Úgy éreztem magam, mint a mosott szar. A legnagyobb szerencsémre nem fájt a fejem, sokkal inkább úgy általában nem voltam egyben. Kimentem az étkező mosdójába, ahol a pisilés mellett az arcomat is megmostam és ujjaimmal egy kicsit átfésültem a hajam. A kézfejemre húztam a túlméretes pulcsi ujját, aztán visszamentem Danihoz.
A konyhásnénik már elkezdték kipakolni az ételeket a reggelihez, és mosolyogva nyugtázták, hogy az egyedül üldögélő fiú mégsincs egyedül. A Nap egyre magasabbra emelkedett, miközben lassan a táborlakók is beszállingóztak. Danival elmentünk reggeliért. Én nem válogattam, pirítóst, zöldségeket, margarint és dzsemet raktam a tányéromra, és vissza is mentem az asztalhoz. Dani még nézelődött, én meg őt figyeltem, mikor valaki megállt az asztalunk mellett.
- Jó reggelt Szonja. Hogy is volt az a mesterséges intelligenciával? – kacsintott rám Milán, én meg hirtelen nem tudtam, elsüllyedjek szégyenemben vagy felképeljem a fiút.
- Valamikor szívesen folytatnám veled a beszélgetést. Mondjuk mikor mindketten józanok vagyunk.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet.
- Miért? – lépett közelebb, tenyerével az asztalra támaszkodva. – Szerintem jól szórakoznánk – húzta végig egyik ujját a karomon.
- Szerintem nem – próbáltam menekülni.
- Kipróbáljuk? – húzott fel maga mellé.
A szája majdnem az enyémhez ért, mikor Dani visszatért a svédasztaltól. Reggelijével a kezében megállt előttem, így elzárva az utat Milán elől.
- Hagyd őt békén – mondta halálosan nyugodtan.
- Dani, igaz? Mi lenne, ha nem szólnál bele ebbe az egészbe? Ha jól vettem észre, Szonja nem a csajod.
- Nem, nem a csajom. De a tied sem. Egyébként pedig barátok vagyunk, tehát jogom van őt megvédeni, ha olyan kétes alakok akarják molesztálni, mint te. Te, akinek gondolom nagyon viszket a fasza, és csak baszni szeretne egy jót, de erre keress valaki olyat, aki másra nem jó. Most pedig húzd el a beledet, míg szépen mondom!
- Tök mindegy! Így világosban megnézve amúgy sem vagy egy nagy szám. Túl kicsik a melleid és túl...
Nem tudta befejezni a jellemzésemet, mert Dani visszakézből lekevert neki egy pofont.
- Megmondtam, hogy felpofozom, aki bántani mer – kacsintott rám.
- Jól vagy? – kérdezte lágyabban.
- Semmi... Dani! – sikoltottam, kissé talán túldramatizálva a helyzetet.
Milán egész egyszerűen felugrott Dani hátára, így próbálva felül kerekedni rajta. Emberes verekedés kezdődött, és én azt se tudtam, mit csináljak. Csak álltam kővé dermedve és néztem, ahogy a fiú, aki bármennyire is tagadni akarom nem közömbös nekem (és én hülye ennek ellenére azt mondtam neki, legyünk barátok) épp összever valaki mást – vagy őt verik össze, ezt nem tudtam megállapítani.
- Ti meg mi az istent csináltok?! – zendült fel nem messzire tőlünk Ricsi hangja.
Azonnal odaszaladt a két fiúhoz és lerángatta őket egymásról.
- Mi van veletek?! Nem tűrjük a verekedést, világos?
Az ebédlőben síri csend uralkodott, mindkét fiú szeme villámokat szórt.
- Ide figyeljetek – dörzsölte meg Ricsi az orrnyergét. – Nyilván macsó dolog összeveretni magatokat a másikkal egy dögös csajért, de ha ez még egyszer előfordul, mind a ketten repültök innen! Értitek?
- Igen – dörmögte Dani, Milán viszont csak kiviharzott az ebédlőből.
- Folytassátok a reggelit! Vége a műsornak! – adta ki az utasítást Ricsi, majd Dani felé fordult.
- Minden rendben?
Daninak felrepedt az ajka, de ezen felül semmi nagyobb baja nem lett. Magamról megfeledkezve odaszaladtam hozzá és megöleltem.
- Igen – válaszolt még Ricsinek, aztán visszaölelt.
- Miért csinálod ezt? Ne merj még egyszer miattam verekedni valakivel – mondtam halkan.
- Pontosan tudod, miért csináltam. Sze...
- Nem szerethetsz, nem érted, te nagyon hülye? – toltam el, hogy a szemébe nézhessek. - Nem két nap után, plusz én mindenkire csak bajt hozok. Ez az egész verekedés is az én hibám. Talán az lenne a legjobb, ha a következő vonattal hazamennék és többé nem találkoznánk.
- És az kinek lenne jó? Miért menekülsz, Bodza?
- Mert menekülni egyszerűbb, mint szembenézni a gondokkal.
- Nem mehetsz haza.
- Hozok jeget a szádra.
- Bodza! Ígérd meg, hogy nem mész haza! - Dani szinte már könyörgött.
- Miért?
- Mert én azt szeretném, ha maradnál. És tudom, hogy te is maradni akarsz. Maradj.
Nem válaszoltam neki, csak hátraszaladtam a konyhába. A konyhásnéni nem repesett az örömtől, mikor kijelentettem, hogy jégre van szükségem, de végül adott egy pár jégkockát, amit konyharuhába tekert.
Visszaérve kivezettem Danit, majd leültettem az épület tövébe. Szőke haja a szemébe lógott, ajkai enyhén elnyíltak. Óceánkék szemeit végig rajtam tartotta, amíg óvatosan a sebre illesztettem a kis csomagot.
- Ne bámulj már így – sziszegtem.
- Nem válaszoltál.
- Nem ígérek meg olyat, amit nem biztos, hogy megtartok.
Felálltam és otthagytam Danit. Az ebédlőbe nem akartam visszamenni, hiába korgott a gyomrom. Beszaladtam a szobánkba, felkaptam a telefonomat meg egy csokit tegnapról és elmentem a focipálya mellé. Leültem egy fa tövébe, úgy, hogy ne látszódjak. Elmajszoltam a csokimat, majd benyomtam a hívást a mobilomon.
- Haza akarok menni – közöltem köszönés helyett.
- Szia, hugi. Na mesélj – mondta a bátyám azon a tipikus hangján.
Elmondtam neki az egész sztorit Daniról, az elejétől kezdve.
- Szóval tetszik neked, mégis azt mondtad neki, legyetek csak barátok, mert félsz, hogy... mitől is?
- Zoli... Van... - nagy levegőt vettem. – Van valami, amit nem mondtam el nektek. Anyának sem.
- Azonnal el kellett volna mondanod – mondta végül, mikor már egy ideje csöndben voltam.
- Szégyelltem magam. Anyának meg épp más problémái voltak. De most nem ez a lényeg. Már túltettem magam rajta.
- Ezek szerint nem. Ez tart vissza. Te félsz, Szonja. Félsz a férfiaktól. De nem mindenki ugyanolyan!
- Szóval szerinted a karjaiba kellene magam vetnem?
- Nem. Szerintem nem kellene ennyire tiltakoznod az érzéseid ellen. Hagyd, hadd udvaroljon neked. És amikor úgy érzed, készen állsz, amikor teljesen biztos vagy benne, hogy megbízható, akkor nyílj meg neki. Lehet, hogy hülye tanács, de én a helyedben ezt csinálnám.
- És azzal mit kezdjek, hogy állandóan azt hajtogatja, szeret?
- Megnyugtatlak: egyelőre nem szeret – nevetett Zoli.
- Kösz...
- Bejössz neki, és erősebben kötődik hozzád, mint eddig bármelyik más csajhoz. De nem mondhatja azt valakinek, akit alig három napja ismer, hogy szerelmes belé. Ez nem egy Disney-mese.
- Ezt magyarázd el neki is.
- Ha ragaszkodsz hozzá...
- Nem mondtam komolyan – nevettem. – Köszönök. Mindent.
- Erre való a nagy és erős bátyád.
- Szeretlek.
- Én is. Remélem már nem akarsz hazamenni. Ne haragudj, de rohannom kell. Szia, Szonja!
- Nem, már nem. Szia – tettem le a telefont.
- Mondhattad volna, hogy van barátod – állt meg mellettem Dani.
- Mi van?
- Összeverettem magam miattad, erre kiderül, hogy pasid van! A sztori is kamu volt, mi?
- Nincs barátom, te idióta! – ugrottam talpra. – A bátyámmal beszélgettem! Meséltem róla, rémlik? Amúgy is, mióta hallgattad, mit mondtam?
- Csak a „szeretlek" óta. Szóval akkor tényleg nincs senkid?
- Nincs, te nagyon hülye – mosolyodtam el, mert Dani elég szerencsétlenül nézett ki.
- Bocs – motyogta.
- Semmi gond – vontam meg a vállam.
A telefon a kezemben megint rezegni kezdett. Rápillantottam a kijelzőre. Apa. A szívem kihagyott egy ütemet. Nem tudom, mikor beszéltem vele utoljára. Lezártam a képernyőt és próbáltam nyugodtnak tűnni, de Dani azonnal kiszúrta, hogy valami nincs rendben.
- Nem veszed fel? – kérdezte.
- Nem, nem fontos.
- Hát, úgy tűnik, de – utalt arra, hogy újból felvillant a képernyő.
- Az apám az – vallottam be.
- Beszélj vele.
- Nem akarok.
- Miért? Azt hittem, fontos neked.
- Az volt. Amíg el nem hagyott minket.
- Bodza... - lépett közelebb. – Gondolj arra, hogy ez így nekik is és nektek is sokkal jobb. Nem működött, tehát...
- Működött! Kurvára működött!
- Akkor miért...
- Őszintén? Fogalmam sincs. Anya nem beszélt róla. Csendben intézték, beadták a papírokat, apa elköszönt tőlünk és lelépett.
- Hű.
- Hát, igen. De hogy találtál meg?
- Lehet, hogy végigjártam miattad a teljes tábort. Visszajössz a szobába? A többiekkel kártyázunk.
- Mit?
- Svindli, speed, póker...
- Jól hangzik – mosolyodtam el.
- És ne legyen rossz kedved, jó?
- Jó.
Visszamentünk a faházba, ahol Zsuzsiéknál gyülekeztek a többiek. Fogalmam sem volt, hogy az éjjeli akciójukra kellene-e valamit reagálni, de Dani megoldotta a dilemmámat.
- Te Robi... A legjobb haverom vagy, ezért mondom ezt neked, de légyszi, ne itt basszatok, mert kurva zavaró. Miattatok kint éjszakáztunk Bodzával.
- Mi is hallottuk... - mondta Bálint, akik Zsuzsiék másik oldalán kaptak szobát.
- Basszus – vörösödött el Zsuzsi, Robi viszont csak röhögött.
- Bocs, srácok – mondta, majd magához húzta a barátnőjét és egy puszit nyomott a homlokára.
Irigyeltem őket. Látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Lopva Danira pillantottam, aki pechemre pont engem nézett. Lesütöttem a szemem. Baromira szerettem volna valakit – Danit -, többé nem akartam tagadni magamnak. És mégsem álltam készen. Segített, hogy beszéltem Zolival, de nem győzött meg arról, hogy Dani nem fog a végén kidobni. Nem voltam biztos benne, hogy még egy átbaszást kibírtam volna. Hangsúlyozom, átbaszást. Nem szakítást.
- Na, mit játsszunk? – kérdezte végül Ádi.
- Kezdjünk egy pókerrel? – vetette fel Bea.
- Nekem oké – egyezett bele Klári, aki közben a paklit kevergette.
Nem vagyok egy nagy pókeres, ezt a többiek is levágták, mikor megkérdeztem, hogy is vannak ezek a párok meg ilyenek. Úgyhogy az első pár kört Danival párban játszottam, tét nélkül. Végül csak belejöttem, sőt, volt, hogy én nyertem.
Jól éreztük magunkat, beszélgettünk, és egy-egy doboz sör is előkerült. Az éjszaka után óvatosan álltam az alkoholhoz, de miután meggyőztek, hogy egy doboz még nem a világ, csak elszopogattam azt az öt decit.
A pókertparti után, kiabálások és röhögések közepette megállapodtunk abban, hogy nem akarunk többet kártyázni, plusz éhesek is vagyunk.
Összeszedtem magamat, kinyújtózkodtam, és elindultam az étkező felé. Dani – természetesen – rágyújtott egy szál cigire, a többiek meg beszélgetve jöttek mögöttünk. Beléptem az ebédlőbe – és megtorpantam. Az étkező tele volt, másnak talán fel se tűnt volna, de én azonnal kiszúrtam őt. És ő is engem. Felállt, megindult felém, egy karnyújtásnyira tőlem megállt.
- Szia, Szonja.
- Szia. Apa.
- Nem is örülsz nekem?
- Őszintén? Nem! Azt se tudom, mikor kerestél utoljára, most meg csak úgy felbukkansz a gólyatáborban?
- Előadó vagyok... Háromtól egészen estig lesz csillagászati előadás és utána interaktív csillagvizsgálás.
A többiek közben együttérző pillantást küldve elmentek ebédelni, csak Dani maradt ott az ajtófélfának dőlve, kezét a derekamon pihentetve. Kivételesen hálás voltam neki, mert ha nincs ott, először felpofoztam volna az apámat, aztán sírva estem volna össze.
- Miért?
- Mert írtak minden egyetemnek, köztük a miskolcinak is, hogy professzort keresnek ebben a témakörben és jelentkeztem. Mert találkozni akartam veled.
- Találkozni?! – nem akartam kiabálni, a többi gólya már elég műsort látott rólam és az életemről. – És ezt mondjuk otthon nem tudtad volna megtenni? Vagy telefonálni?
- Tartottam tőle, hogy nemet mondasz...
- Tényleg, ez így sokkal jobb, hogy idén arra se vetted a fáradságot, hogy a szülinapomkor felköszönts, majd beállítasz a gólyatáborba, ahol szeretném jól érezni magam, és közlöd, hogy össze leszünk zárva több órán keresztül, feltépve egy csomó emléket és sebet, amik hozzád köthetőek. Hát, köszi. Apa-lánya programot nem akarsz?
- Én nem ezt a reakciót vártam...
- Mégis mire számítottál? Hogy a nyakadba ugrok? Tévedtél. Eljátszottad az esélyed nálam.
Kifordultam az étkezőből. Nem reggeliztem, mégsem volt étvágyam.
- Egyébként Szilágyi Dániel vagyok, a lánya egyik barátja, és ismerve a történetet, neki kell igazat adnom – hallottam még Dani hangját.
Értékeltem, hogy nem jön utánam és az apámat is feltartja. Magányra volt szükségem. Egyszerre voltam borzasztó dühös, csalódott és szomorú. Más gyerek örül, ha látja valamelyik szülőjét. Ha rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, talán én is örültem volna. Ehelyett sírni volt kedvem, ordítani, mint az őrült, szétverni valamit, bármi olyat csinálni, amivel levezethetem a dühömet. Végül csak csendben bezárkóztam a szobába, próbáltam összeszedni magam. Kitaláltam valamit.