Innentől kezdve Luna számára lassan teltek a napok, hetek, míg végül azt vette észre, hogy barátai, s családja körében az édesapja temetésén áll. Nate óvóan a derekára kulcsolta a kezét, míg Ari nem eresztette el a kezét. Tudták, hogy Lunának most szüksége van minden támogatásra. Mindenki jelen volt, aki fontos Luna számára, kivéve Meily és a férje. Ők még a kórházban voltak, ugyanis megfigyelés alatt tartják. Szerencsére stabilizálták az állapotát, de a stressz és a sérülések miatt lehetséges, hogy előbb fog megszületni a baba.
Dylen koporsóját Worry és Carl, Sharil férje helyezték bele a már előre kiásott gödörbe. Oda temetik ahova régen Crystát is. Rose kunyhójától nem messze helyezkedik egy tisztás. Oda helyezik örök nyugalomra Luna apját. A lány arcán legördült egy könnycsepp, de gyorsan le is törölte azt. A koporsó olyan fából készült, amely megóvja a testet az idő múlásától. Tetején ez állt: Stellae deduceret te in via longa et curam vestri somnia obumbratio. Ez Latinul annyit tesz:
A csillagok kísérjenek hosszú utadon, s az árnyak vigyázzanak az álmaidra.
Amikor a koporsó bekerült a helyére Worry mondott beszédet.
-Dylen egy jó ember volt.-kezdte szomorúan a monológját. - Igaz ugyan, hogy a múltja nem teljesen tiszta, de a döntő pillanatban mellénk áll a háborúban. Nagyon szerette Crystát, később pedig téged is Luna. - nézett a lány szemébe. - Megígérte az anyádnak, hogy vigyázni fog rád, s ezt az utolsó percig betartotta. Soha senki nem töltheti majd be az űrt amit maga után hagyott, de nem szabad szomorkodni. Dylen már Crysta mellett van, a Csillagok fölött és várnak minket, akik egy nap majd követjük őket a túlvilágra. Viszlát Dylen! Egyszer újra találkozunk.

Luna a temetést követő pár hétben csak Nate és Ari társoságát volt hajlandó eltűrni. Még Sharillel sem beszélt, amit a nő meg is értett és békén hagyta Lunát. Inkább nővérével törődött, aki szintén nagyon aggódott az unokahugáért.
Luna most éppen az ágyán ülve olvasott egy könyvet, míg Nate be nem kopogott a szobájába.
-Meddig akarsz még elzárkózni mindenkitől? - kérdezte Nate miközben Luna ágya elé sétált.
-Nem zárkózom el. Most is beszélgetünk. - felelte szűkszavúan a lány.
-Tudod, hogy hogy értem.-ült le Luna mellé a barátja.
-Nate.... Kérlek ne erőltesd.-tette le a könyvet, majd átölelte kezeivel a térdeit.
-Luna, ez neked sem jó! Teljesen befásulsz. Ráadásul most is, amíg itt ülünk az apád gyilkosa épp a te megölésedet tervezi. Tán annyiban akarod ezt hagyni? Mert ha igen, akkor nem az a Luna vagy akit megismertem. - simított végig barátnője arcán Nate.
-Tudom... De nem megy Nate. Egyedül nem! - hunyta le a szemeit Luna.
-Nem vagy egyedül! Itt vagyok. - suttogta a fiú majd megtette azt amire hetek óta várt: ismét megcsókolta Lunát. A lány elmerült az édes csókban amit már oly régen nem érzett.
-Köszönöm. - mosolyodott el miután elváltak egymástól.
-Bármikor. - vigyorgott önelégülten Nate, mire Luna nevetve belebokszolt a vállába. - Ahw, de rég hallottam a nevetésed.
-Ennyire hiányzott? - karolta át barátja nyakát Luna.
-Ha tudnád mennyire. - döntötte le az ágyra őt Nate. Luna hetek óta először érzett valamennyi boldogságot. Ám nem tudhatta, hogy amíg ő és Nate ennyire boldogok egymás társoságában, addig máshol a gonosz erők mire készülnek.
Messze Luna otthonától, egy rejtekhelyen Lucy a csobogó vízet felhasználva nézte végig ahogy Luna és Nate épp elmerülnek az élvezetekben.
-Örülj csak nővérkém amíg teheted. Hamarosan lefagy a mosoly arról a csodás kis arcocskádról, ezt garantálom. - vigyorgott ördögien a rózsaszín hajú lány, s ellépett a víztől.-Stacy! Walery!
Két villám csapott be a földbe, egy sárga és egy piros, helyükön pedig megjelentek a hívott lányok.
-A tervünk csodásan halad, viszont úgy érzem fel kell gyorsítanunk az eseményeket. Ideje, hogy elbeszélgessek a drága nővéremmel. - erre a kijelentésre a két lány ördögien felkacagott amihez Lucy is csatlakozott.
Hamarosan minden megváltozik, amint ujra együtt leszünk Luna. A Pythonissam gyülekezet ikreit még a halál sem választhatja el!