Az ég

Winnie rengetegszer vetette fel az ötletet, hogy áttér éjszakai életmódra, csakis azért, mert derűfényes napsütéskor nem láthatja a csillagokat. Valószínű kiskorában mindenkinek felmerült a fejében az az ominózus kérdés; nappal a csillagok hová tűnnek? Akkoriban gyermekded, végtelen fantáziánkkal bármire gondolhattunk. Talán a csillagokat egyesével felkapcsolja valaki? Na ekkor jött a bökkenő, vajon kinek lett volna ennyi ideje felkapcsolni az összeset. Megszámlálhatatlan mennyiségű csillag van az égen, különböző történettel. Manapság persze természetes, mindenki tisztában van azzal, hogy a Nap fénye és a levegő fénytörése miatt nem láthatjuk a csillagokat nappal. Az eget nehéz definiálni. Nehéz annak egy fogalmat adni, melyet még mi sem tudunk pontosan, mégis látjuk. Nappal a csillagok hiánya elvette Winnie számára azt a gyermeki boldogságot, az égitestek hiánya olyan volt, mintha egy darabot téptek volna ki önmagából.

Ennek ellenére imádta a napfelkeltéket megcsodálni, a rengeteg színárnyalat, melyet Naprendszerük egyetlen csillaga okozott minden egyes alkalomkor, mikor felbukkant a horizont felett, teljesen emberfeletti jelenségnek tűnt a szemeiben. Winnie nem épp a koránkelők csapatába tartozott, ebből adódóan csak akkor láthatta a napfelkeltéket, mikor éppen aludni készült az éjszakai csillaglesés után.

Az óra reggel hatot ütött, mire a barna hajú lány telefonja rezegni kezdett a fehér éjjeliszekrényén. Winnie morogva megfordult az ágyában, csukott szemmel lekapcsolta az ébresztőjét, aztán sötétkék, csillagos párnáját kivette feje alól, majd az arcába nyomta. Nagyon kimerült volt, hiába ment előző este korán lefeküdni, úgy érezte magát, mintha egy szemhunyásnyit sem aludt volna. Egyetlen ébresztője volt még hátra húsz perc múlva, magában eldöntötte, majd arra felkel, kell még neki az a majdnem fél óra az álomvilágban.

Viszont ezt nem mindenki gondolta így, Jacob, a 15 éves öccse pár pillanatra rá berontott, óriásian nagy hangzavart csapva a barna hajúnak a szobájába, mire neki csak egy fájdalmas grimaszba torzult az arca a párnája alatt.

Jacob egy huncut mosolyt húzott ajkaira, s a kék serpenyőt azonnal összecsapta a szintén babakék fém fedővel, melyek hangos csattanással értek össze, s ezt ismételgette folyamatosan. Szüntelen azt hajtogatta, hogy reggelit kér, és megígérte neki, hogy reggel reggel segít Winnie neki, mert segítségre szorul a maradék fizika leckéjében. Winnie ajkait egy megterhelt sóhaj hagyta el, majd a párnát levéve a fejéről felült az ágyában, és a sötétkék csillagos takaróhuzatát lejjebb tolva mellkasától ásított egy nagyot. Jacob elégedetten vigyorodott el, tudta, Winnie túl jószívű ha házi feladatairól volt szó. Mindig segített neki földrajzban, matekban, és persze fizikában is, bármilyen közel voltak a barna hajú vizsgái, teljesen nyugodtan leült a fekete hajú öccse mellé, segíteni házit írni.

- Adj húsz percet és a földszinten vagyok. – Winnie őzike nagyságú barna szemei még félig csukva voltak, egy újabb ásítást engedett el, majd lassan kitakarózott, és kikelt az ágyból. Amint talpai alatt megérezte a fehér szőnyeg puha anyagát, azonnal melegség töltötte el. A parkettára lépve viszont az ellenkező érzés kerítette hatalmába, mire Jacob elhagyta a szobát, Winnie már a kisebb gardróbjában kereste az aznapi ruháját egy alapos fogmosás után. Ledobta magáról a fekete trikóját és a sötétkék férfi batmanes nadrágját, alsóneműit magára vette. A szekrényből előtúrt egy vajszínű, tapadós garbót, aztán ráhúzta kedvenc bő, kötött, derékig érő világoszöld kardigánját, és kis szenvedéssel, pár perc alatt alatt már a sötétkék farmerja virított rajta. A szekrényéről elvette a fekete fésűjét, gyorsan kifésülte mellig érő szögegyenes barna haját, aztán a szemeibe lógó tincseit füle mögé tűrte. A tükörbe pillantva meglátta még mindig kómás fejét, mire egy rosszalló pillantással megjutalmazta magát, és korrektort és szempillaspirált ragadva kicsit javított a kinézetén. Telefonját felkapta az éjjeliszekrényéről, majd a fehér ajtaját kinyitva robogott is le a lépcsőn, hisz ha egyszer húsz percet mondott Jacobnak, annyinak kell lenni, és ha az több lesz, Jacob azonnal nekiáll hisztizni.

Öccsének tükörtojást készített szalonnával, míg magának kivette a tegnapról maradt gofrit, amit tudott jól, hogy más nem fog megenni, hisz apjuk éppen a tengeren túl van, ő lett volna az egyetlen aki talán még megette volna. Az idő elteltével Winnie éppen a Newton törtvényeket magyarázta Jacobnak, míg a fiú viszonylag értelmesebb fejjel pásztázta nővérét, s úgy tűnt végre tényleg érti, amit Winnie magyaráz. Szegény fiú a második héten agybajt kap, a gimnáziumban a fizikatanáruk egy vérszomjas fenevad, azonnal belevetette az osztályt a meredek mélységbe, miközben a kötelet, amivel kimászhattak volna, valahol a tanár elhagyta. A lány leült a bárszékre mellé, és a szabad kezével a füzetbe mutogatva, nyammogva mondta el a képletet, majd számolta ki fejben a megoldást. Eközben Jacob számológépét nyomkodva ellenőrizte Winniet, és önmagát is, s a tollát megragadva írta be a helyes választ végeredménynek.

- Ha legközelebb megy a tv-ben a Newton-elméletes magyarázat, megnézhetnéd, sokat segítene a hülye fejednek – húzta mosolyra ajkait Winnie, s öccse göndör fejére barackot nyomva szedte össze a tányérjaikat, és rakta a mosogatógépbe.

- Jó reggelt édeseim! – A boltív alatt egy kedves arcú, fekete göndör hajú nő mosolygott rájuk fáradtan, haja és szemei teljesen olyanok voltak, mint fiáé. Látszott kitől örökölték a gyönyörű szépséget Yazmin gyerekei. Egy puszit nyomott mindkettő homlokára, fehér köntösében lépett a kávéfőzőhöz, belerakta a kávét, majd várta, hogy lefolyjon a reggeli éltető itala. – Mi ez a réteges öltözködés, Winnie, meg fogsz sülni! – kezdte azonnal a reggeli dorgálását, mire Winnie egy 'már megint kezdi' szemforgatással kivette a hűtőből a tejet és odanyújtotta anyukájának, ki éppen akkor tette bele bögréjébe a cukrot. – Ne forgasd itt nekem a szemed kisasszony, tényleg el fogsz olvadni, annyira meleged lesz ebben a garbóban – öntötte bele a 'legjobb anya' feliratú kerámiába a tejet, majd elkeverve azonnal kortyolni kezdte a kávéját. – Hogy vetted fel az óráid múlt héten?

- Háromnegyed tízre megyek be az egyetemre, egy negyvenöt perces franciám, ebédszünet, és egy másfél órás fizikám lesz. Nyugi, minden órámat felvettem ami kelleni fog a félévben. – Winnie figyelmen kívül hagyta anyja kritikáját. – Benniet már felkeltetted? – hozta fel az új témát, mire Yazmin nemlegesen megrázta a fejét.

- Ha szeretnéd felkeltheted. De vigyázz, nyűgös, este rosszat álmodott, vele kellett aludjak. – édesanyja beleegyezésére telefonját farzsebébe csúsztatva indult el a földszinti hálószobába, a kis hároméves öccse aranyos zugába. Az ajtón átlépve azonnal a kiságyra pillantott, ahol a kis göndör barna fürtös kisfiú nyammogva rágcsálta a cumiját. Nem csodálkozott, hogy Yazmin ilyen fáradtan kelt, kellemetlen lehetett azon a kis helyen aludni egy rugdalózós háromévessel.

- Szia Bennie baba. – Winnie apró mosollyal ült le a kiságy szélére, majd cirógatta meg öccse édes kis husis arcát, mire a kisfiú kihúzta a szájából a kék cumit és egy nagyot ásított és lassan kinyitotta szemeit, s hosszú szempillái alatt előbukkantak gyönyörű szép szemei. Winnie oda és vissza volt legkisebb öccséért, egy igazi tündér volt, szemei színét pedig hihetetlen különlegesnek tartotta, hiszen édesapja felőli dédnagymamájának a szeme volt egyedül kék a családban. – Szia szívem. Gyere, fel kell kelni. – Beletúrt a kis csöppség barna, göndör fürtjeibe, mire a kisfiú azonnal egy édes mosolyra húzta ajkait és felült az ágyban. A rosszkedv sehol se volt, az álommanók elüldözték ezek szerint a rossz álmát, s már nem is emlékezett a rossz történetre, mire felkelt Bennie.

Jó húsz percet vett igénybe, mire Winnie végigszenvedte öccse felöltöztetését, mivel amennyire tünemény volt, annyira bajkeverő is. A végén a két testvér nevetve nézett egymásra, mikor nagy tapsban törtek ki. Bennie tele energiával vigyorgott, és csapta össze a kezeit szüntelen, míg Winnie kifulladva gratulált leginkább magának, hogy sikerült felöltöztetnie kisöccsét. Benjamin utált reggelizni, mindig oviban evett csak, ezért miután egy kis erőt nyert, a kisfiút hátára kapva szaladt ki a szobából, repülőset játszva.

Yazmin mindig is büszke volt legidősebb, s egyetlen lánya kedvességére, mindig önszántából cselekedett jót, és teljes szívéből imádta testvéreit. Bár mióta a középső gyerek, Jacob kamaszodni kezdett elég sokat vitázott a két idősebb, és a fiú egyre gyakrabban kezdett kicseszni nővérével, de a végén mindig Winnie adta meg magát, igazat adva a makacs öccsének és beszólásainak.

Winnie letette Benniet az előszobában, felhúzta a kis cipőjét, és belerakta a rajzfilmes szereplőket borító hátizsákjába öccse innivalós üvegét és uzsis dobozát, majd puszit nyomva homlokára köszönt el a csöppségtől, öccsétől és édesanyjától is. Yazmin miután kirakta Jacobot a gimiben és Benniet az oviban, utána vásárolni készült, így valószínűleg mire hazaér Winnie már az óráján fog ülni.

A maradék egy és háromnegyed órájában a barna hajú lány elpakolta fehér válltáskájába a jegyzetfüzeteit, a tolltartóját, egy üveg vizet és az idézőjeles ebédnek szánt elkészített gyümölcssalátáját. A nappaliban a vajszínű kanapéra kiterülve megsimította a nyakláncot, amit még a legeslegutolsó pillanatban édesanyja akasztott nyakába, majd a csillagászati könyvét kezébe vette, s épphogy ki szerette volna nyitni, akaratlanul is az órára pillantott, ahol meglátta az időt, aztán rájött, indulnia kell.

A könyvét a táskájába süllyesztette és a vállára kapta, telefonját kezébe szorosan tartva ment át az előszobába, ahol egyik térdére támaszkodva felhúzta vajszínű vászoncipőjét, aztán lábat cserélve a másikra is felhúzta azt. A nagy, fehér ajtón kilépve megcsapta a kellemes idő, olyan húsz fok körül lehetett, és sütött a nap, viszont az időjárás-jelentésben kételkedve Winnienek ott bújt a táskájában a fekete esernyője.

Tíz perc esőmentes séta után megérkezett az egyetem legrégebbi épületéhez, melyet akárhányszor látott, mindig elámulva csodálta meg a 19. században épült építményt. Néha úgy érezte, mintha ő maga is hirtelen abba az évszázadba csöppent volna. Azon a helyen lenni elképesztően hangulatos volt, mintha egy teljesen új világba került volna az ember. A magas, régi falak, amely körbevesz, és rengeteg helyet nyújt a diákoknak, s a nagy ablakok, amik a természetes fényt árasszák be a folyosókra, a termekre egyaránt, hihetetlen érzést kelt minden egyes diákban, s tanárban, hogy ebben az épületben tartózkodhat. Belegondolni is furcsa, hogy az épület abban az évszázadban épült, mikor még a meteorológia tudományos vizsgálata még gyerekcipőben járt.

Winnie a kijelölt tanterem felé vette az irányt, az aulában köszönt két fizika tagozatos társának, s a lépcsőfordulóban azonnal megpillantotta Nellie sötétbarna vállig érő, hullámos loboncát, aki figyelmetlensége miatt majdnem telibe nekiment Winnienek. Mikor felpillantott, azonnal kiszúrta barátnőjét, s hangosan felvihogva nevetése közben egy bocsit elmakogott, majd a zöld kardigános vállára támasztotta fejét, miközben próbálta abbahagyni a véget nem érő kacarászását. Pár másodperc múlva Winniere emelte nagy kék szemeit, mályvás árnyalatra színezett ajkain még mindig ott bújt a mosoly, amiről egyből le lehet szűrni, egy hajszálon múlt Nellienek, hogy elnevesse magát.

- Ne haragudj Winn, esküszöm észre se vettelek, éppen mosdóba tartottam, már nagyon kell pisilnem! – közölte teljesen természetesen, s a lányt karon ragadva kezdte maga után húzni a női mosdóba. A helyiségbe beérve Nellie bezárkózott egyik fülkébe, s Winnie a tejüveges ablak párkányának támaszkodva várta, míg barátnője végez.

Öt perc múlva már az emeleten lévő, viszonylag nagy teremben ültek, körülbelül 50 férőhelyes helyiségben, ahol a padok soronként szorosan egymás mellé voltak tolva. A bézs színű falon francia, orosz, spanyol és olasz nyelvű táblák voltak felakasztva, teli nyelvtani elméletekkel és nyelvtörőkkel. Egy viszonylag halk csengetés után Mr. Delpierre, francia anyanyelvű, anyanyelvi angol szinten tudó franciatanár magas alakja bukkant fel az ajtó mögött, sötét bajsza sokszor vigyorgásra késztette az embert, emellett a viccei is nevetésre ösztönözte diákjait.

- Bonjour, comment allez-vous les étudiants? – A férfi igazi párizsi akcentusával kezdett bele az órába. – Vous avez fait du très bon travail lors de la dernière leçon! – dícsérte meg a diákok ebben a félévben lezajlott első órájuk munkáját, majd mondandóját angolul folytatta. – Szóval a mai napon, tovább ismétlünk, átvesszük a három tanult jövő idős alakot, a futur simplet, -antérieurt és a -dans le passét. – közölte velük az aznapi tervet, s ismételten visszatért francia nyelvre a tanár, majd mindenki jegyzetelni kezdett.

Körülbelül 15 perce tarthatott az óra, mikor az ajtó halkan kinyitódott a terem hátsó felében, mialatt Mr. Delpierre a táblára körmölte a francia mondatot, közben folyamatosan magyarázott angolul, így észre se vette az érkező huszonévest. Néhányan felfigyeltek a srácra, többen inkább a tanárral voltak elfoglalva, azalatt a rendesen lenőtt szőke hajú ülőhelyet keresve indult el Winnie és Nellie irányába. Winnie a nyelvtanba teljesen belemélyedt, ijedten, nagyra nyílt szemekkel pillantott fel az illetőre, aki megkocogtatta a vállát. Az égszínű szemekbe pillantva azonnal kizökkent a franciából, az ismerős arcból próbálta megfejteni ki lehet az, de egyáltalán nem rémlett a francia órákról az arca.

‐ Szia. Leülhetek? – kérdezte suttogva a szőke, mire Winnie bólintva levette válltáskáját a székről, helyet adva az égkék szeműnek, kinek nevével még mindig nem volt tisztában.

...

helóka!♡
na ide is elérkeztünk, végre itt a második fejezet!
bocsi, hogy eddig tartott, de megszenvedtem a negyedik fejezettel:(
őszintén kicsit omgomg hangulatban vagyok a sztorival kapcsolatban, félek mi lesz a végkifejlet lol
kíváncsi vagyok a véleményetekre szóval kommentbe jöhet minden!
illetve hagyjatok nyomot is, csillagozzatok♡
ismét köszönet ancsynak, barbynak és yazinak♡
puszi mindenkinek!!
M

2020.08.19.