[Név] - A neved/karaktered neve

︶꒦︶꒷︶︶꒷꒦︶︶︶꒷꒦

Az utca macskakövein görnyedve próbáltad elviselni a hányingert, ami szerencsére nem volt olyan nehéz feladat, de ettől nem lett kevésbé kellemetlen. Hál' Istennek hamar elmúlt a rossz érzés, és lassan kiegyenesedve körbepillantottál az utcán. Egy elég zsúfolt úton álltál, emberek régi ruhákba öltözve lépdeltek el melletted, néhányan helytelenítő pillantásokat vetve rád. Első pillantásra elég nyilvánvalóvá vált, hogy egy múltbeli időszakba kerültél, és ha őszinte akartál lenni ebben semmi meglepő nem volt, ha valóban valamelyik csokigyár történetébe jutottál. Amit csak remélni mertél.

Összehúzott szemekkel néztél a melletted elhaladó emberekre, csak ekkor vetted ugyanis észre, hogy valami nem volt rendben. Az emberek kissé magasabbnak tűntek. Természetesen egyértelműen tudtad, hogy nem az összes létező ember lett magasabb, hanem te kisebb, noha csak enyhén, de észrevehetően. Ahogy ezt megértetted, gyorsan átvágtál néhány járókelő között, és egy bolt kirakatának üvegében megpillantottad magadat. Fiatal voltál, tinédzser még, bár igaz, hogy annak a végén járhattál már. Tizenhét, esetleg tizennyolc éves lehetett a tested. Valójában a zsugorodás oka nem a korod volt, egyszerűen csak ez a test alacsonyabb volt, mint a valódid. Bár, azon kívül minden más tökéletesen egyezett.

Ezt látva megpróbáltál valamilyen emléket találni erről az életről, s hamar megértetted mi is történt. Egy tizennyolc éves fiatal voltál, egy nővérrel és két szerető szülővel, és noha a családod nem volt különösebben jómódú, azért valahogy még éppen meg tudtatok élni. A nővéred négy évvel volt idősebb nálad, Helennek hívták, és éppen nem is olyan régen volt az esküvője. A szüleid Joe és Josephine, és a férfi, akihez Helen hozzáment Picur William. Nagyon örültél, hogy a semmiben lebegve az érzelmeidtől megfosztva már feldolgoztad az információt, hogy éppen egy másik világba kerültél át, mert most lehet, hogy egy kicsit kiakadtál volna.

Csakhogy, így is volt valami, ami miatt kissé összezavarodtál, és lehet, hogy meg is rémültél. De csak lehet. Először is, ez a város egyáltalán nem hasonlított ahhoz, ami bármelyik csokigyáras filmben volt. Másodszor, Willy Wonka neve egyáltalán nem létezett. Vagyis, az evilágbeli éned emlékei között nem szerepelt senki ezen a néven.

Elég egyértelmű volt hát a megoldás. Egy világ, ami egyértelműen a csokigyárral volt kapcsolatos, csak Willy Wonka és nos, a csokigyár nélkül? Az előzményfilmbe kerültél, amit még nem volt szerencséd látni. Vagy, nem a filmbe, de abba a világba, ami a filmben volt. Mindegy is. A kívánságod az volt, hogy találkozhass Willy Wonkával, így valahol biztosan lennie kell.

Addig is, dolgod volt. Emlékeztél ugyanis, hogy éppen találkozód volt, és kiérve az utcáról egy ismerős alakot pillantottál meg. Nudli, a fiatal kislány egy kis szekérnyi ruhanemű mellett állt, egyenesen a Gurmet Galléria tárva nyitott ajtajában és valamit nézett, ami odabent történt. Érdeklődve léptél közelebb hozzá, és megállva a lány mögött te magad is belestél az épületbe. Az emlékek ettől a [Névtől] elég hasznosak voltak, így legalább tudtad ki volt ez a kislány, és hol tartózkodtatok éppen.

- Gourmet Galléria mélyen tisztelt publikuma az én nevem Willy Wonka! – hallottad a kiáltást, és tekinteted a tömeg fölé magasodó fiatalra szegezted. A név hallatán azonnal izgalom lett úrrá rajtad. Szóval valóban volt itt Willy Wonka, és elég hamar találkoztál is vele! Nos, nem tudtad, hogy mire számítottál, amikor meghallottad a hangját, de a férfi határozottan nem úgy nézett ki, mint bármelyik általad ismert Wonka. Egy fiatal fiú volt, a húszas évei elején járhatott. Az arca, a hangja és a viselkedése egészen más volt, mint amit megszoktál a gyermekkori kedvenceidtől, azonban az öltözete határozottan Willy Wonkás. A fiú nem az a Willy Wonka volt, akit ismertél, de kétségtelenül ő volt Willy Wonka, és ha jobban megnézted mutatott hasonlóságot a két másikkal is. – És amit most bemutatok egy fifikás finomság, egy elragadó szájbavaló, mi több, egy verhetetlen eledel, amilyet még nem látott a világ! Hát nyisd fel szád, és csukd le füled! Nem. Ki, és be. És fordítva.

Erre halkan felkuncogtál, ez egészen biztosan egy ismerős jelenet volt. Az 1971-es filmben is elhangzott, bár nem éppen ugyanezekkel a szavakkal. Ekkor Nudli ijedten megrezzent, majd fejét hátra fordítva nézett rád. Ezt látva bocsánatkérőn rámosolyogtál, mire ő csak a szemeit forgatta, de mindketten csendesen visszafordultatok, hogy tovább figyeljétek a történéseket.

- Tessék-lássék, a Lebbencsoki – folytatta a fiatal Wonka, majd a szájához emelve valamiféle kis hangszert rövid ritmust fújt. A kezében tartott kis csoki mintha reagált volna a hangra, de ilyen messziről nem volt olyan egyszerű megállapítanod, hogy valóban így volt-e, vagy csak az elméd játszott trükköket veled. De Willy Wonkát ismerve úgy sejtetted, hogy az előbbi volt valószínűbb.

Hol a dzsungel dús és mély

Él az apró Lebbenlégy

Egy perc alatt a szárnya ezret csap

Ez ismert tény

Meglepetten vetted, hogy a fiú énekelni kezdett, hisz a filmekben ez talán normális volt, de nem tudhattad, hogy ebben a valóságban senkinek sem lesz furcsa, ha valaki hirtelen énekelni és táncolni kezd. Azonban könnyen el tudtad fogadni, elvégre ez nem az a világ volt, amit ismertél, és miért is ne lehetett volna normális valami ilyesmi?

E rovar csak, hogy értsd

Él-hal a csokiért

S ha szépen kérik bepetézik

minden adagba egyenként

Folytatta, s közben levéve kalapját maga elé emelte azt, és belenyúlva előhúzott belőle egy nagy üvegcsét, melyben számtalan a kezében tartott édességhez hasonló csokoládé lapult. Elbűvölt izgalommal nézted, el sem hitted, hogy ez a valóság volt. Lehet, hogy álmodtál. Ha így is volt, még nem akartál felébredni.

Majd a kislégy bent kikel

És mámor fogja el

(Juhú!)

Hisz bukszus* helyett

luxus csokiházban nőhet fel

Miközben ezt énekelte leugrott a táskájáról, amin addig állt, és körbefutott körülötte, közben a magasba tartva az üvegcsét tele a csokival. A közönség jól láthatóan élvezte az előadást, és te magad is kedvet kaptál, hogy közelebb menj, azonban a fiatal barátnőd megállított ebben. Amikor egyet előre léptél, kezét a tiédre tette, és ahogy lenéztél rá, csak a fejét csóválta. Erre megálltál, és visszanézve Wonkára csendesen tovább hallgattad. Úgy döntöttél, nem teszed szóvá azt, hogy láttad a lány arcán, mennyire élvezte ő maga is a fiatal bemutatóját, és te magad mennyire oda akartál menni. Hiszen emiatt a férfi miatt voltál itt. Nos, az öregebb kiadásai miatt, de ez lényegtelen.

A szárnya meg nem áll

És mivel ő bent száll

Ím tátsd a szád és láss csodát

A bonbon levitál

Nudli megdöbbenten tátotta a száját, és a tömeg is csodálkozva felbuzdult, ahogy a fiú ezen szavai közben kinyitotta az üveget, és kiengedve belőle a csokikat azok felröppentek az égbe. Te csak mosolyogva nézted, a csodálatos látvány éppen olyan varázslatos volt számodra is, mint mindenki másnak itt, de azért valamennyire mégis tudtad, hogy Wonka sok csodára volt képes, így valahogy vissza tudtad fogni magad. Te magad sem voltál teljesen biztos benne, hogyan.

Közben a bonbonok szétszéledtek a levegőben, és rendszertelenül lebegtek az emberek felett, míg Wonka eltette az üveget, és vigyorogva folytatta a dalát.

Vannak csokisok

És van csoki sok

De csak a Wonkáétól tör ki rajtad csokisokk

Azzal a táskáján ugrálva visszatette a fejére a cilinderét, és körbenézett az ámuló tömegen. A csokik addig lassan elkezdtek körbe repülni az emberek feje felett, tovább fokozva az összegyűltek izgalmát. Igazán varázslatos látvány volt.

Szájról-szájra száll a csokidal

Lakjál jól a Wonka csokival

Nem volt és nem lesz

A földön jobb csoki, mint ez

Az egyik kisgyerek átnyújtotta neki az üvegét, és megfogva azt visszacsalogatta belé a csokikat, amik engedelmesen vissza is repültek egytől-egyig.

Nincs a földön jobb csoki mint

Ez

Dala és előadása végeztével lecsukta az üvegcsét, a tömeg pedig egy emberként tapsolta meg őt. A fiatal az általa készített csodás édességről az őt ünneplőkre nézett és a kalapját fogva kissé meghajolt, halkan nevetve. Te és Nudli is tapsoltatok, és amikor vigyorogva, fél szemöldököd a magasba emelve lenéztél rá ő csak a szemeit forgatva nézett rád vissza, de ajkain hatalmas mosoly ült.

- Megkóstolná valaki? – kérdezte Wonka, mire az összes kéz a magasba lendült, míg te az ajtónak dőlve barátnődre néztél. Nudli a tömegről és a showmanről feléd fordulva kérdőn nézett rád.

- Neked nem kell csoki? – kérdezted, habár tudtad a választ. A fiatal lány élete nem volt éppen csodás, és noha te magad sem sokszor engedhetted meg magadnak a csokoládét, ő valójában soha életében nem evett még egyet sem. Akárhányszor ajánlotta fel a régi éned, hogy veszel valamit neki, mindig visszautasította, és lehetetlen volt kényszeríteni, hogy beadja a derekát. Ezért sem lepett hát meg, hogy most is csak a fejét rázta, és kezeit összekulcsolva a mellkasa előtt csendesen a kibontakozó jelenetre bámult.

Halkan, lemondóan felsóhajtottál és te magad is visszanéztél a csokikészítőre, aki három jólöltözött férfi előtt állt, akik kissé előrébb foglaltak helyet a tömegtől. Nyilván fontos emberek lehettek, és noha neked fogalmad sem volt róla, hogy kik is voltak pontosan, az egyértelmű volt, hogy nem jóindulattal érkeztek. Erre az is ráerősített, hogy Wonka fájdalmasan meredt a jobb kezére, amit a középső férfi az imént rázott meg.

- ...Kóstoljuk meg ezt az úgynevezett Lebbencsokit – mondta az említett férfi, mire a fiatalabb feléjük tartotta az üvegcsét, és egyesével kivettek egy-egy bonbont, majd a szájukba téve ízlelgetni kezdték azt. Ismerted a fiatal tehetségét, így kétségtelenül biztos voltál benne, hogy azok a kis csokoládék isteniek lehettek. Kissé bántad, hogy még nem mentél oda, és kértél te magad is egyet, még akkor is, ha történetesen nem volt nálad semennyi pénz, hogy vehess. – Ú. Ez nem csupán csoki, igaz? Belül pillecukor.

- Úgy van, a perui cukorpillengőktől jött – helyeselt Willy is, te pedig csak mosolyogva ráztad a fejed a furcsa szóra.

- És karamella – szólalt meg most a másik kettő közül a zöld ruhás, bajszos férfi. – De, de ez...

- Sózva van – segítette ki Wonka, hangja türelmes és nyugodt volt, mintha gyerekeket tanított volna. – Egy orosz bohóc keserédes könnyeivel.

- És ez meg... Az nem lehet – beszélt végre az utolsó, sárgába öltözött férfi is. – Cseresznye?

- A legdúsabb Csehországi resznyemezők válogatott termése – felelte a fiatalabb férfi, neked pedig a nyál is összefutott a szádban csak elképzelve milyen íze lehetett azoknak a bonbonoknak. Nagyon remélted, hogy egyszer lesz alkalmad megkóstolni egyet, mert igazán ízletesnek hangzottak. Bár, volt egy olyan sejtésed, hogy valami más is volt még itt. Willy Wonka édességei nem csak az ízük miatt voltak különlegesek, és nagyon kíváncsian vártad, hogy ezek a kis csokik milyen meglepetést tartogattak még.

- Nos, Wonka uraság. Én régóta űzöm ezt az ipart. És ki merem jelenteni, hogy mind közül, amit életemben megízleltem ez a csokoládé, ez toronymagasan a legeslegesleg – kezdte a hármas vezetője, te pedig valahogy úgy érezted ez nem egy dicséret lesz – rosszabb.

- Váhú! Hallhatták hölgyeim és uraim, maga Slugworth uraság mondja, hogy... - kiáltott fel boldogan Wonka, azonban ahogy végül regisztráltak benne a férfi szavai azonnal elhallgatott, és értetlenül nézett a férfiakra. – A legrosszabb?

- Mi hárman ádáz konkurensek vagyunk – kezdte a férfi, te pedig a homlokod ráncolva hallgattad. – De egy dologban egyetértünk. A jó csokoládé mindig egyszerű, szimpla, és lényegre törő.

- Ezzel szemben ez, ami csupa csicsa és sallang, ez szimplán... - egészítette ki a zöldruhás.

- Furcsa – fejezte be a megkezdett mondatot a sárga öltönyös.

- De kár – sóhajtotta szomorúan Wonka, noha neked nem úgy nézett ki, mint aki valóban elszontyolodott a három férfi kritikáján. És nem is kellett neki, elvégre még kóstolás nélkül is biztosan tudtad, hogy azok a csokik fenomenálisan finomak voltak. – Ha már a csokit is lefurcsállják, akkor ehhez mit fognak szólni?

Azzal, a tömeg hitetlen zúgolódása közepette a három férfi lassan emelkedni kezdett, egyre feljebb- és feljebb a levegőben, míg Wonka csak elégedetten mosolyogva szemlélte művét. Te magad is elvigyorodtál, és oldalba bökve a melletted álló Nudlit fejeddel szórakozottan a műsor felé biccentettél. Barátnőd halkan felkuncogott, láthatóan ő is kielégítőnek tartotta a férfiak sorsát. Te közben egyre izgatottabb voltál azzal kapcsolatban milyen lehetetlenségeket fogsz még itt látni.

- Ez meg mi? – kérdezte a Slugworth néven megismert férfi. – Mi-mi történik?

- Ez a légylebegés – felelte Wonka, ahogy csípőre tett kezekkel előlépve felnézett az egyre magasabban lebegő férfiakra. – Kikelt a legyecske, és örömében rezegteti a szárnyacskáját.

Hangosan felkacagtál, ahogy a pánikoló csokikészítők tehetetlenül szálltak az égen, és a sárga ruhásnak még le is esett a fejéről szőke parókája.

- A hajam! – kiáltotta pánikolva. – Azt mondja, hogy egy légy csinálja ezt?

- Bizony, de ne féljen. Nem lesz önben semmi baja – közölte Wonka, és felvéve a férfi parókáját visszahajította azt neki. – Úgy húsz perc múlva elfárad, és akkor távozik hátul.

- Maga komplett bolond Wonka! – kiáltott le Slugworth, míg másik két társa arról beszélt, mit jelentett a „távozik hátul" kifejezés. – Ki akarna olyan csokit venni, amitől repül az ember?

- Majd mindjárt kiderül – felelte neki a szólított, és felállva a táskájára ismét kinyitotta az üvegcséjét, amiből kireppentek a csokik. – Ki kér Lebbencsokit?

Természetesen mindenki. Az emberek szinte megrohamozták a csokikat, kapkodtak értük, és amikor megettek egyet, és lebegni kezdtek beleejtettek egy darab érmét Wonka üvegcséjébe. A fiatal férfi mosolyogva lépett körbe a vásárlói között, majd megállva középen büszkén végigtekintett az embereken. Meglepetésedre végül tekintete megállt a melletted álló Nudlin, és mosolyogva emelte a kalapját a lány felé, ezzel köszönve neki.

Nudli visszaintegetett, te pedig kíváncsian néztél le rá, majd vissza a fiatal férfira, aki addigra már téged bámult. Tekinteted találkozott az övével, és izgalommal telve nézted, ahogy arcáról leolvad a mosoly, és úgy néz téged tovább. Egyrészt tetszett a figyelem, az a tény, hogy a fiatal szemei rajtad akadtak meg a tömeg ellenére is. Másrészt nem tudtad, mit kellene érezz. Ő Willy Wonka volt, az Isten szerelmére! Miért is venné a fáradtságot, hogy akár csak egy fél ezredmásodpercre is rád nézzen? S mégis így tett.

Ezen gondolataid azonban hamarosan semmivé foszlottak mert, ahogy ti ketten egymásra néztetek, furcsa érzés fogott el. Furcsa volt ahogy a világ megszűnni látszott körülöttetek, ahogy szinte megbabonázott a látványa. Olvastál már erről az érzésről, erről az ártatlan, még kezdeti vonzódásról. De a könyvekben olvasottak soha nem voltak még igazak az életedre. Kíváncsi voltál, vajon ő is érezte-e? Vajon ő is azért nézett rád úgy, mintha te lennél csak a világon, mert így érzett?

Bárhogy legyen is, a pillanat megszakadt, amikor valaki súrolva a karodat elment melletted, te pedig elfordulva a fiataltól magad mellé pillantottál. Egy csapat rendőr volt az, ahogy a tömeg felé masíroztak. Tekinteted róluk Wonkára, majd Nudlira fordítottad, aki már a kis kocsija foggantyúját tartotta, és várakozva nézett rád. Egy utolsó pillantást vetettél magad mögé, ahol Willy Wonka értetlenül nézett a rendőrökre, mielőtt szinte pánikolva kutatni kezdett a tekintetével valaki után mögöttük. Akkor vált csak nyilvánvalóvá, hogy utánad, amikor megtalálva az alakod kissé megnyugodni látszott. A szíved erre örömmel táncot járt, de igyekeztél nyugodt maradni. Ez még nem jelentett semmit, ne reménykedj.

Sajnálkozva rámosolyogtál, majd megfordulva Nudli után indultál hát. Egy ideig csendben sétáltatok egymás mellett, a lány néha megállt, és bekopogva egy-két házba leszállította a kimosott szöveteket, mielőtt ismét útnak indultatok volna.

- Szóval, te ismerted ezt a Willy Wonka srácot? – kérdezted, mintegy mellékesen, miközben egy követ rugdostál magad előtt, és kezeidet összefontad a hátad mögött, igyekezve nem kimutatni mennyire izgatott voltál. Nudli erre halkan felsóhajtott, de nem tagadta.

- Igen, megszállt nálunk – felelte, majd, amikor ezt a kijelentését csend követte rád pillantott. Meglátva aggódó tekinteted csak aprót bólintott. Nem sok emléked volt erről a világról, leginkább Nudlival és a családoddal kapcsolatos dolgokról tudtál csak, de mivel a mosoda és szálló Nudlihoz kapcsolódott történetesen tisztában voltál vele, hogy mi is folyt ott.

- Nem olvasta el az apróbetűs részt – sóhajtottál tényszerűen. – Soha, senki nem olvassa el.

- Pedig még figyelmeztettem is – bólogatott hasonló helytelenítéssel barátnőd, mire te csak a szemeid forgattad, és a fejed ráztad. Tudtad, hogy Willy különc volt, de ki követ el ekkora hibát, amikor már figyelmeztetve is van? – Azért sajnálom, úgy tűnik tényleg tehetséges abban, amit csinál. Kár, hogy már nem lesz több esélye. Nem kellett volna ide jönnie, egy másik városban több szerencséje lett volna.

- Nos, talán most rosszul áll a szénája, de nem tudhatjuk mit hoz a holnap – ráztad a fejed, és lemosolyogtál az alacsonyabb lányra. Nudli csak csendes egyet nem értéssel nézett rád, de nem hangoztatta a véleményét. Nyilván tisztában volt vele, hogy feleslegesen tenné, te akkor is a dolgok napos oldalát látnád. Ha tudná, hogy csak azért van így, mert tudtad, hogy mi fog válni Willy Wonkából, talán ő is optimistább lett volna. De a gyerekkora és a jelenlegi helyzete miatt nem volt csoda, hogy ő a világ sötétebb oldalát látta csupán.

- Ha te mondod – sóhajtott lemondóan, mire te csak halkan felkuncogtál, és a fejed rázva tetted csípőre a kezeid.

- Úgy érzem nem igazán hiszel nekem – mondtad, ezzel kiérdemelve egy komor pillantást tőle, noha az ajka sarkainak rándulását nem tudta elrejteni előled. A mosolyod ellágyult, és a vállára ejtve a kezed magatok elé pillantottál a lassan sötétülő égre. – Meglásd, a szerencse fordulni fog.

Nudli nem felelt, és szeretted volna azt hinni, hogy valamennyire sikerült reményt adnod neki.

Még ha az nem is volt annyira sok. 

︶꒦︶꒷︶︶꒷꒦︶︶︶꒷꒦

*Könyörgöm valaki mondja meg, hogy itt mit énekel, mert vagy ezerszer hallgattam meg újra- és újra- és újra ezt a részt, és még mindig fogalmam sincs róla. (Szeretem a film dalait, de senkinek se kívánom azt a szenvedést, amit néha át kellett éljek)