A fűzfa árnyékában ültél. Hátad a fatörzsnek támasztottad, öledben egy könyv hevert, mely fogva tartott.
Talpam alatt összetört egy vékony faág, rám emelted jégkék szemeidet és ahogy kíváncsian oldalra döntötted a fejedet egy puha, éjfekete tincs arcodba hullott.
Összeakadt tekintetünk, vékony ajkaidat mosolyra görbítetted és akkor eldőlt minden – a szívem hozzád szállt és soha többet nem tért vissza hozzám.