, hogy nem te voltál az, aki véget vetett ennek.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Azt, hogy ne lepődj meg, ha kissé szekptikus vagyok azzal, amit most előadsz.

Azumi kénytelen volt elismerni, hogy teljesen igaza van a másiknak. Azaz, csak részben, mert ő nem hazudott, tényleg úgy érezte, hogy ez a fú mellette megszédítette annyira, hogy 180 fokot forduljon vele a világa. Ő is futóhomokon lépkedett ebben a helyzetben, amiről nem tudta, hogy mit hoz magával az, ha teljesen elnyeli. Lehet valami nagyon jó, de valami egészen más is a vége. Bár ebben a pillanatban utóbbit el sem tudta képzelni.

- Igazad van részben – kezdte Azumi. – Igaz, hogy nem én szakítottam, de rég nem volt ez már semmi, csak ráhagytuk – magyarázta. – Általában csak vitáztunk, ha találkoztunk.

- Mióta?

- ...Mióta felkerestelek az öltözőben.

- Azóta őrlődsz?

- Nagyjából – ismerte el. – Nehéz volt elismerni, amit érzek. Ez nem csak belső harc volt, hanem kívülről is látszott. Aya nem buta lány, hamar összerakta a képet, de akkor jött rá arra, mi is történik igazán, amikor éjjel megjelentél.

- Akkor miért várt eddig? Te miért vártál?

- Nem tudok rá magyarázatot adni – fészkelődött kényelmetlenül. – Nem csak te félsz ettől, elhiszed?

- El – sóhajtotta. – Ezért nem akartam ezt. Vagyis, akartam, de...

- Értem, értem – nyugtatta Azumi. – De még mindig azt mondom, hogy csak hagyjuk alakulni, rendben?

Dai a szőke felé fordult és a feje alá húzta a kezeit. Azumi is felé fordult, ugyanúgy a kezét a feje alá tolta. Hosszan nézték egymást, majd a szőke a másik homlokának nyomta a sajátját. Remegett a gyomra, várta Dai válaszát, mintha legalábbis a kezét kérte volna meg. Ritkán volt ilyen bizonytalan, de ha Dairól volt szó, csak azt tudta kijelenteni biztonsággal, hogy szereti, mást nem. Nem tudott benne olvasni, nem tudott következtetni a gondolataira. A nőkkel mindig egyszerű dolga volt, átlátott rajtuk, még a legnehezebb esetekkel is könnyen megbirkózott, de Dai más volt.

- Csináljuk? – bukott ki belőle kissé otrombán, de egyúttal azzal a szándékkal, hogy oldja a nyomasztóan beállt csendet.

- Nem – nem vágta rá Dai.

- Oké-oké. Megértettem – húzta az arcára a kezét. – Nem sürgős. Bocsánat, nem is tudom, miért mondtam... Vagyis, tudom, de... Jó ég, mit csinálok? – kérdezte halkan magától és felült az ágyon.

- Tényleg kívánsz? – fordította felé a fejét.

- Hihetetlen?

- Hogy őszinte legyek, én nem kívánnám magam – mondta, mire Azumi felé fordult.

- Ebből a szempontból nem érdekel, mi történt veled. Más szempontból sokszor gondolkodom rajta. Nem tudom, hányszor indultam megkeresni ezt a tetvet, de aztán arra jutottam, hogy az neked lenne rossz. Meg Sunny is megállított. Tudod te, milyen erős? – kérdezte amúgy mellékesen. – Visszatérve Jora. Megverem, és? Nem rajtam fog bosszút állni, hanem rajtad. Az ilyen gyáva alakok a gyengébbekkel erősködnek. Örüljünk annak, hogy nem keres. Mert nem keres, ugye?

- Nem. Azóta még csak nem is üzent.

- Ne is tegye.

- Azumi – kezdte Dai, közben felkönyökölt. – Te tényleg bokszoltál? – terelte Dai a témát, nem akart a szexről beszélni, pláne nem akarta csinálni, Azumi pedig megértette ezt, valójában ő sem bánta, hogy más vizekre eveznek két visszautasítás után.

- Igen, miért? Még zsákom is van, láthattad.

- Aha, láttam. Azt hittem, csak úgy ütögeted. Miért nem vitted komolyabban tovább?

- Nem akartam, én egyébként is csak a mozgás miatt kezdtem, de volt egy srác, aki azt mondta, kicsit vegyem komolyabban, így bele kezdtem. Épp nem volt jobb dolgom. Menő voltam, sok csajom volt akkoriban – nevette. – De a suli mellett már egyre nehezebb volt ott is jónak lenni, szóval inkább hagytam.

- Eszméletlenül dögös lehettél izzadttan, némi vérrel a ringben – mondta Dai, közben a párnába temette az arcát, érezte, hogy fülig vörösödik.

- Vannak videóim akkoriból, megmutatom majd.

- Mindenképp megnézem – mosolyogta a fejét emelve.

- Szép a mosolyod, tudtad? – mondta hirtelen Azumi. – Ez a boldog mosolyod.

- Boldog? – biggyesztette az ajkát. – Lehet. Rég éreztem, nem tudom már milyen. De most jó – ismerte el. Azumi előre hajolt és megcsókolta Dait. – Helyesbítek, nagyon jó.

- Átköltözöl a szobámba?

- Hát, fallal köztünk nehéz kefélni.

- Ne használd ezt a szót, nem szeretem.

- Akkor mit mondjak?

- Szeretkezni, az jobban hangzik.

- Olyat már rég csináltam – sóhajtotta és a hátára fordult, Azumi pedig azonnal fölé rendezte magát, de mégis gondolt egyet és ő maga fordult át a hátára, Dait pedig magára rendezte.

- Csak visszakanyarodunk a témához, igaz?

- Néhány hónapja elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy sráccal fogok hemperegni.

- Emlékszem, hogy azt mondtad, utálod a melegeket.

- Igen, mondtam ilyet. De tulajdonképpen azt nem szeretem, hogy nem tudom kezelni a helyzetet. Valamiért mindig feszültnek éreztem magam, ha tudtam valakiről, hogy meleg és a közelemben volt. Sosem értettem, de belülről jött. Sunnyval sosem volt semmi bajom.

- Sunny a testvéred. Talán valahol tudat alatt már érezted, hogy érdekelnek a pasik, de nem akartad elfogadni.

- Sose gondolkoztam ezen. Lehet, igazad van, nem fontos. De jó, ha tudod, hogy sose bántottam senkit, csak egyszerűen rosszul éreztem magam a közelükben, ennyi.

- Ha később már nem akarod ezt az egészet, szólj időben, oké?

- Úgy lesz – mondta Azumi, majd megcsókolta Dait.

Azumi is, Dai is hamar túllendült a hirtelen fellángoló ellenérzésein a szexet illetően, így mégis belegabalyodtak némi ismerkedésbe. Azumi nem könnyítette meg Dai dolgát, tett néhány komolyabb kísérletet arra, hogy mégis csak elhálják ezt az új dolgot egymás közt, de Dai ellenállt. Nem rémlett neki, hogy valaha ellent mondott volna Jonak anélkül, hogy ne lett volna valami baja utána, most örült annak, hogy ettől nem kell tartania. Azumi nyomult, de nem volt erőszakos, egyszerűen csak kívánta Dait. Dainak sem volt ezzel gondja, de nem itt és nem most akarta. A biztonságos kuckót akarta, amit Azumi lakása jelentett, azon kívül nem érezte magát felkészültnek szexre. Annak is örült, hogy nem pánikolt be attól, amit épp csináltak. Ezt mindenképp jó jelnek találta.

Sunny a másik szobában a fülében fülhallgatóval, hangosan hallgatta a szenét, miközben azon gondolkozott, hogy neki is kellene most már valaki. Nem mintha különösebben keresett volna bárkit, de kezdte úgy érezni, hogy túl van a korábbiakon és képes lesz már valakit közel engedni magához annyira, hogy bízzon benne. Ő is félt bízni, pedig jól tudta, hogy nem mindenki olyan, mint az, aki becsapta.

Nem tudott aludni, csak forgolódott az ágyban. Járt agya azon, hogy milyen kicsi a világ. Az ő bátyja és az ő barátja egymásra talált. Miért nem ő lehetett az, aki megmenti Dait? Ezen is sokat gondolkozott, az utóbbi időben talán többet, mint korábban, aztán arra jutott, hogy neki csak annyi volt a dolga, hogy elhozza őt Azumihoz. Semmi nem történik ok nélkül, ebben biztos volt. Akkor pedig őt is várja valahol valaki, csak meg kell találnia. Egy pillanatra elnémította a zenét, hegyezte a fülét, de nem hallott semmit a másik szobából, így nem tudta, hogy sikeres volt-e az akciója, vagy sem.