- Maggie -

A süti a sütőben, David pedig a kanapémon. Hát, hogy nem ezt terveztem mára az is biztos, de talán jobb is így. Nem vagyok az az igazán haragtartó típus, bár ebben a helyzetben jogos sőt elvárt lenne, de már mindegy. Egyenlőre nem bántam meg.

Lehuppantam mellé a díszpárnák közé és kezembe vettem a telefonom. A híváslista volt rajta és a legutóbbi hívás Tomot jelezte. De hát az nem lehet engem nem hívott ma.

- David, nem hívott ma Tom? - néztem oldalra és rosszat sejtettem.

- Milyen Tom és honnan?

- Hiddleston, Tom Hiddleston és az én telomról - mondtam kicsit feljebb emelve a hangom, mire ő maga elé nézve ült tovább.

- Ja igen, de nyugi leráztam - mondta konkrét leszarom stílusban. Hat ezt nem hiszem el.

- David mégis mi a fenét mondtál neki?! - ugrottam fel és álltam elé.

- Csak az igazat - kaptam meg rögtön a még mindig rettentően nyugodt választ. - Maggie bazdmeg, láttam a gyűrűt a könyvek között elrejtve! - na ez minimum felért egy hidegzuhannyal, ezért picit meg is hátráltam ő meg elém állt. - Mags - kezdte és megfogta az arcom. - Minden után még megtartottad azt a gyűrűt, tudod, amibe bele van gravírozva, hogy...

- Hogy Te és Én együtt, mint a cigi meg a füst - fejeztem be a mondatot. Apró mosolyra húztam a szám. Talán most újrakezdhetnénk, talán nem lenne úgy mint ezelőtt, talán nem fulladna kudarcba. Talán... Felnéztem rá és megtaláltam valamit a szemében. Vagyis pont, hogy nem találtam meg azt a kék szempárt, amit ezalatt a pár nap alatt megismertem és megszerettem. Aminek szélén a kis ráncok feltűnnek ha nevet. Ami akkora nyugalmat sugároz, amit David csak nagyon régen tudott megadni. Hirtelen ismét eszembejutott Tom és hátrálni kezdtem.

- Mit mondtál Tomnak? - kérdeztem ismét, de már lassan sírva.

- Hogy a férjed vagyok - felelte halkan David, mire teljesen meghült bennem a vér.

- Te-te-tessék?! - vége, most már rendesen záporoztak a könnyeim.

- Maggie! A férjed vagyok,soha nem váltunk el! Csak engem betuszkoltak egy cellába és most mikor visszajöttem hozzád te ellöksz, mert megismertél egy színész csávót. Mond csak, rendesen dugtok is? - ordította le a fejem, amitől elkezdtem hátrálni tőle, de ő csak haladt felém rendületlen.

- David - mondtam ki a nevét közben pedig megremegett a hangom. - Nem vagyok a feleséged már - ezt kár volt. Visszakézből csapott arcon.

- Az enyém vagy kisasszony! Ha tetszik,
ha nem és nem fogom hagyni, hogy valami kis celeb elvegyen tőlem. Rohadtul vártam már ezt, hogy újra együtt lehessünk és most azt kapom, hogy félrekúrsz? Mekkora ribanc vagy te jó ég Maggie Dazzling! - záporoztak szavai, miközben hajamnál fogva tartotta közel magához az arcom.

Nagy nehezen kitéptem magam a szorításából, és rohantam a telefonomért. Tomot akarom. Most. Már majdnem tárcsáztam, mikor valaki kopogott. Mindketten az ajtó felé néztünk, amin már inkább dörömböltek.

- Vedd fel a gyűrűt! Most! - súgta dühösen David és elment ajtót nyitni. Én pedig mivel totál megijedtem teljesítettem, amit mondott, vagy inkább parancsolt.

Pár másodperc múlva ütés hangjai csapták meg a fülem. Kirohantam és a látványtól kővé dermedtem. Benedict és David az előtérben estek egymásnak. Fogalmam sincs miért van itt Ben, de valahol megkönnyebbültem.

Repkedtek a cipők a verekedés során, míg nem egy vázát is elhajított David, ami arcon talált mikor Bent akartam védeni. A fájdalomtól felsikoltottam. Mellettem pedig már suhant el egy bakancs, ami pont fejbetalálta Davidet, aki ájultan esett össze. Alig hajoltam le hozzá pár másodpercre rá az ajtó kivágódott és ott állt előttem Tom Hiddleston. Odarohantam, megöleltem. Nem tudom miért, kellett. Ő pedig eltolt magától. A fülemben dobogott a szívem és pár pillanatig semmit nem hallottam az ütemes dobbanásokon kívül. Mire észbe kaptam Tom Bent vitte ki a lakásomból, mikor az utobbi megszólalt:

- Ő a férje...

- Nem! Kurvára nem a férjem csak az volt! Tom hinned kell nekem! Ő már nem a férjem... - szinte könyörögtem neki. Sírtam és könyörögtem. Szánalmas.

Tom pedig csak állt és nézett. Én pedig úgy éreztem eltűnök mint a cigifüst.