Clara és édesanyja megfontoltan törték magukat át a bozótoson. A levelek és ágak kuszaságán túl hallották úti céljuk, a folyó halk moraját. Alaposan kifáradtak, mire sikerült átverekedniük magukat.

Várakozásteljesen guggoltak le a folyóparton. Clara lázasan csillogó szemekkel fürkészte a láthatárt.

- Nézd! Ott! – mutatott anyja a túlsó part felé.

Clara lelkesen meresztgette szemét. Végül sikerült kivennie a vizenyős földbe vájt szűk nyíllást. Mindketten a sötét lyukra összpontosítottak. Anyja lágyan átölelte a vállát:

- Akkor jártam itt először – suttogta –, amikor annyi idős voltam, mint most te. Szomorú voltam és magányos. Teljesen fölöslegesnek éreztem magam. Keseredetten törtem át magam a bozóton – nem törődtem semmivel, csak minél messzebbre akartam kerülni az emberektől. Bánatosan roskadtam le a fűre... És akkor megláttam őt, egy fiatal kacsacsőrűt. Olyan kíváncsian vizslatott, de nem félt tőlem. Tudta, hogy nem akarom bántani... hogy épp oly elesett vagyok, mint ő... Azután minden nap kijöttem ide. Minden alkalommal hoztam neki valamit – gyümölcsöket, fakérget, ami csak a kezembe akadt. Végül összebarátkoztunk és elneveztem Kercsnek. Kercs volt a titkaim őre.

- Mi történt vele? – kérdezte Clara, miközben fejét anyja vállának támasztotta.

- Én egyetemre mentem... csak néha-néha tudtam meglátogatni. Aztán egyszer, amikor jöttem, nem volt itt. Soha többé nem láttam. Mindig abban reménykedtem, hogy csak elköltözött máshová, de valójában fogalmam sincs mi történhetett vele.

- Talán a kölyke lakik most itt – töprengett Clara.

- Talán... mindenesetre én szeretném azt hinni – válaszolt édesanyja tűnődő mosollyal.

Sokáig figyelték türelmesen, szótlanul a víz vidám hömpölygését. Közben mindketten azon merengtek, milyen könnyen el lehet nyerni egy állat bizalmát, és milyen őszinte az a bizalom... Az emberek mégis inkább elpusztítják őket, ahelyett, hogy a szemükbe néznének. Mert az állatok szeme csodálatos tükör, melyből könnyen meglehet, hogy önnön pőre lelkünk tekint vissza ránk.

Ekkor a túlparton kibukkant a vízből egy fura barna állat hódfarokkal, vakondkarmokkal, úszóhártyáslábakkal és kacsacsőrrel. Pillanatok alatt eltűnt az üregben.

Clara megbűvölve figyelte a csodálatos teremtményt, amelyről sokáig el se hitték az emberek, hogy valóban létezik.

- Boldog születésnapot, kicsim! – hallotta anyja simogató hangját.