A csillagokat néhány gomolygó felhő takarta el. Kint ült. A lépcső vizes volt és hideg, de nem zavarta. Vállat néma zokogás rázta. Az öreg kutya oldalra döntött fejjel vizsgálta gazdáját, aki percekkel előtte még simogatással és fül vakargatással kényeztette. Kétszer megnyalta ujjait majd felsétált a lépcsőn. Gazdája az égre pillantott. Szemeiből folyóként áradtak a könnyek, de hangot nem adott a fájdalmának. Hagyta, hogy a hűvös szellő felszárítsa könnyeit, de nem mozdult. Figyelte a csillagokat és olyan nyugalomért imádkozott, amit fénylő barátait is körbe vonta.