Fenti képként beraktam a borítót, amit ehhez a novellához csináltam. Jó olvasást :)

A háború véget ért. Voldemort elbukott.

Regulus karján az égető fájdalom egy pillanat alatt szűnt meg. A Jegy is a Nagyúrral halt meg.

El sem hitte, hogy vége. Több, mint két éven át rettegett, hogy nem jut ki élve a háborúból. Rettegett, hogy barátai és szerettei is vele halnak. Rettegett, hogy soha többet nem láthatja Emily-t.

És most vége volt.

- Reg, jól vagy? - kérdezte lágyan Ash, amikor feleszmélt a győzelemből.

- I-igen, persze. - kezdte zavartan az ifjabbik Black - Csak hihetetlen érzés. Éreztem, ahogy a fájdalom megszűnik. - biccentett bal alkarja felé.

Lerogyott a kanapéra, és hosszú ideig csak bambult maga elé. Nem tudta, hogy mitévő legyen, nem tudta, hogy hova menjen. Menjen vissza Ash-ékkel a lakásba, vagy lépjen le azonnal. Esetleg csak egy sétára, hogy kitisztuljon a feje.

Nem. Ő máshová akart menni. Egy teljesen másik országba.

- Sirius. - szólította meg a fivérét - Tudnál nekem segíteni?

- Persze. Baj van?

- Nem, csak... Kell egy zsupszkulcs. - bökte ki végül - El kell mennem.

- Hova akarsz menni? - kérdezte gyanús hangon - Regulus, mi a baj?

- Nincs semmi baj. - rázta a fejét - Csak muszáj látnom Emily-t. Szeretném tudni, hogy jól van-e. Szeretném végre látni és hallani a hangját.

Sirius biccentett egyet, és már ment is Jameshez, hogy kérjen valami zsupszkulcsnak valót. Érezte, hogy besüpped mellette a kanapé, és Ash szeplős arcával találta szembe magát.

- Visszaadod neki az emlékeit?

- Nem tudom. - vallotta be őszintén - Attól függ. Ha időközben talált mást, és boldog, akkor nem. De ha nem, akkor mindenképp.

Sóhajtott egyet. Még bele sem gondolt, hogy mi van akkor, ha Emily továbblépett. Elvégre elvette róla az emlékeit. Nem hibáztathatta érte, ha talált valaki mást. Még boldog is lenne, ha láthatná, hogy a lány is boldog.

Másrészről egy világ törne benne össze. Önző volt, tudta ezt, de az egész háború alatt ez a gondolat éltette. Hogy ha vége, akkor végre együtt lehetnek szabadon. Nem kell félniük a Nagyúr haragjától, sem a többi halálfalótól, sem a szüleitől, sem senkitől.

Hirtelen három auror lépett be a szobába. A rövid beszélgetésből, amit Ash folytatott velük, kiderült, hogy Voldemort hullájáért jöttek. Reg nem tudta, hogy mi lesz vele, de nem is akarta tudni. Éppen elég volt neki az is, hogy tudta, a férfi, aki megkeserítette az életét éveken át, a férfi, aki elvett Emily-től mindent és mindennek tetejében még meg is kínozta, végre halott.

Nem bírt ránézni a hullára. Nem bírt saját bal alkarjára ránézni. Tudta, hogy az a jegy ott fog virítani élete végéig, emlékeztetve élete legnagyobb hibájára. Talán egy idő után elfogadja. Talán nem. De abban a pillanatban rosszul volt tőle.

Sirius megjelent előtte egy teáskannát tartva kezeiben.

- Szedd a cuccod öcsi, öt perc múlva indulunk.

Reg először fel sem fogta, hogy miről van szó, aztán amikor leesett neki, felpattant, kirobogott a kabátjáért, és már ott állt testvére előtt.

- Készen állsz? - kérdezte az idősebbik Black.

Regulus biccentett, megragadta a teáskanna fülét, és már repültek is. Érezte azt a kellemetlen érzést, amit zsupszkulcsozásnál mindig szokás, de nem érdekelte. Semmi nem érdekelte, csak az, hogy perceken belül végre újra láthatja a lányt, akiért még az életét is mosolyogva feláldozná.

Reykjavik egy utcáján tűntek fel. Sötét volt, de gyönyörű tiszta volt az ég. Fényesen sütöttek le a téli csillagok még a városban is. Regulusékkal szemben az a ház tűnt fel, ahova a lányt hozta két és fél évvel korábban. Remélte, hogy a lány nem költözött el.

- Mit mondja neki? Mit csináljak egyáltalán? - kérdezte pánikolva Reg.

- Nem'tom, mondjuk egy új szomszéd vagy, kizártad magadat, és a tesód csak órák múlva jön. - vont vállat Sirius.

- Jó, jó, ez jó lesz. - bólogatott a fiú.

- Én hazamegyek, de ha végeztél, küldj egy patrónust, és jövünk vissza. - biztosította a fiút.

Adott neki még egy utolsó gyors ölelést, előkapott a zsebéből egy vékony tányért, és elmormogott valami varázsigét.

- Menj már, én is mindjárt megyek. - mosolygott rá öccsére Sirius.

Regulus bizonytalanul indult el a ház felé. Égett a villany bent, ami már jó jel volt. Lassú, megfontolt léptekkel közelítette meg az ajtót. Szíve a torkában dobogott. Óvatosan fellépkedett az ajtó előtt álló pár lépcsőn, és kopogott hármat az ajtón.

Léptek zaja csendült fel, a kulcs fordult a zárban, és hirtelen kitárult az ajtó.

Regulusnak elakadt a lélegzete. Csak bámult a lányra, mint aki szellemet látott. Még gyönyörűbb volt, mint ahogy emlékezett. Alakja nőiesedett, hosszú fényes barna faja laza hullámokban omlott vállaira és a hátára, és megigéző barna szemei kedvesen néztek a fiú jégkékjeibe. Az ifjabbik Black majdnem reflexből megölelte, de tudta, hogy Emily nem emlékezett rá.

- Miben segíthetek? - kérdezte mosolygósan a lány.

- Én, izé... - kezdte dadogva - Szóval az egyik új szomszéd vagyok. Kizártam magamat baromi ügyesen, és a bátyám csak pár óra múlva ér haza.

- Áh, értem. - mosolyodott el a lány - Ez esetben gyere csak be.

- Nem zavarok?

- Ugyan dehogy. Már nem dolgozom, csak egy filmet akartam megnézni. Szóval egyáltalán nem zavarsz. - mondta kedvesen a lány.

Regulus sután beljebb lépkedett, közben nagyon figyelt minden jelre. Nem látott férficipőket, sem kabátokat, de még egy papucsot sem.

- Egyedül élsz? - kérdezett rá bátortalanul.

- Áh, igen. - mosolyodott el a lány kínosan - Amióta itt lakom. Egyszerűen nem találok senkit.

Reg majdnem hangosan fellélegzett a hallottaktól. Nehezére esett elrejteni a hirtelen rátörő vigyorgást.

- És milyen itt élni? - kérdezte.

- Nagyon megnyugtat. Én is angol vagyok, és egy öröm volt a zajos London után egy nyugis országba költözni. Reykjavik alapból is nagyon kicsi Londonhoz képest. Az utcában mindenki ismer mindenkit szinte.

- Én is londoni vagyok. - mosolyodott el Reg.

- Akkor lehet, láttalak valahol. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de hihetetlen ismerősnek tűnsz. - biccentette oldalra a fejét a lány - Na mindegy, kérsz egy teát?

- Igen, köszönöm. - mosolyodott el.

Emily elsétált a konyhába, hátat fordítva a fiúnak.

- És hogyhogy erre hozott a sors? - érdeklődött a lány.

Regulus előhúzta a pálcáját, miközben megközelítette Emily-t.

- Kellett egy nyugis hely, szintúgy. - mondta mosolyogva - Untam Angliát és Londont.

Rászegezte a pálcát, és elmormogta az ellenátkot. Emily kezében azonnal megállt a teáskanál. Lassan letette, és szembefordult Regulussal. Óráknak tűnő percekig meredtek egymásra. Közben mindkettejük szeme megtelt könnyekkel. Végül a lány törte meg először a csöndet.

- Őszintén nem tudom, hogy most felpofozzalak, vagy megcsókoljalak. - mondta nevetve, miközben kibuggyantak a könnyei.

- Én a másodikra szavazok. - nevetett Reg is, és két nagy lépéssel bezárta a kettejük között lévő távolságot.

Hevesen tapasztotta ajkait a lányéra, miközben magához ölelte. Továbbra is megvolt az a mámorító alma illata. Ujjai közt érezhette végre selymes haját.

Óráknak tűnő percekkel később elváltak egymástól. Regulus a lány homlokának döntötte sajátját, és két keze közé fogta az arcát. Behunyta szemeit, és utat engedett az érzelmeinek. Végül magához ölelte, és úgy suttogott a fülébe.

- Remélem, ne haragszol rám nagyon.

- Ha elmeséled, hogy minek kellett ez, akkor nem. - suttogta vissza a lány.

- Elmesélek mindent. Ígérem.

- Begyújtom a kandallót, megcsinálom a teát, aztán hallgatlak. - ígérte a lány - Addig foglalj helyet.

Reg engedelmesen leült a kanapéra, és félig hátrafordulva figyelte a lányt, ahogy serényen csinálja a teát.

Két perccel később már a kandallóban is ropogott a tűz, a bögrék pedig a kis dohányzóasztalon gőzölögtek.

- Na mesélj, minek kellett ez az egész? - kérdezte a lány

- Emlékszel, hogy miről beszélgettünk azelőtt, hogy idejöttünk volna? - kérdezte a fiú.

- Igen, a horcruxról. - bólintott a lány.

- Pontosan. Az volt a tervem, hogy elviszem a barlangba, kicserélem, és visszahozatom Siporral. Azért vettem el az emlékeidet, mert szinte biztos voltam benne, hogy meghalok az akció közben, és Sipornak egyedül kell befejeznie. És tudtam, hogy azzal te is összetörtél volna, neked meg nem akartam fájdalmat okozni.

- És végül hogy jutottál ki élve? - kérdezte a lány.

- Na ez egy érdekes sztori. - mosolyodott el Reg - Ash utazó. Képes utazni az időben. Amíg nem tudta teljesen kontrollálni az egészet, addig álmai voltak a jövőről. Rengeteg mindent látott előre, általában nem jó dolgokat. Köztük az én halálomat is. Eredetileg úgy lett volna, hogy az inferusok a barlangban elkapnak, és gyanítom, megölnek. Nem igazán részletezte a dolgot, eléggé megviselte szegényt az az álom. - emlékezett vissza arra a napra, amikor Ash sírva kereste meg a könyvtárban.

- Szóval elmondta, hogy az inferusokat tűzzel lehet távoltartani. Amikor a barlangban elkaptak, hirtelen eszembe jutott, és volt annyi időm és lélekjelenlétem, hogy előkapjam a pálcámat és egy varázslattal elszabadítottam a táltostüzet. Sipor kivitt, és végül ennyi.

- De ha túlélted, miért nem jöttél vissza azonnal? - kérdezte Emily.

- Először Ash-ékkel akartam beszélni. Tudtam, hogy ők úgy is meghallgatnak, hogy halálfaló voltam. Muszáj volt valakinek mindezt elmondanom. Dumbledore-ra is gondoltam, de nem voltam abban biztos, hogy halálfalóként komolyan venne. Szóval elvittem Ash-éknek a medált, és mindent elmondtam. Akkor avattak be abba, hogy ők is a horcruxokat keresik. Természetesen azonnal beszálltam, mert túl nagy bűntudatom volt, amiért beléptem a halálfalók közé. Ezért nem jöttem vissza. Ugyan a barlangból megmenekültem, de nem voltam benne biztos, hogy attól még a háborút is túlélem.

- És hogyan sikerült elpusztítani a medált? - kérdezte érdeklődő szemekkel Emily.

- Ash-ék bejárták fél Görögországot, és legyőztek egy hydrát. Annak a fogával. - magyarázta Reg - Aztán utána még meg kellett keresni a többi horcruxot is.

- Több is volt? - nyílt tágra a lány nagy barna szeme.

- Aha, vagy öt. Ugye én összeszedtem egyet, Ash-ék Dumbledore segítségével még egyet, a többit kilogikáztuk. Nagyon vicces volt betörni a Gringottsba. - nevetett a fiú.

- Ti betörtetek a Gringottsba? - kérdezte elképedve Emily - És nem lett ebből hír? Járatom a Reggeli Prófétát, olvastam volna.

- Nem, sikerült észrevétlenül kijutnunk. - mosolyodott el Reg - Bár voltak komplikációk. A Gringotts alatt van egy hatalmas tó. Mint kiderült, abban élnek is dolgok.

- Inkább nem akarom tudni, mik. - nevetett a lány - És hol volt a többi? Meg mik voltak a medálon kívül?

- Az, amit legelőször megszereztek Ash-ék, a Gomoldok gyűrűje volt. Ők Voldemort ősei, az utolsó élő leszármazottjai Mardekárnak. Vagyis már nem biztos, hogy élnek. - tette hozzá - A Gringottsban volt Hugrabug Helga kelyhe. Illetve volt még Hollóháti Hedvig diadémja, ami a Roxfortban volt elrejtve, és még egy saját naplója a fiatalkorából, ami valamiért a Malfoy birtokon volt. Na oda sem volt könnyű bejutni.

- Képzelem. - nevetett a lány - De akkor most már Ő halott? Azt mondtad, hogy addig nem akartál visszajönni, amíg nem vagy teljes biztonságban.

- Igen, meghalt. - mondta egy kicsit rideg hangon - És azóta a karom sem sajog. Nagyon fura ennyi év után. Olyan, mintha teljesen kiölték volna belőle az összes ideget. - nevetett.

- De a Jegy nem tűnt el?

- Sajnos nem. - mondta szomorúan. Felhúzta inge ujját, és továbbra is ott virított az ocsmány jel - De kicsit halványult. Szerencsére. De eltűnni szerintem nem fog.

- Nem biztos, hogy az baj. - mondta Emily - Legalább életed végéig emlékezni fogsz, hogy mi ellen harcoltál.

- Engem inkább a kudarcomra emlékeztet. - sütötte le a szemét - Életem legnagyobb hibájára. Nem fogom elfelejteni, amit az az ember tett velem, veled és mindenkivel. Bűntudatom van.

- Pedig legkevésbé sincs okod rá. - mondta gyengéden a lány, és végigsimított Regulus arcán - Semmit nem tudtál ellene tenni. Anyádék belekényszerítettek.

- De tehettem volna ellene. Elmehettem volna Siriussal. Lázadhattam volna ugyanúgy én is. De nem, én féltem. Túl gyáva vagyok.

- Regulus Arcturus Black, ne merd ezt még egyszer kimondani. - csattant fel a lány - Te vagy a legbátrabb ember, akit ismerek. Elárultad Tudjukkit, elmentél egy feltámasztott hullákkal teli barlangba úgy, hogy azt hitted, hogy meghalsz. Nem hősködtél, egyszerűen csak jobbá akartad tenni a világot. Már ehhez hatalmas bátorság kellett, aztán még csak a sztori elején vagyok. - folytatta hevesen a lány - Képes voltál éveken át továbbra is az életedet kockáztatni, hogy megszabadulj attól a szörnyetegtől. Elvetted az emlékeimet, hogy ne fájjon nekem, ha meghalsz. Ehhez is hatalmas bátorság kellett. Szóval ne merd nekem azt mondani, hogy gyáva vagy. Bátrabb vagy, mint a legbátrabb griffendéles.

Regulus nem tudott mit mondani. Csak magához húzta a lányt, és lélekben hálát adott Merlinnek, hogy túlélte az egész hercehurcát, és most itt lehetett vele.

- Meddig maradsz itt? - kérdezte ismét Emily.

- Ameddig csak akarod. - mosolygott rá Reg.

- Ideköltözöl?

- Ha szeretnéd. - mosolygott még szélesebben - De akkor majd valamikor haza kell mennem összepakolni. Alig várom, hogy anyám orra alá dörgöljem, hogy a szerelmem egy mugliszületésű. - nevetett gonoszan - Nem mintha ezzel baj lenne, de tudod milyen. Imádni fogom a fancsali képét. Már Siriuson is nagyon ki volt akadva, pedig ő nem a drága kicsi fia, mint én voltam.

- Szerelmed? - kérdezte meglepetten a lány.

- Persze, mit gondoltál?

- Én... igazából nem tudom. - pirult el a lány - Csak jó ezt hallani.

- Emily. - kezdte lágyan - Ha eddig nem esett volna le, mindent, amit az elmúlt két évben csináltam, érted csináltam. Ezért hoztalak el ilyen messzire, ezért vittem végig a barlangot, meg utána a vadászatot. Hogy neked lehessen egy szép, hosszú életed. Akár velem, akár valaki mással.

A lányt annyira meghatották az elhangzott szavak, hogy a könnyei is kibuggyantak tőle, és sírásban tört ki.

- Ne sírj drága, ne sírj. - ölelte magához ismét a lányt.

- Nem szomorú vagyok. Csak... Csak boldog, hogy itt vagy. - szipogta Emily.

§

Regulus pár nappal később már az összes cuccát átköltöztette a lányhoz. Izgatott volt, és nem csak amiatt, hogy végre együtt lehetnek. Egy teljesen új országot ismert meg, teljesen új emberekkel. Egy gyönyörű országot. Bár Sirius elmondása alapján ők is hazaköltöztek Ash-el Norvégiába. Perselus a Roxfortban kezdett el tanítani Remussal együtt, röpke egy hónappal a tanév kezdése után. Szerencséjük volt, mert az igazgató egyszerűen nem talált mást a posztra. Damien pedig szintúgy a Roxfort környékén kötött ki, csak ő Roxmortsban nyitott egy kis boltot. Lily és James boldogan élték tovább a kis békés életüket. Az áruló Peter pedig Azkaban celláiban porosodhatott, Regulus drága unokanővére, Bellatrix társaságában.

El sem hitte, hogy a Nagyúr bukása után minden jóra fordult. Olyan érzés volt, mintha egy álomban élne. A sok évnyi szenvedés és harcolás után végre fellélegezhetett. Nem kellett minden sarkon leselkednie, hogy követik-e. Tudomása szerint az összes elborultabb agyú varázslót Azkabanba csukták. Az ő ügye titokban maradt, hála Dumbledore-nak, így nem állították bíróság elé.

És most Izlandon tengetheti napjait, a lány társaságában, akit a világon a legjobban szeretett. Ugyan örökségéből fakadóan annyi pénze volt, hogy szinte gondtalanul leélhette volna munka nélkül az életét, mégis úgy döntött, hogy ha kicsit kipihente magát, majd keres valami munkát. Akár mágikusat, akár muglit. Emily is segédtanárként dolgozott egy reykjaviki iskolában.

De még mielőtt bármibe is belevágott volna, volt egy elintézendő dolga. Izgatottan várta, hogy megérkezzen kedvese. Péntek este volt, így másnap már az édes semmittevés várta őket. Ezért is vállalkozott arra, amire hétköznap nem mert.

Zördült a kulcs a zárban, Regulus meg úgy pattant fel a kanapéról, mint a hűséges kutya, akinek megjött a gazdája.

- Mi ez az illat? - kérdezte átszellemülten Emily.

- Főztem vacsorát. - mondta büszkén Reg.

Mivel Emily általában késő délutánig dolgozott, és mindig nagyon kimerült volt, amire hazaért, ezért a főzést a fiú átvállalta. Úgyis szeretett főzni. Amíg a Grimmauld Téren lakott, ott is gyakran segített Sipornak.

- Mit szólnál, ha ma este elmennénk kicsit kirándulni? - kérdezte vigyorogva - Azt hallottam, hogy gyönyörű tiszta ég lesz, és még az aurora borealis is várhatóan látható lesz. Volt valami napkitörés vagy micsoda. - darálta vacsora közben.

Az elmúlt egy hétben, amit a semmittevéssel töltött, kiokosította magát a mugli csillagászatból. Gyakran járt el a reykjaviki könyvtárba is olvasgatni mindenféle csillagos könyvet.

- Én benne vagyok. - mosolyodott el Emily - Úgyis nagyjából fél éve láttam utoljára. És kezdődik a szezon. Mindig jó az elsőket látni.

Reg izgatottan bólogatott. Még soha nem látta élőben a sarki fényt, de mind Siriusék, mind Emily azt mesélte, hogy varázslatosan gyönyörű. De nem csak emiatt várta nagyon az éjszakát. Valami olyasmit tervezett, amire már több, mint egy éve készült.

Vacsora után még kicsit heverésztek, aztán felcihelődtek. Emily időközben megtanult autót vezetni, így kivételesen nem hoppanáltak, hanem élvezték a röpke fél órás autóutat, amit a város mellett elterülő kisebb síkságig vezetett. Egy alacsonyabb hegység lábánál húzódott, és csak pár kilométerre volt onnan a fővároshoz legközelebb található vízesés.

Végül egy kisebb tó mellett álltak meg, ahonnan egyrészről a hegy látszódott, illetve a befagyott vízesés is a távolban. A város kellően távol volt, így nem zavart be az esetleges fénye. Tökéletes sötétség volt, a Hold sem világított. A fehér havon mégis tükröződött az ezernyi pislákoló csillag fénye, így nem volt koromsötét.

Ruháikat természetesen elvarázsolták, így nem csak vízhatlan lett, de még jó melegen is tartotta őket. A csillagok már magason jártak, és gyönyörűen látszott a Tejút színes kavalkádja is. Regulus életében nem látta még ilyen szépnek.

- Ott az Orion. - mutatott a híres csillagképre - Alatta van a Nagy Kutya, az égbolt legfényesebb csillagával, a Szíriusszal. Fölötte a Fiastyúk. És ott vagyok én. - mutatott nevetve egy kicsit balrább és lentebb lévő csillagkép felé - Az Oroszlán. És annak a főcsillaga, a Regulusz.

- Gyönyörűek. - mondta elbűvölve a lány.

Nem kellett sokat várniuk. Nagyjából harminc perccel a megérkezésük után elkezdődött a mágikus égi jelenség. A csillagos égboltot először türkiz, majd zöld, piros, rózsaszín, lila és megannyi más színes fények töltötték be. Regulus életében nem látott még gyönyörűbb dolgot. De össze kellett szednie magát, mivel volt még valami, amit azon az estén el kellett intéznie.

Megköszörülte a torkát, és elkezdett kotorászni a zsebében. Amint megakadt a kezében az, amit keresett, felült, és Emily-re pillantott.

- Tudom, hogy nem szereted a flancos dolgokat, szóval hanyagolom. Így is kicsit túlflancoltam a dolgot a sarki fénnyel, meg mindennel. - mosolyodott el halványan.

Emily érdeklődve ült fel, és próbálta kiszúrni, hogy mit forgat az ujjai között Regulus.

- Szóval. Már több, mint egy éve elhatároztam, hogy ha túlélem a háborút, és minden jóra fordult, akkor ezt meglépem. Ezért is tartott kicsit hosszabb ideig a költözés, mert ezt kerestem. - mondta idegesen.

A lány egyre érdeklődőbb tekintettel nézett a fiúra.

- Mi már nagyon régóta ismerjük egymást. Be kell vallanom, már az első alkalommal beloptad magadat a szívembe ott a csónakban. - nevetett az emléken - Kicsit lassan estek le az érzelmeim, talán túl későn is, de ezen nem tudok változtatni. Sok mindenen szeretnék, de sajnos nem tudok.

- Viszont abban biztos vagyok, hogy a legboldogabb jövőt szeretném neked. Lehetőleg az oldalamon. Szóval ezért vagyunk most itt. Mert szeretnék valamit kérdezni. - bökte ki végül.

Szíve a torkában dobogott, ujjai teljesen kihűltek az idegesség miatt, és fülében dobolt a vér. Életében nem izgult még ennyire, pedig volt egy pár izgalmas élménye már.

Végre előhúzta a kis dobozkát, és kinyitotta.

- Emily Jones. - kezdte remegő hangon - Volnál olyan drága, hogy életedet összekötöd az enyémmel? - kérdezte, miközben kinyitotta a kis dobozkát.

A lány először csak meredt a dobozra. Fel sem fogta, hogy mi történt. Aztán amikor szépen lassan leeset neki a helyzet, sírásban tört ki.

- Úristen. Igen, Regulus, igen. - kiáltotta a lány, ahogy átölelte az ifjabbik Blacket, és hevesen megcsókolta.

Regulusnak is csak ennyi kellett, ő is sírásban tört ki. Felhúzta a lány ujjára az ezüst gyűrűt, aminek a közepén egy nagy zöld smaragd kapott helyet, és sárga zafírokkal volt körülvéve. Hajszálvékony kis vésetekkel voltak körülölelve az ékkövek, amik a gyűrű alján egy szóban futottak össze: örökké.

- Reg, te jó szent Merlin, ez gyönyörű. - nézegette a gyűrűjét, miután szétváltak.

- Örülök, hogy tetszik. Siriust majdnem az őrületbe kergettem, amire sikerült választanom. - nevetett a fiú - Szerintem London összes létező ékszerboltját bejártuk.

Regulus boldog volt. Boldogabb, mint valaha. Jóra fordult az élete, megmentette a világot, és emellett az életét azzal töltheti el, akit a világon a legjobban szeretett.

Kalandos történetének nem is lehetett volna jobb lezárása.