Ma nem kapcsoltam be a laptopomat. Egyáltalán nem. Ezt nagyon hosszú idő óta most először tudom kimondani, hidz mindig ment a pörgés, a beadandók, a tanulás, az írásaim, és természetesen a munkám is, amit március óta online kell hogy csináljak (valaki lőjjön le, mert gyűlölök online tanítani). Úgyhogy ma egész nyugis napom volt, megnéztem az Útvesztőt, és próbáltam nem azokra a dolgokra gondolni, amik holnap a nyakamba fognak szakadni (kezdve 2 témazáróval).

A lustaságomat az is tetőzi, hogy nem sütöttem napok óta semmit sem. Konyhatündér tudok lenni ha akarok, de most képtelen lenne bárki rávenni arra, hogy süssek.

Mondjuk most jöttem rá, hogy akármit tennék az nem menne jelenpillanatban.
Ó, te szentséges demotiváltság, legnagyobb támogatóm. Sikeresen megtalált így december derekán.

A tegnap megkezdett kis cikket folytatni fogom, mert nagyon tetszik a téma, meg az arra való törekvés a társadalom részéről 100 évvel ezelőtt, hogy boldog karácsonyuk legyen, ami nincs behavazva (haha, értitek) a fogyasztói társadalom szennyes jelenségével.

Egy újabb kedvenc muzsikámat mutatom meg nektek, meg random képeket a galériámból.

Kérdés: nektek is van ilyen unalom és lustaság hullámotok?

Ezek pedig a megsimogathatlan macskáim, miközben készülődtem töri faktra előző héten.

Ő itt Bubi, a dikdik antilop.