– Ezt nem gondolod komolyan – rázta a fejét Osszián, és a Baross utca elején felállított Mikulás szánra bámult. Előttük kisgyerekekből és szülőkből álló sor tolongott.

– Dehogynem!

Bálint letörölhetetlen vigyorral az arcán állt be egy háromgyerekes anyuka mögé a sorba.

Az előttük álló nagy, barna szemű ötéves forma kislány hátrafordult két ugrálás között. Sapkáján ide-oda billegett a pompon.

– Ti nem ülhettek fel, túl nagyok vagytok – szólalt meg felháborodva.

– A Mikulás szánjára mindenki felülhet – mondta Bálint komoly hangon. A kislány erre az anyukájához fordult.

– Anya, tényleg mindenki felülhet?

– Persze.

– Még a bácsik is?

Bálint erre felnevetett, majd oldalba könyökölte Ossziánt.

– Hallod, jól jegyezzük meg, 2021. 12. 03., életünkben először hívtak minket bácsinak.

– Le vagy maradva, engem egy kisfiú folyton le szokott bácsizni a lépcsőházban már évek óta. A húga kedvesebb, ő nagyfiúnak szólít.

– Nagyfiú, ez tetszik – vigyorodott el Bálint, mire Osszián elvörösödött a hangsúlyt hallva.

– Amúgy miért olyan fontos neked ez a szán? – kérdezte Osszián, hogy elterelje figyelmét a nagyfiú dologról.

Bálint megköszörülte a torkát.

– Teljesíti a kívánságokat.

– Anya, hallod, a bácsi azt mondta, teljesíti a kívánságot!

Osszián felkuncogott.

– Csak óvatosan, hallgatóságunk van – súgta Bálint nyakába. – De azért elmesélheted, hogy milyen kívánságokat teljesített neked eddig.

Bálint lehajolt, féloldalas mosolyra húzta a száját, és átkarolta Osszián derekát. Osszián el akart húzódni, mert már mögöttük is álltak a sorban, de Bálint nem engedte.

– Tavaly kijöttünk ide karácsony előtt Rókával. A sorban egy kisgyerek mondta, hogy amit becsukott szemmel a szánon ülve kívánsz, az valósággá válik. Poénból kipróbáltuk, nemtom, hogy Rókáé meglett-e, de az enyém valóra vált.

– És mit kívántál?

– Tippelj!

– Hogy ne bukj meg a matekfakton.

– Nem is rossz ötlet, de nem.

– Akkor, hogy nyerjétek meg a szünet utáni focimeccset?

– Á, tudtam, hogy azt kívánság nélkül is megnyerjük.

– Akkor...

– Elárulom. Azt kívántam, hogy az áljárás váljon valódivá.

Osszián torkán akadtak a szavak. Már tavaly decemberben? Hangosan dobogó szívvel húzta óvatos mosolyra a száját.

– Akkor nagyon meg kell gondolnunk, hogy most mit kérünk.

– Nekem számtalan ötletem van – mosolygott rá Bálint.

A sor lassan haladt előre, előttük a kislány épp arról faggatta az anyukáját, kívánhat-e tízezerszáz csokit. Az anyuka kitartóan próbálta meggyőzni, hogy kilyukadna az összes foga. Osszián agya azon kattogott, hogy Bálint lassan egy éve nem beszélt a szüleivel. Talán ez a gáz giccsmikulás segíthetne.

– Min gondolkoztál el? – fordult Ossziánhoz Bálint, amikor a sor megint haladt előre pár lépést.

– Csak hogy van-e Rókáról képed, ahogyan csukott szemmel ül a szánon.

– Még szép. – És Bálint már nyitotta is a galériát a telefonján, mire Osszián felnevetett.

Már egy kicsit ő is várta, hogy felülhessen a szánra.