Sokszor kívánom azt, bárcsak megállna a világ egy kicsit, hogy megtudjam emészteni a történteket. Viszont Isten mégsem hallgassa meg imáimat.

Annyira nehéz megfelelni egy olyan világnak, ami futószalagon gyártja az embereket. Valójában az is elég lenne, ha elfogadnánk egymást nem? Nincs szükség arra, hogy mindenkit szeress, bőven elég, ha nem ítélkezel és elfogadod őket.

De a világ olyan amilyen,kegyetlen, szánalmas, komplikált. Én soha nem tudnék változtatni rajta. Kicsi korom óta a nevelő anyám azt mondta, minden okkal történik, ezért is haragudtam az Istenre.

Most már értem, ha nem bántalmaztak volna, soha nem lennék erős, soha nem mentem volna el a rendőrségre Carllal és soha nem ismertem volna meg az első szerelmem.

Semmi sem történik ok nélkül.
Talán abban a pillanatban fel sem fogjuk, talán nem is akarjuk, sőt még hibákat is követünk el, de attól függetlenül, minden ember vezekel, s megkapja, amit érdemel.

Mindig is azt hittem, a jó embereknek csak jó életük lehet.Tévedtem.
Ebben a szörnyű világban a rosszak vannak a csúcson, azok maradtak életben és talán ők kapják majd a legnagyobb büntetést a halál után.

Viszont mi emberek ezt nem tudhassuk, elvégre még senki sem tért vissza, hogy elmondja mi van a túloldalon már ha van ott egyáltalán valami.

Sokszor elgondolkoztam rajta talán ez az élet egy álom, egy kurva hosszú álom és a halállal felébredünk.
Vajon tényleg így van? A halál lenne a kegyes, felszabadító ajándék az Istentől?

S mégis mi irányít minket életünk során? A vágy? A pénz? A szeretet? A jóindulat? Mindegyikből, mégis hány százalék van egy emberben?
Ez mindig változó, mégis az emberek többségét ugyanazon típusokba rendezzük:
szegények, gazdagok, buták, okosak, szépek, csúnyák.... A halál után számít ez egyáltalán? Nem hiszem.Mindössze az számított mindig is, hogy mit teszünk életünk során.

Vajon hány ember árulja el barátját ebben a pillanatban is?
S hányan segítenek másokon?
Vajon melyik van nagyobb arányban? A rossz vagy a jó?
Mégis teljesen mindegy ez.
Elvégre mindenki a túlélésért küzd, hogy elfogadják egy olyan társadalomban, ami felszínes kritériumokra épül.

Manapság a kinézet számít, s az szerint ítélkezünk, pedig csak akkor ismerhetünk meg valakit és csak akkor szerethetjük,ha beszéltünk vele, ha már megmutatta az ő világát.