most jut eszembe mentegetőzni, hogy nincsenek fejezet címek . Azt hiszem nem erősségem a címválasztás. Úúú emlékszem amikor ennek a fejezetnek a vázlatait írtam... egy pokrócon anyuéknál  a kertben. Nagyon meleg és napsütéses húsvét volt, és annyira élveztem a henyélést, hogy beleírtam a történetbe a verőfényes napsütést ... törölhettem vissza a felét mert totál belemerültem.  ez 2007 ben volt :D

♪♫☼

 Már napok teltek el a „rongybaba" megszólalása óta, ám lényegesnek mondható dolgok nem történtek ez idő alatt. A tanítási szünet többedik napján, még mindig hótakaró alatt szunnyadt a környék. Kivéve persze a gondosan letakarított járdákat, a közlekedési útvonalak megtisztítása ütemekben zajlott, mondhatni elég lassan. Hinata házkörüli teendői igencsak megszaporodni látszottak a bejárónő megfázása miatt, aminek ő kimondottan örült. Sikerült minden alkalommal megszöknie a kínos csönd, és a kettesben maradás aggasztó sötét fellegei elől. Neji és Hanabi feladatait is magára vállalta, ami mindkettejüket határtalan örömmel töltötte csordultig.

Túl is csordultak rendesen, ami azt jelentette, hogy temérdek szabadidejében Hanabi egyre több galádsággal bosszantotta fel a körülötte élőket, gondosan ügyelve, hogy apja mindebből ne túl sokat érzékeljen. Neji pedig magára zárta a szobája ajtaját, vagy órákra eltűnt otthonról. Többnyire elvolt magának, légynek sem ártott, pedig mennyire szeretett volna egy Hanabi nevezetű szemtelen legyet jól megcsapdosni.

Nagybátyja iránti nagyvonalúságának hála, eme tettet csak gondolatban hajtotta végre egyre többször, csapásra alkalmas eszközök széles skálájával.

Hinata más dolga nem lévén csöndesen az asztala, s a tankönyvei fölé hajolt merengve. Naruto legfőbb elfoglaltsága pedig a szobában eltöltött idő alatt, az ablakpárkányon ücsörögve a havas látkép bámulása lett. Hanyagolva érezte magát, de Konoha első számú érzelmi analfabétája lévén, nem is merült föl benne a „szándékos elkerülés" gyanújának szikrácskája sem.

Elmélázva egy ideig a lány felé tekintgetett, majd elunva a bámész tétlenséget, lehuppant őrhelyéről. Az asztalt célba véve felkapaszkodott, hogy végre néhány emberi szót válthasson, amitől élőlénynek érezheti magát.

- Hinata-chan mit csinál? – puhatolta óvatosan, miközben az asztalon végigsétált, és ráült az egyik szétterített tankönyv tetejére.

- Ta.. tanulok – jött zavarba a hirtelen feltett kérdéstől. Ijedt mozdulattal, szégyenlősen csúsztatott egy másik könyvet a füzete fölé, amiről égbekiáltóan fehérlettek az üres oldalak. Eme mozdulatot nem esett nehezére a jó reflexszel megáldott plüssnek elkapnia. Kérdően összevont szemöldökeit majdnem egyetlen vonallá ráncolta, s kék szemei értetlen pillantással siklottak át Hinata arcára.

- Látom – helyeselt, az üres füzetre utalva, s rövidet sóhajtott – figyelj. Látom, nem megy ez neked. Jóformán nem is beszéltünk az elmúlt napokban. Nem haragszom meg érte, ha nem akarsz segíteni, elvégre még csak nem is kedvelsz.

- Sajnálom - válaszolta a lány, mert csak ő tudta, hogy a rengeteg tennivalót ő vállalta be szándékosan, hogy ne kelljen Narutóval kettesben lennie. Időt akart, míg megemészti a történteket, ám figyelmét nem kerülte el a hallottakból áradó csalódottság. – Nem, nem kedvellek, csak én.. szóval..

Naruto a szabadkozást félreértvén elég depresszív állapotba süllyedt.

- Te tudod. Én csak annyit tehetek, hogy megvárom a szobádban, míg ráérsz. – egyezett bele lemondóan, s a kínos csend megint ráborította sötét szárnyait a szobára. Magára hagyta kettejüket, küzdeni a mellkasukban növekvő préselő fájdalommal.

Halk kopogás rántotta vissza őket a valóság puha rojtos szőnyegére, alig a hang után már nyílt is az ajtó. Naruto gyorsan felmérte a helyzetet, s az egyetlen értelmes dolgot tette, amit jelen pillanatban és állapotában képes volt véghez vinni. Hasra vágta magát az asztalon egy átszellemülten bárgyú, babás kifejezéssel a képén.

A felszínes kopogás után benyíló ajtón egy kishúg trappolt be bosszúsan. Hinata érdeklődően figyelte, hogy a testvére morcosan ledobja magát a bevetett ágyra, s dühét néhány bokszoló mozdulattal egy ártatlan párnán vezeti le. Ráhagyta a dolgot, s gondolatban feladta az utolsó kenetet kedvenc díszpárnájának az azt ért inzultus miatt. Pillantása az asztalon hasaló plüssre tévedt, aki egy- egy odasandítási kísérlettől eltekintve közömbösen bámulta végig a jelenetet.

Hanabi minden feszültségét kiélvén fölkelt, hogy magáévá tehesse Narutot, és az ágyra visszarákolva a falnak dőlve babázni kezdhessen vele. Nővére nem találta olyan jónak az ötletet, meggyömöszölt párnája maradványaira gondolva. Sóhajtva rájött, hogy mégis neki kell először megszólalnia.

- Most éppen ki dühített föl ennyire?

- Hmmmm – morrant vissza az érthetetlen válasz, miközben a térdén táncoltatta a nemrég megszerzett játékot.

- Kicsoda?

- Konohamaru – bukott elő a tömör felelet.

- Ahha – így már érthetővé vált a nővér számára is az érzelemdús helyzet – mostanában elég sokat idegeskedsz miatta.

- Mert egy idióta!

- Természetesen – helyeselt jó pszichológus módjára – ezúttal milyen rémséget követett el? Megint bogarak a hajadban? Békák a táskádban, vagy ezúttal más hüllőkhöz folyamodott?

- Semmit.

- Mit?

- Jól hallottad, semmit – ismételte, a felé irányuló csodálkozó értetlenkedésre.

- Kifejtenéd? – Hanabi halk sóhajt hallatott, kezeivel folyamatosan a baba kezeit, lábait huzigálva, testét nyomkodva feltörő zavarában. Hinata szörnyülködve figyelte a tevékenységet, miközben magában csodálta a fiú lelkierejét, hogy szusszanás nélkül állja a próbát. Megszánva a kínzásokon áteső kis játéknak álcázottat, odalépett az ágya mellé, hogy két levegőbedobálás között visszatulajdoníthassa őt az ingerült ellen karmai közül. Érdeklődve fordította székét az ágy felé, miután megkönnyebbülten visszahuppant rá. Húga zavartan harapott az ajkába a veszteségtől, majd durcásan újfent a meggyötört párnához fordult, érzelmeit levezetni.

- Az az idióta – bökte ki felháborodottan, amivel csak még jobban felkeltette a jelenlévő fülek kíváncsiságát – Eddig mindig piszkált, és folyamatosan bosszantott valamivel, ami éppen eszébe jutott. Minden alkalmat megragadott, hogy ostoba tréfái áldozatává téve pokollá tegye az iskolai életemet.

- és most? – kérdezte nővére, elmélázva borzolgatva az ölében felejtett plüss pitypang sárga fonalhaját, észre sem véve annak jóleső hunyorgását.

- Azt hittem legalább a szünetben nyugtom lesz tőle, de neem. A mai tanulós bulira Moegiéknél neki is feltétlen meg kellett jelennie. Az a tenyérbe mászó kis kullancs tervez valamit.

- Ez a tombolásod oka?

- Egész idő alatt hozzám se szólt! De biztos tervez valamit, mert többször rajtakaptam, ahogy a könyvei mögül felém lesett – kiáltott fel Hanabi zavartan – egész este nem csinált semmi disznóságot.

- Lehet, hogy tévedek, de nem örülnöd kellene, hogy békén hagyott?

- De hát egyértelmű, hogy akar valamit! – forrongott magában a fiatal lány.

- Csak arra próbálok utalni, hogy elég gyerekes tőled azonnal rosszat feltételezni.

- Nem vagyok gyerek! Apa is megmondta, hogy a koromhoz képest sokkal érettebb vagyok! – Itt mindketten tudták, hogy a „Hinata nem felel meg a szülői elvárásoknak" beszédből van az idézet. Ennek említésére az idősebbik lány arca akaratlanul is elfelhősödött.

- Az, hogy békén hagyott, nem jelent semmit. Teljesen fölöslegesen húzod fel rajta magad, hogy nem te voltál a figyelme középpontjában. – felelte halk sóhajjal, majd ijedten vette tudomásul, hogy egész idő alatt Naruto puha kezeit simogatta.

- Bo.. bocsánat – szaladt ki a száján, és a szája elé kapta a kezét. Hanabi összevonta a szemöldökét, s „kettesben" lévén, magára vette a dolgot, bár nem értette nővére reakcióját.

- Nincs miért. Azt hiszem, igazad lehet. Talán már annyira megszoktam a piszkálását, hogy paranoiás lettem tőle.

- Ahogy sejtettem. Biztos hiányzik, hogy nem figyel rád úgy, mint eddig – forgatta ki a húga kimondott szavait, egy jellegzetes szemöldökhúzogatással.

- Semmi ilyesmit nem mondtam! – Sikoltott föl hisztisen a kérdezett, és ingerülten talpra pattant.

- Akkor mitől lett pirosabb az arcod?

Hanabi ijedten próbálta eltakarni az orcáit a kezeivel. Viharosan perdült az ajtó felé és sietősen távozóra vette a dolgot.

- Utólagos engedelmeddel felcímkéztem a fiókodban lévő ajándékot! – szólt vissza a folyosóról, élcelődő hangfekvéssel. Hinata ezt meghallva egyetlen mozdulattal kirántotta az íróasztal fiókját, ami a lendülettől sikeresen megvált az asztaltól és a szőnyegre zuhant. Tollak, ceruzák és füzetek szétszórt kereszttüzében egy tenyérnyi szív alakú piros csomag is napvilágra került, egy kis félbehajtott erősebb rózsaszín „post it" cetlivel a tetején. Sebtében odaugrott, öléből leejtve a plüsst, és belekukkantott a félbehajtott papír belsejébe.

„Naruto-kun" Ez állt rá kanyarintva egy halvány rózsaszín, csillámos filctollal, s még apró szívecske is volt a név fölé rittyentve.

Ahogy elolvasta, arca abban a pillanatban mélyvörös árnyalatot öltött, és a markába gyűrve a papírt, hálátlan kistestvére után csörtetett.

- Hanabiii! Ezt megetetem veled! – Naruto csodálkozó arccal pillantott az ajtón kirobogó lány után, majd a földön heverő kis csomagra. Alakjáról eszébe ötlött, hogy nemsokára Valentin nap, és szomorúan konstatálta, hogy bizony egy újabb olyan lánnyal akadt össze, aki fülig szerelmes Sasuke Uchiha nevezetű osztálytársukba. Sokszor látta Yamanaka Ino és Haruno Sakura társaságában, akikről mindenki tudta, hogy a legelvetemültebb rajongói a fekete hajú félistennek. Sikolyaik mindennaposak voltak az iskola folyosóin, és rajongásuk már- már beteges méreteket öltöttek a fanatizmus terén. Eddig csak sejtette a dolgot, de az éjjeliszekrényen álló fénykép rég meggyőzte őt igazáról. Az ágy melletti szekrénykén ugyanis már régen fölfedezte az osztályképen, az egyik fiú mellé firkált kis szív jelet. Emlékezett a fotózásra, amikor a fényképész erőltetésére Sasuke mellé kellett állnia, mert szerinte jó összhangban volt a szőke és a fekete egymással.   

♪♫♪♫░

azért érdekes mennyire alábbhagyott a Naruto őrület.

pláne, hogy befejezték.

megjegyzem nem esek hasra a Borutotól... nem rossz, de az már nem Kishimoto és túl sok dolog változott meg benne az eredetihez képest.

..és nagyon nem voltam oda az utolsó mozifilmjétől