A fiatalok remélik, hogy csak ritkán (vagy esetleg soha sem) kell a többiekkel egy levegőt szívnia. Végül is, a remény hal meg utoljára. Csak itt sajna kinyírja a terapeuta, amikor összehív mindenkit egy gyűlésre. Elhangzanak fontosabbnál-fontosabb dolgok. Például: elmondják a szabályokat, hogy mikor esznek és mikor van a terápia, vagy hogy milyen időpontban van a takarodó. A gyűlés után Lola megérdeklődi, hogy van-e itt könyvtár. A válasz pozitív, és azt is elmondja a terapeuta Lolának, hogy több száz könyv közül válogathat. A lány természetesen egyből odamegy, hogy ebédig nézelődhessen. Amíg ő nézegeti a könyvek gerincét a címeket vizslantva, a többiek a szobájukban kuksolnak. Ebédnél aztán újra összetrombitálják a csapatot. A terapeuta ül le az asztalfőre. A gyerekek az asztal oldalánál foglalnak helyet, velük szemben pedig egy sorstársuk ül. A konyhásnéni és a terapeuta behozza az ételt, és mindenkinek kiosztják az adagját. És megkezdődik az étkezés. Lola a legfiatalabb közülük, azonban sokan idősebbnek nézik. Hosszú sötétbarna haját legtöbbször coffba köti, ahogy most is viseli. Gesztenyebarna íriszei gyönyörűen passzolnak a hajához. Szemöldöke vékony, ajkai pedig dúsak. Evőeszközzel a kezében csinál úgy, mintha ízlene neki az étel. Egy idő után feladja, és csak játszik az étellel. A mellette ülő lánynak, névszerint Nikinek, rövid, vállig érő rózsaszin haja van, amiben látható egy masnis csatt. Kissé sápadt, beesett arca van, amit szinte izzóként világít meg kékes-zöld szeme. Ajkai halvány-rózsaszínűek. Kezeiben levő eszközökkel lapátolja bele az ételt a szájába, s közben többször újratölti poharát, hogy minnél többet tudjon inni. Több adagot is szeretne enni, de nem engedik, hogy túl sokat egyen. A vele szemben ülő Maxwellnek szintén sápadt bőre és beesett arca van, annyi külömbséggel, hogy rajta jobban látszik a fogyokúrájanak a gyümölcse. Fekete hajkoronájanak néhány tincse belejóg kék szemeibe, amik a tányéja tartalmát nézi, és csontos kézfejeiben levő evőeszközzel, juttat néhány falatot a szájába. Alig eszik pár falatot, leginkább csak piszkálja az ételt. A fiú jobb oldalán Ben ül, aki látszólag nagyon fáradt és nem érdekli az étkezés, mert ő aludni szeretne, de sajnos nem tud. Éjfekete szemei alatta látható, a kialvatlanság legfeltünőbb jele, a karikák. A sötétkék haja kócosan áll, ami nem zavarja a viselőjét. Bőre élenkebb színű, mint Maxwellé, vagy Nikié. Maxwell másik oldalán Jákó ül, aki semmitmondó tekintettel vizsgálja a társai viselkedését, zöld szemeivel. Egyikükre sem hasonlít. Sem kűlsőre, sem belsőre. Szőke tincseit hajfikszáló tartja a helyén, hogy ne keljen óránként többször megigazítania. Nem nagyon figyel az ételre, inkább a többieket nézi. A saját fejében mindenkiről alkot egy képet és meg van győződve arról, hogy bár alig ismerik egymást a többiekkel, ő mindent tud róluk. Számára elég egy étkezés, hogy belelásson a lelkedbe. Félreértés ne essék, ez a fiú nem egy gondolat olvasó, csupán számára minden ember kiszámítható.

Evés után a csapat szétszéled, hogy ismét saját maguk társaságában töltsék a csendes pihenőt. Niki a mosdó felé veszi az irányt és a helységbe vezető ajtó mellett néhány méterrel megáll és nézelődni kezd. Végignézi ahogy a többiek elhagyják az ebédlőt és a szobájuk felé igyekeznek. Ezek után bemegy a mellékhelységbe és elvégzi a ,,rutinját". Általában minden ebéd után szokott hányni. Kivéve ha nincsen otthon senki, mert ilyenkor semmit nem eszik. A dolgát elvégezve kiöblíti a száját és bekeni a kezét testápolóval. A pulcsiját még indulás előtt magára kapja, nehogy bárkinek is feltűnjön a piros folt a kezén. Ezek után konyhában kezd el matatni, víz és puffasztott rizs után. Az előbbiből megiszik két nagy pohárral, az utóbbi pedig sajnos nem áll rendelkezésére. Ezután bemegy a nappaliba(ahol volt, és lesz is gyűlés),és ledől az ottani kanapéra pihenni egy keveset. El is szunnyad egy kis időre, és arra kell ébrednie, hogy valaki bökdösi. Kómásan nyitja ki szemeit, és szembe találja magát Jákó fürkésző tekintetével. Lassan felül, hogy mellé férjen az előbb említett személy. A fiú helyet foglal Niki mellet, majd a kezébe nyom egy pohár vizet, amit meglepődve fogad el a lány. Csendben iszogatni kezdi az imént kapott folyadékot, amikor egy nem várt kérdést kap.

-Ez is a rutinodhoz tartozik?-Niki egy pillanatra elfelejt levegőt venni. Pontosan tudja mire célzott Jákó és mélyen legbelül örül annak, hogy nem mondta ki. Tovább issza a vizét, hogy ezzel is nyerjen egy kevés időt a válaszra. Nem tudja eldönteni, hogy játsza-e az ártatlant, vagy erről a személyes témáról egy szinte idegennek beszéljen. A nagy gondolkodásban kiütül a pohár, ezzel rákényszerítve Nikit a válaszadásra.

-Miről beszélsz?-néz rá úgy, mintha nem tudná mire gondol. Nagyon reméli, hogy ha játsza a tudatlant, terelődik a téma. Ujjaival idegesen ütögeti a poharát, miközben farkasszemet néz Jákóval. Nem tud semmit kiolvasni a fiú mimikáiból, ami megijeszti. Pár pillanat ereéig még nézi a zöld íriszeit, majd zavartan a pohárra kapja a tekintetét, és várja a választ.

-Azt hitted nem veszi észre senki a mellékhelyiségben folytatott tevékenységedet?-keresi Niki tekintetét. Kiszedi a lány kezéből a pohárt és lerakja egy közeli kisasztalra. Nikit még mindig szét veti az ideg. Vajon mit kellene reagálnia? És elég kellemetlennek érzi Niki, hogy a fiú mindenképpen szemkontaktust akar teremteni vele. Nem mer felnézni, mert fél, hogy ismét nem tudna leolvasni semmit az arcáról. Végül erőt vesz magán, és a fiú szemébe néz.

-Miről beszélsz?-kérdezi ártatlan tekintettel. A remény utolsó szikrái észlelhetők a szemeiben. Hangja remeg, és sokkal halkabban beszél, mint a beszélgetés elején. Pulóvere ujját birizgálja,hogy levezesse a stersszt. Idegesen nézegeti a fiú arcát, hogy bármilyen változást keressen, de nem talál. Ismételten elkapja a tekintetét a másiktól, hogy most a cipőjét nézze meg miniméterről-miniméterre.

-Tudom, hogy meghánytattad magad a vécén.-közli egyenesen Nikivel. A lány ijedten kapja fel a fejét, és tapasztja le kezeivel a fiú száját, majd idegesen vezeti végig a tekintetét a helyiségen. Szerencsére nem lát senkit, szóval arra következtet, hogy nem jutott el más füléig ez a mondat. Ez kicsit megnyugtatja a tudatát, de a heves szívverését nem változtatja.

-SHHH! Tudod, hogy ezzel mekkora bajba kerülhetek?!-suttogja. Nem tudja elrejteni, hogy rettentően megijedt. Próbálja egyenletessé tenni a szívverését néhány mély levegővel, de nem igazán sikerül neki. Jákó végigsimít a lány alkarján, majd lassan rávezette a csuklójára a kezét, és gyengéden eltolta a szájától.

-Igen, pontosan tudom. Viszont nyugi! Nem foglak beárulni.

-Miért nem?-néz meglepődve a lány. Kellemesen meglepődik, mert nem számított rá, hogy innen bárki is kedves lesz hozzá. Azt gondolta, mindenki magával fog foglalkozni, és a többieket le se szarják majd. Mondatra nyitja a száját, de végül nem mond semmit, úgyhogy zavartan becsukja.

-Amíg nem tettél ellenem semmit, addig értelmetlennek látom, hogy bántsalak.-mondja Jákó, egy nemtörődöm arckifejezéssel. Ezzel a mondattal adta tudtára Nikinek, hogy jobb, ha vele nem szórakozik. A lány nemigazán tudja, hogy most örüljön, vagy megijedjen az előbb hallottaktól. Végül a szíve valamennyire megnyugszik, és egyenletesebben veszi a levegőt. Egy nyugodt és boldog mosolyt vet Jákó felé, és most már nem zavarja a semleges a tekintete.

Társalgásukat a terapeuta szakítja félre. Megkéri a gyerekeket, hogy hívják össze a többieket. Eleget akarnak tenni a kérésnek ezért elindulnak, hogy összegyűjtsék a tagokat. Csakhamar újra a nappaliban tanyázik az egész csapat. Szinte mindenki tudja, hogy miért kell már az első nap összegyűlni, de még sincsen felkészülve rá senki. Ijedten pillantanak egymásra, és kimondatlanul kérnek segítséget a másiktól. Amikor mindenki kényelmesen elhelyezkedett, elkezdték a gyűlést. A mai napot a kedves terapeuta arra szeretné áldozni, hogy mindenki elmondja életének történetét. Előveszi a kis könyvecskéjét, majd megkéri Lolát, hogy kezdje el. Kicsit húzza a száját, de belekezd.

Részletek a terapeuta jegyzeteiből:

"A bátyja megölte magát, amikor 8 éves volt. Nehéz volt ezt feldolgoznia, és amikor végre kilábalt volna a gyászból, a szeme láttára ütötték el a legjobb barátnőjét. Újra lehangolt lett, de az idő nem akarta begyógyítani a sebeit. Amikor az iskolában tűz ütött ki, bezárták a másik barátnőjét egy osztályterembe.Ő túl élte ezt, azzal a megoldással, hogy kiugrik az ablakon. A cselekedete után azonnal kórházba vitték, ahol ezután a tudtára adták, hogy mozgássérült lett. A lány ezt nem bírta volna elviselni, ezért (megint) kiugrott az ablakon, csak most fejjel előre. Bele is halt. Ezek után Lola az anyjánál keresett menedéket, ami megint nem tartott sokáig. A hölgyet megkéselték, és a kislány, aki alig lehetett 10, egy fa mögül nézte, ahogy anyja élettelen teste a földön hevert. Később a bírósági tárgyaláson ő volt a tanu, aki mindent elmondott, amit tudott a halálesetről. Ezek után megtalálták az elkövetőt, és lecsukták. Apja alkoholba fojtotta bánatát, majd amikor Lola 12 éves lett, újraházasodott. Mostohája nem foglalkozott vele túl sokat, mondhatni utálta a lányt. Most jelenleg 14 éves, és rengeteg időt tölt a temetőben. Elmegy az elhunytak születésnapján, névnapján és halottak napján is. Leül a sírok elé és beszél hozzájuk. Sokan nézik ezért őrültnek, de nem az. Nem engedte el az elhunyt lelkeket, még mindig ragaszkodik hozzájuk. Viszont az élőkhöz egyáltalán nem akar kapcsolódni."

Lolán látszik, hogy mélyen érintik a halálesetek. Többször is lehet látni megcsillanni a szemében könnycseppeket, amik némán folynak végig az arcán. Végig halkan beszél, maga elé meredve figyelte a padlót, hogy még véletlenül se lássa a többiek reakcióját. Szeme világa elmosódik s neheze veszi a levegőt a kontroll alatt nem tartható sírás miatt. Amikor befejezi mondandóját felpillant a terapeutára, és egyetlen kérdést szegez neki:

-Neked vannak halott szeretteid?-a helyiségben megfagy a levegő, s mindenki kérdő pillantást vet, hol Lola, hol a terapeuta felé. A nő kis ideig nem tudja mit kéne válaszoljon, de úgy dönt nem próbál a lánnyal egy hullámhosszra kerülni. Némán bólint a fejével egy nemleges választ. Tereli is gyorsan a témát, és a másik leányzótól kérdi az életének nagy szívfájdalmát. A Niki idegesen húzza lejjebb pulcsijának ujjait, hogy az egész kézfeje takarásban legyen, majd nekikezd a mesélésnek.

"Nikinek párkapcsolati problémája van. A kapcsolat amiben már lassan egy éve benne van, nem egészséges. Ha nyilvánosság előtt mutatkoznak, mindenki az gondolja tökéletes párt alkotnak. Viszont amikor senki nincs velük, a srác bántja Nikit. Testileg és lelkileg is. Folyamatosan halja a pasijától, akit Dave-nek hívnak, hogy senki sem szereti, hogy ezzel az alakkal nem lenne pasija, ha ő nem lenne, hogy nélküle senkije se lenne. És Niki hisz neki. Lassan már 16 éves, de még mindig nem képes eldönteni, hogy mi a hazugság, és mi nem az. Kövérnek érzi magát barátja mellett, ezért egy ideig anorexiás volt. Dave ezt észre is vette, és megtiltotta a lánynak, hogy éheztesse magát. Ígyhát máshogy tüntette el az ételt, és megtanult hányni, meg hashajtót vett."

Niki hol a pulóvere ujját babrálja, hol a haját piszkálgatja. Tekintetét kapkodja az arcok között. Mindenki őt nézi és figyelmesen hallgatja mondandóját. Amikor befejezte egy kisebb csend telepedett le a társaság köré. Ez megnyugtatja a lányt, mert senki sem akarja negatív kritikával illetni őt. Legalábbis nem adják a tudatára. Egy keserü erőltetett mosoly jelen meg ajkain. Ezek után belesüpped a kanapéba, mintha azt szeretné, hogy beszippantsa magába és eltünjön innen. Mindenki őt nézi még néhány másodpercig, majd a terapeuta megköszörüli a torkát, hogy rá irányuljon a figyelem, majd megkéri Maxwellt a folytatásra. A fiú felhúzza a lábait maga elé, ezzel egy vedőfalat épít maga köré. Kezeivel átöleli lábát, és az állát a térdeire támasztja, majd elkezd beszélni.

"Általános iskolás korában kiközösítették, mert meleg. Maxwell elmondása szerint hetedikes korában jött rá, és azt gondolta, megbízhat akkori legjobb baratjában. Tévedett. Az egész felsőtagozat megtudta a titkát, és mindenki messziről elkerülte, nehogy őt is ,,megfertőzze". Csúpolták őt olyanokkal, hogy dagadt, és nem fog tetszeni egy buzinak se ezzel az alakkal. A 15 éves fiú fél a következő tanévtől, mert akkor kezdi a 9.-et."

Amikor a volt legjobb barátja szóba kerül, kesernyésen felnevet. Legbelül szidja magát, hogy egy ilyen kétszínü alakban bízott meg. Bízott benne. Feltétel nélküli bizalmat és szeretet adott neki. Elmodta neki a legféltettebb titkát. Csak egyetlen egy kis titkot, de ezt sem volt képes megtartani. Hátbaszurta. Elhagyatotnak és jelentéktelennek érezte magát. Ahogy ezeket az emlékeket visszaidézte magában, hirtelen úgy érzi nem kap levegőt. Mintha egy hatalmas tengerben úszna, és az emlékei le akarják húzni a mélybe. A víz felszíne leírhatatlanul szép, ahogy a fény megcsillan rajta, és a hullámok eljátszanak egymással. Azonban azt senki sem tudhatja, hogy mi van a felszín alatt. Csupán látszat alapján tudnak képet keszíteni az egészről, már akit érdekel. Maxwell sodródik a hullámokkal, és engedi, hogy elnyelje víz. Viszont a többiek nem hagyják, és próbálnak közbeavatkozni. Ben a vállánal fogva rázogatja a fiú testét, simogatja haját, szólítgatja, és próbálja felnyitni szemhéjait. Maxwell kinyitja a szemét, viszont a könnyeitől semmit nem lát tisztán, minden homályos. Ben átöleli, és letörli a fiú könnyeit. A kék kisírt szempár végigméri, azt, aki kihúzta a könnyek tengeréből, majd egy bugyuta mosollyal köszöni meg tettét. Ben átkarolja Maxwellt, és most ő kezd el beszélni magáról.

"Folyamatosan stresszel. Izgul mindel dolgozat, felelés, és egyéb számonkéresi lehetőség előtt. Szülei elvárják, hogy a legjobb legyen, ezzel túlhajszolva szegényt. Minden reggel, és este azzap telik, hogy átnézi a nemrég vett anyagokat, hogy mindig felkészült legyen a következő órára. Legtöbbször viszont nem marad meg a fejében semmi, mert nem kipihent. Amióta ennyit izgul, nem tud rendesen aludni. Este nehezen alszik el, éjjel többször is felébred, és vagy nehezen, vagy sehogy se tud visszaaludni."

Ben ásít egy nagyot, majd kibök egy Bocs!-ot. Hátradől a háttámlára, és becsukja szemeit. Halkan hallani lehet a szuszogását, de senki sem tudja megmondani, hogy elaludt-e, vagy ébren van. Maxwell nem veszi le szemeit Benről, és mintha válaszokat keresne az arcvonásaiban, a fel nem tett kérdéseire. Akkor szakítja el a tekintetét Benről, amikor Jákó beszélni kezd.

"Jákónak nincsenek megrázó események a múltjában, ő ugyanis már születése óta ilyen. Szülei próbáltak érzéseket vinni a fiúba, viszont nem sikerült. Tinédzser koráig nem akartak szakemberhez fordulni, mert szentül hitték, hogy kinövi és csak a családja segíthet neki ebben. Akkor változott meg a gondolkogásuk mehanikája, amikor a fiú saját kezüleg végzett a tizenhetedik születésnapjára kapott állatával. Azt gondolta ezzel valamilyen érzést kicsikarhat magából, és a szülei megnyugszanak. De pont az ellenkezője következett be. Felkerestek egy terapeutát, hátha tud rajta segíteni, és így került ide."

Mindenki ijedten néz Jákóra, és mind ugyanarra a következtetésre jutottak: jobb nem játszani a tűzzel. Ezek után még beszélgetnek a terapeutával. Megtutak róla is néhány információt. Zsuzsanna a neve, de mindenki csak Zsuzsa néninek hívja. Gyerekkorában neki is voltak problémái, ezért dolgozik most itt. Egy kis idő után Zsuzsa mindenkit elenged, mert kifogytak a beszélgetőtémákból. Jákó elindul, hogy megnézze a mostani szállásuk közeli környezetét. Szeretné tudni, mit, merre keressen, ha szükséges lenne. Lola visszamegy a könyvtárba, ahol talál magának egy szinpatikus könyvet, amit el is kezd olvasni. Nikinek semmi értelmes nem jut eszébe, szólval megkérdezi Zsuzsát, hogy van-e wifi. Nagy szerencséjére van, úgyhogy az instagram világában üti el az idejét. Maxwell ott marad ahol eddig volt és nézi Bent. Nem tudja, hogy alszik-e, ezért nem meri zavarni. Végül úgy dönt hagyja pihenni a fiút, hogy halványodjanak a szemei alatt elterülő szürkés foltok.