Hinata éles sikoltással adta a ház tudtára, hogy felébredt. Apja haza sem érkezett az éjszaka, húga valamikor hajnalban kiment a mellékhelyiségbe, Neji pedig már ébren volt. Ezeket a zajokat, mind félálomban hallotta. Sikoltására válasz gyanánt húga és unokaöccse egyszerre toppantak be a szobájába. A lány meghökkenten ült az ágya közepén, nyakig maga elé húzva a takaróját, s riadtan jártatta a tekintetét a szobában.

- Mit visítozol itt korán reggel? – húga megtörölgette álmos szemeit és a legcsekélyebb tapintat nélkül lehuppant az ágya végére, Neji pedig igényesen kiegyengetett hajjal megállt az ajtóban. Hinata először csak riadtan pislogott a jövevényekre, azután fölfogta mi miatt is sikoltott. Tudatában volt annak, hogy túlfűtött éjjeleken hajlamos a vetkőzésre, ám ez a képesség nem volt túl előnyös hímekkel egy szobában hálva.

Tekintete most is egy bizonyos rongybaba után kutatott, aki szobája bármely pontján fellelhető, a legváratlanabb helyeken is, és minél tovább nem találta, annál idegesebb lett.

- Azt hiszem allergiás vagy valamire. – Neji színtelen hangja arra késztette, hogy unokabátyja felé nézzen. Pillantása sem árult el több érzelmet, csupán ujjával mutatott a lány felé szenvtelenül. Hinata föntebb húzta a takarót maga előtt, amikor tudatosult benne, hogy azon kívül a testét csupán egyetlen ruhadarab fedi. Hanabi közelebb hajolt s bólogatva adott igazat az előtte felszólalónak.

- Hű de ronda foltjaid vannak! – hallatott egy kárörvendő kuncogást az ágy végéből, tetézve unokabátyjuk kutató pillantását. – Remélem nem fertőző!

- Nem is vagyok allergiás semmire – vakarta meg a nyakát idegességében - Undokok vagytok!

- Hát, akkor a semmitől vannak olyan szép pettyek a nyakad környékén. – vont vállat a fiú, s egykedvűen kifordult a szobából, ám a folyosón lépdelve utolsó gondolatait, fennhangon megosztotta velük.

Hinata összevonta a szemöldökét, és a takarót maga köré fogva besietett a fürdőjébe. Ott elsápadva tapasztalta a tükörképén, hogy nyakát halványlilás foltok tarkítják rendszertelen helyeken. Fedezékét lentebb engedve rá kellett döbbennie, hogy ez a „betegség" nem csak a nyakára, hanem mellkasára és mellei környékére, sőt a hasára is kiterjedt, mindenhol csúf ujjhegynyi elszíneződést okozva.

- De hát, hogy a csudába.. ?

- Én mondtam, hogy ne edd meg azt a tejszínes süteményt, biztos attól lettél ilyen – élcelődött kaján vigyorral az ajkán Hanabi. – Ha nekem adtad volna most nem lennél foltos. Ha a desszertjeid felét nekem adnád, akkor ilyen kövér sem lennél.

- Kifelé!

- Naa! Már viccelni sem szabad? – hajolt el egy dühödten röppenő hajkefe elől a húg.

- Tűnés innen kifelé, azt mondtam!

- Ejj, de hirtelen felfortyantál! – Hanabi sértődötten hagyta magát kituszkolni a nővére szobájából, bár túlzásnak találta, hogy mögötte nem túl udvariasan bevágódott az ajtó, sőt a zár is kattant egyet. – Ha elhaláloznál ettől a kórságtól, bejelentem igényemet a szobádra!

Hinata nem törődve a kint kiabáló rokonával, visszaszaladt a tükörhöz, és a magára tekert takarótól megszabadulván végre jobban szemügyre vette a testét. Nyakán, nyakszirtjén, mellei körül és a hasán több halovány foltocska kellette magát a fehér bőrén. Forgolódott, nyújtogatta a nyakát, de több helyen nem talált olyan nyomokat. Aggódással töltötte el a tudat, hogy Naruto nem jelentkezett eddig.

- Naruto-kun! – a fürdő ajtaja lassan kinyílt és a fekete hajú lány egy fürdőköpenyben lépett elő a rejtekéből, hogy körbejártassa a szemét a szobáján. – Merre vagy? – Válasz híján gondterhelten kapta fel a párnáját, kukkantott be az ágya alá, és nézett körül az ablakpárkányon, de a keresett plüss sehol nem lapult meg.

Szégyenpír kúszott fel az arcára, amikor eszébe jutott Naruto egyik exkedvenc pihenőhelye.

Pár napja ugyanígy eltűnt egy kis időre, míg odalent vacsorát készített a többieknek. A szobába lépve halk szuszogás ütötte meg hallószerveit, amik gyanús módon a fehérneműs szekrénye felől keltek szárnyra. Egyenként kihúzta a szép fehér komód fiókjait, és elsápadva állapította meg, hogy Naruto kényelmesen elhelyezkedett egy szivacsos melltartóra feküdve, és elégedetten alszik. A fiók kinyílt, s a kintről beáradó fénytől a baba felébredt és kérdően tekintett föl. Arcán baljós ijedelem lett úrrá.

- Mit keresel.. itt? – A lány hangjának reszketése nem sok jóval kecsegtetett.

- Én. Én csak. Valami alvóhelyet kerestem, és itt olyan jó illata van mindennek – Hogyne tudta volna, hisz ő tett a fehérneműi mellé egy finomabb illatú szappant és szárított levendulás párnácskákat, hogy átvegye az egész fiók a kellemes illatot. Ám ez a felfedezés kevésbé volt kínos, mint az a látvány, hogy kedvenc melltartóján rugózva felcsücsül a plüss. Ártatlan mosolya sugallta, hogy nem tudja milyen szentségtörést követett el. – Olyan puhák ezek az izék, olyan jól lehet itt aludni – ásított egyet alátámasztva a mondanivalóját.

Hinata arca kivörösödött, s orrából kiserkent egy vékonyka vércsepp.

- Azonnal menjél innen! – sikoltotta maga elé kapva a kezeit. Teste minden tagja reszketett a megalázottságtól és a szégyentől.

Ez az emlék arra késztette, hogy a komódjához lépjen és hirtelen kirántsa onnan az egyik fiókot. A tartalma szétszóródott a földön, de egy fia babát sem tartalmazott.

Lemondóan sóhajtott és lerogyott az ágyára gondolkodni.

Naruto még a ház ajtajában rádöbbent, hogy nem csak ruhát, de cipőt is kell majd zsákmányolnia ahhoz, hogy haza juthasson. Merte remélni, hogy a manővert sikeresen végrehajtva többet nem fog ilyen megalázó helyzetbe csöppenni.

Szemlesütve fölhúzott magára egy valószínűleg Nejitől eltulajdonított fehér edzőcipőt, majd hálás pillantással fordult vissza a küszöbről, hogy azután mély sóhajjal kinyissa a bejárati ajtót.

Nehéz szívvel hagyta ott a lányt, aki mindeddig gondoskodott róla és megosztotta vele a szobáját, ugyanakkor felhőtlenül boldog volt, hogy végre a saját bőrében lépdelhet, friss levegőt szívhat, s hogy egyáltalán emberi voltában létezhet. Örömére csak egyetlen felhő vetített árnyékot, hogy nem tudta ez az állapot állandó-e. Nem alaptalanul aggódott tudván, hogy már megtapasztalta milyen újra babaként ébredni.

- Most már ideje hazamenni. – Elengedte a bezáródó ajtó kilincsgombját, és sietős léptekkel elhagyta a Hyuuga ház környékét.

Néhány lépésnyire távolodott csak, amikor meghallotta Hinata sikoltását. - Elég hamar felébredt.- Spontán reakciója a sikolyra, egy remélhetőleg nem nagy feltűnést keltő kocogó tempó volt, amit az első sarok után erőteljes rohanás váltott föl. - Biztos rájött, hogy ruha nélkül aludt! - Arcára sápadt kifejezés ült ki, mikor belegondolt, hogy most mit gondolhat róla a lány. Az éjjel majdnem történt közöttük valami komoly, s csak nagyon kevésen múlott, hogy visszanyerte az önkontrollját. Másképpen elég nagy bajban lett volna, ha bárki rájuk nyit, vagy lelepleződnek.

Gondolataiba merülve egészen hazáig űzte a bűntudata. Ajtajuk előtt megállt, sűrűn kortyolta tüdejébe az éltető levegőt, s igyekezett úrrá lenni szíve erőteljes ütemes dörömbölésén annak ellenére, hogy teste érezte a kimerítő futás utóhatását. Mintha mi sem történt volna kezei a kilincs után nyúltak, ám hirtelen megtorpant. Eszébe jutott, hogy mégis egy hétre eltűnt.

- Mit fogok kapni a vén perverztől? - Kínos vigyorra húzódott a szája, miközben ezernyi kifogás villant át az agyán abban a másodpercben, ahogy kivágódott az ajtó.

- Hova a búbánatba tűntél el? Már a kerületet átkutattam miattad! – A feltépődő ajtó mögül keresztapja vészjóslóan dühös ábrázata volt az első, amivel szemben találta magát. A fiú ösztönösen védekezett, amikor a kezeit maga elé kapta. Nevelője felől ezernyi bokencsapás zúdult alá, hihetetlen gyorsasággal. Az öreg haragja nem tűrt ellentmondást és nem nyugodott, amíg keresztfia külső felületét nem egyengette minden oldalról kellően duzzadtra a fa testápolójával. Miután túl voltak a viharos üdvözlésen beljebb tessékelte, és haragja nagy részétől megszabadulva immár a kommunikáció is lehetővé vált számukra.

- Úgysem hinnéd el egy szavamat sem. – morogta a szőke duzzadó fejjel, s benyitott a szobájába. Hinata szépen rendbetett szobája után, a saját vackát látni meglehetősen felkavaró élmény volt. Úgy gyomortájon émelyedett bele a látványba, amit a szanaszét dobált ruhahegyek, papírkupac dombok, üres ételes doboz kanyonok, s dobozos üdítőkkel tarkított akadálypálya egyvelege alkotott. Megadó sóhajjal kapott elő egy óriási zsákot és próbált megszabadulni az álcázott domborzati képződményektől. Úgy kétzsáknyi idő elteltével a szobának beltéri viszonylatban is szoba kinézete lett, s a bátor tereprendezőnk felhőtlen mosollyal bámulta tettét. Ruhakupacát elspájzolta ínségesebb időkre, hogy máskor is legyen mit pakolnia.

- Ejha fiacskám! Nem kérdezem merre voltál, de még egy hétre kölcsön adhatlak.

- Kac kac.. perverzkém – röppent a gúnyos válasz, egy fújtatás kíséretében, amikor keresztapja bekukkantott a szobaajtón, hogy szemügyre vegye a takarítás hangjainak tűnő tevékenységet.

- Egyébként, ha nem indulsz el – kényelmesen elővett egy üveg szakét és meghúzta – Ehh. El fogsz késni az iskolából. – Naruto riadt pillantással nyugtázta a tényt, hogy bizony a tanítási szünet napjai iszonyú gyorsan elillantak, s nem véletlenül készülődött annyit az előző napon Hinata.

- Majd jövök! – Jiraiya kipirultan kapta a fejét a bejárati ajtó irányába, ahol a villámgyorsan *gakuranba vedlett Naruto cikázott ki táskával és kabáttal a kezében. Ernyedten elmosolyodott a látványon, s visszaballagott a szobájába, hogy édes kettesben lehessen karcsú idomokkal megáldott szakés üvegével.

*állónyakú fiú egyenruha

- Hanabii!!

- Neménvoltam! – replikázott a fiatal lány automatikusan a nevét hallván, ám kíváncsiságból azért kidugta a fejét a szobájából, hogy megtudakolja éppen melyik csínytevése került napvilágra. Üvegkék tekintetű unokabátyja meglehetősen bosszúsan csörtetett hozzá, hogy számon kérje rajta köddé vált surranóit.

- Kivételesen legalább megvárhatnád, hogy mivel vádollak – dörmögte nem túl kedvesen, mire unokahúga ártatlannak sejlő pillantással kefélte tovább hosszú barna haját.

- Essünk túl rajta. Mivel vádolsz?

- Hova tüntetted el az edzőcipőmet? – A lány tekintete átváltott valódi tudatlanságra, s érdeklődését elvesztve megvonta a vállát. Neji útrakész állapotban, habzó szájjal próbálta fölfogni, hogy az eddig hiánytalan felszerelése most foltot ejthet iskolai becsületén.

- Kár itt kiakadnod, kivételesen tényleg semmi közöm az eltűnéséhez.

- Ebben nem lennék olyan biztos, mert a cuccaim eltűnéséért eddig minden alkalommal te feleltél. – A fiú, villámló tekintettel állta el a kijáratot, nehogy elszökjön a prédája. – Nagyon tudnám értékelni, ha visszakapnám.

A lánynak felderült a tekintete, s ajkain simlis mosoly terült szét.

- Mennyire tudnád? – Arcára önuralmat erőltetett, s vonásait komolyabb formába rendezte – Lehet, hogy az a szőke fiú vitte el! – Neji meglepődött a felettébb fura kijelentésen, a kapucsínót szürcsölő Hinata pedig fulladást színlelve prüszkölte szét a konyhában a pohara tartalmát. Véletlenül éppen hallotta a húga szavait, amiből levonta a megfelelő következtetéseket. Poharát a konyhapultra lecsapva, lebegő szoknyával trappolt fel Hanabi szobájába.

- Miket hordasz itt össze? – törölgette le a szája széléről csöpögő italt egy szalvétával.

- Most mi van, ti nem láttátok? – A fiatal lány értetlenkedve tekintett a fölé magasodó alakokra. Neji szemöldök ráncolva csóválta meg a fejét.

- Tudnánk róla, ha valaki a házban tartózkodott volna.

- Biztosan csak álmodtad – heherészett dadogva Hinata kínosan tördelve az ujjait, s a szobájába lépett összekészített iskolatáskájáért. Útra készen állt meg a többiek mellett, hogy elcsípjen még valamit a beszélgetésükből, pedig már ideje lett volna indulnia.

Húga durcásan igazgatta meg matrózblúzát és rakott szoknyáját, s ő is a táskájával a kezében állt meg a kuzinja mellett.

- Nem kizárt, de úgyis kiderül az igazság, mert úgy hallottam a bejárati ajtón át távozott. – Nejitől tanult színtelenül és lassan elhangzó mondata felkeltette a másik kettő figyelmét, és egyszerre siettek le a lépcsőn és markoltak rá a kilincsgombra.

A bejárati ajtó kinyílt, és ők egymásra meredtek, majd visszafordultak a lányhoz, aki éppen a cipőjébe bújtatta bele a lábait. Rájuk sem hederítve leakasztotta a kabátját, s téliesített üzemmódban kilépett az ajtón.

- Én megmondtam. – dörgölte dalolva az idősebbek orra alá, azután sietve távozott, hogy elérje az iskolabuszt. Épp csak nem szökdécselt kárörömében, hogy neki volt igaza. – Betörő járt nálunk és ellopta a legértékesebb kincsedet, a cipődet! – heherészett magában a kislány.

Mindannyian tudták, hogy ez mit jelent. Hanabi nem képzelgett, valaki valóban járt a házban, s az ajtón-át távozott tőlük Neji nagyon fontos cipőjével együtt. A fiú szóhoz sem jutott lázasan zakatoló gondolataitól.

Hinata alsóajkába harapott zavarában, de követte a húga példáját. Nem pillantott Nejire. Zavartan vöröslő arccal haladt el mellette, hogy behozza a lemaradását, bár sejtése szerint késésben volt.

Még hallotta, ahogy a fiú feladva a cipője keresését, magára kapja a meleg ruháit, és kulcsait megzörgetve bezárja a lakás ajtaját maguk mögött. Kénytelen volt hiányos felszereléssel megjelenni az edzésen. Micsoda szégyenletes napnak néz elébe.

Lépéseit megszaporázta, miközben agya egyfolytában azon zakatolt, amit a húga mondott az imént. Torka is elszorult arra a gondolatra, hogy Naruto valóban elhagyta a házat. Szégyen pírja vöröslött az arcán a tényre, hogy ő egyetlen bugyiban aludt egész éjjel és Naruto reggel távozott a szobájából.

A buszt lekéste, ezért lépteit még inkább gyorsra kellett fognia. Szinte már szaladt az iskolába, aminek eredményeképpen teljesen kifulladva szelte át az előtér és a cipős szekrények uralta területet. Cipőjét lecserélve már szaladt is tovább a teremig, ahová lihegve és szuszogva rontott be.

- Sajnálom, lekéstem a buszt! – Szemeit szorosan behunyva, ösztönös mozdulattal hajolt előre bocsánatkérése jeleképpen, s csak az oktató utasítására lépett be és sietett a helyére.

Osztálytársai kérdően pillantottak rá, majd gyorsan visszafordultak és az óra további részére figyeltek. Hinata elfoglalta a helyét a hátsó padban, és reflexszerűen fölpillantott abba az irányba, amerre többnyire elkalandozott a figyelme. Hátulról könnyebben, és kevésbé feltűnően lehetett előre bámulni, ezért szerette a középső sor utolsó padját. Az ablak melletti sor közepéről egy kék szempár villant rá szőke szemöldökök rejtekéből. Naruto lábai hanyagul kilógtak a padból, s testtartása engedte neki, hogy lopva hátra pillantva szemügyre vegye azt a lányt, aki még életében egyetlenszer se érkezett késve a tanításra. Jobban belegondolva, mindig az elsők között érkezett meg, s utolsóként távozott onnan.

Tekintetük egy másodpercre összefonódott.

Hinata megremegett és még inkább arra koncentrált, hogy előhalássza a könyveit és füzetét táskája rekeszeiből.

-Tehát itt van. Mégiscsak őt látta távozni Hanabi.- gondolta magában. Észre sem vette, hogy zavarában megint az alsóajkát rágcsálja erőteljesen. Bőre egyhamar megadta magát és egy csepp vér hullott a nyitott füzetére, miközben buzgón jegyzetelni kezdte a tábláról a tananyagot. Ijedten kapott zsebkendőjéért, ugyanazzal a mozdulattal ívesen röppent le keskeny fém tolltartója, és csörömpölve terült szét a padlón. Dermedt csend lett a teremben, az affért követően tekintetek sokasága szentelt figyelmet a zajkeltőnek. Hinata szemlesütve csusszant ki a padjából és szedegette össze a tolltartóját és tartalmát. Még zsebkendőt sem tudott előhalászni, így beszívta alsóajkát és lenyalta róla a kiserkent sós lét. Jelen pillanatban próbált volna láthatatlanná válni izzó szégyenében. Szeme sarkából látta, hogy a szőke üstök megemelkedett és közelebb hajolt hozzá.

Ledermedve figyelte, ahogy a fiú egy ceruzát helyezett a padjára, sejtelmes mosolyt bújtatva a szája szegletében, csodakék szemeivel derűsen hunyorgott rá. Pillantását fogva tartva lépett hátra és ült vissza a helyére, majd nagy nehezen megszakította a szemkontaktust és próbált az óra további részére koncentrálni.