Aznap este persze, hogy muszáj volt átváltoznunk és legyőzni egy újabb ellenséget, de mostanában mintha egyre többen lennének és egyre erősebbek is. Nehezen ment ma mindhármunknak a csata, ez lehet a reggeli edzés hatása is... Újra a földre kerültem és a zombi aki még osztodni is tudott, biztos nem láthatta a lomha zombis filmeket. Mert olyan gyors volt, hogy alig voltunk képesek lépést tartani vele. A csapat képtelen volt a segítsegemre sietni és biztos voltam benne, hogy képtelen leszek kikerülni a következő támadást. *Ez most nagyon fog fájni!* Nyugtazom magamnak és Hebi arcán hirtelen megjelent a félelem, az ijedség, hogy valami bajom eshet. Felkiálltott. - Tigen, Megan....- ordítja kétségbeesetten, de mindketten túl messze voltak. Csak vártam, hogy mi történik és közben védekezően a kezemet magam elé kaptam. Még csak megmoccani se voltam képes a zuhanás miatt, és már most éreztem a testembe nyíllaló fájdalomat. De akkor egyszeriben emelkedni kezdek és egy óriási farkas tépte szét a megtámadómat. Felnézek és eláll a szavam, egy farkas fülekkel megáldott fiú kapott az ölébe és az egyik háztetőre ugrott. Gyönyörű arany szemei engem bámultak és szürke haja az arcába lógott, de csak akkor állt teljesen össze a kép, mikor megszólalt... Kellemes és nyugtató hangja teljesen elvarázsolt. - Jól vagy? - lerakódott a földre és megnézte a lábamon lévő sérülést.
- Igen, neked köszönhetően.
- Akkor jó. - apró mosolyra húzta ajkát, ami még szexibé tette.
Ezzel felugrott és olyan gyorsan került a zombik elé, hogy Megan még reagálni se tudott. Az ismeretlen elpusztította az összes selejtet és a fő zombinak kíméletlenül át harapta a torkát. Ekkor már Megan is leugrott a tetőről és megtisztította a zombit. Aki hirtelen újra emberé vált. A farkas hirtelen elcsodálkozott... - Te képes vagy meggyógyítani őket??
Megan aprót bólintott. - Te ki vagy?
- Ez megkönnyíti a dolgom, nem kell megölnöm őket.
Erre Megan megtorpan. - Mit csinálni?
Ekkor ért mellém Hebi aki egyből átölelt és Tigen, aki megkönnyebbülten vállon veregetett. - Hát te ki vagy haver?
- Wolf. - adja a rövid választ.
Mind hárman furcsán mértük végig, de nekem még mindig az előző mondata aggasztót.
- Mit mondtál az előzőleg Wolf? - adok hangot aggodalmamnak.
- Én nem ide valósi vagyok, de valami ide hívott, mikor megkaptam ezt az erőt. De útam során megöltem pár ilyen gonoszt.
*Tudtam, hogy jól hallottam* - Hogy mit csináltál?? Ezek is emberek...te-te...- akadok ki.
- Mert most én haljak meg? Nem mindenkinek van olyan ereje mint a kisasszonynak... még jó hogy az én életem fontosabb, mint pár átváltozott ürgéjé. Amúgy is bele egyeztek, hogy ilyenekké válnak, nehogy már én legyek a rossz.
Jó értem én mit mond, de ezt akkor se tudom elfogadni, ökölbe randul a kezem, de még nem csináltam semmit. Csak megmentett... akkor nem lehet olyan rossz.
- Na, ha jól vagy. Én léptem is.
De Megan megragadja a kezét, a fiú már majdhogynem kiengedte a karmait és védekezne, amit persze a csapatom is meglát és már majdnem össze is veregszünk, de én nem akartam ezt. Leintettem társaim. - Nem tudom, hogy mint mehettél keresztül, de mi lenne ha csatlakoznál hozzánk. Mostanában egyre többen és egyre erősebbek ezek a lények, jó lenne még néhány szuperhős.
Erre Wolf felhorkant és hosszú éles körmeit vissza húzza. - Nem vagyok én szuperhős... Csak láttam, hogy bajban vagy és segítettem. Ennyi..- von vállalat és kihúzza kezét. - Ha lesz valami veszélyes ellenség, úgy is itt leszek.
Erre a farkasához fordul. - Gyere Nefro. - Ezzel ott hagyott engem és a csodálkozó, de dühös társaimmal.
Egy darabig nem szóltunk, csak bámultuk hűlt helyét, aztán vissza tértünk a bázisra. És ott kikivankozott minden.
- Mi a fene volt ez? Olyan lekezelően beszélt... - dühöng Hebi
- Rohadt idegesítő. - folytatja Tigen.
- Hát igen, kicsit tényleg mindkettő. De akkor is segített.
Erre rám kapják a fejüket. - Tényleg jól vagy?
- Igen, időben kapott fel. - ami nem is lenne kellemetlen, de valamiért most nem Megan, hanem Alice pirult bele gondolataiba, mert egyszerre csak eszembe jutott csodás szemei és ahogy a karjában tartotta. *Oh, fene..*
Hebi egyből levágta a dolgot és sunyin elmosolyodott. - De azért nagyon jól nézett ki. - kacsint Meganra, aki hirtelen, de úgy megfojtotta volna legjobb barátnőjét.
Persze Tigent egyből elkapta a féltékenység. - Nem is néz ki olyan jól. - morogja.
- Na jó, elég a sületlenségkből. Menjünk haza és pihenjünk, holnap délután itt találkozunk és megbeszéljük a dolgokat. - vált újra Megan főnökké.
Mindenki bólintott, Alice haza ment, de mire oda ért, Mary már ott várt rá és egyből a nyakába ugrott. - Annyira örülök, hogy jól vagy. Nagyon megijedtem ma ..ha nincs ott Wolf, nem is tudom mit csináltam volna. Tuti kiborulok, ha megsérülsz.
Simogattam Mary hátat. - Sajnos, az elkerülhetetlen, hogy megsérüljünk, de mindent megteszek, hogy vigyázzak. De szerintem, az a furcsa eset nem rég, az ő jöttét jelezte.
- Az lehet. - helyeselt Mary
- Itt alszol ma?
- Még szép. - bújt ki kabátjából és szó nélkül eltűnt a fürdőben. Kuncogtam és össze szedtem a ruháit. Sokszor alszik itt, úgyhogy már van ruhája a gardróbban. Előkészítettem a pizsamáját és mikor végezet, én is gyorsan letusoltam, utána bebújtam az ágyba és még órákig beszélgetünk, mielőtt elaludtunk volna.
Aznap rémes álmom volt, a megölt szörnyekről, de Wolfra egyáltalán nem tudtam haragudni, mikor este felriadtam, csak sajnálat és iszonyat fogott el, de egyikre se tudtam a választ..Hogy miért is? Így csak vissza feküdtem, Mary szuszogását hallgatam és a plafont bámultam, aztán az álmok újra elleptek.