A tenger ma azt súgta nekem, hogy boldogtalan miközben mosolygott. Azt mondta, hogy nem szeretik ők, mindig bántják, szeméttel van teli mert az emberek képtelenek megbecsülni. Meg akartam cáfolni - de miként mehetnék szembe az igazsággal? A tenger gyönyörű, a tenger kedves, óvatos, gyengéd és törődő. Ő foglalkozik mindenkivel, ezt miért nem viszonozzák? Azért mert olykor kegyetlen? A kedvesség is elérheti a határt olyanokkal szemben, akik nem érdemlik meg. A tenger bölcs és érett, tudja mit csinál. Nem kellene megkérdőjelezni őt, nem kéne bántani őt. Talán, ha mindenki oly kedves és törődő lenne a tengerrel ahogyan ő is velünk talán mindenki meglátná milyen is ő valójában.

Szeretem a tengert, mindig is rendes volt hozzám és most itt az ideje, hogy viszonozzam. Mi van akkor viszont, ha én kevésnek bizonyulok hozzá? Ha egyedül képtelen vagyok rendbe tenni a tenger lelkét? Érzékeny, nem szeretném, hogy ennél is jobban megsérüljön - mi van akkor, ha én is csak fájdalmat okozok neki?