Borzongva álltunk Nevillel a peronon. Kisvártatva hintázó fény jelent meg a fejünk fölött, és egy mély hangos hang ordította el magát:

-Elsősök! Minden elsős jöjjön ide! Hogy ityeg, Harry? - köszönt egy hatalmas ember. - Gyerünk, gyertek utánam! Vannak még itt elsősök? Vigyázz, hova lépsz! Elsősök, utánam!

Így Harryt és Ront követtük Nevillel miközben csúszkáltuk az úton. Volt, aki el is esett, bár Neville még szipogott az úton.

- Mindjár' rápisloghattok a jó öreg Roxfortra - szólt hátra az óriás a válla fölött. - Csak még egy utolsó kanyar.

És igaza volt neki, valami eszméletlen volt. A szűk ösvény egy nagy fekete tónál ért véget. A tó túlsó partján szikla állt, s annak a csúcsán ott büszkélkedett egy hatalmas, száztornyú kastély. Ablakai csak úgy szikráztak a csillagok fényében.

-Csónakonként négy ember és nem több! - kiáltotta el magát megint az óriás. Ron és Harry előre mentek így gyorsan magam után rángattam Nevillet és beültünk a fiúkkal egy csónakba. Mikor elindultunk a csónakok hangtalanul siklottak a vízen. Álltalában dumálok, de most csak néma csendben néztem ahogy a csónakok a kastély felé visznek minket. Te szent Merlin. Csodálatos volt. És teljesen végig izgultam. Mi van, ha Mardekáros leszek? Nem akarok az lenni. Griffendéles szeretnék lenni, mint anya és apa.

-Fejre vigyázz! - rikkantotta el magát az óriás, aki visz minket amikor megérkeztünk a partra sziklákhoz. Úgyhogy itt lehajtottuk a fejünket és úgy nézelődtem. A sziklákon sűrűn nőtt a borostyán és az irányból ítélve az alagút, amiben megyünk a kastély alá visz. És táddá, igazam lett. A föld alatti kikötőben szálltunk ki.

-Hékás, az nem a te békád? - kurjantott a kísérőnk amikor az egyik csónakot tanulmányozta. És láss csodát, de. A mi szökős békánk.

-Trevor! - kiálltot boldogan Neville. Végül az óriást, vagyis inkább a lámpáját követük a sziklákba vájt ösvényen felfelé, ami a kastély melletti füves síkra vezetett. Végül a Bejárati kapuban álltunk meg.

-Mindenki itt van? Kiskomám, megvan még a békád? - nézett Nevillere kedvesen az óriás majd bekopogtatott háromszor a nagy tölgyfa ajtón. A kapu nyomban kinyílt. Egy magas, fekete hajú, smaragdzöld taláros boszorkány fogadott minket. Szigorú arcából ítélve ő McGalagony professzor.

-Az elsőévesek, McGalagony professzor. - na kinek volt igaza?

-Köszönöm, Hagrid. Most már átveszem őket. - óó én hülye, hogy nem jöttem rá, hogy ő Hagrid? A fél óriás, aki a Roxfort kulcs és Háztáj őrzője. Egy pont nekem... A professzor szélesre nyitotta az ajtót és beözönlöttünk rajta. Szerintem az előcsarnok, amibe beáramlottunk nagyobb volt mint a házunk magasága. A kopár kőfalakat a Gringotts-beliekhez hasonló fáklyák világították meg. A mennyezet olyan magasan volt, hogy nem is látszott a táncoló fényben; viszont jól kivehető volt a szemközti márvány lépcsősor, amely a felsőbb szintekre vezetett. Sajnos nem időztünk túl sokat a teremben, mert a professzor asszony elindult, mi pedig, jó gólyákként követük őt. A terem jobb oldalán nyíló ajtó mögül zaj szűrődött át, ami remélem legalább is, hogy a felsőbb évesek voltak. De ez nem derült ki, mert McGalagony minket egy (az előcsarnokhoz képest) kisebb szobába terelt be. Így, hogy egymás mellett nyomorogtunk, kicsit fura volt, de legalább se Nevillet, se Ront és Harryt se hagytam el.

- Köszöntök mindenkit a Roxfortban - fogott bele mondókájába McGalagony professzor. - Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelyiségében töltik a szabadidejüket. A Roxfortban négy ház működik: a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegnek valamely szabályt, a házukat sújtja pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségére válnak majd. A beosztási ceremóniára néhány perc múlva kerül sor az egész iskola jelenlétében. Azt ajánlom, addig is kissé szedjék rendbe magukat.

Amikor a szabály szegést emlegette, meg vagyok róla győződve, hogy rám nézett. Khm... Valahogy megértem a professzort. Harry és Ron sietve végig néztek magukon miután elment McGalagony, én pedig Neville felé fordultam és újra kötöttem a nyakkendőjét.

-Mégis, hogyan osztanak be minket a házakba? - fordult Ronhoz Harry.

-Valamilyen próbát kell kiállnunk. Fred azt mondta, nagyon fáj, de szerintem csak viccelt. - na erre nem kérdeztem rá. Én hülye, a legfontosabbra. Hogy a Merlinbe szivatnak majd meg minket?

-Mi a fene...

Én itt majd meghalok izgalmamban erre, ők azon vannak kiakadva, hogy megjelent vagy húsz kísértet. Merlinre, még sose láttak kisértetett!? Alice nyugodj meg, csak túl parázod. A szellemek persze Hóborcról beszélnek. Bezzeg róla mesélt Regulus bácsi, na csak várja ki a végét. Majd jól meg szivatóm.

-Indulhatunk. - csendült egy éles hang. - Kezdődik a beosztási ceremónia. Fejlődjenek egyes oszlopba.

Így elengedtem Neville kezét és magam előtt löktem be a sorba. Elhagytuk a kis szobát és a bejárati csarnokon át egy kétszárnyú ajtón léptünk be. Hermione, aki mögöttem jött, persze folyamatosan osztotta meg hogy mit olvasott a Roxfort történetében. Igazából kicsit tudálékos volt, de aranyos a maga módján.

-Elvarázsolták, hogy úgy nézzen ki, mint az égbolt. - mondta miközben folyamatosan forgatta a fejét. Hát egyet értetem vele. Más dolog tudni és más látni. A plafonon gyertyák százai lebegtek és világították be a termet. A négy nagy asztal, aminél a diákok foglaltak helyet a négy ház színében ragyogtak. Mardekárosok zöldben, Hugrabugosok sárgában, Hollóhátasok kékben és a Griffendélesek pedig vörösben. Egyből felismertem azt a vöröst, apa szobája is ilyen színű.

McGalagony professzor éppen egy háromlábú széket tett a tanári asztal elé és rá egy öreg kalapot. Hát mit ne mondjak. Rá férne egy javító varázslat, vagy be kéne szerezni egy újat. Szent Merlin a süveg megmoccant és az egyik szakadást szájként használja és beszél. Vagyis énekel. Egész aranyos kis dal.

Kalapok közt keresgélve

Találsz talán szebbet,

De nem hordott még fején a föld

Nálam eszesebbet!

Én vagyok a Teszlek Süveg.

A híres? Naná!

Más sapkákkal ne végy engem

Egy kalap alá!

Én látom, mit senki más:

hogy mit rejt a fejed.

Próbálj fel, és menten mondom,

hol van a helyed.

Ha vakmerő vagy s hősi lelkű,

Házad Griffendél.

Oda csak az kerül, ki

Semmitől se fél.

Hugrabugnak nyájas népe

békés, igazságos.

Oda mész, ha türelmes vagy

S jámbor - ez világos.

A bölcs öreg Hollóhátban

Éles elmék várnak.

Kiknek a tanulás kaland,

Oda azok járnak.

Hogyha agyafúrt s ravasz vagy,

Ne is tekints másra:

A Mardekár való neked.

Ott lelhetsz sok társra.

Hát vegyél fel, és ne remegj!

Forog ez az agy!

Bár nincsen mancsom, nálam mégis

Jó kezekben vagy!

A teremben mindenki megtapsolta a süveget ahogy én is, bár én egy kis fázis késéssel eszméltem fel.

-Szóval csak fel kell vennünk a süveget. Megfojtom Fredet. Azt mondta párbajozni kell egy trollal. - suttogta Ron nekünk én meg egyet értően bólogattam. Én is segítek neki, mert rám is a frászt hozták Ronon keresztül. Mondjuk nem mintha jobb lenne, hogy mindenki szeme láttára kell felvenni.

-Aki a nevét hallja, vegye a fejére a süveget és üljön a szélre, hogy beoszthassuk. - vajon mióta vezeti a tanárnő a beosztási ceremóniákat, hogy képes ilyen monoton beszélni ránk se nézve? - Abbott Hanna.

-Hugrabug.

-Black Alice!

Szép lassan mentem és ültem le a székre miközben összesúgtak a hátam mögött. De valahogy egyiket se hallottam. Ahogy a kalap a fejemre került, meg is szólalt, majd nem meg is ugrottam. /Eszed az van bőven, ravaszság is, jó helyed lenne a Mardekárban./

-Meg ne próbáld! - sikkantok magamban, mire a kalap fel nevet. /Igen, bátorságod van bőven, és talán túlzottan is apádra ütőtél. Legyen a... /

-Griffendél! - kiáltotta, amit valószínűleg az egész terem hallott, de egy percig mintha senki se reagált volna, s csak utána üvöltöttek fel a Griffendélesek, mire oda szaladtam gyorsan. Az ikrek vállba veregetek, és többen köszöntek nekem. Igazából nem is nagyon figyeltem csak akkor, amikor Hermionét hívták. Ő elég hamar a Griffendélbe került. Neville is Griffendéles lett, bár a kalap nagyon hosszú ideig tanakodott nála. Bezzeg Malfoy fejére alig került a kalap, máris Mardekáros lett, pedig úgy megnéztem volna, hogy máshova kerül.

-Potter Harry!

Szegény srác tiszta vörös volt az arca ahogy kiment. Mindenki össze súgót "Pottert mondott?" vagy hogy "Ez az a Harry Potter?". Sajnáltam szegényt. A kalap nála is időzött, de végül Griffendéles lett ő is. Haha! Ezt neked.... Igazából nem tudom ki, de jól hangzott. Az ikrek lelkesen énekelték, hogy "Nálunk van Potter! Nálunk van Potter!" De mikor leült még akkor se hagytak nyugtot neki. Egy fodorgalléros kisértet jól hátba veregette, ami Harry arcát nézve nem volt egy jó érzés. Amíg Turpint osztották be elkezdtem gondolkodni. Hogy lehetne jól megszívatni az ikreket? Mert a trágya gránát és hasonló kaliberű csínyek itt nem használhatóak. Talán a haj festés, de erről meg kell kérdezni Ront.

-Ron Weasley!

-Griffendél! - na, könnyen ki tudom majd faggatni. Reszkessetek Weasley ikrek! Majd Ron segít nekem kitalálni, hogy mit tudok ellenetek fel használni. Ez alatt Ron leült és még az utolsó gyereket, Zambinit is beosztották. A Mardekárba. Vajon miért van az, hogy akiket meg kellett ismernem gyerekek azok mind Mardekárosok lettek? Az aranyvérmánia egyenlő a Mardekárral? Végül Harry hasa megkordult miközben Albus Dumbledore felállt. Szerencséje volt, hogy más nem hallotta, de én majd megfulladtam a visszatartott nevetéstől. Az igazgató kitárt karokkal, sugárzó arccal nézett végig a diákokon, mintha elképzelni se tudna nagyobb örömöt, mint hogy így együtt látja őket.

-Isten hozott benneteket! - szólt. - Szívből köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén itt, a Roxfortban. Mielőtt kezdetét veszi a bankett, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!... Köszönöm.

És leült, én meg nem értetem. Talán bolond az öreg? Harry ezt hangosan is megkérdezte, ha jól vágom Percy Weasleytől.

-Ő egy... egy kicsit bolond? - kérdezte bizonytalanul.

-Bolond!? - vonta fel a szemöldökét a fiú. - Ő egy igazi zseni! A világ legeslegjobb varázslója! És persze... egy kicsit bolond, az tény. Kérsz krumplit, Harry?

Komolyan, miért nem láttom az események folyását és csak a végét? Na mindegy, most eszek. Na és mit? Hát mindent! Csirkét, sertést és marhát is. Mindenből ettem egy kicsit, mert itt is házimanók főznek. És isteni finom ételt készítenek. Persze Sipor ételeihez nem érnek fel, de majdnem olyan jó.

-Nagyon guszta - jegyezte meg szomorú-sóváran a fodorgalléros kísértet, mikor Harry katonákat vágott a bifsztekből.

-Ön nem...

-Majd négyszáz éve, hogy egy falatot sem ettem - panaszolta a kísértet. - Nincs is szükségem rá, de azért hiányzik. Jut eszembe, még be sem mutatkoztam. Sir Nicholas de Mimsy-Porpington vagyok, szolgálatára. Én vagyok a Griffendél-torony bentlakó szelleme.

-Tudom, hogy ki vagy! - szólt közbe hirtelen Ron. - A bátyáim meséltek rólad. Te vagy Félig Fej Nélküli Nick!

-Lekötelezne, ha Sir Nicholas de Mimsy... - kezdte sértődötten a kísértet, de a hirtelenszőke Seamus Finnigan a szavába vágott.

-Félig Fej Nélküli? Hogyan lehet valaki félig fej nélküli?

-Így - felelte ingerülten a szellem, azzal megfogta a bal fülét, és rántott egyet rajta. Erre az egész feje kibillent a helyéből, és a vállára dőlt, mintha csuklópánt rögzítené a nyakához. Valaki bizonyára megpróbálta lefejezni őt, de nem végzett elég alapos munkát. Félig Fej Nélküli Nick elégedetten bezsebelte a döbbent pillantásainkat. Aztán visszahajtotta fejét a helyére, köhintett, és így szólt:

-Ide hallgassatok, új griffendélesek! Segítenetek kell nekünk megnyerni az idei házbajnokságot. A Griffendél még soha nem maradt ennyi évig kupa nélkül. A Mardekár hatszor egymás után nyert. A Véres Báró, a Mardekár szelleme már szóba sem áll velünk, úgy fenn hordja az orrát.

Én és Harry egyszere fordultunk a Mardekárosok felé. A diákok között valóban ott ült egy borzalmas kísértet. Kifejezéstelen arcából üveges szemek meredtek a semmibe, köpönyegét vérfoltok szennyezték. A szomszédja épp Malfoy volt, aki - Harry nyilvánvaló örömére - láthatóan nem volt elégedett az ülésrenddel.

-Hogyan lett véres a ruhája? - kérdeztem érdeklődve.

-Sosem kérdeztem - felelte diszkréten Félig Fej Nélküli Nick, majd arrébb vándorolt. Nem hiszem, hogy mi lettünk a kedvencei, de ez van. Egy túl pörgött tizenegy évessel beszélt. Miután befejeztük az ételeinket a tányérok újra tiszták lettek. (Elkellene kérnem ezt a varázslatot Sipornak. Biztos örülne neki.) Egy pillanattal később pedig megjelentek a desszertek: rengetegféle ízű fagylalt, almás pite, melaszos torta, csokoládés és lekváros fánk, eper, gyümölcszselé, rizspuding... Úgyhogy fagyit ettem, a végére fájt a torkom a fagyitól. A mostani beszélgetésbe nem csatlakoztam be, inkább csak hallgattam, mert a családainkról beszéltek. Ki milyen emberek közt nőtt fel.

-Én amolyan félvér vagyok - mesélte Seamus. - Az apám mugli. Anya csak az esküvő után árulta el neki, hogy boszorkány. Képzelhetitek, apám mennyire megdöbbent.

A többiek nevettek.

-No és te, Neville? - érdeklődött Ron.

-Engem a nagyanyám nevelt fel, aki boszorkány - fogott bele Neville, -, de a családunk sokáig azt hitte, hogy mugli lesz belőlem. Algie nagy-nagybácsikám mindent megtett, hogy kicsikarjon belőlem egy kis varázslatot - egyszer például lelökött a blackpooli mólóról, majdnem vízbe fulladtam, de hiába, nyolcéves koromig nem mutattam semmi biztatót. Aztán Algie bácsi egyszer átjött hozzánk teára, és a lábamnál fogva kilógatott az emeleti ablakon. Enid nagynénikém odament hozzá, és megkínálta sült habbal, mire Algie bácsi véletlenül elengedett engem. Én pedig végig pattogtam a kerten, és kigurultam az utcára. Mindenki nagyon boldog volt, nagyi még sírva is fakadt. Láttad volna az arcukat, amikor megkaptam a levelet, hogy felvettek ide - attól féltek, nincs bennem elég varázs a Roxforthoz. Algie bácsi annyira megörült, hogy még egy varangyot is vett nekem.

Nem sokan ismerik, hogy pontosan mi történt Nevillel. Azon a napom amikor Harry szüleit megtámadták Voldemorték, akkor Bellatrix Lestrange ment el a Longbottom házaspárhoz. Az őrületbe kergette Neville szüleit, akik most is a Szent Mungóban vannak. Neville nem is szeret róluk beszélni másoknak és én is csak azért tudom, mert nagyi dicsekedett Bellatrix tettével. Meg persze szidta a mágia ügyi minisztert, amiért emiatt elitélték. Pedig szerintem még a dementor csókot is megérdemelte volna. Na de nem is olyan lényeges ez, csupán azért mert Neville ezért hív folyton Capellának és ezért is hagyom neki. Mert nem mondtam, hogy ismerem a szülei történetét, de megértem miért nem akar azon a néven szólítani, amit az édesanya után kaptam.

Mindeközben Percy és Hermione a tanórákról beszélt, amiket én 100%-osan próbáltam kizárni. Hagyjanak még lógva a tanulással, kivéve, ha bájitaltanról vagy SVK-ról van szó. Akkor jöhetnek.

Látva, hogy Harry a tanári asztalt nézi így én is megnéztem a tanárokat. Hagrid a serlegéből ivott, McGalagony professzor az igazgató úrral beszélgetett, míg Piton egy lila (??) turbános (?) fickóval.

-Au! - Harry a fejére szorította a kezét.

-Mi a baj? - kérdeztem gyorsan.

-Semmi...semmi. - intett le Harry, majd Percyhez fordult. - Ki az a tanár, akivel Mógus professzor beszélget?

- Á, szóval már ismered Mógust. Nem csoda, hogy olyan nyugtalan: az Piton professzor. Bájitalkeverést tanít, de csak kényszerből - mindenki tudja, hogy Mógus tantárgyára fáj a foga. Ha valaki, Piton jól ismeri a feketemágiát. - szóval a lila turbános fazon az SVK tanár. Nem túl bizalom gerjesztő, de majd megláttjuk. Ami Pitont illeti, kicsit talán túlzottan is rajong a fekete mágiáért, legalább is Reg ezt mondta. Végül a desszertek is eltűntek az asztalról, és Dumbledore professzor ismét szólásra emelkedett. A teremben csend lett.

-Most, hogy bőségesen ettünk-ittunk, volna még néhány megjegyzésem a félévre vonatkozóan. Elsősorban az elsőéveseknek mondom, hogy az iskola melletti erdő tiltott terület, kivétel nélkül minden tanuló számára. Örülnék, ha ezt egyes felsőbb évesek is az eszükbe vésnék.

E mondatnál Dumbledore tekintete a Weasley ikrekre vándorolt. Akik nem igen titkolták mosolyukat.

-Frics úr, a gondnok megkért, hogy emlékeztessem a tanulókat: az órák közötti szünetben ne varázsoljanak a folyosókon. A kviddicsválogatásra a második héten kerül sor. Aki szeretne a háza csapatában játszani, jelentkezzen Madam Hoochnál. És végül egy utolsó közlemény: ebben az évben a harmadik emeleti folyosó jobb kéz felőli szakaszára tilos a belépés mindazok számára, akik nem óhajtanak kínok kínjai között távozni az élők sorából. - itt kérdőn néztem az igazgatóra, míg Harry halkan felnevetett, majd ilyedten Percyre nézett.

- Ezt nem komolyan mondta, ugye?

-De, minden bizonnyal - felelte homlokát ráncolva a fiú. - Különös, ha valahonnan kitilt minket, általában megindokolja, hogy miért teszi. Az erdő például tele van veszélyes fenevadakkal, ezt mindenki tudja. Legalább nekünk, prefektusoknak mondhatott volna valamit.

-És most, mielőtt nyugalomra térünk, énekeljük el az iskola indulóját! - szólt újfent az igazgató, már derűsen, de egyik tanár arcán se láttam azt az őszinte jó kedvet.

Dumbledore apró mozdulatot tett varázspálcájával, mire a pálca végéből hosszú arany szalag suhant ki. A szalag az asztalok fölé emelkedett, és kígyózva szavakká formálódott.

-Mindenki válasszon magának szólamot - vezényelt Dumbledore. - Egy-két-há, és!

Az egész iskola zengeni kezdte a dalt:

Roxfort, Roxfort, oxi-foxi Roxfort,

Tanítónk te légy!

Mert fejünkben zűr van, s nagy-nagy űr,

Meg pókok s néhány légy.

Tudjuk jól, hogy itt lehet

A balgából is bölcs.

Kedélyünk víg, de elménk oly híg,

Hát észt fejünkbe tölts!

Hegyezkedik a sok fül,

És könyvben túr sok orr;

Csak mondd, hogy "Rajt!", s mi magolunk majd,

Míg agyunk fel nem forr.

Mindenki más és más tempóban énekelt, így egymás után értek a dal végére. Utolsónak a Weasley ikrek maradtak, akik egy lassú temetési induló ritmusára daloltak. Én bezzeg mintha csak rappeltem volna, úgy hadartam. Dumbledore varázspálcájával vezényelte nekik az utolsó sorokat, s mikor végre elhallgattak, ő tapsolt a leghangosabban.

-Áh, a zene... - szólt a szemét törölgetve. - Varázslatosabb bármely mágiánál. És most ágyba. Bakaügetés!

Percy persze hamar begyűjtőt minket és elindultunk a klub helyiség felé. Reg azt mondta, hogy egy toronyban van, hurrá... nem szeretek lépcsőzni és még a prefektus Percyt is hallgatnom kell. Egy biztos. Nem leszek jóban ezzel a Weasleyvel, túlságosan szabálykövető.

Átmentünk egy titkos toló ajtón és egy drapéria mögötti titkos folyosón is miközben a képek összesúgtak és mutogattak, legfőképp Harryre. Akit vagy háromszor kellet oldalba könyökölnöm, hogy ne aludjon be sétálás közben. Aztán megjelent egy random sétapálca a levegőben. Ha tippelnem kell ez Hóborc lesz.

-Ez Hóborc, a kopogószellem - súgta Percy, majd felemelte a hangját. - Mutasd magad, Hóborc!

Válaszul sajátos zaj hallatszott, ahhoz hasonló, mint amikor kiengedik a levegőt egy luftballonból.

-Azt akarod, hogy megmondjalak a Véres Bárónak? - Pukkanás hallatszott, és egy emberke tűnt fel a semmiből. A széles szájú, huncut, fekete szemű lény törökülésben lebegett a diákok orra előtt, és a sétapálcákat markolászta.

-Áóóóóóh! - búgta, és gonoszul felkacagott. - Kopasz elsősök! Ez lesz ám a jó móka!

Azzal a csapat felé lendült. Mindenki ösztönösen behúzta a nyakát.

-Sipirc innen, Hóborc, különben szólok a Bárónak! - dörrent rá Percy. - Nem viccelek!

Erre Hóborc nyelvet öltött ránk majd eltűnt egy pukkanás kíséretében. A pálcák meg ezzel a mozdultal zuhantak ránk, ami elől én szépen kitértem és Nevillet is magammal húztam. Szegény Seamust bezzeg eltalált.

-Vigyázzatok Hóborccal! Csak a Véres Báró tudja megzabolázni, még ránk, prefektusokra se hallgat. Itt is volnánk.

A folyosót lezáró falon egy rózsaszín selyemruhás, roppant kövér dáma portréja függött.

-Jelszó? - kérdezte a hölgy.

-Caput draconis - felelte Percy, mire a kép előre lendült, és mögötte a falon kerek nyílás tűnt fel. Mindannyian bementünk, bár a fiúknak bakot kellett tartani Nevillenek. Szegény, még sokat fogunk vele küzdeni, mire lesz önbizalma.

A klubhelyiség viszont elképesztő volt. A nagy köralakú helyiség teli volt puha, csábitó fotelekkel és egy nagy kanapé helyezkedett el a kandalló előtt, amiben lobogott a tűz. A falakon Griffendéles zászlók és vörös arany színben pompázó szőnyegek (?) lógtak keretbe foglalva a nagy ablakokat. De Percy nem igazán hagyott nekünk időt, hamar felküldőt minket az egyik toronyba. Mikor felértünk a csigalépcsőn a lányokkal, mivel a fiúknak másikon kellett menni, megkellett keresnünk a megfelelő ajtót, amire ki volt írva a nevünk. Négyen voltunk a szobában. Én, Hermione, Pavarti Patil és Lavander Brown. De őszintén amint megláttam a cuccaimat az egyik baldahinos ágynál semmi másra nem tudtam gondolni, mint az alvás. Ledobtam a cuccaim, majd ruhástól bedőltem az ágyba és szinte azonnal elnyomott az álom.