A nap

Hihetetlen még csak a gondolata is, hogy az Univerzumban olyannyira sok nap van, mégis, mi csak egyetlen napnak a fényét érezhetjük és tapasztalhatjuk a mindennapokban. Reggel felbukkan a horizont felett, este a szivárvány legszebb színeire festi az eget, s nyugaton távozik az égboltról, felváltva a fényességet a sötétségére.

- Bocsi, tudnál adni egy tollat? – egy halk, mély tónusú hang zökkentette ki gondolatmenetéből Winniet, aki aztán kicsit elképedve realizálta, hogy még francia órán ül, s még mindig körülbelül 30 perc van vissza az órából.

- Persze – felelte suttogva Winnie, majd a tolltartójába nyúlva kivett egy kék tollat, és az ismeretlen fiúnak adta. Figyelmét ismételten Mr. Delpierrenek szentelte, szorgalmasan jegyzetelt a füzetébe, aztán a mondatok szerkezeténél fejét törve próbált néhány eddig meg nem értett nyelvtani szabályt megérteni. Szerencséjére a franciatanár minden kérdésre tudta a választ, egy olyan embertől tanulni a legjobb egy nyelvet, ha a tanítódnak ez az anyanyelve.

Az ablakon beszűrődő fény melegséget árasztott a tanteremben, ami elég ritka volt Bangorban, ha derűfényes napsütés van jelen, főleg szeptemberben, emellett kint is a hőmérő ütötte a húsz fokot. Winnienek sikerült az óra további részében nem elkalandozni, s rendszerezése érdekében pasztellzöld szövegkiemelővel emelte ki a fontosabb részeket az ismétlés órájáról.

‐ Legyen mindenkinek szép napja, tudjátok, csak pár év és végre nincs több iskola! Au revoir! – köszönt el a csoporttól Mr. Delpierre, ezután kikapcsolta a vetítőt, majd a táblához araszolt, és letörölte a szivaccsal a fekete filccel írt mondatait.

Mindenki azonnal fogta az asztalra kipakolt dolgait és beleseperte mindet táskájába, s mint akiket bombaként lőttek volna ki, siettek ki a teremből, az ismeretlen fiúval együtt. Leginkább azért volt ismeretlen, mert a legtöbb embert ismerte a csoportból, hiába, volt néhány ember, aki se név, se arc alapján nem volt ismerős számára, nem gondolta volna, hogy pont ez a srác lesz az, akinek nem tudja a nevét. Winnie is sietősen pakolta össze jegyzetfüzetét és tollait dobálta bele a tolltartóba, majd azt becipzározva tette el válltáskájába. Nellievel az ajtón kilépve még egy utolsó köszönést ejtettek a franciatanárnak, aztán a kijárat felé indultak meg. Winniere még egy fizika várt, viszont Nellienek arra a napra a francia volt az utolsó órája, így szomorú búcsúzkodások után a kék szemű elindult haza.

Winnie immár magányosan haladt a különleges, kacskaringózó mintával borított kikövezett folyosón. Az ablakokon beszűrődő fény kellemesen sütötte arcát, legszívesebben ott, a folyosó közepén megállt volna, s lehunyta volna barna szemeit, hogy élvezhesse a rávetődő fénysugarakat, viszont tudta, pár perc múlva az élénkzöld fűben ülve élvezheti a Nap melengető fényét. Az óriási sötétbarna ajtót kinyitva a szabadba érkezett, pontosabban az egyetem gyönyörű, élénkzöld füves udvarára, ahol már jó pár egyetemi hallgató társa a füvön üldögélve, csapatokba elkülönülve beszélgettek, és fogyasztották el ebédjüket.

Winnie a járdáról letért a fűre, majd egy kicsit távolabb a tömegtől, ledobta oldaltáskáját és kiterült a puha földön. Jó pár percig mozdulatlanul feküdt, s élvezte a melengető Nap sugarait, viszont rá kellett jönnie, az ebédszünet nem tart örökké. Lassan felülve törökülésbe helyezkedett, aztán a táskájáért nyúlt, és kivette belőle a gyümölcssalátáját, levette a műanyag dobozról a tetejét, majd a villáját megfogva beleszúrta az ananászdarabba az evőeszközét. Az eper-, cseresznye- és más gyümölcsdarabok között turkálva szabad kezével a telefonján kezdett böngészni, átpörgetett néhány közösségi oldalt. Csendben, magába burkolózva, gondolkodva eszegette tovább az ebédjét, mire egy kisebb puffanást hallott meg, egy időben szeme sarkában, mellette egy fekete táskát pillantott meg a fűben. Lassan tulajdonosát is meglátta mellette állva. Winnie kíváncsian vezette fel tekintetét a franciaóráról újonnan ismert égszínkék tekintetre, ki egy kedves mosollyal ajkain figyelte a barna hajú lányt, aki abban a pillanatban nyelte le azt a falat gyümölcsöt.

- Szia, leülhetek? – A festett szőke tincses válaszra várva figyelte Winniet. A lány kuncogni kezdett, mire a fiú kicsit zavartan húzta össze szemöldökeit, majd szélesebb vigyorra húzta ajkait.

- Ma már másodjára szólítasz le ugyanazzal a szöveggel – válaszolta meg Winnie jókedvének okát, s azonnal hevesen bólogatni kezdett. – Persze, gyere. – arca piroslott a kacagástól, táskáját, és szétpakolt cuccait kicsit összerámolta, helyet adva a szőkeségnek, aki azonnal el is terült Winnie mellett. – Winnie Baxter vagyok. Téged hogy hívnak?

- Niall Horan – felelte a fiú, miközben táskájából elővette a KFC-ből beszerzett ebédjét, és beleharapott a csirkecombba, s azonnal teli szájjal kezdett beszélni, mire Winnienek édes mosolyra húzódtak ajkai. – Amúgy... Remélem nem baj, hogy random idejöttem, csak... – állt meg egy pillanatra, és lenyelte a falatot. – Liamék itt hagytak, mert nem végeztem időben az ebédemmel, nekik meg valamiért vissza kellett menniük a lakásba. – Winnie bólintva vette tudomásul amit Niall mondott. – Jut eszembe, nálam maradt a tollad – nyúlt a táskájába a kék szemű, és a lány kezébe adta a tollat.

- Ó, el is felejtettem, köszi. – Winnie elővette a tolltartóját, gyorsan beledobta a tollat, és sietősen vissza is tette a táskájába. – Milyen szakon vagy?

- Orvosi – felelte Niall nagy mosollyal. – Fogorvos leszek. – A palackozott vízért nyújt, letekerte a kupakot, majd beleivott. Ádámcsutkája minden egyes nyelésnél nagyot liftezett, mikor végzett, Winniere nézett. - Te?

- Jelenleg földrajz-fizikán, még két félév a jelenlegit beleszámítva, és befejezem, aztán... csillagásznak szeretnék továbbmenni – válaszolta Winnie, kissé zavarban. Sokszor kinevették, hisz manapság ki megy csillagásznak? Viszont Winnienek ez volt az álma, más pozícióban nem tudta volna elképzelni magát.

- De menő! Szerintem a csillagász munka tökre király. – Niall gyermeki boldogsággal vigyorgott Winniere, kinek azonnal megdobbant a fiú kedvességére a szíve. – Kiskorod óta érdekel?

- Igen, és imádom minden egyes részét az egésznek kiskorom óta. – a lányt teljesen felcsigázta, hogy valaki nem ítéletesen pásztázza szemeivel, amiatt, hogy milyen utat választott magának. – Szerintem teljesen más világnézetet kapsz, így, ha kicsit beleveted magad ebbe a tudományba, és ilyenkor tapasztalja az ember, mennyire hihetetlen, mennyi dolog van amiről még semmit sem tudunk. – Winnie belefeledkezve kezdett mesélni a fiúnak, aki igazi érdeklődéssel hallgatta a lányt, ki még pár percig magyarázott, majd magát észrevéve, kissé elvörösödve zavarában elhalkult, és Niallre nézett. – Bocsi, néha sokat beszélek.

‐ Dehogy, nem baj. Én ennyi mindent nem tudok elmondani, hogy miért szeretnék fogorvos lenni. – nevetett fel hangosan, és az utolsó falatot is megette a csirkecombból, s ezután egy twistert húzott elő táskája mélyéből. – Amúgy szombaton hajnali kettő előtt nem te voltál a KFC-ben? Egy másik barna hajú lánnyal. – Winnie oldalra pillantott, homloka azonnal ráncba szaladt, majd kíváncsian visszafordult Niall felé, s lassan bólogatni kezdett. – Akkor jó, mivel nagyon hasonlítottál arra a lányra és meg akartam kérdezni, de franciaóra közben elég bután jött volna ki. – nevetett zavartan a kék szemű, mire Winnie is hasonlóan hangos kacagásba kezdett. Valószínű a barna hajú lány azért nem ismerte fel Niallt, mivel pont háttal ült neki, hiszen a göndör és a mellette ülő kék szemű arcképe azonnal elméjébe égett.

Winnie a telefonján megnézte az időt, s amint konstatálta, hogy még legalább húsz perc van a szünetből, nyugodtan dőlt hátra a puha fűbe. Szemeit lehunyta, s a levegőt lassan véve élvezte ki a Nap minden egyes meleg sugarát. Niall pár másodpercig csendben figyelte Winniet, de képtelen volt nem megkérdezni;

- Te mit csinálsz egyébként? Mondjuk egy ebéd utáni szundit szívesen beiktatnék én is.

- Élvezem a Napnak a sugarait! Nagyon ritka az ilyen szép idő, főleg ősszel, megbecsülöm! – Winnie kicsit felháborodva ült fel, szemöldökeit összevonva morcosan pillantott a szőkére. Éppen újra szólásra nyitotta száját, mire telefonján elindult egy idegen nyelvű szám, mely történetesen nagymamája anyanyelve miatt lett beállítva. – Egy pillanat, ezt fel kell vennem. – mondta a barna hajú, majd a zöld ikont felhúzva beleszólalt a telefonba. – Szia mama! - Niall homloka azonnal ráncba szaladt, hirtelen nem is tudta hol van, próbálta megállapítani, hogy a mellette ülő lány milyen nyelven beszél. – Igen, igen, anyával beszéltél? – kicsit hosszas csend vette kezdetét. – Nem tudom, azt mondta megoldottátok, de délután segítek, most éppen az egyetemen vagyok. Oké, szia, puszi.. – Niall arcára döbbenet ült ki, amint meghallotta a szót, hiszen angolul teljesen mást jelentett. Winnie maga mellé tette a telefont, majd hirtelen a kék szeműre pillantott, s ismételten angolul szólalt meg. – Jaj istenem ne mondd, hogy... – ütötte meg Winnie fejét a felismerés, hogy hogyan is köszönt el nagymamájától. – Izé, ezt általában elköszönéskor mondjuk, teljesen mást jelent.

‐ Ez milyen nyelv volt? – Niall még mindig azon gondolkodott, vajon melyik nyelvnek van ilyen jó hangzása, a félrehallás ellenére első hallásra szerelemnek tűnt neki.

‐ Magyar – felelte Winnie kurtán. – Anyukám félig török, félig magyar, a nagymamám magyar, a nagypapám török. Apukám pedig brit – magyarázta meg.

‐ Szerintem nagyon szép nyelv – mondta meg őszinte véleményét. – Akkor hány nyelven is tudsz?

- Angol az anyanyelvem, tudok törökül, magyarul, gimnáziumban spanyolt tanultam, itt meg franciát. – Ujjain kezdte számolni, miközben sorolta a nyelveket. Winnie ilyenkor kicsit mindig elszégyellte magát, sokak rengeteget tanulnak, hogy ennyi nyelvet elsajátítsanak, viszont édesanyja, és nagyszülei révén két nyelv csuklóból meg lett tanítva neki még tipegő korában. Winnie sosem fogadta el a dicséreteket ilyenkor, nem érezte igazságosnak, hogy ilyen szerencsés. Niall pár pillanatig szótlanul meredt Winniere, majd eszelősen elvigyorodott.

- Hablas español? – Niall ebben a pillanatban érezte úgy, ideje megcsillogtatni a spanyol tudását, hiszen a folyékony, majdhogynem anyanyelvi szinten való beszélése a nyelvnek egy igazi kincsnek számíthat.

- Si señior! Hablo español! – Winnie nevetve helyeselt, ajkai azonnal egy újabb széles mosolyra húzódtak, igazán jól érezte magát Niall társaságában.

- Por cierto... – egy újabb kérdéssel szeretett volna kezdeni Niall, viszont még megette a tésztába tekert húsos-salátának utolsó falatját.

‐ Hm? – Winnie kíváncsi tekintettel figyelte Niallt, s magában csodálkozott, hogy a fiú mennyit tud enni. Vajon mit evett mielőtt leült hozzá?

- Hétvégén lesz a szülinapom és egy kisebb bulit szerveznénk a srácokkal a közös lakásunkban. Nem lennénk sokan, úgy körülbelül húszan, pont elférnénk. Persze, ha van barátod aki szívesen eljönne azt is örömmel látnánk. Gondold majd meg. – Niall édesen mosolyogva magyarázta a barna hajú lánynak, aki azonnal beleegyezett, és közölte a sráccal, hogy legjobb barátnőjével, Nellievel mindenképp jelen lesz.

Az óra kezdetéig csupán öt perc maradt hátra, így a két fiatal a cuccaikat összepakolva indult el két ellentétes irányba, egyik bioszra, a másik pedig fizikára. Winnie az égen megpillantotta a közeledő sötét felhőket, s egy széles mosoly húzódott ajkaira. Még időben kiélvezhette a melengető napsugarakat, egy időben egy új barátra tehetett szert.

Mekkora véletlenek vannak.

...

halihó!♡
itt is lennénk a harmadik fejezettel
rendesen rosszul érzem magam, hogy több, mint egy hónapig tartott, de azt se tudom merre áll a fejem, 2 hetet hiányoztam suliból, pótlás még mindig hegyén-hátán és még be se fejeztem azt a fejezetet, amit most írok, szóval lemaradásban vagyok így is:(
remélem tetszett a rész, és kevésbé érzitek cringenek, hogy winnie negyed magyar és török nemzetiségű, szerettem volna bele egy kis különlegességet♡
ígérem, megpróbálom behozni a lemaradásom!
ha tetszett csillagozzatok és kommenteljetek!
puszilok mindenkit!♡
M

2020.10.02.