Eljött ez a nap is, ma kezdetét veszi ez a családi utazás.

El tudjátok képzelni mennyire vártam ezt a napot. Most pedig remélem,azt is éreztétek mennyire ironikusan értettem.

Nem is beszélve arról, hogy Anne nem jön, mivel neki semmi kedve valami ócska családi találkozóra. Egyrészt megértem, mivel nem is az ő családja, ha nekem is lehetőségem lett volna,nem jöttem volna el.

S ha még ez sem lenne elég,Nick is azt mondta jobb, ha több időt töltök a családdal és ő inkább nem jön. Úgyhogy hurrá... Csakhogy fogalma sincs róla, hogy ebbe a családi programba Harry is bele tartozik.

-Emily! – lép be az ajtón Dylan. – Ne húzd az időt! Esély sincs arra, hogy itthon maradj. – sóhajtozik a fiú.

-O... Jaj, most lebuktam! – kapom fel a táskám és sietek ki a házból.

Már mindenki ott volt, egy nagy kocsi parkolt a ház előtt.

-Pakoljatok be! Ezzel megyünk a repülőtérre, onnan egyenesen felszállunk a jachtomra. – csapja össze a tenyerét Williams.

Egy hajóútra megyünk? Mármint csak víz lesz körülöttem? Semmi menekülő út?

-A fiam majd Párizsban csatlakozik hozzánk... – sóhajtozik Melissa. – Még van egy fellépése.

-Szuper...-mondom miközben a kocsiba pakolom a dolgaimat.

-Azért ha lehet, ne öljétek meg egymást az út alatt. – forgassa a szemét Williams.

-Ha Cameron kihagyhassa ezt az utat, én miért nem? – teszem csípőre a kezem, hogy cinikusabb hatást keltsek.

-Mert ő az iskola miatt hiányzik! – válaszolja a férfi.

Az iskola... Persze. Cseppet sem érdekes, hogy Anne visszamondja, majd hírtelen Cameron is.

Nagy nehezen elindultunk a kocsival, ahoz képest, hogy arról volt szó, hogy az egész család jön, eléggé megcsappant ez a terv.

-Most épp elég időnk lesz megbeszélni pár dolgot a karrieredről. – kezd bele Dylan izgatottan.

Ez az út nagyon, de nagyon hosszú lesz.

-Mégis miről szeretnél beszélni? – nézek unottan a fiúra.

-Hagytam, hogy egy kicsit kikapcsolódj, de ezek után jön a kő kemény munka. Az utazás után rögtön lesz egy interjúd, utána részt veszel Elen sójában, este pedig fellépsz egy clubban. Reggel pedig a rádióban leszel vendég. Délután pedig lesz egy megbeszélésed Taylor Swiftel , szeretném ha jól összebarátkoznál vele.... – én csak bambán figyeltem a fiút.

-Te teljesen megvagy bolondulva? – eszmélek fel.

-Mégis mit gondoltál? A dalodat már 200 millió ember látta, Instagrammon elérted a 2 millió követőt.Ezt pedig mind rekord idő alatta.Az emberek zabálják a dalod.

-Én személy szerint inkább a rajongóimat szeretném megismerni. – vonogatom a vállam.

-Arra is sor kerül. – biccent egyet.

-Kivel lesz az az interjú? Az első. – nézek Dylanre, aki kicsit elsápad a kérdésemre.

-Tudod...Ebben nem volt nagy beleszólásom, így remélem nem haragszol meg rám. Simon azt szeretné, ha lenne egy közös interjúd a One Directionnal. Sőt azt is nyilvánosságra szeretné hozni, hogy te és Harry testvérek vagytok.

-Azt hittem titok... Csak azért csinálja, hogy soha ne jöjjön nyilvánosságra, hogy jártunk? - ha eddig soknak tartottam a történteket, akkor most már szóhoz sem jutok. Már nincs erőm a kiakadásra, sem a kérdezősködésre. Csak néztem ki az ablakon és arra gondoltam, hogy valamit nagyon elkellett csesszek az életemben. A sors ellenem fordult, én pedig nem vagyok már olyan biztos benne, hogy el is viselem.

-Ne aggódj, az utazás alatt meg tudod beszélni a dolgokat Harryvel, akár barátok is lehettek. – löki meg a vállam a srác, én pedig hitetlenkedve nézek rá. Ezt ugye nem gondolja komolyan? Én Harryvel nem tudok barát lenni.

***

Ahogy leszálltunk a repülőről elfogott a gyomorgörcs. Tudtam, hogy csak percek választanak el attól, hogy lássam Harryt és csak remélni tudtam, hogy nem hozta a barátnőét is. Egy nagy kocsi várt minket egy sofőrrel, Harry még sehol, de már így is eléggé szédülök a meleg és az idegesség miatt.

-Emily, te falfehér vagy, biztos nem eszel valamit? –

-Szerinted van étvágyam? – nézek mérgesen a fiúra.

-Hé... - fordít vele szembe. – Nagyon sajnálom az interjút, oké? Nem én szerveztem, és nem is tudtam nemet mondani. Igaz, hogy Simon tud egy-két dolgot rólad és Harryről, de a többiek nem. Mégis mit szóltak volna az emberek, ha annyira erősköm? Egyből leesne mindenkinek, hogy valami van a háttérben. Nagyon óvatosnak kell lenned ezentúl, már egy igazi híresség vagy. – még mindig a vállamat szorongatta. Tudtam, hogy igaza van, de könnyű mondani és teljesen más megtenni.

-Kmm... Elnézést te vagy Emily Peterson? – az idegen hang felé fordulok, mivel a lány egy igencsak aranyos akcentussal rendelkezett.

-Igen én vagyok... – mosolygok a nagyjából egy-két évvel fiatalabb lányra.

-Kérhetek egy közös fotót? – hangja remegett és vékony volt.

-Persze. – sétálok mellé mosolyogva és behajolok a szelfibe.

Miután aláírtam a telefontokját,el is sietett a lány.

-Látod épp erről beszéltem. – mosolyog Dylan.

-Jól van , Harry kipipálva, de őket mégis, hogy bírjam ki? – mutatok Williamsre és Melissara, akik merészen kimutatták, hogy ők bizony egy pár. – A hányinger is kerülget, ha rájuk nézek. - nyújtom ki a nyelvem.

-Tudom miről beszélsz. – rázkódik meg a fiú. – Cameron és Anne egy igazi mázlista.

-Ne is mond. – mérgelődők fel már a gondolatától is, hogy amíg mi itt szenvedünk, azok ketten enyelegnek otthon.

-Emily! – szűri ki Dylan a fogai közül. -Ne fordulj meg...Gyere közelebb. – a fiú hangja erőszakos volt, de a tekintete teli aggodalommal. Egyből értettem, hogy miért nem akarja, hogy megforduljak, bizonyára Harry ebben a pillanatban ért ide. Istenem...Annyira gyorsan ver a szívem, hogy már azon agyalok, hogy is nem hallják a többiek.

-Szia drágám! – hallom meg Melissa hangját a hátamból. Teljesen ledermedtem, nem tudok megfordulni, nem tudok ránézni.

-Szia, anya. – a hangja fáradt volt. Igaz nem láttam, de biztos voltam benne, hogy fáradt és nyúzott. -Williams. – ejti ki a férfi hangját enyhe nehezteléssel. Ez szokatlan, Harry sokféle képpen szólt már a férfihoz, ridegen, félve néha még kedvesen is, de soha sem gorombán.

Már köszönt mindenkinek, kivéve engem és Dylant, tudtam, hogy épp felénk sétál. Tudtam s legszívesebben elfutottam volna.

-Sziasztok! – fog kezet Dylannel, nem nézek rá. Még csak meg sem tudok szólalni. Szuper, pedig azt hittem, majd jól le ordítom a fejét, ha majd találkozok vele, ehelyett csak leblokkoltam. Igaz a gálán is összefutottunk, de akkor ott volt Nick, akkor volt, amit az orra alá dörgöljek, de így teljesen védtelennek érzem magam.

Nekem ez nem fog menni.

A hajó egyszerűen csodálatos. Saját medencével, bárral, étteremmel rendelkezik. Teli van pincérekkel, különbnél különb szakácsokkal, profi pultosokkal, akik isteni koktélokat kevernek.

Dieppe kikötővárosban szálltunk fel a hajóra, s teljesen eltávolodtunk a partól, ami persze halálra rémít, így még csak esélyem sincs lelépni, ha kínossá válnak a dolgok.

Amíg a többiek a medencénél napoztak, addig én a bárba megyek.

-Jó napot! Mit adhatok? – kérdi kedvesen a pultoslány.

-Mit ajánlsz? – nézek rá mosolyogva.

-Cointreau fizz. Egy nagyon finom koktél, 0,5 dl Cointreaut, 0,2 dl frissen csavart limet és szódát tartalmaz. – magyarázza kedvesen, a névjegyére nézek.

-Köszönöm Allison. – nézek a lányra. Karcsú, barna hajú és szemű lány volt, valójából eszméletlen gyönyörű arccal.

-Nekem is ugyanazt. – helyezkedik el mellettem Harry.

Gondoltam, hogy nem tudom örökre elkerülni, de azért reméltem, hogy kicsit tovább fog menni.

-Azonnal, Mr. Styles. – néz rá elég kihívóan a pultós.

Na ennyit a szimpátiáról.

-Kerülsz? – kérdi, én pedig automatikusan megforgattam a szemem.

-Nem! – válaszolom egyszerűen.

-Akkor gondolom nem bánod, ha iszogatok egyet veled. – mosolyog egyet.

-Azt mondtam nem kerüllek, nem pedig, hogy nem haragszom vagy, hogy megbocsájtok. – nézek komolyan a srácra.

Most először tudtam belenézni azokba a csodás zöld szemekbe, amitől teljesen kirázott a hideg és éreztem, hogy teljesen elmelegedek.

Kicsit lejjebb csúszott a tekintetem és újra elém tárultak a tetoválásai. Mégis miért kell egy szál fürdőnadrágban lófrálnia előttem.

-Valami baj van? – kérdi. Basszus túl sokat néztem, Istenem de kínos.

-Nem. Csak kerestem, hogy hol a SZERETLEK BILLIE EILISH tetkód. – mondom cinikusan.

-Olyanom nincs. – mosolyodik el. – De ez még megvan. – a karjára mutat, ahol szembe találhattam magam a „Je t'aime" felirattal, amit együtt varrattunk és ami még nekem is ott díszeleg a karomon.

-Az szuper. – fordulok vissza és iszok bele az italomba. Nem...Nem szabad sírni, uralkodj magadon, te ennél erősebb vagy.

-Nem csak neked volt nehéz... – szólal meg végül.

-Ezt ne! – nézek rá. – Talán nem rémlik, de te szakítottál egyik percről a másikra.

-Tudod jól, hogy a karrierem mennyire fontos.

-Rám nem lett volna időd a karriered miatt, de Billie-re igen? – húzom fel a szemöldököm.

-Tudod, hogy Simon akarta ezt a kapcsolatot. – néz rám kétségbeesetten.

-Szereted őt? – kérdésemre megfeszül az álla. Visszafogta magát.

-Igen. – fordítja el a fejét. – Te szereted Nicket?

-Igen. – mindketten hazudtunk.

-Sajnálom, hogy így kellett végződnie! – sóhajt.

-Hát még én. – bambulok előre.

Mindkettőnknek ezer kérdése lett volna a másikhoz, de valamilyen okból kifolyólag már mindketten feladtuk. Szomorú, hogy még egy ilyen nagy szerelmet is széttudott szakítani a sors. Képes leszek elfelejteni őt? El tudom játszani a tökéletes húgot mindenki előtt? Mégis, hogy várhatják ezt el tőlem? Még mindig szeretem őt. Kegyetlen, gyötrelmes érzelmek ezek.

Sziasztok, sikerült megint későre hozzam a folytatás. Nagyon sajnálom de azért remélem tetszett. 🙏❤️🌈