Halloween reggelén sütőtök illatra keltem és korgó gyomorral. Az hogy éhes vagyok nem volt új, de az illatok igen. Főleg, hogy egy toronyban vagyunk és a konyha a pincében van. Vicces volt látni, ahogy a szokásos reggeli zombi menet ma elmaradt, mert mindenki szaladt a nagyterembe reggelizni. Volt ott mindenféle, és minden tökös volt. Igazából elképesztően nézet ki a nagyterem. Gyertyák helyet Halloweeni tökök ragyogtak és köztük denevérek röpködtek.

Emiatt még a bájitaltan és Pitonnal se tudta a kedvemet szegni, hiszen még a pince folyosók is fel volt díszítve. És mintha teljesen máshol jártak volna Piton gondolatai, hiszen még minket se szidott annyira.

És a kellemes élményeket, amiket a palota ünnepkor adott, csak tetézte, hogy bűbájórán Flitwick professzor bejelentette: most már eleget tudunk ahhoz, hogy elkezdhessünk tárgyakat röptetni. Már alig vártam ezt a bejelentést! Végre valami más is magoláson kívül. (Khm... annyira azt azért nem vittem túlzásba.) Párokba voltunk szedve, Én Pavartival, Hermione Ronnal, Harry Seamussal és Lavander Nevillel. Nehéz lett volna meg mondani, hogy ezt a felosztást Hermione vagy Ron gyűlölte jobban. Mert bár velem szóba áll és tanul is velem Hermione, de Ronnal egy kannál vízben megtudnák folytani egymást. És azon a napon beszéltek utoljára egymással amikor megjött Harry seprűje.

- Ne feledkezzetek meg a finom csuklómozdulatról, amit gyakoroltunk - nyekeregte Flitwick professzor a szokásos könyvkupac tetején állva. - Huss és pöcc, ahogy mutattam. Huss és pöcc! Az is nagyon fontos, hogy tisztán ejtsétek ki a varázsigét, gondoljatok Baruffio mágus esetére, aki "sz"-t mondott "F" helyett, és a következő pillanatban egy halom bölény alatt találta magát!

A feladat nem volt egyszerű. Hiába hussantottunk és pöcintettünk, de a tollpihe amit felkellet emelnünk, meg se akart moccanni. Seamus mérgében felgyújtotta véletlen a tollpihét és Harrynek kellet eloltania. De Ron és Hermione párosában voltak a legnagyobb gondok.

- Vingardium leviosa! - kiáltotta Ron, és úgy hadonászott hosszú karjával, mint valami szélmalom.

- Rosszul mondod - szólt rá mérgesen Hermione. - Vinggar-dium levi-o-sa, így a helyes, jó hosszú "gar"-ral.

- Ha olyan jól tudod, csináld te! - csattant fel Ron. Hermione felgyűrte talárja ujját, majd pöccintett egyet a pálcájával, és kimondta a varázsigét:

- Vingardium leviosa!

A tollpihe felemelkedett az asztalról, és fél méterrel a fejük felett lebegve megállt.

- Gyönyörű! - kiáltott Flitwick professzor, és megtapsolta a gyakorlatot. - Nézzétek, Granger kisasszonynak sikerült!

Óra végére nekem és Pavartinak is sikerült, de Ron csak dühös volt és morcosan hagyta el a termet.

-Szép volt Hermione. - dicsértem meg a lányt, amikor Ron és Harry ment el mellettünk. Fel se tűnt nekik, hogy ott vagyunk mögöttük.

- Nem csoda, hogy mindenki utálja - mondta Harrynek, miközben igyekeztek utat törni maguknak a zsúfolt folyosón. - Ez a lány kész rémálom!

Hermione el rohant, miközben meglökte Harry vállát. Láttam, hogy sírva rohant el.

- Szerintem meghallotta. - Na és aztán? - Ron megvonta a vállát. - Biztos ő is észrevette, hogy nincsenek barátai.

-Nem vagy normális. - álltam Ron elé, majd szépen felpofoztam és ott hagytam őkett.

-Pavarti, Lavander! - szóltam a kastélyban a két szobatársamhoz. - Nem láttátok merre ment Hermione?

-A lány vécébe ment. - mondta Pavarti, majd kicsit aggódva folytatta. - Mi történt?

-Láttuk, hogy sír. - kérdezi Lavander is, de az ő aggódása nem túl valódi. Első pillantástól nem kedveli Hermionét, és ezt könnyen kiolvastam az elméjéből.

-Ron. Majd elintézem. - intettem a lányoknak, majd elszaladtam. Rohantam a mosdóhoz. Időközben becsengettek, de nem érdekelt. Csak a lány vécé ajtajában álltam meg és vettem egy mély levegőt. Mikor beléptem, hangos sírást lehetett hallani.

-Hermione. Gyere ki. - szóltam a síró lányhoz.

-Menj el.

-Nem.

-De.

-Nem játszok ilyet.

-Mit akarsz?

-Tudod, hogy Ronnak nem volt igaza, ugye?

-Ron egy idióta.

-Az.

-A fiúk idióták.

-Azok.

-Idióták.

-Igen. Kérsz csokit? - nyújtottam a lány felé, aki elfogadta az édességet. Végül talán órákat töltöttünk ott, miközben szidtuk a fiúkat. Hermionénak valamennyire sikerült megnyugodnia.

-Mesélsz a családodról? - kérdeztem a mellettem szipogó lányt, aki, mintha kicsit el is mosolyodott volna.

-Nem hinném, hogy érdekesek lenének. Fogorvosok.

-Fogorvosok? Azok mit csinálnak? - néztem a lányra furán, aki hallkan felkuncogott.

-Ha valami baja történik a fogunknak a fogorvos hozza rendbe. -magyarázta. - A legutóbbi bájitaltanórán, a felrobbant főzet nem a mardekáros srác hibája volt, ugye?

-Valamennyire az ő hibája volt. Beszólt Nevillenek. És kegyes voltam, csak egy trágyagránátot kapot.

Ekkor ajtó záródást hallottunk. Ami elég nagy zajt csapot és elég büdös lett időközben, így Hermionéval kérdőn néztünk össze.

-Megnézzük? -kérdeztem.

-Ennél rosszabb úgyse lehet. - nevetett. Végül hallkan kuncogva léptünk ki. És meg is torpantunk.

-Asszem rosszabb lett. - súgtam Hermionénak, aki csak bólogatott. Egy Troll állt előttünk. Vagy négy méter magas , fénytelen, gránitszürke bőrű szörny volt. Apró, kopasz feje volt. Lelapult, karmos lábfeje fatuskószerű, tömpe lábszárban folytatódott, karjai ellenben aránytalanul hosszúak voltak: jókora furkósbotját úgy vonszolta maga után, mint holmi taligát. Külsejénél talán csak a testéből áradó elviselhetetlen bűz volt szörnyűbb. Végül pár másodperc után sikerült megszólalnunk, vagyis sikítanunk. Hermionéra sandítottam, és megállapítottam, hogy ő is annyira az ájulás szélén áll mint én.

Pár másodperc múlva Harry és Ron rontott be az ajtón. Ők is legalább annyira megdöbbentek a helyzeten, mint én. A trollnak ez fel se tűnt a két fiú. Lassú léptekkel közeledett felénk, miközben úgy szedte le a mosdókagylókat, ahogy Reg a borostáját.

- Tereljük el a figyelmét! - kiáltotta Harry, azzal felkapott a földről egy csapot, és teljes erővel a falhoz vágta. A troll, aki alig pár lépésnyire volt tőlünk, de a hang miatt elkezdett körbe tekintgetni, keresve a zajforrást. A tekintete megállt Harryn és végül felé indult miközben magasra emelte a furkósbotját.

- Hahó, borsóagyú! - rikkantotta Ron a mosdóhelyiség másik oldalából, és egy vascsövet hajított a szörnyeteg felé. Az újra megállt, és ezúttal Ron felé fordította ocsmány arcát, időt hagyva Harrynek, hogy megkerülje.

- Gyerünk! Futás, futás! - kiáltotta nekünk, de hiába húzott minket Harry kővé dermedtünk az ijedségtől. Engem még csak-csak lehetett húzni, de Hermionét már nem, így Harry hamar elvetette, hogy majd kihúzz minket a mosdóból.

A helyiségben visszhangzó újabb és újabb kiáltások végképp felbőszítették a trollt. Öblösen felmordult, és rátámadt Ronra, aki a legközelebb állt hozzá. A fiú sarokba szorult.

Amit Harry ekkor csinált, azt egyaránt lehetett vakmerően bátor tettnek és értelmetlen ostobaságnak nevezni, és szerintem még ő se tudta melyiknek nevezze cselekedetét. Neki futásból felszaladt a troll hátán, és sikerült megkapaszkodnia a szörnyeteg nyakában. A troll nem érezte, hogy valaki lóg a hátán, viszont nincs olyan monstrum, ami ne venné észre, ha egy hosszú fadarabot dugnak fel az orrába. Márpedig a varázspálca, amit Harry még ugrás közben is a markában fogott, azonnal megtalálta az utat a troll orrlyukába.

A szörny felüvöltött fájdalmában, és vadul hadonászni kezdett a furkósbottal. Harry makacsul kapaszkodott a nyakába, de szerintem bármelyik másodperben leeshetett volna az idióta.

-Ron! - kiáltottam a fiúnak, aki elő húzta a pálcáját. - Vingardium Leviosa!

Mutattam a furkósbotra és a fiúnak se kellet több.

-Vingardium leviosa! - kiáltotta el magát és a furkósbot azon nyomban kirepült a troll kezéből, a magasba emelkedett, lassan megfordult - azután lezuhant, egyenesen tulajdonosa fejére. A troll megtántorodott, majd eldőlt, mint egy kivágott fa, akkora robajt csapva, hogy szerintem a kastély is megremegett bele.

Harry feltápászkodott és én meg Ron mellé léptünk. Hermione még mindig a falnak dőlt és úgy tűnt kell neki még idő, hogy képes legyen megmozdulni.

-Szerintetek meghalt? - kérdezte halkan a lány.

- Nem hinném - válaszolta Harry, miközben én és Ron is a fejünket ráztuk. - Csak elvesztette az eszméletét.

Harry kivette a pálcáját a monstrum orrából ( szerintem a troll és Monstro elég hasonlóak), de a pálcát csomós szürke pép borította.

-Fújjj... Toll takony. -mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Harry rám mosolygott, és láttam ő is arra gondolt amire én. Végül Harry megtörölte a pálcáját a troll nadrágjában, hát szerintem egy Suvickus nem ártott volna meg még neki, de ő használja.

Már éppen dicsértem volna meg magunkat (jó főleg Harryt és Ront) amikor ajtócsapódás és léptek zaja ütötte meg a fülünket. Hupsz, talán egy hangtopitó bűbáj sem ártott volna, mivel McGalagony professzor lépett be a lány vécébe maga mögött Pitonnal és Mógussal. Mógus vetett egy pillantást a trollra, nyöszörgött egyet, majd gyorsan leült az egyik vécére, és mindkét kezét a szívére szorította.

Amíg Piton a szörnyet vizsgálta, McGalagony elfehéredett szájjal nézett ránk, és úgy tűnt Hermionét észre se vette. Mázlista... Harry gondolatait véletlen megint láttam és majdnem elmosolyodtam. Azt hitte, hogy nyerhetnek ezzel ötven pontot.

- Mi volt ez? - McGalagony hangja szinte csikorgott a jéghideg dühtől. Én Harryre néztem, aki pedig Ront vizslatta. Amikor rá néztem a fiúra rájöttem miért. Még mindig magasban tartja a pálcáját.

- Hatalmas szerencséjük van, hogy még élnek - sziszegte McGalagony. - Miért nincsenek a hálókörletükben?

Piton szúrós pillantást vetett Harryre, míg felém egy lenéző pillantást vetett. Én csak a padlót kezdtem vizslatni és imádkoztam Merlinhez, hogy Ron eressze már le a pálcáját. Ekkor a tanárok mögül megszólalt Hermione, miközben mellénk lépdelt.

- Tanárnő, kérem... Értem jöttek.

- Granger kisasszony!

- Elindultam megkeresni a trollt, mert azt hittem... azt hittem, egyedül is el tudok bánni vele. Sok könyvet olvastam a trollokról.

Ron kezéből kiesett a varázspálca. Hermione Granger a szemébe hazudik egy tanárnak!? A szabály követő minta diák?? Ez olyan mintha Piton mosolygott volna és kedvesen viselkedne közben.

- Ha nem jöttek volna utánam, már nem élnék. Harry beleszúrta a varázspálcáját a troll orrába, Ron pedig leütötte a saját botjával. Nem volt idejük segítséget hívni. A troll már épp végezni akart velem, amikor ideértek.

Én és a fiúk próbáltunk persze olyan arcot vágni, mint akik nem először hallják a sztorit.

- Nos... ha így áll a dolog... - nézett ránk McGalagony professzor. - Granger kisasszony, hogy lehetett olyan ostoba, hogy azt higgye, egymaga le tud győzni egy kifejlett hegyi trollt?

Hermione lehorgasztotta a fejét. Erről majd beszélnünk kell Hermionéval. Ekkor Piton belenézett a szemembe és én elkaptam a fejem. Banyek, ő próbált a gondolataimban olvasni? Ez nem ér, ha sikerül neki annyi a sztorinknak.

- Granger kisasszony, ezért levonok öt pontot a Griffendél-től - hangzott McGalagony ítélete. - Mélységesen csalódtam magában. Ha nem sérült meg, induljon, menjen a Griffendél toronyba. A tanulók a házakban fejezik be a vacsorát.

Hermione lesütötte a szemét és kisurrant Piton és Mógus között.

- Még mindig azt mondom, hogy szerencséjük volt, de azért nem sok elsőéves tudott volna elbánni egy trollal. Ezzel fejenként öt pontot szereztek a Griffendélnek. Dumbledore professzor értesülni fog a történtekről. Most elmehetnek. - tekintett ránk a professzor, és mi már ott se voltunk. Csendben sétáltunk fel nagyjából két emeletet amikor megmertünk szólalni.

- McGalagony nem volt valami bőkezű azzal a tizenöt ponttal - szólalt meg végül Ron.

- Abból is csak tíz marad, ha levonod belőle Hermione mínuszpontjait.

- Rendes volt Hermionétól, hogy így elvitte a balhét .

- Egyébként tényleg megmentettük az életét. Ahogy a tiedét is Alice.

- Viszont mi is zártuk össze őket azzal a monstrummal. - szólt Harry Ronra, mire dühösen néztem a fiúra.

-Valóban?

-Talán. Nem szándékos volt.

-Rendben.

-Tartozom egy bocsánatkéréssel Hermionénak. - ismerte be Ron, mire elmosolyodtam.

-Igen, tartozol. - ismertem el amikor végre felértünk a hetedik emeletre a dámához.

-Disznóorr. - mondtuk kórusba, mire a bejárat feltárult. És engem még mindig ledöbbent, csodálatos a bejutás.

A klubhelység zsúfolásig tele volt. A diákok javában falták a nagyteremből felküldött ételeket. Csak Hermione várakozott magányosan az ajtó mellett, amig oda nem léptünk hozzá. Egy ideig kínos csend volt, majd egyszere köszöntük meg egymásnak a segítséget és Ron is bocsánatot kért. Végül elszaladtunk ételért és négyen közösen ültünk le enni.

".... Láttam a fejükben. Vannak helyzetek amikor akaratlanul is megkedveled a másikat. És ez a négy méteres hegyi troll megadta ezt a lehetőséget. Innentől Hermione és Ron szerintem más barátok. Nem tekintenek ellenségként egymásra, hanem hálásak. Így bezárult a baráti köröm.

De mesélj te is Reg. mi van otthon? Miről maradtam le?

Alice C. Black"