Minden sötét volt.
Semmit sem látott.
Semmit sem hallott.
Semmilyen hang nem jött le, ebbe a föld alatti kis lyukba.
Tomot is ide zárta? De miért? Mert gyerek volt, és máshogy látta a világot?
Egyedül volt.
- Ha az a nő azt hiszi, hogy majd itt megőrülök, nagyon elhitte - hangosan beszélt, a hangja kitöltötte ezt a kis lyukat. Jó volt hallani.
- Aysa Starklin vagyok. Én vagyok Eric király törvényes lánya. Én vagyok a csillagok kiválasztottja. Tudok a farkasokkal beszélni.
   Mondogatta, ismételgette magát, hallattatta a saját hangját. Félt itt, de össze kellett szednie a bátorságát. Visszaemlékezett minden tettére. Minden barátra és ellenségre. 
- De akkor is idegesít...Tom...T...Ó, Jézus isten! - kiáltott fel, mikor rájött. - Ki kell jutnom innen!
- Segítség! Segítsen valaki! Sammy! Valaki!
   Nem tudta meddig kiabált, de a hangja végül a sírástól elfúlt és berekedt, az ereje elhagyta. Leült a hideg padlóra, és zokogott.

¤¤¤

   Napok vagy órák teltek el, ezt nem tudja. Kezdte feladni, az időérzéke pedig már régen elhagyta őt. Nem tudta mióta lehetett itt, de neki hosszú időnek tűnt. Mégis, Dora terve nem vált be. Mindent tudott, a magány még nem őrjítette meg annyira, hogy ellentmondjon saját magának. Semmi jó ötlet nem jutott eszébe, nem tudott semmit sem tenni csak feküdni, miközben a saját ürülékének szagát kellett belélegeznie.
- Én egy hercegnő vagyok. Nem adhatom fel - mondta, de nem hitt benne. - Talán valaki jön, és segít. A lyuk felett fekszem, hátha kinyílik, és leereszt rajta egy kötelet.
A gyomra éhesen megkordult. Mióta itt van, nem kapott se enni, se inni. Gyomra folyamatosan korgott, a mardosó éhség kínozta, a szája pedig egy sivatag szárazságával versenyzett. Gyenge volt mint a harmat és eszméleténél maradni is nehéz volt.
Kaparászást hallott az egyik fal mögül.
- Biztos képzelődöm - nevetett fel - Nem?
- Itt senki se talál rám - válaszolt saját magának.
   De továbbra is úgy érezte, hogy valaki mászkál a fal mögött. Egyre biztosabb volt benne, hogy valaki van ott.
- Hey, hey, itt vagyok - kiáltotta, de alig bírt hangot kiadni a torkán.
Olyan zajt hallott, mintha kinyílna egy rozoga ajtó és egy fénycsóva bevilágított terembe.
- Aysa... - Tom letérdelt mellé - Végre megtaláltalak, segítened kell...
   Aysa felnevetett, mire Tom szemében félelem szikrája gyulladt. Ott voltak az emlékek a fejében, mikor ő is ide volt zárva. Itt volt, egyedül, és senki se segített rajta addig, amíg félelmében el nem felejtette hogy ki is ő. Az áporodott, penészes falak, és a hideg kő azóta mit sem változott, és a szívébe újra belehasított a félelem.
- Menjünk. - próbált meg felállni, de a lábai cserbenhagyták őt. Túl gyenge volt ahhoz, hogy felálljon. - Mióta vagyok itt?
- Három napja. Dora most alszik, így el tudtam venni tőle a kulcsokat. De hamarosan felkel, szóval induljunk - ezzel megfogta, és felkapta a lányt. Úgy vitte, mintha nem is lenne súlya.
- Még nem mondom el neki. Először én akarom megszokni a gondolatot.
- Dorát lecsukták, mert mikor 18 évesen bébiszitterkedett, belefojtotta a gyereket a kádba, amiért az mesékről hadovált. Nem lehetett rábizonyítani teljesen, így nem kapott, csak pár évet. Ezután új személyazonosságot vett fel és ő lett a jó Dora néni, aki befogadta az erdőben talált kisfiút. Ez volnék én. Engem is ide zárt be, csak nálam hatékony volt a kezelés. Soha nem mertem többé semmi olyat mondani, ami irracionálisnak tűnhet.
   Néma csendben mentek tovább, mígnem kiértek. Aysa szemét bántotta a villany, ami fel volt oltva, de sűrű pislogással hamarosan sikerült megszoknia.
- Gyere, egyél és igyál. Gyűjtsd össze az erőd. - vitte a szobájába, majd letette az ágyra, ami mellett már ott helyezkedett pár szendvics és egy kancsó tej. Aysa nekilátott enni, de tudta, nem szabad habzsolnia. Bármennyire is éhes volt, lassan evett, kiélvezve minden falatot, minden ízt a szájában. Három nap ezt tudja tenni egy emberrel. Hamarosan sikerült csillapítania éhséget és szomjúságát. Hálásan nézett a mellette ülő Tomra.
- Sam hol van? - kérdezte, mert nem látta az ágyában. Sam fekhelye szét volt dúlva, és jó pár kacat is a földre került.
- Elrabolták. Egy fickó betört éjszaka és elvitte. Sam hasonlít rád, Aysa, és ha igaz a bérgyilkosos mese, akkor ez az ember az volt, és most elvitte - Tom szeméből könnyek peregtek le. - Ő a testvérem, Aysa. Segíts visszakapni őt.
- Elvitték, és ez az én hibám. Apám ki tudja mit tesz vele, ha rájön, hogy nem én vagyok az. Azonnal utána kell mennem.
- Induljunk! - pattant fel. - Gyerünk, ez nem játék!
   Felkapott egy kabátot, és már indult is. Még gyenge volt, de ezt meg kellett tennie értük. Kint, a kertben viszont nem látta Dantét. A fehér lovat kikötötte a házhoz legközelebb eső fához, de onnan valaki elengedte. A ló nem enged mindenkit a határa, de ha az egy ismerős, akkor simán elvihette.
- Ó, a fenébe!  - kiáltotta el magát. - Így nem érjük utol őket.
Aysa. Gyere a mi hátunkon.
   A lány az erdő felé nézett és Káin falkáját látta. A szíve gyorsabban kezdett el verni, érezte, így utol tudja őket érni.
- Sam, meg foglak menteni!
- Aysa, mi az a sok farkas? - nézett rá ijedten Tom.
- Te maradj itt, én visszahozom Samet.
   Tom ránézett, és szavak se kellettek ahhoz, hogy kijelentse azt, hogy nem fogja ölbetett kézzel várni, hogy majd a lány egyedül visszahozza.
- Én is megyek.
Aysa nem akart leállni vele vitatkozni, és ideje se volt rá. Utol kell érnie őket.
- Akkor indulás - jelentette be.
- De mivel? - nézett körbe Tommy.
- A farkasok hátán.
- Mi van? Biztonságban leszünk mi azokon? - hitetlenkedett.
   Aysa csak nevetett, és a legnagyobb farkas, Káin felé szaladt
- Csillagok kiválasztottjaként alázatosan kérlek, hogy vigyél minket a hátadon és épségben jutass el Eric királyságának kapujához.
   A hercegnő jól forgatja a nyelvét, és vigyáz arra, hogy minden nagyon lényeges dolgot elmondjon. Bármennyire is bízik ezekben az állatokban, sosem lehet tudni hogy kinek dolgoznak. Viszont a csillagok névében kérte, szóval nem mondhatnak neki ellent. A csillagok a hold gyermekei, akik szinte apjukhoz egyenrangúvá nőtték ki magukat. Az évmilliárdok alatt, mióta az égen vannak, a farkasok népe szentként néz fel rájuk.
- Szálljatok fel a hátamra, mindkettőtöket elbírom erővel.
   Aysa nyugodtan, Tom pedig inkább félve szállt fel.
- Aysa, ez egy rohadt szar ötlet.
- Csak ne félj, amíg a csillagok az égen vannak.
- Csakhogy mindjárt felkel a nap...
   Káin elindult, és utána az egész falka. A szél süvített mellettük, a menetszél majd leröpítette a farkas határól. A bokrok és fák ágai összecsapkodták az arcaikat és kezeiket, a vér pedig vékony csíkokban folyt le. A fájdalmat mégis elnyomta az adrenalin, ami egy farkas megüléséből származott. 
- Mindjárt megérkezünk. - mondta neki Káin.
- Vajon Apa mit fog szólni, hogy hazamegyek? És Poppy? Még mindig ott van Igor? - gondolta Aysa. A szíve teli volt  kétségbeesett kérdésekkel.
   Már majdnem a kapuban voltak, mikor a nap első sugarai megvilágították az égboltot. A csillagok lassan elhalványultak, és Aysa nem hallotta a farkasok beszédét. A csillagokat most legyőzte a fényesség.
- Tom, ugorj! - kiáltott fel, és lerántotta magával a fiút. Jó pár métert gurultak, összegabalyodva.
- Aysa, jól vagy? - nézett a szemébe.
- Egyelőre igen. De még nem értünk vissza.
   Káin és farkasai éles fogaikkal vicsorítottak rájuk. A szemükben a vadászat ösztöne most felülkerekedett, ahogy a csillagok letűntek az égboltról.  Mintha teljesen elfelejtették volna, hogy ki is Aysa. Káin a lány felé ugrott, hatalmas teste csak pár milire kerülte el az övét. A falka még nem támadott, de lassan félkörbe álltak, hogy esély se legyen a menekülésre. A halál most oly közel volt hozzájuk, hogy a lányt kirázta a hideg.
- Elég! - kiáltotta egy férfi mögöttük. Aysa rögtön megismerte a keleti akcentussal rendelkező Igort. A keleti puskával lőtt, és ahogy elhangzottak az első lövések, a falka szétszéledett.
   Mindketten megkönnyebbülten sóhajtottak fel. A veszély elszállt, legalábbis azt hitték. Aysa a férfival szemben megállt, majd várt. Igor odament hozzá, és erősen pofonvágta. Aysa arca vörös pírben égett, de egy könny se folyt ki szeméből. Ő itt most egy hercegnő, aki mindig erős.
- Hey, mit képzelsz, ki vagy te? - nézett megrökönyödve Tom. - Hogy van képed megütni?
Védelmezően elé állt, Aysa pedig a hátába fúrta a fejét. Mindig is félt Igortól.
- Ő lenni nekem asszony. Asszony légyen ágyas. Lenni csöndbe'. Lenni engedelmes. Hercegnő nem az.
   Tennie kellett valamit, mert érezte ahogy Tom keze megfeszül és pillanatok kérdése, hogy mikor vetődik rá, a nála kétszer nagyobb emberre.
- Vigyél el apámhoz, Igor! - néztem szembe leendő férjemmel. - Beszédem van vele.
- Kérés számomra parancs.
   Ezzel elindult, ők pedig követték. Bátorítóan nézett Tomra, mire ő rámosolygott. A palotába érve Aysát elfogta a nosztalgikus érzés, amit az ismerős képek, falak, tárgyak okoztak. Hiányzott neki ez a hely, mégis, az emberek világa még mindig sokkal érdekesebbnek bizonyult.
- Aysa... - kezdte Tom. - Ha innen élve kijutunk, akkor elmegyünk enni valahova?
   Meglepetten pislogott rá, de szinte azonnal bólintott is egyet. Az arca elvörösödött, és gyorsan lenézett a földre, hátha nem néz rá. A fiú csak nevetett egyet, és megszorította a kezét és nem is engedte el utána. Egymás kezét fogva mentek be a királyi trónterembe.
- Kislányom...régen nem láttalak. - mondta Eric király - És hoztad az új barátod is. Örülök hogy ilyen hamar visszaértél. Így még pont nincs semmi baja ennek az alpári lánynak.
Oldalra pillantva meglátták Samanthát, aki az egyik oszlophoz volt kötve.
Melltartó és bugyi volt csak rajta, teste kék és lila foltokkal teli.Arcát a gyötrődés könnyei áztatták. Talán csak egy napot töltött itt, de ez is sok volt. Gyorsabbnak kellett volna lenniük.
- Azonnal erezd el a lányt, apám! - kiabált Aysa. - Ők nem a te világodba valók, ahogy én sem! Hagyj elmenni innen minket.
   A király erre csak felnevetett,de ez nem az a normális, emberi nevetés volt. Sokkal inkább egy őrölt pszichopatáé.
- Te mostmár az enyém vagy, lányom. De van egy egyességem. Ahogy látom, neked fontosak ezek az emberek. Itt maradsz és őket nem fogom megölni, nyugodtan tengethetik napjaikat az otthonukban, vagy ellenállsz nekem, de akkor keserves kínban halnak meg és te ugyan úgy itt maradsz.
- Nem tehetek mást... Meg kell védenem őket, bármi áron. Csak miattam vannak  pácban, és nem hagyhatom hogy miattam is érjen végük az életük. Befogattak, megmentettek, szerettek náluk. Viszonoznom kell ezt nekik.
- Rendben van Apám. Itt maradok.
- Nem teheted - fogta meg a vállam Tom.
- Eressz el. - mondta Aysa, teljesen parancsoló hangon. Nem engedte, hogy bárki gyengeséget fedezzen fel benne, főleg nem az apja. Minden apró mozdulata innentől fogva egy kiszámított, pontos lépés lesz. Igor odament Sammy-hez, és leoldozta róla a kötelet. A frissen szabadult lány fogadott bátyjához szaladt, aki ráterítette pulóverét.
- Erezd el őket mostmár!
A király intett az őröknek, és azok elkísérték őket. Aysa egyenes háttal, felemelt fejjel nézett utánuk. Semmilyen érzést nem vetített ki az arcára, de belül millió apró darabra tört. Megint elvesztette.