- Hálásabb lehetnél... - mondta John Paulnak.
-Kössz... bár nem is volt olyan durva, mint a többi lány az utcán...- nézett hátra a basszeros. Cyntiát már nem látta, csak a hűlt helyét.
-Hát igen... Szerintem ÉN, jó hatással vagyok rájuk - vigyorgott John pimaszul.
-De én legalább nem emelgetem a szemöldököm minden egyes libának az utcán! - vágott vissza Paul.
-De tetszik nekik! Csak irigy vagy, bociszem! - ivott egy kortyot a már meghozott kávéjából Lennon, és ezzel a témát lezártnak nyilvánította.
Paul idegesen pislogott rá, majd kinézett az ablakon.
-Lehet meg kéne keresnem...- gondolkozott.
-Egy a sok közül. Engedd, hagyj menjen...
-Ezt tennéd te!
Paul felállt mellőle.
-A kávéd nem kell?!- kiáltott utána.
-Ráér később!- felelte, majd otthagyta őt.

Cyntia próbált feleszmélni. A találkozástól kissé fel lett zaklatva, sikongatva rohant a vonat másik végébe, a cuccáról tök megfelezkezve. El is tűnt minden.
Vagonból vagonba kóválygott, és mindenkit, fiatalt és öreget, lecsókolomozott, mert már nem emlékezett rá, hogy hányas kocsiban volt az előbb.
Paul ekkor termedt hirtelen a lány előtt:
-Helló!
Cyntia megperdült, és megszokásból hangosan visszaköszönt:
-CSÓKOLOM!!
Meglátta hogy Paul az, és elszégyelte magát
-Oops... - motyogta.
Paul kínosan nevetett rajta:
-Hehh... gondoltam szólok hogy megtaláltam a táskádat.
-Milyen táskát? - kérdezte Cyntia - Óóó, hogy volt nálam! - beszéd közben hadonászott a kacsóival - Hát kérlekszépen tök kiment a fejemből!
-Igen? Akkor tessék, itt van - adta vissza neki - elég nehéz lehet, biztos sokat tanulhatsz!
-Annyira nem - legyintett Cyntia és megint gesztikulálni kezdett beszéd közben - A tanári kar réme vagyok, most is szerintem 3 órát késtem! Arra a kettőre meg minek bemenni? Mindjárt kiszállok és veszek pár rucit a belvárosban, aztán megyek haza!
-Hűűű, eléggé lazán veszed - biccentett elismerően Paul - Én Johnnal még meginnám a kávémat, nem akarsz csatlakozni?
-Bármikor! - lebbentette meg Cyntia rövid, szőke haját - De, ööö... hova is kell mennünk? Ez a vonat meg hova is tart? És én az előbb hova tartottam?... Jézusmáriám, sose jövök ezzel a vonattal többet!
A lány menet közben erősen törte a fejét a saját hülyeségein.
-A belvárosnál akarsz leszállni, mint azt pár mondattal ezelőtt mondtad, ami még jó pár megálló! - szólt hozzá Paul.
Eközben Ringo és George is kijött kávézni.
-Megjöttem! Bemutatom nektek Cyntiát!
A lány előre-hátra hintázott a lábaival.
Ringo megpróbált nagyon szexinek tűnni:
-Helló, hölgyike!
George is köszönt, kissé zavarba jőve, Lennon meg valami köszönésfélét motyogott, majd miután Cyntia elfordította tekintetét, Paulra nézett, és rázni kezdte a fejét:
"Te makacs szamár! Sejtettem...!"
Paul megvonta a vállát, majd megkérdezte Cyntiától:
-Kérsz valamit?
Cyntia égető gondjai még jobban egybekuszálódtak ettől a két szavas kérdéstől.
-Azt mondtad, hogy kávéztok! - mondta - Akkor én is azt kérek! Cukorral! - bólogatással nyomatékosította kívánságát.
Paul megrendelte neki az italt.
-És amúgy melyik iskolába is jársz?
-Ohh hát... London szélén abba a szakmunkás képzőbe! Édes jó anyucim jó korán adott suliba.
-Kellenek a munkás kezek ebbe az országba, úgy bizony - mondta cinikusnak ható hangon John, és bólogatott hozzá szakértő fejjel.
-Óh, ha mi is dolgozhatnánk! - dőlt hátra George.
Ringo nevetett kijelentésén.
-Persze! Majd buszt vezetsz, vagy kátyút foltozol!
-Hiába beszélsz Ringo, szerintem neked jobban állna! - szúrta be megjegyzését Paul, majd újra elhallgatott.
Cyntia mosolyogva követte tekintetével mindíg azt, aki éppen beszélt. Aztán kinézett az ablakon.
-Uhh, hogy eltelt az idő! Nekem rohannom kell! - kiáltott fel.
-Ilyen gyorsan? - kérdezte Lennon.
-Aha, köszi a kávét! Devárjunkcsak, hát elfelejtettem mesélni Róla!
Az emberek már szálltak le, de ő csak beszélt és beszélt távozása közben is.
-Szóval van az a borzalmas Grayson Wembley! Olyan idegesítő alak! Már egy ideje fente rám a fogát, most meg járni akar velem! Menjen a búbánatos fenébe! Esküszöm, megmondom neki, hogy inkább csapja a szelet a Rolling Stones-os csajoknak, azok biztos imádni fogják a ronda képét...!
Az ajtó becsukódott, a négy beatle pedig robogott tovább...