[Név] - A neved/karaktered neve

︶꒦︶꒷︶︶꒷꒦︶︶︶꒷꒦

Willy Wonka eltűnt.

Nos, talán nem ez volt a legmegfelelőbb szó rá, de annyi biztos volt, hogy nem találtad sehol, és Suvickné szörnyű mosodájába nem mehettél el. Mármint, nem hitted, hogy ha megkérdezted volna a nőt, az elárulta volna, hogy hol voltak a rabjaik, és máshol pedig nem nagyon tudtad hol lehet. Vissza kellett mennie, de tegnap óta már lehet, hogy ismét kiszöktek. Csakhogy, nemcsak Willy-t nem találtad, de Nudli sem volt a szokásos találkozóhelyeiteken, és semmilyen hírt nem halottál felőle.

Szóval, talán a jobb kifejezés az lett volna, hogy: a barátaid eltűntek.

Igen, ez sokkal jobban leírta a jelenlegi helyzetet.

Frusztráltan rúgtál bele egy kupac hóba, ami így széthullott, de a jelenlegi érzelmeiden nem enyhített a dolog. A hajadba túrva roskadtál le egy padra, a hideg felület szinte azonnal átjárta a tested, de egyáltalán nem tudtál törődni vele. A helyzet egyre kétségbeejtőbb és reménytelenebb lett. Willy elvesztette a boltját, vele együtt pedig az álmát. Nudli, Willy álmával búcsút mondhatott a sajátjának. A többi barátotoknak vissza kellett térniük a mosodába. Az egyetlen, aki még úgy-ahogy megúszta az egészet, az te voltál. De ettől nem érezted jobban magad, sőt csak még rosszabb volt.

Az arcod a kezeidbe temetve görnyedtél össze a hideg padon, és azt kívántad bárcsak tudtad volna, hogy mi fog történni. Sosem hitted volna, hogy egy olyan világba kerülsz, amiről semmit sem tudtál, és a túlélés itt sokkal nehezebbnek látszott, mint a saját életedben.

Erre a gondolatra eszedbe jutott a majdnem rád eső csillár, és kissé megrázkódtál.

Léptek zaja ütötte meg a füledet, de nem vetted a fáradtságot, hogy felnézz. Valószínűleg úgyis csak egy járókelő. Nem, köszönöd szépen, nem kellett minden jött-ment idegennek látnia mennyire szörnyen érezted magad. És mennyire borzalmasan néztél ki. Csakhogy, úgy tűnt ez a bizonyos járókelő talán mégsem egy egyszerű idegen volt, ugyanis a léptek hamarosan megálltak előtted, és érezted, hogy valaki melléd ült. Nem tudtad ki az, de bárki is volt, nyilván ismert téged. Így nagy levegőt véve erőt vettél magadon, és felemelve a fejed magad mellé pillantottál.

A férfi csendben ült, kezében az ismerős sétapálcát tartva, fején a cilinderével, a szokásos ruhájában. Ahogy rád nézett, a tegnapi reménytelen pillantásnak nyoma sem volt, helyette ismét a szokásos énje nézett rád vissza. Nos, a szokásos attól eltekintve, hogy úgy nézett ki, mint aki egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt.

- Willy? – kérdezted, noha természetesen tudtad, hogy ő volt az. Egyszerűen csak szeretted volna, ha válaszol, ha megszólal, ha biztosít afelől, hogy itt volt veled. Úgy tűnt értette, mert elmosolyodott, és bólintott.

- Itt vagyok – felelte, te pedig néma csenddel jutalmaztad. A karjaiba ugrani, leszidni amiért egész nap kerested és nem volt sehol, sírva fakadni a sok felgyülemlett érzelemtől. Mindet meg akartad tenni, éppen ezért egyiket sem sikerült. Egyszerűen csak ültél ott, és meredten bámultad a férfit, aki csak pár hét alatt olyan fontossá vált számodra, és Nudli számára. Willy azonban beszélt helyetted is. Mesélni kezdett, te pedig hallgattad. Mesélt a gyerekkoráról. Az anyjáról és a csokiról, amit biztonságosan magánál őrzött már oly hosszú ideje. Mesélt arról, hogy amikor tegnap az anyja nem jött el teljesen reménytelennek érezte magát.

Aztán elmesélte mi történt vele az éjjel. Hogy megegyezett a Slugworth-tel, és hogy hajóra szállt. Hogy megígérte Slugworth-nek nem csinál több csokit soha többé, és minden szándéka megvolt rá, hogy be is tartsa ezt az ígéretét. Nudliért. Mesélt a hajóútról, az Umpalumpáról, és arról, hogy majdnem meghalt. Mesélt a jeges vízről, az átúszott mérföldekről és a fagyos testéről, ami minden egyes a vízben töltött perccel egyre elnehezült és eltompult. Mesélt arról, hogy az első dolga, amikor kiért a partra az volt, hogy megkeressen téged. Hogy az egész várost átkutatta, minden zeget minden zugot, csak azért, hogy megtaláljon.

- Nudli bajban van – fejezte be a történetét azzal, hogy mit fedezett fel Slugworth gyűrűjének a kezén hagyott nyomából. Az egész történetét végighallgattad, majd felnéztél rá.

- Akkor irány a mosoda – mondtad, és felpattanva el is indultál. Willy azonnal utánad iramodott, de nem jutottatok sokáig, amikor ismerős alakok állták el az utatok. A barátaitok rátok mosolyogtak, és a tompaság, ami Willy visszatértével egyre enyhült benned lassan elmúlni látszott. A barátaiddal együtt hirtelen nem is tűnt minden olyan reménytelennek. A világ szürkesége kitisztult, és a visszafogott érzelmeid elhalkultak.

Willy gyorsan elmagyarázta a helyzetet a többieknek, akik pedig elmondták, hogy Nudlit valószínűleg a kamrában tartották fogva. Hamarosan már a mosoda előtt álltatok, és aggódva figyelted, ahogy Willy egy igencsak bizonytalan tákolmányon mászott fel a Nudlit fogvatartó kis faládikáig. Amikor a férfi felért, és lelépett a létráról te is elindultál.

- Így hát visszajöttünk. Mindnyájan – hallottad meg Willy hangját, amikor elég közel értél hozzájuk. Mögületek a barátaitok hangosan köszöntek a lánynak, míg Willy lehajította nekik a sétabotját. Elléptél mellette, megállva a fapárkányon, és megnyugtatón a rád aggódó pillantásokat vető férfire mosolyogtál, majd odahajoltál egy kis lyukoz, amiken keresztül a galambok repkedhettek ki-be, és amin keresztül Willy is beszélt a lánnyal.

- Hé, Nudli – kukucskáltál be a lyukon, és mosolyogva intettél a lánynak, aki rád nézve maga is elmosolyodott. – Kicsit reménytelen volt a tegnap estém és a ma reggelem, de azóta jobban vagyok. Veled mi a helyzet?

- Remélem ennél csak jobb lesz – felelte, mire felkuncogtál, és bólintottál. Azután, hogy Willy és a barátaid megtaláltak lassan magadhoz tértél. Bár a helyzet reménytelen volt, azért mégiscsak egy gyerekfilmben voltál. Végül mindig a jók győztek, szóval igazán ostobának érezted magad, amiért ennyire kétségbeestél és magadba szálltál. De, ami történt megtörtént, és most, hogy tisztábban látod a világot nem fogod elkövetni még egyszer ezt a hibát. – Slugworth fogságban akar tudni.

- Igen, azt nem is csodálom – értett egyet Willy, mire te is bólintottál. Abból, amit ma megtudtál a férfitől nem volt csoda, hogy Slugworth nem akarta, hogy Nudli kiderítse az igazságot. Nos, szerencsétlenségére, a lánynak csodás barátai voltak.

- Miért? – kérdezte Nudli, ahogy rátok nézett. – Mi baja van velem?

- Nem tudom, csak sejtem Nudli – közölte Willy, bár te nem ezt a szót használtad volna. Erősebb volt ez holmi sejtelemnél, de jobb szó híján ez is megteszi. – De addig nem vagy biztonságban, amíg Slugworth rács mögé nem kerül.

- És megtudhatnám, azt milyen úton-módon képzeli el? – kérdezte Abakusz, ahogy megjelent a tőletek jobbra lévő lyukban.

- Abakusz – kezdte Wonka, te pedig érdeklődve hallgattad. Nyilván a férfinek volt valami terve. – Azt mondta, a csokisok mindent feljegyeznek.

- A zöld főkönyvbe, igen – bólogatott az idősebb férfi.

- Azt megszerezve bizonyíthatjuk, hogy megmérgezték a csokit – fejtette ki Willy, te pedig egyetértően bólintottál. Ez egy egész jó ötlet volt, ők maguk szolgáltatják majd a döntő bizonyítékot saját maguk ellen. Elég ironikus volt, ha téged kérdeztek. És te imádtad az ilyesfajta iróniát. – Suvicknéra és Hipóra dutyi vár, ránk szabadság.

- Ó, igen, de emlékeztetném rá, hogy a főkönyvet lakat alatt tartják – ellenkezett Abakusz.

- És egy korrupt klerikus őrzi – szállt be a beszélgetésbe a most megérkező Lottie, aki a tőletek balra lévő lyukon kukucskált be.

- Plusz ötszáz csokoholista csuhás – tette hozzá Larry, aki a Lottie feletti lyuk mögött bukkant elő.

- Nos igen, ez valóban igaz – bólogattál, ahogy a többiek is egyetértő zajokat hallattak.

- Igen, ez így van. De! – szólalt fel ismét Willy, mire most mindenki rá figyelt. – Ma reggel úsztam egy hosszút és hűsítőt. A hidegvíz jót tesz az agynak, stimulálja az idegpályákat.

- Kérlek, egyikőtök se próbálja ki – vágtál közbe. Talán tényleg jót tesz egy kis hidegvíz, de nem annyi, amennyiben Willy ma reggel úszott, és egészen biztosan nem annyi ideig.

- Négy mérföld után meg is volt az ötlet – folytatta a férfi mintha meg sem hallotta volna a megjegyzésed. – Hogy egy leleményes árva, egy könyvvizsgáló, egy vízszerelő, egy telefonközpontos kisasszony, egy víz alól beszélő ember, és egy kreatív gyönyörű fiatal hölgy együtt miként tudja végrehajtani az évszázad lopását.

- De még ha rá is tudnánk tenni a kezünket a főkönyvre a kartelltagok kenőpénzzel kimentenék magukat, hiszen ez a szakmájuk – ellenkezett Abakusz, és kénytelen voltál igazat adni neki. Csakhogy, ez nem jelentette feltétlenül a véget.

- Valóban, ha börtönbe kerülnek, hamar kijutnak. De mi van akkor, ha egy olyan helyre térnek vissza, ahol már senki sem bízik bennük? – kérdezted, ezzel magadra vonva a figyelmüket. – Ha mindenki a városban megtudja miket tettek, hogy felvizezik a csokikat, és lefizetik a rendőröket, vajon hogyan fogadnák őket, amikor kijönnek a börtönből? Sőt, ha minderre rátesszük, hogy egy varázslatos csokikészítő addigra szinte verseny nélkül marad a piacon, és árulhatja a csodálatosabbnál-csodálatosabb csokikat, akkor egyszerűen már semmi esélyük nem lesz visszaverekedni magukat a jelenlegi helyzetükbe.

- [Névnek] igaza van. Ha a világgal van baj, hát tenni kell vele valamit! – vigyorodott el Willy.

- Micsodát? – kérdezte Nudli.

- Megváltoztatni – jött a felelet, ahogy a férfi végre befejezte a csavarok kihúzását, és a falap, ami előtt ti ketten álltatok mellettetek az alattatok befagyott vízbe zuhant.

- Lássunk hozzá! – vigyorodott el Nudli, te pedig megkönnyebbülten vetted, hogy visszatért belé a remény.

- Oké, de először le kell innen másznunk – mondtad, és a rozoga tákolmányra néztél, amire az életeteket bíztátok.

- Hölgyeké az elsőbbség – intett Willy, mire kissé a szemeid forgattad, de mégis elindultál lefelé. Felfelé jövet is elég ijesztő élmény volt, de lefelé még rosszabb. Amikor szilárd talajon álltál majdnem örömkönnyeket hullattál. Veled ellentétben a többiekre nem volt nagy hatással a mutatvány, mindenki nyugodtan mászott le és állt meg melletted.

- Soha többé – morogtad, ahogy a létra darabjait a vízbe dobtátok. Melletted Willy halkan felkuncogott, te pedig csak felsóhajtottál.

- Ugyan, jó móka volt – mondta, és a kezét a derekadra csúsztatva vezetni kezdett az állatkert irányába. Kis csapatotok szétoszlott, te pedig Willy-vel és Abakusszal tartottál a zsiráfért. A férfi terve egyszerű, de nagyszerű, és rendkívül mókás volt. Ellopni egy bizonyos zsiráfot, és a papokra szabadítani, akik történetesen nem tudnak az Akáciadrazsékról, amik a főpap zsebében lapultak, és amikért a zsiráfok megvesztek. Zseniális volt.

Csendesen guggoltál Willy mellett, és az őrt nézted, aki immár másodszorra ette meg a csokikészítő Görbe Este nevű csokiját.

- Szegényt sajnálom, ha a zsiráf miatt bajba kerül az a munkáját jelentheti – suttogtad a melletted állónak, aki erre lenézett rád, és megnyugtatón a válladra ejtette a kezét.

- Ne aggódj, ha így is lesz, kárpótolom majd – mondta, mire te a szemeid forgatva néztél fel rá.

- Hadd találjam ki, csokival. – Willy úgy nézett rád, mintha két fejed nőtt volna.

- Honnan tudtad? – Válaszra sem méltattad a kérdést, helyette kiléptél a kocsi rejtekéből, amikor megláttad, hogy az őr elaludt. Hallottad magad mögött a lépteket, így tudtad, hogy Abakusz és Willy is utánad siettek. Benyúlva a fülkébe az ablakon keresztül meghúztad a kart, amitől kinyílt az ajtó, és Willy lekapta a zsiráf szállítóautójához tartozó kulcsokat. Abigail igazán készségesen tartott veletek, talán az Akáciadrazséknak köszönhetően, vagy azért, mert már ismert benneteket. Mindenesetre nem volt nehéz a ketrecéből a kocsira terelni, és hamarosan lassan robogtatok a templom felé. Te Willy mellett ültél hátul a zsiráffal, míg Abakusz vezetett.

- Minden rendben van ott hátul? – kiáltott át hozzátok az idősebb férfi.

- Minden a legnagyobb rendben – felelted, ahogy Abigail oldalát simogattad. Willy mosolyogva nézett rátok, míg ő is az állatot vakargatta.

- Szóljon neki, hogy hajtsa le a fejét – hallottad a következő kiáltást.

- Hajtsa fel a lejét? – kérdezett vissza Willy, te pedig értetlenül néztél rá.

- Abigail, le a fejjel! – kiáltottál fel a zsiráfnak, aki azonnal engedelmeskedett. Ekkor megláttad, ahogy egy híd alatt hajtottatok át, majd Willy-re pillantottál. – Hogy lehet ilyen szörnyű a hallásod?

- Bocsi, erre a fülemre nem hallok jól – felelte, ajkain játékos mosollyal. Ahogy eszedbe jutott a csatornában lefolytatott beszélgetésetek te magad is elmosolyodtál, és a fejed ingatva néztél a férfire.

- Olyan vagy, mint egy öregember – mondtad, majd úgy tettél, mintha valamire most jöttél volna rá. – Csak nem?! Van valami fiatalító csokid, és amúgy már százéves vagy, mi?

- A csoki nem tud fiatalítani – felelte komolyan. – Csak jól tartom magam.

Erre felnevettél, míg Willy csak elégedetten vigyorogva nézett rád.

︶꒦︶꒷︶︶꒷꒦︶︶︶꒷꒦

Szörnyen bántad, hogy nem láthattad a papokat, ahogy pánikolva kirohantak a templomból, de nem maradhattál ott Abigaillel. Sőt, mindent Willy-re bíztál, aki bekopogott a templom ajtaján, majd gyorsan melléd rohant, hogy együtt menjetek vissza a többiekhez, akik egy nyilvános telefon fülkéje előtt álltak. Larry a fülkében állva várta, hogy Lottie kapcsolja a papokat. Hamarosan aztán a telefon megcsördült, és míg Larry felvette és beleszólt, ti állathangokat kezdtetek utánozni. Addig mind zajongtatok, amíg Larry ki nem hajolt a fülkéből és rátok nem kiáltott.

- Hallgassatok már el állatok! Te is hallgass tintahal! – erre elhalkultatok, és vigyorogva néztetek egymásra, de amikor Larry visszafordult a telefonhoz folytattátok a zajongást, noha ezúttal kicsit halkabban. – Tessék? Ó, igen, rémlik, hogy elvesztettünk egy zsiráfot. Jól van na, mindjárt küldöm a fiúkat!

Azzal Larry letette a telefont, és felétek fordulva vigyorogva jelezte, hogy minden a tervek szerint haladt. Willy és te összevigyorogtatok, mindketten hasonló izgalommal vártátok a terv következő fázisát. A zsiráfszállítóhoz visszatérve Willy, Nudli és te bebújtatok a kocsiban lévő szalma alá, míg a többiek állatkerti egyenruhába öltöztek. Elég kényelmetlen volt így utazni, de nem panaszkodhattál.

A kocsi hamar megállt, elvégre nem parkoltatok messze a templomtól, és pillanatokkal később a doboz ajtaja lenyílt.

- Bent vagyunk! – hallottátok meg Abakusz hangját, és egyszerre ültetek fel, így végre kiszabadulva a szalma fogságából. Örömmel másztál ki a dobozból, és poroltad le amúgy sem éppen tiszta ruháidat. Ha az ember családjának ételre is alig volt pénze ne várják el tőle, hogy mindig tiszta újruhába öltözzön. Nudli és Willy is kiszállt a dobozból, és mind a gyóntatófülke felé siettetek, ahova aztán Abakusz beülve meghúzott egy kart, amit keresztnek álcáztak, és figyelted, ahogy a másik fülke elindult lefelé, mint egy lift.

Amikor a fülke eléggé leért, hogy a teteje legyen a lábatoknál Willy rálépett, akit követett Nudli és végül te. A hely kicsi volt, és nem érhettetek a falhoz, hiszen folyamatosan lefelé mozogtatok, így egymáshoz húzódva álltatok. Willy útközben lehajolva kinyitotta a lift tetején lévő nyílást, majd az ülésre tette a kis dobozt benne a Görbe Estével, mielőtt visszacsukta volna az ajtót, és ismét felegyenesedett.

Az út lefelé rövid volt, és amikor megérkeztetek lehajolva lestetek át a rácsokon.

- Hah, köszönet a jó munkáért – olvasta a nő, aki a széfet őrizte. Szinte el se hitted, hogy ezek az őrök ilyen könnyen átverhetők voltak. – Julius atya és a csokikartell. Ó! Ez kedves.

Két társadra nézve forgattad a szemeid, amikor a nő egyből bekapta az édességet. Nem volt túl nehéz lejutni ide, elég csapnivaló volt a biztonság errefelé. A nő hamarosan elkezdte mutatni a tüneteket, amik a csokival jártak, és ahogy a furcsa táncát néztétek nehéz volt megállnod, hogy ne adj ki hangot magadból.

- Tyűha – hallottad meg magad mellett Willy-t. – Hát, van egy mozgása.

- Lehettem volna boldog, de eldobtam egy gyémántot – mondta a nő, ahogy végre abbahagyta a táncolást, és a következő fázisba lépett. Nagyon remélted, hogy ő nem fog senkit felhívni, akit nem kéne. – Felhívom, miért ne? Nem, nem lehet. De igen, felhívom.

Ennyit erről.

- Basil? Itt Gwennie. Igazad volt! – szólt bele a telefonba a nő, mire ti hárman döbbenten egymásra néztetek. Ennek a nőnek a nevét mondta az állatkert őre, amikor legutóbb felhívta a kémiaórás padtárs szerelmét.

- Totális véletlen – súgta Nudli, míg te csak hitetlenkedve a fejed ingattad.

- Mennyi esélye volt ennek? – kérdezted, noha tudtad, hogy valójában igencsak sok. Ha a valóságban lettél volna persze más helyzet lenne, de egy film világában ez nem volt annyira meglepő. Ettől nyilván nem volt kevésbé vicces.

- Azok a kémiaórák voltak életem legboldogabb órái – beszélt tovább a nő, teljesen elérzékenyülve. Nem tudtad, hogy pontosan mi történhetett a vonal másik végén, de Basil valószínűleg majd kicsattant örömében. Bárhogy is, a nő szervezetében ekkor lépett hatásba a csoki utolsó fázisa, és a földre rogyva elaludt. Willy egyetlen pillanatig sem habozott, és átcsusszanva a lift és a fal közötti résen leugrott a gyóntatófülke tetejéről. Nudli követte, majd te magad, miközben a férfi a botját pörgetve ruganyos léptekkel az ajtó felé sietett. Nudli a nő mellé lépett, és letépve a kulcsokat az övéről hozzátok futott.

A kulcs hamar a zárban találta magát, és ti hárman együttes erővel elforgatva a zárat kinyitottátok a nehéz fémajtót. A teremben egy pompázatos iroda várt, kényelmes fotelekkel és kanapékkal, díszes bútorokkal és rengeteg, rengeteg papírral. Nem vesztegethettétek az időt azonnal neki is láttatok az iratok átnézésének, de minden egyes papírral, ami nem a keresett volt egyre kétségbeesettebbek lettetek.

- Semmi? – kérdezte Willy, aki addigra már annyira belejött a keresésbe, hogy még a kabátját és cilinderét is levette.

- Semmi – sóhajtott fel frusztráltan Nudli, és amikor Willy rád nézett te csak a fejed ingattad.

- Kutassatok tovább! – mondta a férfi, ahogy elfordulva ő maga is nekilátott, hogy megnézze egy másik helyen. Ahol már egyszer átnéztétek.

- Hiába Willy, nincs itt – akadt ki Nudli.

- Abakusz azt mondta, itt van – ellenkezett Willy, felétek sem fordulva lehajolva egy adag papírhoz. Te magad is folytattad a keresést, de kezdtél te is reményvesztett lenni.

- Abakusz négy éven keresztül a mosodában kuksolt – vágott vissza Nudli, ahogy eldobva az utolsó kezében lévő papírtömböt az egyik kanapéra ült. – Lehet, hogy az agyára ment a szappanszag. Mert idelent nincs más, csak vacak, régi csokoládé!

Láttad, ahogy eldobott egy fémdobozt, amiben valószínűleg valóban csoki volt, és ahogy az a doboz nekiütközött az egyik falnak. Ami miatt azonban abbahagytad, amit csináltál és döbbenten összepislogtál Nudlival az volt, hogy a fal, ahol a doboz eltalálta kinyílt. Te és barátnőd egyszerre léptetek a kis rekesz felé, és kijjebb hajtva annak ajtaját szembe találtátok magatokat egy bizonyos zöld könyvvel.

Nudli benyúlt, és kivette a könyvet, majd kinyitotta azt. Nevek és számok szerepeltek egymás mellett ebben a könyvben, elég nyilvánvaló adatokkal szolgáltatva.

- Willy, azt hiszem ezt látnod kéne – mondtad, és Nudli válla felett a hangodra felétek néző férfira mosolyogtál. Willy azonnal eldobta a kezében tartott papírt, és felétek lépett. Ahogy meglátta a könyvet gyengéden maga felé fordította, és beleolvasva szélesen rátok vigyorgott.

- Sikerült Nudli, [Név]! – jelentette a nyilvánvalót, míg ti ketten csak viszonoztátok a mosolyát. – Megvan!

Örömötök azonban nem tartott sokáig, ugyanis mögöttetek hangos lövés dördült, ti pedig ijedten perdültetek meg, így szembe kerülve három ismerős arccal.

- Meg kell, hogy fedjem Wonka uraság – szólalt meg Slugworth, aki a kezében tartotta a lövésért felelős pisztolyt, és rátok szegezte azt. – Sok kellemetlenséget okoztak nekünk. Maga, a pornép, meg a kis csibész.

A férfi mögött álló zöldbe öltözött öklendező hangokat hallatott, te pedig értetlenül néztél rá.

- Bocsánat Félix – biccentett hátra az öklendező férfi felé Slugworth.

- Nem, ő nem csak egy kis csibész, igaz Slugworth úr? – javította ki a férfit Willy, mire Nudli értetlenül nézett rá. Te természetesen már tudtál a csokikészítő sejtelmeiről, elvégre éppen aznap reggel osztotta meg veled őket. – Hanem a rokona.

- Mi? Te meg miről beszélsz Willy? – kérdezte a kislány.

- Tudod Nudli, az a gyűrű, ami a szüleidé volt egy családi gyűrű – kezdted, és a lány most rád nézett hasonló értetlenséggel. – Slugworth úrnak történetesen van egy nagyon hasonló gyűrűje. Nem igaz, Slugworth úr?

- Ami azt illeti valóban – felelte a férfi, ahogy közelebb lépett hozzátok, majd a Nudli kezeiben szorongatott gyűrűre nézett. – Azt a bátyám viselte. Zebediah.

- Ő volt az apám? – kérdezte Nudli, mire a férfi felé kapta a fejét.

- Egy romantikus bolond, az volt – felelte gyorsan, te pedig összehúzott szemekkel néztél rá. – Beleszeretett egy közönséges könyvmolyba, és meghalt mielőtt elvehette volna. Így én lettem a családi vagyon egyetlen örököse. Vagyis csak azt hittem. Mert kilenc hónappal később egyszer csak megjelent nálam az anyád. Könyörgött, hogy szerezzek orvost a beteg újszülöttjének. Segítséget ígértem.

- De nem segített, igaz? – kérdezte Nudli, te pedig egyre jobban gyűlölted ezt az embert. Eddig sem volt éppen a szíved csücske, de ezek után már pláne nem bántad volna, ha egész életében rácsok mögött rohad.

- Jaj, nem – felelte a férfi, mintha ez teljesen természetes lett volna.

- Inkább bedobott engem a szennyes közé – folytatta Nudli, te pedig Willy-re néztél, aki éppen olyan dühösnek tűnt, mint te magad. – Suvickné megtalált. Látta a gyűrűt. A betűt N-nek nézte, és elnevezett Nudliak. Pedig az nem N. Hanem Z. Mint Zebediah.

- Így van – értett egyet Slugworth. – Anyádnak utána azt mondtam, hogy meghaltál. Persze teljesen összetört, de adtam neki némi pénzt, mielőtt kivezettettem a házamból.

- Hogy hívták? – tette fel a kérdést a lány, te pedig Willyre néztél, aki a kinyitott könyvet lapozgatta éppen. Mivel a csokisok mindent leírtak, jó ötlet volt megnézni ebben a könyvben. Elvégre, ha a férfi adott neki pénzt, itt biztosan szerepelnie kell a nevének.

- Mi? – kérdezte a férfi, mintha nem értette volna.

- Az anyámat – fejtette ki Nudli meglepően nyugodtan. – Mi volt a neve?

- Hmm. Várjunk csak, öhm... - motyogta Slugworth, ahogy látszólag elgondolkodott a válaszon. Nem tudtad, hogy csak tetteti, vagy tényleg gondolkodott, de nem is volt rá szükség. Willy megállt ugyanis egy oldalon, te pedig átlesve mellette a könyvre elolvastad a benne írtakat. – Nem, sajnos nem emlékszem. Sajnálom, de hát miért is emlékeznék? Ő nem volt több, csak egy pór. Pardon Félix.

- Dorothy-nak hívták – szólalt meg most Willy, míg te értetlenül néztél az újfent öklendező férfire. Mégis mi a fene baja volt? – Dorothy Smith-nek, benne van a könyvben.

- Dorothy? – kérdezte Nudli, majd boldogan elmosolyodott. Erre te és Willy is megeresztettetek egy-egy mosolyt, elvégre a lány végre megtudta az édesanyja nevét.

- Na mit szólsz? – kérdezte a fiatal csokikészítő. – Mégiscsak megtanítottál olvasni!

- Gratulálok Nudli, véghez vitted a lehetetlent – vigyorogtál le a lányra, aki szélesen rátok mosolygott, szemeiben ki nem hullott könnyek csillogtak.

- Jaj, hát ez nagyon megható – szakította ismét félbe a kellemes jelenetet Slugworth, te pedig egyre ingerültebb lettél. – Térjünk a lényegre. Azt elkérnénk. Köszönjük.

Azzal a Félix nevű furcsán öklendező férfi elétek lépett, és elvette Willy kezéből a könyvet. Ahogy éppen megfordult és elment volna szóra nyitottad a szád.

- Pornép – mondtad, és figyelted, ahogy ettől az egyetlen kis szótól a férfi ismét heves öklendezésbe kezdett. Győztes vigyorral az arcodon néztél rá, majd az ingerült Slugworth-re.

- Nagyon elmés – közölte veled, neki nyilván nem tetszett annyira, mint neked. Vele ellentétben Nudli és Willy jót szórakozott az öklendező férfin. Slugworth aztán Félix felé döntötte a fejét, ezzel jelezve, hogy hozzá beszélt. – Mondd csak, mennyi csokid van a Fickelgruber gyárban?

- Hát, úgy háromszázezer liter – felelte az, mire Slugworth a másik felé fordult.

- Prodnose?

- Óh, hát öhm, kettő ötven? – felelte a sárgaruhás, akinek végre megtudtad a nevét, és akinek egyáltalán nem érdekelt a neve annyira, hogy meg is jegyezd.

- Nekem van ötszázötven – egészítette ki Slugworth, majd vészjóslón rátok vigyorgott. – Annyival összejön.

- Azt ne mondd, hogy csokiba akartok fojtani – mondtad, de amikor a férfi csak a mögöttetek lévő ajtóra mutatott, amit Nudli habozva ugyan de kinyitott, és feltárta a rengeteg csokit, biztos voltál benne, hogy a tipped helyes volt. – Remek. Így bánni a pornéppel.

Mivel háttal álltál a három férfinek, ezért nem láttad, de hallottad, ahogy a férfi öklendezni kezdett.

Legalább jól szórakoztál, mielőtt csokiba fulladnál.

Ez is valami, nem?